Nem ismertem eddig őket de semmi eget rengetőt nem hallani.
Eddig nem ismertem őket. De amit hallottam az tetszett.
A Sentenced egy deathmetál bandának indult. Ez a lemez pedig végre nem egy újabb átlagos dm lemez. Merész változást vittek véghez a zenéjükben ami nálam nagyon működött.
Én is a lemezt kedvelők táborát gazdagítom. Nagyon egyedi és azóta sem hallottam ehhez foghatót.
A jelenlegi munkáik jobbak. Ez nem volt igazán jó. A pontszám a munkásságuk tiszteletének szól.
Ismeretlen zenekar átlagos zene. Én nem találtam benne semmilyen horror hangulatot.
Ez volt az etalon nálam a Covenant fenti lemezének megjelenése előtt.
Meglepett ez a lemez. Azt hiszem meg kell hallgatnom a Khan utáni lemezeiket is, mert ez nem volt rossz.
Best Covenant. Ez már nem volt egy domináns alkotás.
Őket sem ismertem. Nem volt rossz.
Ami tetszik: a többséghez képest tökös, bevállalós ajánlás. Maga a zene nem annyira a zsánerem, de nem zavart.
Hetes, de nemzetközi színvonalhoz mérten. Érdekes, kísérletezős zene ez, de nem mindenhol meggyőző. A borítóért meg külön jár a körmös.
A zenekar sikeréhez alapvetően hozzájárult a melodeath újdonsághatása. A maga idejében, jó volt, de nem mondanám rá, hogy jól öregedett.
Egy kissé megkésett, egylemezes banda ez számomra és az az egy lemez is a In Times Before the Light volt. Ez ahhoz képest elmegy.
Újabb klasszikus, ami viszont nem veszített az értékéből. Még most is frissnek hat, pár hete hallgattam. Kicsit lehetett volna hosszabb...
Imádat van, volt, lesz. Underground a javából és műfajában kult. Azért 9, mert a második lemez egy fokkal jobb. Mégis 10 lesz, igazodva az egykori kritikához.
Sosem kedveltem őket. A csapat egyetlen jónak mondható lemeze, ráadásul kezdetektől fogva ellenszenvesen az arcomba másztak minden második pólóról az ezredforduló környékén...A kedvencem tőlük az első lemez borítója, az tök hangulatos.
Most lehetne azzal dobálózni ismét, hogy nem szeretem az ilyen zenét, de ez nem teljesen igaz. A zenekar Karma, Epica, The Black Halo hármasa például szerintem a műfaj egyik igazi ékköve, ahol gondolkodás nélkül dobnám a 9-10 pontot a mai napig, viszont utána elindult a lejtmenet...több lett a giccs, ami szépen elfedte a kevesebb eredeti ötletet...Ez még az elmegy lemezek közé tartozik.
Nagyra becsülöm, hogy nem az igazi kultikus lemezek közül került ide egy, hanem ez a 95-ös, mondhatni lejtmenet kezdetét jelentő kiadvány. Nem volt olyan jó, mint az előtte kiadott, egyébént számomra kedvenc Covenant lemez, de annyira rossz sem, mint ahogy akkoriban lehúzták. Olyan minőségi, de már túl a virágkoron korong... Jó volt újra hallani.
A T3CHN0PH0B1A mellett a másik meglepetés és ötletes ajánlás. Soha nem hallottam róluk, pedig egészen korrekt progresszív metal muzsikát játszanak. Az egyetlen gondom az volt, hogy a kevéske vokált sem éreztem méltónak ehhez a zenei aláfestéshez. Ha ezekhez a dalokhoz megfelelő dallamvilág és énekes társul...akkor most nem lenne ismeretlen.
Tökéletesen hozza a The Kovenant és Deathstars képviselte industrial/gothic metal feeling-et. Nekem tetszik a koncepció és a hangulat. Totál eltudom képzelni, amint egy füstös, dohos klubban, ahol a falakon futó csövekről csöpög a pára, őrületbe kergetően villog bele a stroboszkóp a zöld fénybe, és a hangfalakból ez a zene szaggat. Nagy köszönet az ajánlónak, eddig nem ismertem ezt az azóta már feloszlott zenekart.
Ez a lemez egy kiváló, nemzetközi mércével mérve is rendkívül egyedi kiadvány a magyar bandától. Tudatosan, számos műfaj jellegzetességeit egybegyúrva szállítja a jobbnál-jobb progresszív elemekkel megspékelt avantgárd szerzeményeket. Kíváncsi lennék egy új albumra!
Bevallom őszintén, két olyan Sentenced anyag van, amit rendszeresen hallgatok. Az egyik az 1994-es 'The Trooper' című EP, a másik pedig a 2005-ben kiadott utolsó lemez, a 'The Funeral Album'. Annyira egyedi volt, ahogyan azzal a lemezzel elbúcsúztak, és ahogyan az 'Ever Frost' című klipben jelképesen eltemetik a zenekart, hogy azt a kiadványt a mai napig imádom. Az 'Amok' sem rossz, de nálam valahogy nem akar működni. A női nyökögések rengeteget rontanak rajta, hallatszik, hogy itt stílusbeli útkeresés zajlik, ennek ellenére zeneileg nem rossz.
Érdekesség, hogy Nagash, a Covenant vezéralakja ekkor még a szintén a mostani HP-n szereplő Dimmu Borgir lemezén is aktívan tevékenykedett. A Nexus Polaris-on zseniális teljesítményt nyújtó Astennu viszont ezután csatlakozott a Dimmu-hoz is, és aktív részese volt a parádésra sikeredett Spiritual Black Dimensions című anyagnak. Visszatérve a Nexushoz - korszakalkotó, hibátlan, profi és a maga nemében egyedülálló alkotás. A cd ott figyel a polcon, a póló pedig a szekrényben. Minden egyes újrahallgatás alkalmával elbűvölnek az album szimfo/black metal dalai. Erre nem tudok a maximálisnál kevesebb pontot adni!
Nagyon régen hallgattam már Samael-t, mostanában leginkább az újabb kori cuccaik pörögnek nálam (főleg a Solar Soul és a Hegemony), de ez az album most igazán jól esett! Egyszer láttam őket a Brutal Assault-on is, és örültem, hogy kajálta őket a közönség
Eléggé kevés olyan doom zene van, ami megtalál magának. Ez sajnos nem tartozik közéjük. Ennél a lemeznél egyedül a '70-'80-as évek feeling az, ami egy kicsit elkapott.
Ez az album stílusteremtő, a szimfonikus black metal előfutára. Azóta is minden egyes lemezén nyújt valami olyat a banda, amitől folyamatosan fenn tudják tartani az irántuk érzett rajongásomat. A pontszám azért 'csak' ennyi, mert szerintem az összes ezt követő lemezük jobb ennél, így valahogy rangsorolnom kell.
Engem ennél a zenekarnál épp az ének zavar egy kicsit. Hatalmas a zene, van az a hangulat, amikor kifejezetten ilyen zenére vágyom. Ekkor leginkább a Brainstorm zenekar Midnight Ghost című albumát hívom segítségül. Náluk a karcosabb, tökösebb ének sokkal nagyobb összhangban van a zenével, és nálam kitűnően működik. A Kamelot-ot az ének egy kicsit szirupossá teszi.
Tudom, hogy legtöbben az első három klasszikust 'istenítik' (azokat is imádom), de számomra ez az album a zenekar alfája és omegája! Másik nagy kedvenc a Gateways to Annihilation! A Domination-ről az olyan dalok, mint a Where the Slime Lives, az Eyes to see..., a Caesar's Palace a banda legjobb alkotásai közé tartoznak, a lemezt záró Hatework pedig szerintem a valaha megalkotott legsötétebb, legfélelmetesebb és legbrutálisabb Morbid Angel szerzemény! Hibátlan az egész, úgy, ahogy van!
Túlnyomó részt tetszik a progresszivitása és az egyedisége miatt, ám van benne néhány olyan momentum, amely teljesen képes elterelni az addigi király részekről a figyelmet. Az itt-ott felbukkanó sramli/country dolgokat már soknak érzem. De hát ilyen ez a fránya művészi szabadság!
A banda zenéje szinte egy az egyben hajaz a Covenant, jobban mondva akkor már The Kovenant Animatronic lemezére, csak ők ezt már jóval hamarabb 1999-ben megalkották és persze sokkal jobban. Ennek fényében nem igazán nevezném klasszikusnak ezt a lemezt, hiszen tulajdonképpen egy másik banda jóval korábbi lemezének koppintását valósították meg, ami számomra nem igazán tetszik. A zene viszont jó, miképpen a The Kovenant ilyen jellegű lemezéé is, de a pontszámot némileg lerontja a kópiajelleg.
A magyar Arcturus? :) Mikor ezt először hallottam megdöbbentett, hogy ez a banda magyar! Ez is úgy szól, hogyha jövőre adnák ki, senkinek nem tűnne fel, hogy egy viszonylag régi lemezről van szó. Aki az Arcturus-t szereti (mint én), annak ez a lemez is tetszeni fog. Itt azonban nem beszélhetünk kópiajellegről, pusztán Arcturus-i hatások, megoldások sajátos zenei megjelenítéséről elképesztő profizmussal előadva. Sajnálatos, hogy nem volt folytatás...
Ez az egyik első lemez, amely bátran keverte a dallamos zenei alapokat a durva énekkel! A lemezen hallható kilenc számnak zeneileg már gyakorlatilag nem sok köze van a death metalhoz, sokkal inkább a heavy metalhoz, amit átsző egy jellegzetes melankolikus, gótikus, darkos ízvilág. Örök klasszikus ez a lemez, nem is hallottam azóta se ilyen jó heavy/gót/death keverék metalt.
Számomra a black metal koronaékköve ez A lemez. A lemez hangzása olyan korszerű, hogyha jövőre adnák ki, sem mondaná meg senki, hogy ez a lemez már jövőre 24 éves lesz! Külön ki kell emelnem a lemezről a Chariots of Thunder-t, ami egy hatalmas himnusz és a kedvenc számom. Sajnálom, hogy a banda a továbbiakban más irányba fordult, ami akkor számomra elfogadhatatlan volt, egy szentségtörés. Nem is hallgattam az e lemez utáni lemezeiket, mint számomra utálatosakat, de pár éve megbarátkoztam velük, bár ennek a lemeznek a nyomába sem ér egyik sem. Hatalmas köszönet az ajánlónak!
A Samael munkásságát sosem értettem igazán, valahogy nem illettek bele a skandináv black metal éra által kimunkált zenékbe. Ezt a lemezt sem hallgattam anno. Most meghallgatva a lemezt arra jutottam, hogy nem vesztettem sokat. Az Emperor, Immortal, Marduk, Dark Funeral, Moonspell, Dimmu Borgir, Covenant stb. bandák mellett ez a banda zenei munkássága számomra eltörpül.
A doom metal meghatározó lemezei számomra a Paradise Lost-nak a Shades of God és Draconian Times; a My Dying Bride-nak a The Angel and the Dark River és Like Gods of the Sun; a Type O Negative-nak a Bloody Kisses és October Rust lemezei voltak. Ez a lemez az előzőekben felsorolt lemezekhez képest unalmasnak és középszerűnek hatott. Mindezekre tekintettel érdemei elismerése mellett nem igazán tetszett.
Megunhatatlan és időtlen lemez, egy igazi klasszikus. Alig felfogható a számomra, hogy ilyen fiatal srácok, hogy tudtak egy ilyen lemezt letenni az asztalra. A (korábbi és) későbbi lemezeik egyike sem ért fel ehhez, talán az Abrahadabra lemezük karcolgatta e lemez színvonalát, de még az sem olyan jó, mint ez. Szerencsére ők túléltek és még mindig zenélnek. Nagy érdeme van a bandának a black metal stílus szélesebb tömegek részére történő megismertetésében, amely körülmény valakinek tetszik, valakinek nem, engem nem zavar.
Roy Khan után nem lehetett könnyű a bandának. Nem is sikerült egy olyan kaliberű énekest találni, de lehet, hogy ez tudatos is volt. Amennyire meg tudom ítélni a Silverthorn lemezzel a Khan-os időket akarták folytatni, de már az új énekessel. A Haven lemezen pedig a cyberpunk életérzést foglalták Kamelot-os köntösbe, ami szerintem nagyszerűen sikerült. És a következő lemezük is ennek jegyében fogant. Én szeretem ezt a lemezt, meg ezt az újkori Kamelot-ot is. Köszönet az ajánlónak!
Ha keményebb death metal, akkor ez a banda nálam a klasszikus kedvenc. Nekem csak a David Vincent-el készített lemezek tetszenek, az ő karaktere nélkülözhetetlen. Ez a lemez is nagyon jó, bár a Covenant-hoz képest egyértelmű visszalépés, az szerintem jobban illett volna ide, de ez csak az én szubjektív véleményem.
Az énekes produkciója tényleg nem illik ehhez a zenéhez. Probléma még a zene elszállós részei, amikor kezdene tetszeni egy-egy zenei rész, állandóan leállnak valami prüntyögéssel és agyonvágják az egészet. Elég nehezen befogadható lemez (öncélúnak érzem), így érdemei elismerése mellett nem igazán tetszett.
Frankós indusztriál (EBM hatású indusztriális metal) album mind hangzásában, mind tematikájában megelőzve a korát. Vergeltung, némi The Kovenant, Deathstars, Black Comedy... ilyesmik. Hogy mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás, senki sem tudja megmondani teljes magabiztossággal.
Anno nagyon szerettem. Mára elég sokat kopott a lemez, de elsősorban amiatt, ahogy ma a zenére tekintek. Egy kétségtelen, a srácok kirobbantak a kreativitástól. Viszont sajnos nem követte ezt a lemezt 2-3-4 utód, amin magát a dalírást és az együttműködést lehetett volna gyémánttá csiszolni. Ma úgy érzem kicsit sokat akartak, minden tag minden percben a másikra licitál és egyfajta tesztoszteron gőzfelhős premature ejaculation lett a végeredmény. Csúnyán mondva ez a lemez meg akar b@szni mindenkit, de én már ezeken az éveken túl vagyok és többre értékelem a figyelemmel, gyengédséggel teli szeretkezést... (ja, amúgy a hangzás és a keverés kimondottan rosszul öregedett. Túlvezérelt, túlkompresszált, a magas tartomány zavaróan éles)
Bár a Frozen és a Crimson nagy kedvencek (voltak), Ville Laihiala-t mindig is gyenge láncszemnek éreztem. Nincs ez másképp a hörgőssebb időszakkal sem. Jó zenészek, egy kevésbé jó énekessel, és az elmaradt nagy áttöréssel.
Megvettük amint megjelent. Aztán leesett állal füleltünk egy olyan intergalaktikus utazást, amit se akkor, se azóta nem hallottunk. Nosztalgiafaktor: 10; Újrahallgatási faktor: 9; Diszkográfia szerinti érdeme: 10;
Anno sem szerettem, most sem nyújtott újat. Számomra lassú és monoton volt visszahallgatva is, nincs meg a nosztalgiafaktor.
Maradok semleges. Nem nekem zenélnek.
Én ezzel a lemezzel ismertem meg a bandát és azonnal szerelem volt első hallásra. A mai napig szeretem amit csinálnak, én élvezem a zenéjüket. Viszont bőven ez után az album után jöttek a csúcsművek (Puritanical és Death Cult), és talán egy hajszállal gyengébben öregedett mint a többi lemezük ezért nosztalgiafaktor: 9; Újrahallgatási faktor: 7; Diszkográfia szerinti érdeme: 7;
Számomra a Kamelot az Roy Khannal Kamelot. Én a Siége Perilous, The Fourth Legacy, Karma időszakukban követtem a csapatot és akkoriban még nagyon tudtam értük rajongani. Aztán ez megkopott. Khan távozásával pedig nullára csökkent az érdeklődésem irántuk.
Tök érdekes, hogy ez a lemezük nekem teljesen kimaradt. Tetszik is, de én is a Covenant tábort erősítem. Kicsit olyan, mint ha a God of Emptiness, meg a Rapture (ami a Covenant szerintem két legerősebb dala) lenne kiterjesztve egy egész albumra. Jó, jó... de ott vana Covenant a két említett tétellel.
A mai napig egy csoda számomra ez a lemez. A dinamika, a stílusokon átívelés, a szerkezetépítés, a korlátlan örömzenélés mintapéldája. Ebbe az alkotói szabadságba a vokál számomra teljesen helyénvaló. Felszabadult, bohókás, öntörvényű. Nagyon sokat tanultam belőle, a mai napig szívesen vissza-visszatérek hozzá és újra felfedezem. Nosztalgiafaktor: 10; Újrahallgatási faktor: 10; Diszkográfia szerinti érdeme: 10;
Régen is csak egy-egy dalukba futottam bele? disco metal. Ha nem lett volna az Arcturus simán vitték volna a pálmát.
Máig meghatározó album. Zseniális, ahogyan a klasszikus heavy metalt a melo-death vonalával keverték. A későbbi kissé love metalos gótikus metal vonaluk már nem jött be.
Máig zseniális, amit alkottak (kár, hogy nem ezt a vonalat folytatták? bár lehet akkor klisé lenne) Igaz mára már egy újra értelmezett COF albumként fogható fel, de dögösek a drámai, teátrálisan kozmikus köntösbe bújtatott témáik.
Ez annyira alap album, mint a Tiamat ? Astral Sleep-je. Máig imádom a darálós gitárjait és az atmoszférikus sodrását.
Sosem voltam Dimmu fan. Máig nem fogtak meg? a pontszám a munkásságuk tiszteletének szól.
hmmm.... most hallom elősször ...hmmm
Nem rossz ez, de azt gondolom, hogy a Sentenced nem death metal bandának készült. A Down lemezzel indult goth slágermetált tudták olyan módon prezentálni, hogy a mai napig vigyorogva rázom a fejem bármelyik tételre azokról a lemezekről. Sokszor mondták akkoriban, hogy a HIM-et nyúlják, de ha így is van, utóbbi nyálasságát nem vették át és ez elég volt, hogy inkább a Sentenced-et preferáljam.
Én az Abominationst hallottam először egy szar rádión, valószínűleg a Garázs adásában. De ez a lemez viszi a prímet, közösen a Covenant albummal.