Kellemes hallgatnivaló.
Tom S. Englund a színtér egyik legjobb énekese, amit most is bizonyít.
A legjobb vagy legtalálóbb szó, amivel jellemezni lehetne: fárasztó.
Szerintem épp annyira változatos szimfo death metal, amennyire kell, egyáltalán nem sorolható az átlagba.
Meglepően tetszett, feldobja a kört ez a lemez.
Crust és death metal tökéletes elegye ez az album. :) Egy lemez, amely tele van olyan dalokkal, amin nem kell sokat agyalni, hanem egyszerűen csak hallgatni, s jól elszórakozni közben. :) - Élőben elég nagy rá az esély, hogy egy kisebb klubhelyiségben szó szerint bedaráljanak. - Csak ajánlani tudom mindenkinek, akit a két fő zsáner nem riaszt el. Egy kimondottan jól sikerült crossover. :)
A Be'lakor hallgatása közben tucatnyi prog, melodic death zenekar neve kering lelki szemeim előtt, de sajnos időhiány miatt képtelen vagyok mindet felidézve újra, meg újra elővenni azokat. Mindenesetre az ausztrálok gondoskodnak róla, hogy tökéletes képet alkossunk arról, miként is kell megszólalnia egy mindent kielégítő zsáner albumnak. Részemről egyedüli negatívum csak a túl hosszú dalszerkezetnek szól, ami a későbbiekben szerintem visszaüthet. - Annyi téma halmozódik fel egy dalban, hogy abból akár két-három másik nótát is tudtak volna kreálni a srácok. (Erre jó példa pl. a Foothold).
Ebbe muzsikába lehetetlenség belekötni, marha jók az arányok. Ráadásul Tom Englund egy igazi lírai zseni. - Ezzel a svéd prog/power metal kombóval egész egyszerűen lehetetlenség félrenyúlni.
Néhol a Burzum, néhol a Satanic Warmaster neve ugrott be, de csak hatás szinten. Másolásról szó sincs, más világ, más megoldások, hiszen nem tett még senki tanúbizonyságot Agares parancsnok létezéséről. - Ez egy igazi raw black metal album nem kevés ambient hatással megfűszerezve, s a stílus rajongóinak nagy örömére.
Aki a Carcass Nectroticizm és Symphonies of Sickness éráját imádta, az nagy valószínűséggel a finn srácok munkáját is zabálni fogja. Igazi death/grind csemege. :)
Ha ebbe az iszapba beleragadsz neked annyi, csak sejthető, hogy még mennyi vergődő lélek lakozik a legmélyén egy szép hosszú lebomlási folyamat láncolataként. - Sludge for all! - Beszélni tovább felesleges is, hallgatni kell. - A záró tétel, a Lorem pedig rendesen falhoz keni az embert. :)
Tökéletes sludge alkotás hangsúlyos, lélekrabló post-progresszív hatásokkal. - Nem is lehetne jobban megfesteni az emberi létezést, belső önmarcangolást, valamint a kétségbeesést egyszerre.
Igen jó kilátásokkal rendelkező francia black/death lemez, ahol eléggé vigyáztak a zsáner viszonylag kötött elemeinek arányára. (Megváltani a világot nem fogják, viszont jól elszórakoztatnak.) - Jut is, eszembe, ha Petya nem jegyzi meg, simán észre sem veszem, hogy a dob lecsúszik a gitárról. S tényleg. Koncerten tuti felszántják a színpadot.:) -
A szimfonikus betétek sokat lazítanak a melodic death jelzőn ami dicséretes, de a folyamatos skálázásnak hála az albumot egyben végighallgatva az elég fárasztóvá válik. Ezzel nem lenne baj, de Bascoul kisasszony hangja olyan kontrasztot eredményez amit lehetetlenség feldolgozni, s hiába - a nagy dallam-központúság - hamar egysíkúvá válik a károgása. - Ráadásul úgy tűnik, mintha a harmonizeren kívül más effektet nem ismerne a gitáros, Martin Hamiche. Részéről érzek egy erős Laiho tiszteletet, de az meg túl direkt.
Hmmm... Ha már thrash akkor inkább a hazai Mörbid Carnage-t preferálom. - Ami pedig a visításokat illeti... Mosolyogtam. Már évekkel ezelőtt is vér cikinek tűnt, s most sem értem a létjogosultságát. (Lédeczy Lambert vokálja köröket ráver erre a produktumra.) - Véleményem, hogy ezt a stílus nagyjai is megmosolyognák. :) A zenével nincs bajom, de a vokális teljesítmény számomra értékelhetetlen. (Pedig mindent megpróbáltam.) - Thrash fanatikusoknak azért okozhat néhány kellemes percet.
Nagy lángon ég, ezért lehetett volna rövidebb is, de ezzel együtt egy remek anyag.
Én most maradok mérhetetlenül semleges...ha egy ovist szeretnék rászoktatni a keményebb zenékre, minősége okán inkább adnám neki ezt a CD-t, mint néhány langyi kiadványt az előző körökből. Viszont az egyébként fantasztikus gitárszólókon és a címadó faszán lüktető kezdőriffjén kívül itt semmit nem találok, amiért pénzt adnék ki a kezemből, vagy önszántamból újra hallgatnék.
Steril vagy karcos hangzás, az örökös kérdés:) Szerintem mindkettő pocsék, ha túl van tolva. Az ambient részek, ahol nem a háziegér hajtotta generátorral beüzemelt gitár erőlködését kell hallgatni, azok egész jók. Ha raw, akkor nálam a fagyos, monoton, tompán puffogó anyagok jönnek be, távoli sikolyokkal és időtlen hangulattal, ez inkább a képembe ül és azzal henceg, hogy jájj, de szar vagyok:) Nem tudom komolyan venni az ötletek ellenére sem.
Kifejezetten meglepett ez a hazai anyag. Gyilkos post/sludge/doom egyveleg kellő agresszióval és energiával feltöltve. Végig kell hallgatnom a csapat EP-it is úgy érzem, mert ez lehetett volna kicsit hosszabb is.
Nem tudok kevesebbet adni akkor sem, ha ez a post/sludge világ nem volt a kedvencem sohasem. Itt egyszerűen kiváló dalok és egy remek album született.
Nekem is bejött a kritika és a pontszámmal is teljesen tudok azonosulni. Ha már valaki beleerőlteti a szimfonikus dolgokat a metalba (jellemzően hányingerkeltő, szirupos módon, nagyon-nagyon-nagyon ritkán érzékkel), az legalább ilyen hatékonysággal tegye. Pont ezért tetszett egy lehelletnyivel jobban az előző korong, mert tökösebb volt még ennél is és nem tolták túl a színpadiasságot. Az keményebb volt, itt meg fogósabbak a dalok.
Igazi underground cucc ez. Még a maga idejében is a harmadvonal tagjaként került volna a süllyesztőbe...ezek a visítások:) Még komolyabb bandáknál is röhögőgörcsöt kapok tőlük:)
Hát ez pusztít rendesen.
Nem olyan zseniális mint az előző lemezük, de így is egy nagyon erős alkotás.
Kedvelem a csapatot, de nagy rajongó sosem voltam, annyira azért nem nekem szól a zenéjük. Volt már ettől erősebb lemezük is, de erre is sikerült pár nagyon fülbemászó dalt írni, mint például a Where August Mourns vagy az Eternal Nocturnal. Englund hangja egyébként tényleg nagyon jó, épp ezért olyan nagy kár Labrie vendégszereplése, nélküle sokkal jobb lenne a The Beholder... :D
Pár hónapja hallottam először, akkor elkönyveltem magamban egy átlagostól kicsit jobb death metal anyagnak, most meg annyira beütött hogy az utóbbi pár hétben folyamatosan ezt hallgatom.
Sokáig tartott mire összehozták az első nagylemezüket, de megérte. Hatalmas súlya van a daloknak, a melankolikusabb részek pedig különösen zseniálisak. A koncertet én is imádtam.
Kicsit túlnyújtottnak éreztem, de egyébként tetszett. Névről ismertem csak eddig őket.
A bandanév és a borító előre figyelmeztet minket hogy borzasztóan középszerű lemeznek nézünk elébe.
Többször is próbálkoztam már velük, hallottam az előző albumot is, de az is és az új is nagyon elmentek mellettem. Megy a témahalmozás ezerrel, de a megjegyezhetőség és a dalok kárára. A vokál sem tetszett túlzottan.
Elég tipikus dél-amerikai thrash a maga hibáival és szerethetőségével. A zenével nem is lenne nagy bajom, de az éneken nálam nagyon elúszott a szerethetőség.
Lazán, csuklóból előadott, punk hatásokat sem nélkülöző old-school death metal. Tetszik az egyszerűsége, és a durvulat, ami a dalokból árad. Jól van ez így!
Számomra ez a zenekar ugyanolyan intelligens és művészi módon varázsol a hangjegyekkel, mint a Dark Tranquillity. Kiforrott, filozofikus, egyedi, érzelmekre ható, elgondolkodtató és professzionális melo/death metal ausztrál módra.
A szokásos minőségi prog/power muzsika a zenekartól. A stílus kedvelőinek igazi csemege, lazulósabb napokhoz remek társként szolgálhat a lemez!
Ez a zene a tradicionális/raw black metal-t kedvelő szűk rétegnek szól, és egyáltalán nem akarja megváltani a világot. Fülessel hallgatva simán elkalauzol Finnország csodásan egyedi, szépséges zordságába. Misztikus és kegyetlen, idilli és fagyos. Teljesen rendben van a dolog, a hangzás is illik hozzá.
Igazi old-school feeling! Tökös death metal mindenféle cicomát nélkülözve, a maga durva, agyszaggató valójában.
Nagyon jó minőségű a zene, és a hangzás is pazar. De sajnos ez a stílus nem nekem szól! Sok sikert kívánok a magyar zenekarnak!
Az az igazság, hogy ez bivalyerős zene, de engem kikészített. Egyedi és kiváló minőségű, de sajnos ezzel a sludge dologgal én nagyon nehezen jutok közös nevezőre.
Egy igazán jól sikerült black/death metal alkotás francia módra, kilenc istenkáromlás képében. Nem lesz belőle világmegváltó alapmű, de a stílus kedvelőinek ínyére lesznek a lemez dalai.
Profi zenészek, és remek zeneszerzők. Egy igazán impozáns sympho/melodic/death metal lemez Franciaországból! A végére egy picit már fárasztó volt a sok tekerés, de ez valóban egy remek album!
Alapvetően nem lenne ez rossz, viszont a hasonló stílusban fogant thrash alapvetéseknek nem igazán tud a nyomába érni. Vannak benne kellemes pillanatok, de nem gondolnám, hogy bármikor újra elő fogom venni. Viszont koncerten az ilyenfajta zenére igazán frankót lehet tombolni!
Egy kicsit egysíkúan indul a lemez, az első számokat alig lehet egymástól megkülönböztetni. Bár az tagadhatatlan, hogy minőségi zúzás folyik a lemezen. Külön figyelemre méltó a mai kor igényeinek megfelelő kiváló hangzás (ugye ma már nem gyertyával világítunk). A lemez második fele jobban tetszett, a Caught in Suffering című számtól kezdett izgalmassá válni a lemez, itt kifejezetten jó számoknak lehettem fültanúja. Ha az utolsó öt szám előtti hét is olyan mint az utolsó öt akkor magasabb pontszámot is kapna.
Elég meglepő volt számomra, hogy egy ausztrál banda mennyire érzi ezt a göteborgi melodikus death metal vonalat. A lemezen hallható szerzemények mindegyike egy szépen megkomponált zenei tartalommal bővelkedő komplex egység. Szép zene!
Ha nem is lettem a zenekar rajongója, de tetszett a zene, mert színvonalas, profi, magas hozzáadott értéket képvisel (nem egy délután kalapálták össze egy sufniban).
Csupán az a baj ezzel, hogy egy valamit nem hallok a lemezen, ZENÉT! Hová lett? Valami egysíkú zajt hallok, olyat amikor lehúzom a wc-t. :) És még valami! Az ilyen jellegű kiadványok miatt a szekunder szégyenérzet kerít hatalmába, mivel ebben szinte semmi munka és energiabefektetés nincs, míg egy Aephanemer, Be'lakor, vagy akár Cult of Luna lemezein hallatszik, hogy beleadtak apait anyait, hallatszik a rengeteg munka, a hatalmas teljesítmény. Ez a commander meg az előbb említett zenekarokhoz képest meg tulajdonképpen nem csinál(t) semmit, szerintem még zenélni sem tud igazán.
Hallom, hogy nagyon szeretik a Carcass korai lemezeit. Old school death metal a maga szépségeivel és igénytelenségével. Egyszer meg lehetett hallgatni, de nem sok vizet zavar(t).
Érdemei elismerése mellett nem tetszett. A borító miatt -0,5 pont.
Csatlakozom dimmurtal-hoz, csak nálam ez ennyi.
Különösebben nincs vele gond, hoz egy minőségi színvonalat, de még van hová fejlődni.
Korábban sem csak egy átlagos death metalt játszó csapat volt a különleges nevű francia Aephanemer, de amikor az új lemezbe először belefüleltem alig akartam hinni a fülemnek. Lenyűgöző lett a lemez, mind a zene, mind a vokál terén óriási fejlődést látok. A károgó vokál és a körmönfont melódiák nagyon jó elegyet képeznek. Minden szám gyönyörű és magával ragadó! A franciák igazán kitettek magukért.
Eléggé germán hatású old school thrash metal, mint a Sodom. Én jól szórakoztam a zene hallgatása közben, ezért jár a magasabb pontszám. Első lemeznek tökéletes, a szólók nagyon jók. A sikongatásokat nem tudtam hova tenni, de abból nem volt sok.
Nem hoz lázba, de háttérben kellemes volt.
Hallgatható, de nekem mindig hiányérzetem van velük kapcsolatban. Nem tudom mi, de valahogy nem hallgattatja magát.
Elsőre érdekesnek tetsző elegye a power metalnak és a Katatoniának. Mindkettőt szeretem külön-külön, de az Evergrey egy elég unalmas elegyet alkotott. Itt amúgy összeillenek a hozzávalók, egyszerűen nem túl érdekesek a dalok.
Egerész parancsnok kiváló kirándulós, erdőjárós nyers black anyagot tett le az asztalra.
OSDM, semmi új, de szuper jó. Imádom benne a 90-es évek elejét idéző szólókat.
A Cult of Luna 2D változata. Tök jó, hogy magyarok, de pont a szikársága miatt számomra kevesebb.
Mostanság nem nagyon van hangulatom a Neurosis életérzéshez, de ez nem lehet ok arra, hogy lepontozzam ezt az egyébként kiváló lemezt.
Nem túl izglmas.
1. a női hörgést nem igazán gondolom jó ötletnek. Nem csak itt, úgy általában. Talán a Derkéta az egyetlen banda, amiben nem annyira lehet kiszúrni, hogy hölgy hörög. Egyszerűen nem hangzik olyan jól, mint amikor egy férfiállat öblösen lemorogja a fejedet. Ez szimpla biológia. 2. Adott egy teljesen jó sympho-power alap, ehhez egyszerűen egy jó torkú énekes passzolt volna, nem pedig ez a vasorrú bába károgás. Össze lehet tenni a káposztát a tonhallal, de nem lesz finom, csak elpazaroljuk az egyébként jó minőségű hozzávalókat. Kifejezetten dühítő, hogy zeneileg mekkora jó dalok vannak az albumon és teszi tönkre a vokál.
Hú, ez jól esett. Amúgy van több ilyen cd-m is, de ritkán hallgatom őket. Szembejön, fellelkesedem, megrendelem, csak azt nem veszem számításba, hogy viszonylag ritkán van ilyenhez magamtól hangulatom.
ohhh... azt sem tudom mit hallgassak éppen, most annyi jó pusztítás került a felhozatalba.
Nem rossz, de annyira nem is kapott el. Megvannak a maga pillanatai (amik általában Opeth utánérzések), de ennyi. Eléggé közepesen hömpölygő, hullámzó anyag. Mondhatni, nem fertőzött meg a Béla kór. Vagy csak a nevük idegesít....
Ez egy tök jó kis power lemez. Jól szól, ennek így kell. Jó az ének, arányos, korrekt minden. Tetszett. Magnolia, vagy Arallu, vagy tompormorgó stb... meg a Fémforgács fosóréme. Éjjel jön, a kamerák homályosan rögzítik illumináltan dülöngélő körvonalait, elvégzi a dolgát derékmagasságban a kirakatra és már huss, el is tűnt. Mi meg csodálkozva figyeljük a hátrahagyott nyomokat...
Kellemes retrózás. CC, Benediction, Immolation, ilyesmik, meg sok nosztalgia. De ennél nem több, talán nem is akar több lenni.
Frankó mocsárjárás, élveztem! Talán egy kicsit a lemez második fele lehetne paprikásabb... Fene tudja. Az első két dal hibátlan élvezet a füleimnek.
kommentben részletesen
Akárhogy is hallgatom, a dob valahogy le van csúszva a gitárról. Azt nem írom, hogy pontatlan, mert bár itt-ott az, de ez így is egy nagyon jó természetes és belenyúlás nélküli feldobolás. Itt bizony nincs editálás, meg szögre húzás. Viszont ha ez volt a koncepció, akkor teljesen élőben kellett volna rögzíteniük ezt a súlyos mocskot, ami simán belefért volna. De hallhatóan takkra és steril körülmények között mentek a gitárok, és nem egyszerre rögzítették a dobbal. Így fordul az elő, hogy magában mindkettő passzol érzetre a tempo trackhez, egyben valahogy még is elcsúszkálnak egymásról. Hogy ezt hogyan kell jól csinálni ugyan ebben a zenei közegben, ajánlom a Black Bleeding bármelyik nagylemezét. Összességében tetszik, csak élőben, együtt lüktetve kellett volna mindent egyszerre rögzíteniük, a fene egye meg... :)
Borzalmas volt számomra. Na nekem ez a fájdalmas giccs kategória. Olyan ez a lemez, mint ha a Rhapsody és a Children of Bodom, vagy a Fleshgod A. és a Stratovarius szentségtelen szerelemgyereke született volna meg mindkét szülő összes negatívumát egyesítve. Az ének kimondottan bántja a fülem. A pátosz fullasztó, a fogalmazásmód dagályos. A ride cintányérnál nekem nagyon kilóg a midi-lóláb. Ha tényleg feldobolta valaki, akkor meg tök feleslegesen tette, mert a végén még is csak egy villanydob szintjét hozza.
Az a jó a thrash-ben, hogy a hívei körében akkor is fut, ha az éppen önmaga paródiája és ez nagy fegyvertény, egyben lehetőség mindenki előtt aki ebben a stílusirányzatban gondolkodik. Nagyot tévedni szinte kizárt. A kukorékolás valóban vicces, bár ilyeneket Ária Tamás is elsütött párszor az Ölő pályafutása során.
