Még nem tudtam eldönteni, hogy melyik volt a kellemetlenebb, amikor üvöltött mint a fába szorult féreg, vagy mikor énekelni próbált az "énekes". :) Zeneileg nem lett volna rossz, ha kijön az album karaoke verzióban lehet megveszem. :P
Sajnos rég elmúlt már az újdonság varázsa, ami a csapat zenéjét jellemezte. Manapság már az "izgalommentes" szó jut eszembe, amikor hallgatom ezt az albumot. Természetesen egyedi zene ez még mindig, ez dícséretes is, de ez a kb. fél óra bőven elég belőle.
Igazán jó zenét hoztak össze regici.de-ék. :) Mind a leányzónak, mind a srácnak jó hangja van, és együtt csak még jobb a hatás. Tetszett, hogy a hegedű a szokásosnál is nagyobb teret kapott, és persze a zongora is felbukkan. Véleményem szerint sikerült egy sajátos hangulatot teremteniük, nem az a szokásos gothic lemez lett.
Egyfajta andalító hangulata volt az anyagnak. Biztos, hogy nem jön be mindig, de ki lehet fogni az olyan pillanatokat.
Nem semmi fazon ez a Vratyas Vakyas. Egymaga olyan albumokat tesz le az asztalra, amiről a legtöbb csapat (!) csak álmodhat. Minden percét élveztem, ilyen albumok miatt érdemes metalt hallgatni.
Komor, sötét hangulatú anyag. Azt hiszem, ez tipikusan olyan zene, amit egy elsötétített szobában, fejhallgatóval a fülén tud igazán élvezni az ember. Aki megfelelő fantáziával és képzelőerővel rendelkezik, csodás tájakra fog eljutni. Már most szólok azonban, hogy senki ne napsütötte, virágos rétre számítson!
Nincs ezzel a zenével semmi bajom, pusztán nem a zsánerem a stílus. Így aztán, ha nem muszáj nem is hallgatok ilyesmit.
Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a zenével. Csak szólnak a hangszerek, de dalokat nem hallok. Nincs benne muzikalitás egy csepp sem.
Vissza a golyókat a herezacskókba!
Középtempós dalocskák, melyek nem vonják el a figyelmet, így bármilyen otthoni munka mellé kiváló választás.
Dögunalom.
Egyfajta kellemesen bizsergető, nosztalgikus hangulatba ringatja az ember gyerekét.
Jó tudni, milyenek is voltak a kezdetek, de annyira azért nem izgalmas a dolog.
Súlyos, akár Fekete Laci.
Na jó, legyünk objektívek, attól, hogy Moren is segédkezet nyújtott, a lemez még ugyanúgy szar.
Kellemes numetál slágergyűjtemény.
Tőlük nem számít senki meglepetésre. Korrekt lemez, nem több.
A női énekes hangja egész kellemes. Sajnos itt véget is ér a pozitívumok listája.
Sírós puhapöcs alter-rock.
El lehet hallgatni a háttérben, de nem egy nagy durranás.
Hardcore-ba oltott poszt-rock, igazán súlyosan. Zseniális.
Nem hittem volna, hogy sikerül alulmúlni az előző lemez színvonalát.
A zene színvonalas, de 40-45 perc elég is lett volna belőle. Mint a többi reunion-nak, ennek sem látom sok értelmét.
Egy ügyes KSE majmoló bandának tünnek. Van bennük azért egyéni íz dögivel, de valahogy rádióbarátabb a kelleténél. Persze még így is brutál meg minden, de...
Számomra sosem volt ez a banda túl változatos. A mostani albumokon is hozzák a szokásos örlős, húzós sötét hangulatot. Örök rejtély, hogy miért ezt válaszotta Pasi.
Tipikus csajozós zene. Messze még a tavasz.
Az első szám mindent visz mostanában nálam. Indie? Leszarom. Neked meg kuss.
Na jó, hát ősfanoknak ez biztos nagy kincs most, de önmagában nézve nem egy nagy eresztés.
Horzsol, húz, hátborzongat.
Durván nem az én világom, szóval nyugodtan vegyétek úgy, hogy nem pontoztam semmit se.
Undorítóan unalmas.
Tears Don't Fall szám nagyon fasza de a többi már nem teccik annyira…
Igen ez valóban izgalommentesre sikeredett
Ismerve a stílust nem sok jóra számítottam ennek ellenére egész kellemes ez a lemez :)
Ez tipikusan olyan zene amit nagyon ritkán hallgatok és akkor is csak 1-2 számot egy egész albummal nem szívesen mérgezem magam.
Tulajdonképpen ez volna az első teljes Falkenbach album és ez egy kicsit érződik is legalábbis én nem tartom 100%-osnak nem úgy mint a többit :)
Nem rossz de többszöri hallgatás után már kicsit unalmassá válik.
A szólóalbumai soha nem teccettek igazán ez pedig még az eddigiektől is gyengébb lett egyszerűen nincsenek jó dalok.
Trash Metal! :|
Bár nem a kedvenc stílusom, de azért ezt szívesen hallgattam most...
Kedvelem őket, de néhány hallgatásos kategória. Klassz dalok azért akadnak ezen is...
Kikapcsolós, lazulós. Tetszenek a dalok, jó a csajszi is, a hegedű szokás szerint bejön. Megijedtem a sok kis pontszámtól, de én kellemes csalódtam...
Könnyed kis rockzene, fáradt reggeleken jó tud lenni...
Egy csöpp kétség sincs, tízes és kész...
Nem talált utat hozzám...
Én is úgy érzem, került már ki a kezéből ennél sokkalta jobb album is. Ez se rossz, csak az a "na ne adjon már ki ilyen, végülis átlagos lemezt" hangulatom van, ha hallgatom...
Nincs elég lendület, tűz ebben, fáradtas, öregecske. Ha retro albumnak szánták, abba se látok sok logikát, ha meg nem, hát akkor még a mai thrash mezőnybe is halvány, vérszegény...
Ehhez én már öreg vagyok :)
Black metalnak túl dallamos, gothic rocknak túl black metalos. Pedig jól indult a lemez, de sajna a harmadik, "Saalin Koira" nótától üresjárat.
Böfff... :P
Jézusom! Nagyon nyálas!
Ettől sem mentem a falnak.
Sajnos sehová nem sikerült eljutnom ezzel a zenével. :(
Az eddigi legjobb szólóanyaga a fickónak.
Bárcsak minden együttes reunion-ja ilyen jól sikerülne. Technikás trash metal. Gyanítom, hogy az idei év egyik gyöngyszeme ez az album. Nálam! :))
Ez igen! Ezek a srácok nagyon értenek a dalíráshoz.
Aki hallotta az előző albumot, mindent hallott. Ugyanaz a jól kidolgozott zene, középtempós bm formájában, ugyanolyan stílusban, ugyanazzal az atmoszférával.
Ez egy merénylet volt ellenem.
Rögtön a Klimt 1918 jutott eszembe, hasonló rock zene ez is. És hasonlóképpen tetszik.
Nagyon sokszor meghallgattam, de valami hiányérzetem van.
Ebben semmi jót nem találtam. Szólt a zene, de egy részre sem kaptam fel a fejem. Ilyen hosszú számokat sajnos nem is tudok odafigyelve hallgatni.
Kifejezetten kellemes hard-rock/metál.
Nem hozott lázba.