Leírtam.
Egy jószívű hetes. Hiányoznak az igazi NAGYBETŰS dalok.
Fájt. Nem értékelhetetlen, sőt biztos van is benne munka, de ez nem nekem szól. El tudom képzelni, hogy bizonyos körülmények megléte esetén élőben be tudna szippantani, csak ez után nehezen venném rá magam, hogy tovább ismerkedjünk.
Én szoktam szeretni a thrash-t, de itt paneleket hallottam és nem maradt meg semmi sajnos, ami miatt úgy érezném, hogy időt kellene rá fordítanom.
2022-ben nem hat újdonságként ez a fajta lemez. Néhány hallgatás után sem érzem azt, hogy nekünk dolgunk van egymással. Azt mondjuk el tudom képzelni, hogy élőben egy kicsit jobban hat, ha elég lendületes az előadás.
A Shape of Disfear-hez hasonlóan ez sem az én világom, de van benne valami mélység, visszafogott vadság, ami miatt tetszik. A zárótételt kiemelném.
Vannak jó pillanatai, csak kevés...
Alapvetően tetszhetne is, ha érvényesülne a "kevesebb néha több" elve. Nem rossz a koncepció, nekem még az énekdallamok is rendben vannak, meg a csaj,fickó vokálok aránya is. Csak sok újat nem tudtam felfedezni benne, ami még nem lenne akkora baj, csak izgalommentes az egész lemez. Arról nem is szólva, hogy úgy érzem - néha össze nem illő - panelekből építkeznek.
Vannak benne értékelhető részek, jó dallamok, de egésszé sehogy sem állnak össze. Sajnos engem nagyon untatott és fárasztott is. Ehhez nagyon hangulat kell.
Nem az én világom, de van benne valami szépség, ami miatt tetszik.
Próbáltam, de nem tudtam megszeretni, talán az énekes orgánuma miatt
Van itt minden is tiszta ének, hörgés, kórus, skótduda, szimfonikus betét. Olyan mintha be akarnák mutatni, hogy mindent tudnak. Nekem ez így kicsit zagyva.
Nem szoktam raw black-et hallgatni, így nem tudom megitélni, hogy műfajon belül milyen a minőség, így marad a szubjektivitás. Nem tetszett.
Egy darabig vitt a lendülete, de utána már csak azt figyeltem mennyi van még hátra.
Végig úgy éreztem, hogy már hallottam minden hangot, minden szólót.
Ez a pogány folkos metál nem az én világom. Nekem elég egyhangú, monoton volt az egész. Túl hosszúak a számok, talán ha lecsíptek volna belőlük kicsit pörgősebb, élvezetesebb anyag lehetett volna
Általában szeretem a francia black metalt. Ez a kissé hisztérikus vokalizálás is tetszik általában, de itt egy kicsit túlzásba estek. A legnagyobb bajom mégis az, hogy annyira izomból tolják végig, hogy fárasztó lett.
Szórakoztató, de már semmit nem tudok felidézni belőle, pedig többször lement.
A post- műfajokban általában a virtuozitást keresem és itt megtaláltam. Kicsit rövidnek találom, de a Motorik Visage számomra megunhatatlan.
Nincs íve a daloknak, a lemeznek, nincsenek fogódzók, igazából nem történik semmi, egy hömpölygő massza az egész.
Esperfall 2.0: Hazai, nemzetközi minőséget képvisel, ugyanakkor idejétmúlt és sablonos az erős ének és itt-ott kiemelkedő szólók mentén is. Amíg hallgatom, addig ok, de nem tudom, mikor kívánnám meg magamtól elővenni. A plusz fél pont a slágereknek szól, mivel a Greedy Eyes és a Down The Road We Go azonnal megfogott.
Ahogy írtam az előző körben, vállalható bemutatkozás. Itt-ott átmegy giccsbe a szimfonikus elemek túltolása, máshol nagyon jót tesznek a zenének. Okosabban kell dalt írni és akkor barátság lesz.
Kifejezetten érdekes koncepció, teljesen átlagos kivitelezés.
Középszerű hc/punk/thrash menetelés, ami élőben lehet az igazi, de már kinőttem abból, hogy lerúgják a vesém:)
20-25 évvel ezelőtt komoly sikereket érhettek volna el, most viszont semmit nem hallottam, amit még ne játszott volna le más zenekar, amelyek már alapból untattak néhány próba után. Közepes dalok, steril hangzás, jó hangszeres játék. Az, hogy hazai, nálam dob egy kicsit a latba, mert itthon amúgy sincs nagy túltermelés.
Nagyon rég hallottam felőlük és úgy néz ki a csapat második aranykorát szeretné elozni az ezredforduló után...jó úton haladnak, ez egy meglepően szerethető lemez.
Lásd: lemezismertető.
Ahogy az előző körben leírtam: itt-ott érdekes, máshol meg nagyon kommersz.
Nehéz ezt albumnak tekinteni. A Motorik Visage valami hihetetlen nagy dal, de a többi erős közepes ebben a post-sludge közegben is.
A Monotony Fields lemezük elsőre nem fogott meg, majd egyszer csak beütött rendesen...Ma már zseniálisnak tartom. Talán itt is ez lesz, nem tudom. Minden esetre a Shape Of Despair egyedi hangulatot képvisel stílusán belül, amihez hasonló ünnepélyes sötétséget talán legutóbb a Skepticism próbált meg összehozni.
Megvettem az idei Hammer World magazint, amelynek ez az album volt a cd-melléklete, amely automatikusan felkerült a polcra a többi lemez közé. Most viszont már elő is készítettem, hogy holnap levigyem a kocsiba, mert annak ellenére, hogy a rock/grunge finoman szólva sem az a stílus, amely közel áll hozzám, ezen lemez dalai bizony vérprofi zenét tartalmaznak, remek zenészek előadásában! Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, de ez van!
Több helyen felfedeztem olyan zenekarok hatásait, melyeket igazán kedvelek. Ilyen például a Brymir nevű banda. Úgyhogy ez alapján azt kell mondjam, ez számomra egy tetszetős melodeath bemutatkozás a finn csapattól.
A lemez hallgatása közben azért görbült mosolyra a szám, mert elég régen hallgattam már igazi, régi vágású black metal lemezt, ezért ez a három tétel most igazán kellemes volt vasárnap délelőtt!
Egy igazi koncertbanda. Átlag thrash. Élvezhető, de a stílusban számtalan jobb lemez született már ennél.
A durvulós részek nagyon bejönnek! Hallatszik a rengeteg befektetett munka, gratulálok a zenekarnak! Sok sikert itthon és a nemzetközi porondon!
Nagyon hangulatos, tetszik, hogy megmaradtak az anyanyelvű szövegeknél! Erős dalok, kiváló zenészek.
Ez egy remekbe szabott, történelmi témákat feldolgozó, pazar dalokat tartalmazó black metal album a gall bandától! Még több ilyen lemezt a HP-ra!
Nagyon jó, sodró lendületű, remek hangzású metalcore album a finn testvérektől. Néhol kicsit mézes-mázas, de egy sörrel elmegy!
Ez az album nagyon megfogott. Igazi underground csemege, csodálatos, és - ami mindennél fontosabb - teljesen egyedi zenei megoldásokkal. Nálam ez az aktuális kör legjobbja, hálás köszönet az ajánlónak!
Amennyire szélsőséges alfaja a metal zenének a funeral doom, jómagam is hasonlóan szélsőségesen élem meg a hallottakat. Ugyanis van olyan lemez, amivel teljes mértékben azonosulni tudok, de olyan is akad, amelyikkel teljesen elbeszélünk egymás mellett. Ez most ilyen, pedig én nagyon szeretném, hogy jobban tetszenek az album dalai, de nehezen tudom őket legyűrni a torkomon. Ezért pártatlan maradok.
Érdekes zene.
Csak azért vagyok elnézőbb, mert első nagylemezről van szó és ahhoz képest egész jó lett! A fülemnek tetsző zene ez és tulajdonképpen minden stílusbeli és korkövetelménynek megfelelnek. Modern és jó hangzású zene, profi és magabiztos hangszeres tudás, jó kiállás. Amin lehetne javítani, hogy jobb számokat kéne írni, ami megmarad az ember agyában és a nap folyamán elő-elő jönnek dallamok, zenei megoldások.
Kár hogy raw, mert ez a lemez egy jó hangzással magasabb pontszámot is kaphatott volna, mert a számok jók. A demóhangzás és a vokál borzasztó rossz keverése miatt azonban ennyi a maximum.
Kellemes thrash metal, igazán maradandó számok nélkül. A vokál egy kicsit hangosra sikeredett.
A lassan megjelenő Arch Enemy várva várt új lemezéhez megadja a hangulatot. Valaki megjegyezte valamikor, hogy aprópénzre váltották az Arch E. zenészei a tehetségüket. Hát nem igazán! Szerintem ők messze többet (természetesen anyagilag is) értek el, mint bármely death metal zenekar, de nyilván a stílusból adódóan sosem lesznek egy Kiss kaliber, anyagilag biztos nem. Ami meg az Arch E. lemezeket illeti, az utolsó Angela-s lemez a Khaos Legions munkásságuk ékköve és az azután következő már a fecsegő poszátával elkészített War Eternal is egy kimagasló alkotás.
Ami egyből megütötte a fülemet az a rossz hangzás. A pergő hangzása konkrétan borzasztó. A másik probléma a hangzáson kívül az az énekes szenvedésteljes vernyákolása. Nem szeretem a hisztérikus vokalizálást. Itt is lehetne jobb számokat készíteni, mert a hallgatás után nem maradt meg semmi, ami kiemelné a zenét az óceánnyi mennyiségű hasonló bandák közül. Mennyivel jobb ennél a szintén francia Seth legutóbbi lemeze.
Nem szeretem ha túl sok a pofázás (vokalizálás) egy zenében, itt meg állandóan nyomja a férfi-nő felváltva, be nem áll a szájuk. Túl van tolva, pedig ha visszafognák magukat egész jó is lehetne. A melodikus death metal-hoz nem sok köze van, inkább deathcore/metalcore lesz az. Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Alapvetően nincs bajom a post-black metal zenével, amennyiben az kellően magas színvonalat képvisel. Ez a lemez pedig ilyen! Itt egymás után sorakoznak a jó számok. A vokál talán az egyedüli gyengébb pontja, de a zene annyira változatos és izgalmas, hogy annyira nem zavart, sőt jó pár helyen még illett is a zenéhez, meg nem volt vernyákolás folyton. Mindenképpen a kör egyik meglepetése számomra, köszönet az ajánlónak. Kiváló lemez!
Ez nem nekem szól, ez már nekem túl funeral. De ami pozitívum az a kitűnő hangzás, minden hangszer nagyon szépen szól, meg hallatszik, hogy a banda rutinos, a női vokál is sokat dob rajta. Mivel itt zenei teljesítményről beszélhetünk, aminek a stílusa velem nem kompatibilis, ezért érdemei elismerése mellet nem tetszett, de stílusában gondolom ez egy jó lemez.
A '90-es évek első felében valószínűleg jobban megfogott volna, de így is azt tudom mondani, hogy egy jó, erősen közepese lemez ez, amit nem volt rossz hallgatni, viszont nem fogom többet magamtól előszedni. Én itt-ott egy kis Helmet és Disturbed hatást is éreztem, de lehet rosszul hallottam.
A sok frankó, díszítő szimfonikus elem miatt jobban tetszett, mint a múltkori meghíúsult HP-ra sikertelenül beajánlott többi melodeath-nek kikiálltott lemez.
Rekedt Varjúnak jár a négy kavics. Főként, amiért abba hagyta a vernyogást.
Szerencsére nem Exodus hosszúságú album. Nem lenne rossz, de nem nincs is benne semmi, ami miatt bő fél óránál többet szeretném hallgatni.
A borítótól nem ájultam el és nem is tudtam mit várjak. Ezért aztán kellemes meglepetést okozott az Act I. Ebben van egy fajta "tökösség", ami a pl. a VOA-ból hiányzik.
Egységes, magasabb színvonalat képvisel a munkásságuk. Hangulatilag is rendben van. Erős anyag a Vanagandr.
Kicsit rosszabbra számítottam, de néhol egész kellemes és hangulatos volt. Régebben jobban viseltem a rikácsolást, egész jól meg voltam pl. a Lifeloverrel és társaival is. Ez viszont most elég egysíkú és unalmas volt, ráadásul a türelmem sem a régi, így szerintem a vokál a leggyengébb pontja az albumnak. A borító viszont pazar.
Nem nyűgözött le, de nincs is problémám vele. Valószínűleg sosem találkozunk többet.
Nem gondolom, hogy bármi is hiteltelen lenne benne. Ez olyan megmondja a hallgató, hogy mire gondolt a költő. Nekem egyszerűen fárasztó volt, pedig ez sem túl hosszú.
Nálam eddig az év lemeze. Számomra ez a szépség és a hangulat. Minden lemezüket szeretem és nehezen tudom eldönteni melyik tetszik a legjobban. Idén csak a Rammstein lemezét hallgattam meg többször, mint ezt, de az ugye kissé könnyedebb téma.
Valószínűleg Soundgardent esznek minden reggel a srácok. Biztos jó ez annak, aki nap, mint nap ilyet hallgat, de én, ha ilyenre vágyom, inkább berakom a Superunknownt. A hangzás itt is lehetne koszosabb és egyben öblösebb.
Kellemes raw black anyag, kellően hosszú dalokkal. Viszont nekem annyira beégtek a szokásos black metal tematikák, hogy egyelőre ignorálnom kell az indiános témát, egyszerűen nem tudom összeképzelni őket :)
Koncerten bejönne, de lemezen túl egyszerű, meg hát az ének...
Meg sem kellett néznem, hogy tudjam, a Denevérben vették fel a lemezt. Ők a felelősek azért a megszólalásért, amit általában tipikus magyar metál hangzásként ismerünk. Na mindegy, ettől még ez egy hazai csapattól erős bemutatkozás, de emiatt nem szeretek több pontot adni. Többszöri meghallgatás után is elég felejthetőek voltak számomra a dalok. A szólók nagyot mennek, a hölgy hangja nem túl izgalmas és hát ez a túl steril és kissé erőtlen hangzás sem segíti a dolgot. A távolról cradle of filthre emlékeztető "vadulós" részek tetszettek.
Nem egy Moonsorrow, de jó.
Nekem is az énekkel van problémám, bár szerintem inkább mehetne az extrémebb irányba, mondjuk a régi burzum lemezeken hallható veszett visítás illene ide.
A jó részek sem az én világom.
Még egyszer nem tolnám végig...
Csodálatos visszatérés az ürességbe. Akartam valamikor én is ajánlani, amióta megjelent, pörgetem.
