Nem rossz, de nekem sokkal jobban tetszett az előző körös Mind Erasure. A közepesnél valamelyest jobb, a hangzása elég jó.
Nem rossz, de itt-ott már túltolták a srácok, például az utolsó, 12 és fél perces számban. Meg hát itt mintha nem lehetne felhozni, hogy a lemez minden hangját eljátszották már mások, vannak, akik sokkal jobban is (Sodom rajongók megint csak "előnyben"), magyarán egy kliséhalmaz az egész, de emiatt én nem fogom olyan szinten lepontozni, mert nem rossz lemez, a közepesnél jobb.
Vannak rajta kifejezetten tetszetős számok, mint például a 7-es. Ezekből kellett volna több és akkor nekem jobban tetszett volna.
Ez a lemez is nagyon jó, de az előző, 2017-es How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? nekem valamivel jobban tetszett, az első lemezüket még nem hallgattam meg. Jósa Tamás vokálja jobb volt, mint ezen a lemezen az ének, kár, hogy kiszállt a bandából. Szerintem nemzetközi szinten is erős lemez, meg nem mondanám egyik lemezről sem, hogy ez egy magyar banda. Szóval, jó kis thrash zúzda, ahogy én leginkább szeretem.
Sajnos az Amorphis is egy olyan banda, mely diszkográfiájába nem igazán merültem még el, végig még egyetlen lemezét sem hallottam szerintem, leszámítva most ezt. De eléggé meggyőzött, elég jó zenét csinálnak, minőségi, és idővel mindenképp elő kell majd venni a korábbi lemezeiket is.
Elment egynek, de különösebben nem sok mindent váltott ki belőlem. A blackes, szimfonikus részek elég jók, a hölgy károgása is, de amikor elmegyünk a világfájdalom felé, az már kevésbé (most teljesen függetlenül attól, hogy a hölgy Kijevben lakik).
Lásd: kritika/ajánló!
Az itt a helyzet, hogy amíg más banda mástól "nyúlja" a zenét, addig a Running Wild legalább a saját maga által megalkotott, megírt és már eljátszott betéteket "hasznosítja újra/használja fel". Igen, lehet, hogy klisés, lehet, hogy önismétlő, de szerintem senki sem várja Rock 'n' Rolf kapitánytól már, hogy megváltsa a világot, azt már megtette cirka 30-40 évvel ezelőtt ebben a stílusban az olyan alapvetésekkel, mint a Gates of Purgatory, a Branded and Exiled, az Under Jolly Roger vagy éppen a Port Royal (de későbbi remek lemezeket is lehetne még sorolni). Ez "már csak" örömzenélés, ami azért még mindig elég jól megy nekik.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 462. 463. 464. 465. 466. 467. 468. 469. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2022. március 26.
∑:
1.
Bloodywood
Rakshak
8.5 8.5
2.
Running Wild
Blood on Blood
8.5 8.5
3. Husky
Amorphis
Halo
8.5 8.5
4. CarolusRex
Archaic
The Endgame Protocol
8.5 8.5
5.
Ungfell
Es grauet
6 6
6. dimmurtal
Selfgod
Born of Death
6 6
7.
Steel Bearing Hand
Slay in Hell
6 6
8. 9000Sanyi
Sidus Atrum
Spiral of Life
4.5 4.5
∑:
7.1 7.1
Twisted Tower Dire - Wars In The Unknown (2019)
Kritika, boymester @ 2019. február 11., hétfő, 08:25
Ungfell - Mythen, Mären, Pestilenz (2018)
Kritika, boymester @ 2019. január 27., vasárnap, 15:42
Amorphis - Queen of Time (2018)
Kritika, oldboy @ 2018. június 2., szombat, 13:00
Amorphis - Under the Red Cloud (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. szeptember 26., szombat, 13:00
Tuska Open Air Metal Festival 2015 - 26-28.6, Helsinki, Suvilahti
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2015. július 13., hétfő, 14:03
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render