A 3 évvel ezelőtti Twilight Orchestra után mintha erőre kaptak volna a fiúk. A csorbát nagy valószínűséggel az okozhatta, hogy egy viszonylag széles palettán szeretnének mindent (is) elérni. Mióta Hansi csak! a szövegírásra, éneklésre koncentrál (Nightfall... éra) már csak egy jól bevált brand-al találkozunk albumról albumra. Most sincs ez másképp'. Nekem a régebbi, direktebb speed metal albumok jobban bejönnek. Amióta átnyargaltak kiszámíthatóbb, power irányba, azóta nem igazán beszélhetünk vérfrissítésről. Germán rozsdamentes. :)
Marhajó album lehetne, ha kiölnék belőle a maradék deathcore-os részeket, mert attól a hátamon feláll a szőr, de ez a prog/tech death imádnivaló. A következő albumra tuti beérnek a srácok, s eltűnnek ezek az egydimenziós deathcore-os vokálok, gitártémák is. - Ugyan új jövevényként Kyle Schaefer bácsi kiteszi a lelkét, de amikor énekel, vagy csak úgy kajabál sokkal kifejezőbb. Jó lesz ez. :) - A stílussal ismerkedők, s a fanyalgók részére is ajánlott, mert ettől függetlenül marhajó témák vannak itt. Más zenekar egyetlen egy dalukból kb. 2 albumra elég nótát ír.
Ebben a zenében van egy tagadhatatlanul urbanista bm, amit egy Tarr Béla filmvilággal megfűszerezve tagadhatatlanul az egyik legfeketébb utazást tudja nyújtani az arra kíváncsi lelkek számára. Számos, a stílusban ismert zenekar a direkt utalásaival egy enyhébb összképet mutat az egyszeri rajongók számára a zsánerről, nos a Mourir még ezen is csavar egyet. Nem mondom, hogy ez elsőre egyszerű utazás, de hosszú távon viszont megéri. Köszönöm az ajánlónak, én ilyen összepakolt albumot már rég hallottam stíluson belül. A hangzás frenetikus. :)
Itt igazán nem lehet mibe belekötni. A fretless basszus külön élmény, ráadásul sorra akadnak olyan témák, ami a klasszikus Schuldiner féle Death-re hajaz. (Nem kell megijedni, nem fordul az egész progerkedésbe.) Változatos, jó témák vannak összehegesztve, aki meg ismeri a stílust az hallani fogja. Modern hangzás, hogy ne unatkozzunk és egy profi dobos, hogy végleg leguruljon a fejünk a nyakunkról. Christiansen bácsinak meg adhattak volna szélesebb is dimenziókat, mert van abban a torokban még rendesen. - Sose voltam a zenekar nagy rajongója, de ez most komolyan elszórakoztatott, előveszem a régebbi albumokat. - A Conquered Malevolence gitártémáját akár Loomis mester is írhatta volna. (Szó se róla, itt szívesebben látnám.) Frenetikás. Az ajánlót meg aranyba fogjuk mártani...
A Jani Stefanović és Christian Älvestam nevével fémjelzett zenekar új lemeze inkább mutat jóféle modorosságot, mint a pokol bugyraiból feltörő elementáris dühöt. Ugyan Stefanović bratyó jó érzékkel alkalmazza a szintis szőnyegeket, a néhol djentes gitárokat, és Älvestam is szuperül énekel, mégsem érzi úgy az ember, hogy ez a fajta progresszivitás üdvösen hat. Néhol túlgondolt váltások okozzák, hogy a zenekar kiesik a valódi szerepéből, a nóták széttöredeznek. Sokszor tompának hatnak a nóták - lehet Youtube hiba - , bár vitathatatlan, hogy profi és hozzáértő fül/kéz kombó jellemzi.
Igazi renegát thrash muzsika, a régi alapokon, újult erővel. Martin Missy jellegzetes orgánuma adja a lemezek igazi ízét. Kaotikus megoldásaik miatt szeletet kérnek a képzeletbeli germán thrash tortából. A stílus rajongóinak erősen ajánlott. - War!!!
Nálam a zenekar a Versus the World című lemezükkel újdonságként hatott 2002-ben, bár már akkor se tettem volna a tűzbe a kezem, hogy ez biza death/viking metal. Talán az ezt követő három sorlemez sem igazán tett jót a brandnek, az "ős-rajongók" elfordultak. A fanyalgók pedig joggal vicsorognak, egyetértek. De... Mindezek ellenére az előző, Berserker lemezüket a mostani simán kenterbe veri. Az album második fele sokkal hallgatóbarátabb, nem folyik az unalomba, nagyobb a rátája a nótáknak. Sajnos az is tény, hogy Johan Hegg egydimenziós vokálja, - ami talán védjegy is - sokat ront az összképen.
Aki szereti, s érti is érti a tech/slam death metalt annak igazi csemegét ígér az ausztráliai zenekar. A hangzást ugyan még csiszolhatták volna, de az albumot végig kísérő dinamizmus töretlen, és ez talán az egyes szervezetekben nem kívánt ingert válthat ki, de hát ez nem is nekik készült. :D Ha szereted a zsánert okvetlenül meg kell hallgatnod. A tempók mellett a szólók is vitathatatlan minőségűek... A közel 36 perc pedig tökéletes hosszúság ebből a zenéből. - A Conceived In Formaldehyde pedig egy tökéletes nóta, ami a stílus iskolapéldája.
Nos, jegyezze meg mindenki: Ilyen az, amikor egy multi-instrumentalista albumot ír. Tagadhatatlan a jazzba oltott zenei környezet. Rövid, de annál velősebb album, ami inkább szól egyfajta magamutogatásnak, zenei maszturbálásnak, mint egy stílus tolmácsolásának. Az album zenei megvalósítása profi, de hogy honnan indultunk és hogy merre érkezünk nem tudom megmondani. Avantgarde... - Gondolatilag ez egy lecsupaszított Igorrr. :D
Hmmm... Kevésbé a zene, mint inkább a férfi/női vokalisták megoldásai miatt vonom össze folyamatosan a szemöldököm. (Georg Neuhauser köröket ver mindkettőjükre.) Ami a zenét illeti, nem más, mint egy előre legenerált power-szimfó metal zenekar. Aki szereti a Nightwish-t, Within Temptation-t vagy esetleg a Serenity-t! az jó helyen jár. A billentyű futamok (szintetizátor?!) csodásak, lélekemelőek, a többit meg már ismerjük, csak más dalszövegekkel. :) Rajongóknak, a stílus romantikusainak, templomos lovagoknak - főleg a feketéteknek - pedig erősen ajánlott. (Én maradok Neuhauser-es.)
Néhány próbálkozás után tudatosan kerültem őket. Eddig sikerült. Ez a nagyon epikus sablontologatás nem jön be. Valahogy az erőt sem érzem benne. A lemez végére meg is fájdult a fejem. Mondjuk a borító speciel tetszik.
A djentes matekos zakatolás a végére már nagyon fárasztott. mondjuk a végén a Celestial Resonance kellemes meglepetés volt.
Gyakorlatilag az első másodpercektől beszippant az a fullasztó nyomasztó atmoszféra ami mostanában remekül kifejezi a mostani hangulatomat. Lehet, hogy néhol kissé terjengős, de nem nagyon tudom megunni. Hatalmas előrelépés az előző lemezhez képest. Nehezen emészthető, de számomra egy gyöngyszem.
Egy jó zsánerlemez, de számomra azért nem kiemelkedő
Általában nem tetszik a tiszta ének hörgés kombó, de ez most valamiért jól esett.
Általában a trash, vagy trash alapú zenék hamar egyhangúvá válnak számomra. Ezen érezni, hogy műfajában jó, de nem vagyunk egy hullámhosszon.
A lemez első fele nekem nagyon vontatott, a második felére kicsit magukra találtak, de igazából inkább egy tisztességes iparosmunka. Tudom, hogy a zene szempontjából irreleváns, de komolyan képesek voltak egy ilyen borítóval megjelenni?!
Általában nem szoktam ezt a stílust hallgatni, de ez egy viszonylag könnyen emészthető lemez lett, bár kissé egysíkú.
Összefüggéstelenül egymásra hajigált hangok, öncélú technikázás. Általában érdekelnek az avantgard cuccok, erre is rákerestem a megjelenéskor, de másodpercek alatt kukáztam. Most végighallgattam, de semmi értékelhetőt nem találtam.
Egyszer meg lehetett hallgatni, de ilyen jellegű zenekarból millió van és nem hallottam semmi olyat ami kiemelkedővé tenné.
A Blind Guardian az egyik, ha nem a legjobb európai power metal zenekar, az utóbbi időben megjelent progresszív elemei pedig már-már közelebb hozták az Angra szintjéhez, de nem hiszem, hogy ennyi év után képesek lennének labdába rúgni a prog/power vonalon a brazilok mellett. Sajnos minőségi hangzása és zenészei ellenére a teljes produkció kiszámítható és tipikus power galopp, néhány dal után pedig dögunalom. Talán a záró Destiny volt a legjobb dal (nem azért, mert utoljára szólt, csak kevesebb mű pátoszt sikerült beletenni, már-már kemény lett...). A rajongók ellesznek vele, mert az előző anyaghoz képes kész megváltás lesz a fesztiválokon, aki viszont többet vár a csillogó mellvért harcias veregetésénél, az nyugodtan lapozhat...
Nagyon szép a borító és a lemez sem rossz. Sajnos viszont nekem ez a vonal nagyon steril, nagyon művi és modern. Hosszú is, ráadásul a progresszív és technikás jelző mellett sok helyen unalmas... A stílushoz való viszonyomról én tehetek, utóbbiakról ők.
Még emésztenem kell, de eddig a kör legértékesebb lemeze, köszönöm az ajánlónak, mert nem ismertem.
Ne sértegessétek az Amon Amarthot death metal jelzővel, a Blood Red Throne a maga megbízható iparos módján ebben a lemezben több halálfémet tartalmaz, mint a svédek elmúlt 10 éve (az első 4-5 lemezük nem volt rossz, tipikus igényes, de könnyed belépő a metal világába, ami hasznos tud lenni).
Egy kicsit laposabb, mint a kör másik két death metal lemeze (Blood Red Throne, Deathfuckingcunt) és a borító alapján már reménykedtem a steril cuccok után valami mocskosabb anyagban. Lehet, ha ezt hallgatom előbb, magasabb pontot kap, mert telítődtem. A szimfonikus hangok minden esetre kissé giccsesek, a tiszta ének pedig nem túl indokolt.
Lásd: kritika.
Nem is volt olyan rossz egy közel 15 éve lejtőn lévő zenekartól (és itt ne kezdjetek el nekem tömegekről meg eladásokról hadoválni, én a zenéről beszélek, nem az eladható fesztiválmetalról). A legnagyobb előnye, hogy egészen bitang a megszólalása.
Időnként rá tudok fagyni az ilyen slam, brutal death anyagokra, de néha úgy érzem, hogy akárcsak a stoner vonal, túl van telítve az egész. Sok a jó zenekar és különösebb húzást már nem tudnak letenni az asztalra. Itt a technikás játék azért hozzátesz a végeredményhez. Néhol emlegetik vele kapcsolatban a grindet is, ezt nem igazán hallani, ahhoz túl merev, kiszámolt a cucc. Az ajánlónak tovább ajánlok: hasonlóan technikás brutalitás a Sun Eater nevű banda, akik nemrég jelentkeztek Vermin című bemutatkozásukkal. Rohadt jó lett.
Elsőre megörültem, hogy végre nem valami dögunalmas tucatmetal, de a rendszerint izgalmasabb anyagokat szállító kiadó és a mutatós borító ellenére nem nyűgözött le. Ügyes, de nagyon öncélú, különösebb hangulat nélküli anyag. A jazz itt csak erőfitoktatás, nem válik a metal részévé...
Anno négyet ért, az ismert okok miatt ennyit zuhant a renomé. Majd a szakik felnyomják oda, ahová való, a büdös középszerűségbe.
Újabb albumot még nem hallottam tőlük, csak a klasszikusokat ismertem. Meglepett hogy néhány szám mennyire speed metalos volt, nekem azok tetszettek a legjobban.
A Deceiver és a Jomsviking szerintem ott vannak a banda legjobbjai közt, a Berserker már gyengébben sikerült, ez pedig sajnos még attól is gyengébb. Így is tetszik, ahogy a pontszámom is mutatja, csak többet vártam.
Profi dögunalom.
A borító alapján sokkal jobbra számítottam.
A zenére mondjuk adnék 3 pontot, de ez a körítés... A semmiből felvették ezt a kalózos témát, ha már a zenéjük szar, legalább ezzel eladható legyen. De még semmi egyedit sem sikerült kitalálni, kalózos bandából is van már jó pár. A címen mondjuk még ennyit sem gondolkodtak, elég nevetséges. Ez a lemez mindent megtestesít, amit utálok a Napalm Recordsban, nem csoda hogy a CEO is itt dobol. Itt minden a körítésről szól, és semmi a zenéről. Pont az ilyen csapatok miatt cringelek rögtön ha egy igényes zenekar (pl Evil Invaders az előző körből) videója előtt jön a szokásos gagyi napalmos robbanás.
Már a borító is felhívja magára a figyelmet, de az első klipek is magukkal ragadtak. Itt nem beszélhetünk tucat, vagy átlagos jellegű zenéről. Hatalmas munkát és teljesítményt hallok, amit értékelni kell. Nem mellesleg kurvára tetszik a lemezen hallható muzsika! :)
Egész kellemes zenét rejt a korong, de a kellemes mezőnél tovább nem volt képes elmozdulni. A deathcore-os vokál sem vált az előnyére nálam. A stílusában nem lett kiemelkedő, de meghallgatni mindenképp érdemes.
Már volt "szerencsém" az előző lemezéhez a 417-es hangpróbán. A logójukkal be lehet fogni az M1, M2-őt. :) A zene azóta sem lett jobb, de rosszabb sem, így a pontszámom is ugyanannyi, mint akkor. Nem értem az énekesnek mi a baja, számomra túl impulzív, nekem a black metal vokál legyen hideg/ rideg, fagyos, mint a sebészeti acél. A felesleges visongatásokat, hisztiszerű vinnyogást nem kultiválom.
Valóban ez a Jungle Rot-os hasonlat megáll, csak az a baj, hogy nem is emlékeztem még a banda nevére sem, azaz nem hagyott bennem mély benyomást. Hát ez sem. Egy tök átlagos death metal banda és zene, amire egy hét múlva már nem is fogok emlékezni.
Szinte ugyanazt tudnám ide is leírni, mint a Fallujah-hoz a vokálos részt kivéve. Kellemes...
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Ez a lemez meglepett. Nem hittem volna, hogy egy melodeath mestermű születik a viking végeken. Ez továbbra is death metal! A lemez minden számát imádtam, nem volt üresjárat. A vokál is kedvemre való volt, egyáltalán nem volt egysíkú, pont illett a zenéhez! A borító is épp annyira gagyi, mint annak a ?tehetségtelen? Rembrandt-nak az Éjjeli őrjárat című ?értéktelen? képe. :D
Nálam ha technical death metal akkor az amerikai szintéren az Origin, az európai szintéren az Obscura az etalon! Ezekhez képest az ausztrál banda lemeze ennyi. Nem rossz, de simán lehetne egy újabb kori Cannibal Corpse lemez is, tehát annyira nem technikás és nem egyedi, elég sablonos.
Erre az Andrea Brunzolne-ra is ráférne egy kiadós pszichiátriai kezelés. :) Ez a zene?.., mint akinek rángógörcse van, a hallgatása már bennem is rángásokat váltott ki. Mondjuk a lemez hangzása és hossza legalább pozitívum.
A kakaót megittam, a puszedli jól esett. :) De a lemezről is essen pár szó! Hát kár lett volna elsiklani e lemez mellett, mert nagyon tetszett. Még biztos fogom hallgatni, mert a stílusában kimagasló alkotás. A banda e lemezzel megütötte a 'nagyok' színvonalát! Köszönet az ajánlónak!
A 90'-es évek elején-közepén, ifjú fantasy rajongó - szerepjátékozós időszakomban gyakori és kellemes barátok voltak, de aztán eltávolodtunk egymástól. Legutóbb az At The Edge Of Time lemezükre emlékszem, amit igen jónak találtam, de más nem nagyon maradt meg. A The God Machine viszont egy elég erős korong lett, ettől a majdnem negyven éves bandától.
Nekem a Dreamless tetszett tőlük eddig a legjobban, ezt egy picivel gyengébbnek találtam. Persze soha rosszabbat.
Nem sikerült barátságot kötnünk, többszöri próbálkozás ellenére sem.
Elég komoly lemezek jöttek itt most össze a death zsánerben, talán már sok is ez így egy körben. Szerencsére már korábban hallottam a norvégokat is, ezért csak egyszer hallgattam most újra, mert ezek a zúzdák egymás után nem túl változatosak, bármennyire is jók és kissé különböznek is egymástól. DEATHFUCKINGCUNT-ot meg is hagyom későbbre.
Az első számnál elkezdtem azon merengeni, hogy ez bizony elég egysíkú vokál lesz ez így, aztán meglepetésre később bejött a tiszta ének, ami ugyan van akinek nem volt indokolt, nekem viszont jól esett és így egy ponttal többet is ér nálam. Az énekhang meg nagyon ismerős volt, így rákerestem és kiderült, hogy nem véletlenül. Christian Älvestam neve bukkant fel, aki az általam régebben kedvelt Scar Symmetry első három albumán dalolgatott.
Nem ismertem őket eddig és a borító alapján valami thrash-death metalt vártam. Azt is kaptam, ráadásul a jobbik fajtából. Erős anyag.
Véleményem szerint is a leggyengébb munkájuk, de azért még így is erős közepes. A viking metál jelzőt meg gyakorlatilag nekik találták ki, mert ez nem death metal és kb sosem volt az igazából. 99-ben megjelenésekor vettem meg a The Avengert, ami akkor annyira nem győzött meg. Viszont utánna sorjáztak a jobbnál jobb lemezek, egészen a Deceiver Of The Gods-ig. Onnan valóban beálltak a hozzuk ki az aktuális lemezt és ennyi kategóriába. Sajnos a borító mellett én sem tudok elmenni szó nélkül. Roppant igénytelen lett, pláne az elődökhöz képest.
Zúznak, reszelnek rendesen, ahogyan az elvárható egy ilyen stílusban mozgó zenekartól. Összességében viszont nem tűnik sem kiemelkedőnek, sem igazán jónak. Közepes.
Szép, Galaktikás borító. Kb. 27 percnyi, számomra kapaszkodók nélküli összevisszaság. Akadnak kellemes részek, de viszonylag kevés. A többi meg nehéz hallgatnivaló.
A 474-es HP-n a komment részben adtam rá 6 pontot és nem fogok gyerekeskedni, hogy az említett okok miatt 8-at csináljak belőle. A csaj hangja tetszik, az ímídzs nem érdekel, sokkal nevetségesebbnek tartom az erdőben bujkáló fekete-fehérre mázolt, buzogányt lóbáló, szegecselt, gonoszkodó hülye gyerekeket. Ez női vonalon egy közepes cucc szerintem, se nem több, se nem kevesebb. Annak meg kiváltképp örülük, hogy létezik a Napalm Records és olyan bandákat is gondoz, mint pl. a Bloodbath, Bornholm, God is an Astronaut, Summoning, 1914, Draconian, Ahab, Candlemass stb.
A régi lemezeik bejöttek, az újabbak valahogy nem találtak meg. Kellemes meglepetés ez az album, beleadtak mindent.
Nekem ez annyira nem jött át. Szeretem a stílust, a hangzást, de 2 meghallgatás után nem éreztem semmilyen hangulatot, ami visszahívná a lejátszóba. Mérges is, gonosz is, de nekem leginkább csak unalmas volt.
Gondolom, sok kommentből majd megtudjuk, miért sokkal menőbb az AA. Pedig nem az :)
Wow. Mindig bírtam őket, de ez most leszakította a fejem rendesen!!
Idézek egy másik hpről: "egy jól belőtt, arany középutas, élvezetes lemez". Könyörgöm, hogy lehet egy arany középutas DEATH METAL lemez élvezetes. Szerintem sehogy...
Érdekes, nekem is néha előfordul, hogy csak ilyeneket hallgatok két napig. Aztán megunom. Van egy rakat hasonló cd-m, amit hazai disztrók akcióiban vettem impulzív vásárlással :) Jólesett.
Szóval lehet az ilyen zenét azért másképp is csinálni, lásd Battle Beast, Brothers of Metal... Az említett bandák karizmatikus lánykái és legfőképpen lélekkel és zeneszerzői tehetséggel teli albumai után a kalózok énekesnője és a banda paneles zenéje is túl könnyűnek és üresnek hat. Tényleg meghallgattam többször is, de semmi nem fogott meg benne.
Tolkien rajongásom csúcsán ütött be a Nightfall in Middle-Earth, így természetesen a 90'-es évek legvégén nagyon szerettem a csapatot. Visszamenőleg is. Aztán az Opera számomra emészthetetlennek bizonyult, majd el is vesztettük egymást, illetve magát a stílust is. Volt hogy belehallgattam későbbi munkáikba, de már külön utakon jártunk. A The God Machine viszont egy feszes, működőképes BG lemez lett ismét. A stílushoz már nem fogok visszatalálni, valószínűleg a BG-hez sem, de tisztelettel és objektíven szemlélve is erős nyócas'.
A pontszámom a 8-as szintű "hű ez a rész de király"-tól a 6-os szintű "hmmm oké, technikás nagyon, de érzelmileg nekem nem mond semmit" között ingadozott. A tiszta ének tetszett és az összkép is inkább pozitív. A hasonló vonalon mozgó pályatársak (Rivers of Nihil, Obscura, Decrepit Birth, Beyond Creation) azért a szívemhez közelebb állnak.
És ismét egy egészen kiváló, érdekes lemez a HP mezőny alsó polcáról. Francia furcsaság, furfangosság. Szerencsére a hangzás nem a wc-be ejtett Tescos fülesmikrofon szintjén van.
Nagyon komoly meglepetés. Az első pár lemezüket rendre meghallgattam, mert a tagság okán mindig vártam valamiféle villantást, de aztán teljesen elment a kedvem tőlük. Az Imperial viszont egy bitang erős, kicsattanó death metal lemez. Az új basszer nagyon sokat hozzátesz, a fretless bugyogás baromi jól áll ennek az alapvetően régisulis megközelítésnek.
Teljesen kulturált zsánerlemez. Ha meg mernék lépni, hogy a nagyon kemény alapra csak tiszta ének lenne, akkor nekem jobban tetszene, így váltott vokállal azért bekúszik a tucatba, de annak a legelejére.
Húúúú micsoda óckúl thrash/death bomba! Eszembe juttatta az első (és számomra egyetlen) Tribulation lemezt, a The Horrort. Frankón adja fűnyíráshoz, faaprításhoz, vagy egy román halálkaraván előzéséhez az M1-en.
Death metal heavy metalosoknak.
Ez egy nagyon baba, még általam is élvezhető, feldolgozható brutál tech death lemez lett. Gyalulás a köbön, és bizony vannak megjegyezhető megoldások is.
Öntörvényű, disszonáns, kiszámíthatatlan, nehéz, szórakoztató. Van ilyen is bőven a palettán. Hangulatfüggő, és egy másfajta hozzáállást kíván meg a hallgatótól. Élveztem minden pillanatát.
Ha valaki ismeri a Nightwish és Within Temptation ikonikus lemezeit, annak itt minden hang, minden hagszín ismerős lesz. Az ismerősség természetesen önmagában nem baj, szeretjük az ismerős, megbízható dolgokat is. Személyes problémám a nagyon szuper, erős első harmad után érkező, kicsit töltelékes második harmad, ahol már semmi újat nem tud mondani a Pirates, majd jön egy okés utolsó egyharmad, ami valamennyire visszamenti a lemezt, de pont nem a metalos dolgaival. Jó húzás, hogy az epikusabb I Will Be Gone lett a zárótétel.
