Goatpsalm
Downstream (2016)
    Fotelbe süppedve, teát kortyolva, házimozi rendszerrel varázsoljuk a szobánkba a természetet mi európaiak, meleg ágyba hemperedve álmodunk nagyokat és elégedettek vagyunk saját létünkkel. Amikor néha nem tudunk ellent mondani a vadon hívó szavának, túrázunk egyet, megmászunk pár nagyobb kiemelkedést, hogy utána jól megölelgetve az asszonyt, férfinak érezhessük magunkat. Ezt a földrészt alig egy-két generáció választja még csak el a nagy világégésektől, máris abban a hitben élünk, hogy talán nem is lesz több kihívás, élet-halál harc az életünkben. Azért valljuk be, szerény, vagy jómódú életünkért is hálásak lehetünk, ha alaposabban körülnézünk a lassan darabjaira hulló, saját levében fortyogó jelenlegi világban. Elég lenne egyetlen szikra, hogy felboruljon minden és áhítattal gondoljunk vissza legunalmasabb hétköznapjainkra is, amikor magunkra utalva, technikai eszközök és kényelem nélkül tettetnénk próbára az oly távolinak tűnő valóságban. A természet nyersen, ropogósan fogyasztaná el eltejesedett izmainkat és vérünkkel öblítené olthatatlan szomját, a vadonban nincs jó és rossz, csak könyörtelen és még könyörtelenebb, aki talán túlél. Ezt az érzést, a természet hatalmának megtapasztalását talán közelebb hozzák a kegyetlen telek, a végtelen fagyott pusztaságok azokhoz az emberekhez, akik tőlünk jóval északabbra élnek és mindezt saját bőrükön tapasztalhatják. Nem feltétlenül éltek még át a modern világban igazi katasztrófát, de az ablakon kibámulva olyan elemeket láthatnak, amik ellen nem véd vaskos bankszámla, sem magasztos eszmék, szeretet vagy gyűlölet, sem ember alkotta építmény. Csak az a vékony üveg választ el attól, hogy a hideg belénk marjon, erejével pedig szó szerint arcunkra fagyassza a mosolyt.
    Különösképp ezért is kedvelem azokat az anyagokat, amik északról érkeznek és tudatosan, vagy tudattalanul is próbálják felhívni a figyelmünket a valóság hatalmára, amit félnünk, rettegnünk, ugyanakkor csodálnunk és tisztelnünk kell. Ezt az érzést akartam veszettül átélni az orosz Goatpsalm lemezének segítségével, amit olyan zenészek dobtak össze egy megkerülhetetlenséget sejtető borítóval, akik már számtalan zenekarban és albumon tettek tanúbizonyságot elhivatottságukat illetően. A zenekart Horth és Sadist alapította még 2009-ben, amit első kiadványuk alapján még nem igazán hívtam volna zenekarnak. A 2012-ben kiadott Sonic Desterilization Of Light és Erset La Tari c. lemezek ugyanis sokkal inkább nevezhetőek két zenész elvetemült kísérletezgetésének, mintsem zenei produkciónak. A kiadványokon torz hangok és a saját zenekaraikban fel nem használt effektek sokasága kavarodott össze valamivé, amiben a művészet apró sugallatát sem érezni véleményem szerint. Viszont a Downstream lemezre csatlakozott hozzájuk Dmitry Kim és Vaarwel, akik szintén széles terpeszben állnak a földön és már több formációban megfordultak. Így alakult ki a zajból és káoszból a valódi zenekarrá váló projekt új kiadványa, melynek szándékai, érzései átjönnek, viszont megvalósítása már kevésbé.
    A továbbra is rengeteg természeti hanggal, ambient témával tarkított metalból pont az az elemi erő hiányzik minden misztikuma ellenére, ami két vállra fektet és az arcunkba vicsorít. A rendezett, fokozatosan felépülő, alázattal átitatott Grey Rocks után azonban a Flowers Of The Underworld funeral doomos sámánkodása millió hangzása ellenére sem tudott elbűvölni, monotonitása mögül hiányzik a megfelelő támaszték és így csak egy sötét hangulatból álló lufiként tudja megállni a helyét, ami ott lebeg ugyan, de nem jelent valós veszélyt. Ettől függetlenül a lemez legátgondoltabb, legjobb szerzeménye lett. A White Sea szintén fantasztikus instrumentális darab, ami ordít azért, hogy valaki beültesse egy hatékony közegbe, mert így csak pazarlás volt. Az Orphan folyamán ismételten célját vesztette nálam a Goatpsalm, mert eddigi természetjárása után egy indusztriálisabb hangvételre váltott, megtörve a korábban felépített világot. Továbbra is minden fenyegetésből áll és fölénk tornyosul, de ez a kutya tényleg csak ugat és nem harap. Az Of Bone And Sinew folyamán aztán kimutatják foguk fehérjét, előtörnek a black metalos gyökerek és mellete az a zajhalmaz is, amit korábban album státuszban adtak ki kezeik közül. Számomra élvezhetetlen volt és valóban a túlélésre kezdtem játszani hallgatás közben. Lehet, hogy ez volt a cél?
    A The Waylayer (A Great Spring Hunger) keretein belül bemutatják, milyen lehetett egy őskori sámán kedvenc szerzeménye, akit valószínűleg hamar kivetett magából a közösség kántálása miatt, a lemezt pedig a címadó zárja, aminek a második fele azért értékelhető lett.
    Én személy szerint jóval többet vártam ettől a kiadványtól, első két tétele után reméltem a kiteljesedést, az íveket, az átgondoltságot és alázatot, de a végére csak a türelmetlenséget tudta felkorbácsolni. Az ígéret ott lapul minden tételben, amik egyszer nagyon izgalmasak, máskor végtelenül kiszámíthatóak, némi fejlődés után viszont szívesen venném tőlük a folytatást. Talán létezik az a hangulat, ami mellett nagyobb hatást tud kifejteni ez a meditatív jellegű, időnként hatásvadásznak tűnő, finoman adagolt zenei káosz, mert minden zsáknak megvan a maga foltja, de azért óvatosan kísérletezzetek vele, mert nem garantált a katarzis. A kiadvány egyébként végighallgatható a zenekar bandcamp oldalán. 


Goatpsalm_Downstream_2016
Kiadó:
Stílus:
ambient, atmoszférikus funeral doom...
Értékelés:
 
Pont
: 5.5 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Grey Rocks (10:48)
2.Flowers Of The Underworld (14:03)
3.White Sea (04:52)
4.Orphan (05:53)
5.Of Bone And Sinew (04:20)
6.The Waylayer (A Great Spring Hunger) (08:24)
7.Downstream (09:59)
Írta:
boymester
2016. december 30., péntek, 14:00
Facebook:
Ossuaire - Premiers chants (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 14., vasárnap, 12:41
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
Kritika, Eroen @ 2019. július 3., szerda, 18:39
Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.054 seconds to render