Megfogadtam, hogy távol tartom magam egy ideig a hangpróbáktól, hogy kicsit feltöltődhessek, pihenhessek, ettől függetlenül folyamatosan pörögnek a lemezek és fogalmazódnak meg bennem a különböző gondolatok. A jelenlegi pontozások éllovasa sem kivétel, a svéd Vintersorg amúgy sem áll távol tőlem, régi ismerősök vagyunk. A projektet kikerülni egyébként nem egyszerű feladat, mivel 1996-óta léteznek (pár évet előtte Vargatronként is eltöltött), jelen kiadványuk pedig már a tízedik nagylemeze Vintersorg mesternek. Újdonsült vikingeknek azért minden esetben érdemes megemlíteni, hogy az úriember sem éppen amatőr, olyan bandák köthetők a nevéhez, mint a Borknagar, Havayoth, Cosmic Death, Cronian és még számtalan ismert projekt, amiből kivette a részét. A friss kiadvány szép kerek száma mellé plusz érdekesség a címe, amely azt mutatja, hogy a lemez az 1998-as debütálás egyenes ágú folytatása és a banda visszatér gyökereihez.
    A bevezető után természetesen minden északi fém kedvelő, vagy viking világot manapság felfedező olvasó szájának sarkában megcsillan némi nyáladék és olyan boldogságtól remegő kézzel nyúl a lemez után, mint Gollam az Egy Gyűrű után, rajtuk kívül azonban sokunkban nem fog maradandó nyomot, sőt aprócska heget sem hagyni a produkció. Először is, közel húsz éve hallgatjuk már ezeket a dalokat a megszokott népi rigmusokkal, melyek alig változtak valamennyit az idők folyamán. A progresszív jelzőt akkor sem lennék hajlandó kitenni a meghatározáshoz, ha a jeges tengerbe lógatnának, mert az egyetlen változást a többi lemezhez képest egy új borító jelzi. Elképzelésem szerint Vintersorg a 90-es évek végén felvett úgy húsz albumra való dalt egyhuzamban, amit pár évente, véletlenszerű összeállításban piacra dob. Ennek az eredménye a Till fjälls, del II, aminek megjelenése előtt az immár vintersorgi hagyománynak betudható nyilatkozat hegyek is megérkeztek: most aztán visszatérünk a gyökereinkhez, hú, de visszatérünk… A probléma nem is ez, hanem, hogy voltaképpen sosem kanyarodtak el a gyökereiktől. Menet közben viszont megjelentek más zenekarok is a stílusban, ami ennek köszönhetően bejárta az általános útvonalát: kezdetek, úttörő lemezek, saját határainak elérése utáni stagnálás, a legutolsó szakasz pedig a vissza-vissza térő nosztalgia. A menet közben megjelenő Windir, Falkenbach (szerintem vikingebb a vikingeknél, pedig német), Moonsorrow, Ensiferum (ez tényleg csak néhány a nevek közül) lemezek mellett még számos más előadó is hozzányúlt már ehhez a témához, ami gyakorlatilag 2010-ig szép lassan kivérzett a gyémántosan fénylő, befagyott óceánon. Utoljára magam is 2012-ben foglalkoztam a zenekarral a jóval szellősebb, letisztultabb Orkan lemez kapcsán, mely szintén stílusgyakorlat volt, de a koncepciója és annak átadása akkor tökéletesen sikerült (újfent nem tudtam abbahagyni az Urvädersfången hallgatását egy darabig). Most tehát „visszatérés” van, meg újjászületés, de ez igazából kimerül abban, hogy az előző lemezekhez képest úgy 10%-al több károgást kapunk. Tovább pusztít a Vintersorg lemezek igazi átka is, ami Vintersorg tiszta énekének képében kísért minket. Nem rossz énekhangról van szó, csupán olyan távolságtartóról, időnként modorosról, amiből több, mint egy óra komoly gyomorfekélyhez vezetett nálam, ugyanis jelen esetben az önismétléshez egy nagy adag megalománia is került minden idők talán leghosszabb viking lemezének kiadásával. Tovább tart az a tendencia is, miszerint jóval több az énekes rész, mint az instrumentális, zenei szakaszok, melyek így nagyon ritkán tudnak érdekessé válni. Azért nézzünk néhány pozitívumot is, mielőtt azt gondolnátok, pocsék, hallgathatatlan kiadványról van szó, mert ezt azért nem állítanám. A Till fjalls stíluslemez, okos önismétlés néhány igazán nosztalgikus és erőteljes pillanattal, amit egy-egy elkapott dallam, időnként pedig black metalos brutalitás tud okozni. Erre tökéletes példa a nyitó  Jökelväktaren, aminek gyors indulása után nyilvánvalóvá válik, hogy sláger szeretne lenni, nekem ettől függetlenül ez jutott eszembe, de egy egész szerethető dal lett, aminek hossza sem tett rosszat.
    Az En väldig isvidds karga dräkt folyamán már felüti fejét az ötlettelenség legjobb ismertető jele, jön a hohohó szerű kórus ének, itt pont a rövidség mentette meg a dalt a bukástól. Nagyon finoman kezdődik a Lavin, hogy durvább részeivel megvegyen magának, a refrén és a tiszta ének ezzel szemben már az ezerszer hallott kategóriát erősíti. A Fjällets mäktiga mur nemcsak időben hasonlatos hozzá, talán a vásári zongorás megoldás az egyetlen különbség a két dal között. Az ötödikként érkező Obygdens pionjärra már csettintenem kellett végre, igen, ez egy nagyszerű tétel lett, remek húzással és fogósabb refrénnel, erre tesz még rá egy lapáttal a lemez talán legjobb dala, a Vinterstorm. Ugyan túl sok extrát ez sem tartalmaz, de egy csordában elkövetett sörözgetés közben lehet koccintani a refrénre, valamint jó kis hangulat kerekedhet tőle. A Tusenåriga stråk tipikus, de legalább rövid, az Allt mellan himmel och jord pedig újfent az első ligához csatlakozik, először megvillantva, milyen kemény is tud lenni a lemez. A rövidebb Vårflodban Cia Hedmark énekesnő próbál hozzátenni a dalhoz, aki szintén Vintersorg holdudvarához tartozik (Otyg). Elhagytuk az 50 percet, úgyhogy jöhet a rövidebb, de hasonlóan megerőltető „b” oldal, ami a Tillbaka till källorna című dallal nyit. A közel 7 perces dal erőssége az időnként hallható, sejtelmes billentyűzet, azon kívül más nem maradt meg. A Köldens borg a legváltozatosabb dal a tempóváltásokat illetően, ezt is a keményebb részek tudják eladni, akárcsak a Portalent. A lemezt záró Svart måne pedig az orrunk alá dörgöli, hogy tudnak ők érdekesebb, finomabb zenei megoldásokat is összehozni, de minek. Közvetlenül a lemez után meghallgattam az első Till albumot és félelmetes, mennyivel frissebbnek, ötletesebbnek hat a mai napig ehhez képest.
    Nem rossz a folytatás, minőségi viking metal csuklóból kirázva, de én ilyen kaliberű, múltú zenészektől ennél jóval több frissességet, vagy legalább kapaszkodót várnék, nem pedig egy maratoni hosszúságú önkielégítést. Ha még nem hallottál ehhez hasonló lemezt, akkor ez lesz a kedvenced, vagy az első rész, vagy az Orkan, Ödemarkens son, Visions from the Spiral Generator, Cosmic Genesis,  attól függően, melyiket hallgatod meg először, azt viszont nem árt tudni,hogy emlékezetes dalból, dallamból, zenei megoldásból most kaptuk a legkevesebbet.