Nem rossz blackes fantasy metal, de vannak ettől jobbak is.
Sehol sincs ez a Within the Ruinshoz képest.
Gótikus blackes valami borzalmas károgással.
Én is érzek benne eredetiséget, egyediséget.
Kellően változatos, csakúgy, mint a korábbi lemezeik.
Erős visszatérés ez, abszolút nem hosszú és nem középszerű.
Nagyon jó számok vannak rajta, a stílus és a banda kedvelőinek most sem okoztak csalódást.
Sok lemezük nincs, de mindegyik nagyon magas színvonalat képvisel.
Nagyon rég hallottam ezt a stílust ilyen megszólalással, minőségben. Egy szimfonikus anyag esetében a befogadás nálam attól függ, hogy a nagyzenekari rész (hatás leginkább) a zene szerves részévé, teljes jogú tagjává válik-e, vagy megmarad giccses körítésnek. Itt mindkettőre hallani példát, de szerencsére inkább a pozitív szektorból. A hosszú tételek kifejezetten jól lettek összerakva és azok adják meg a leginkább a hangulatot. Egyelőre ez a kör lemeze.
Nem volt rossz, sem igazán jó. Az elején elkapott a hangulata, de a sokadik ugyanolyan felépítésű dal már untatott. Túl sok itt a korlát nekem.
Bőven megérdemelné a jobb hangzást, ha már ennyi ötletet beleöltek. Én általában az ilyet kicsit pazarlásnak élem meg a jó témák elsikkadása miatt. A Deformed Erotic Visage kifejezetten jó lett.
Hasonlóak a gondolataim, mint az Obscura esetében, de ez még idegesítő is néhol. Magasan képzett, virtuóz zenészek magamutogatása. Szintén a tudást értékelem. Ha hangulatot keresnék, akkor nagyobbat buknának... Ettől függetlenül a stílus kedvelőinek egyértelműen ajánlható mindkét anyag!
Amilyen izgalmasan indult, úgy untam bele a második felébe. Egyedi, de hullámzó a színvonal.
Mered a gitár, szakad a kotta, orrba-szájba és egyéb testnyílásba fröcskölnek itt is a hangjegyek... Ki kell pihennem a HP technikás lemezeit valami hangulatos, valóban súlyos cuccal.
Túl vannak a legjobb lemezeiken, az már biztos. Nem rossz ez, de ebben a hosszban számomra egyben élvezhetetlen. Lehetett volna két albumot csinálni. Akadnak fiatalabbak, lendületesebbek és sokkal jobbak is...
Melóból hazaérve mindenre szükségem volt, csak nem egy ilyen hangokádó sárkányra. Még a nem létező hangokat is lejátsszák oda és vissza. A hangszeres tudás megkérdőjelezhetetlen és most ezt díjazom, az album zenei élményként unalmas.
Soha nem érdekelt különösebben a zenéjük, de a minőséget nem tudom vitatni. De vannak százszor izgalmasabb projektek is...
A zene önmagában elég kimunkált, de tucat, a körítés viszont amolyan szivárványt rókázó póniló. Az ilyenektől lesz azonban igazi kihívás a HP. Örömködjenek a templomban vagy Disneylandben...Ha maga Odin kottázza le sem lesz se érdekes, se értékes. Szerencsére egyszer van egy évben Karácsony. A jóféle album agyonnyom, ledarál és más emberként enged tovább, ettől csak pillangókat lehet fingani:) Hiába tud valaki húrokat sikálni metronóm pontosságra, számomra egy ezerszer eljátszott, számtalan formában előadott cucc a karácsonyi ének, amivel még Mickey egérrel is osztozkodnak. Innentől a számomra legfontosabbnak, a hitelességnek van vége. De jön az ünnep, így én ajándékba adom ezt a három pontot. Én tavaly Rotting Christ maratonnal ünnepeltem, idén valami durvább kell:)
A szinti még mindig király a black metalban.
Nem szeretem a deathcoret, de a Whitechapel a kevés kivételek egyike a The Valley miatt. Ott bebizonyították, hogy nem egy tucat core bandáról van szó. Ez a lemez a The Valley folytatása zeneileg és szövegileg is. Nem lett annyira elsöprő, mint az elődje, de csalódnom sem kellett, ez is egy nagyon erős lemez. Egyetlen negatívum, hogy az album vége felé kicsit túlerőltették a tiszta éneket. A szövegekben érdemes elmerülni, az énekes gyerekkoráról szól. A kedvencem A Bloodsoaked Symphony lett, az a breakdown hatalmasat üt a szöveggel és a videóval együtt.
A borítót nem igazán értem, de a zene most is kiemelkedő, mint múltkor. A goth rock elemek jól illenek az összképbe.
Kissé túl van tolva, az előző albumon jobban megtalálták az egyensúlyt.
Én sem ismertem eddig, de tényleg nagyon jó. Mehet még feljebb, mert csak egyszer volt még időm meghallgatni.
Tipikus Exodus: teljesen középszerű, nagy ritkán 1-2 jobb pillanattal, mindez szokás szerint megint 1 óra fölé húzva. A 80-as évek nagy öreg thrash bandái közül szinte mindegyik jobb albumokat csinált az utóbbi pár évben.
Gondoltam, hogy jó lesz, de hogy ennyire? Hiába cserélődött le Steffen körül a teljes tagság, ez az album is zseniális lett. Még kicsit a bevált recepten is változtattak, több a melódia, heavy metalos ikergitáros témák, az egyik számban tiszta ének is van (talán a kedvencem a lemezről), és alapvetően a zene mégis prog/tech death maradt. Az Obscura a kevesek egyike, akik úgy játsszák ezt a stílust, hogy nem válik rövid távon is idegesítővé, nincsenek túljátszva a számok. Egyelőre legyen 9,5, később lehet lesz belőle 10 pont is.
A 10 pontos Surgical Steel után többet vártam. Kicsit laposabb, kevesebb a kiemelkedő dal. Swansong hatásból is jóval több van, mint legutóbb, ami az egyetlen Carcass lemez, amit nem szeretek.
Egy igazán jól sikerült melodikus black metal bemutatkozás Denver-ből. Semmi kiemelkedő, de kellemes hallgatni való.
Ez egy nagyon tökös, nagyon intenzív deathcore album. A Whitechapel az egyik legjobb ebben a stílusban!
Egy egyszemélyes black metal project az USA-ból. Nekem nagyon tetszett a hangulata, zeneileg nyilván nem túl bonyolult. Eléggé termékeny a figura, érdemes belehallgatni a többi anyagába is.
Nem gondoltam volna, hogy a zenekar az előző lemezéhez képest is előrébb tud lépni, és fejlődést tud produkálni. Féktelen harag és száguldás, virtuóz, technikás death metal brutális töménységgel adagolva. Letaglózó, arcba mászó, kegyetlen.
Nem rossz blackened death alkotás, de engem annyira nem nyűgözött le. Az egyediség egyértelműen dicsérendő!
Nálam ez a lemez frankón működik! Kevés az olyan metalcore zenekar, amelyik ennyire ügyesen építi be a progresszív elemeket a stílusba. Ettől rendkívül egyedivé válnak a dalok, melynek következtében a sokadik hallgatás során is felfedezel valami újat. Jól esett végighallgatni!
Sohasem voltam oda az Exodus-ért, ennek ellenére többször is láttam őket koncerten - előzenekarként. Iszonyatosan profi zenészek, de ez a semmilyen, tökön rúgott, erőlködő "ének" számomra tönkre vágja az egész produkciót. Konkrétan kiráz tőle a hideg. Hasonlókat érzek az Overkill vonatkozásában. Brrr... Ez a lemez összességében mérföldekre van az Evile idei albumától (Hell Unleashed), ami szerintem az év thrash metal alkotása! Ettől függetlenül a banda rajongói bizonyára csipázni fogják. Én viszont csakis az impozáns borítót, és Gary Holt mester gitárjátékát tudom értékelni! Bocsi.
Ez egy fantasztikusra sikeredett, már-már tökéletes prog-death metal album! Én eddig is szerettem az Obscura intelligens, mélyen szántó, gyönyörű hangokba ültetett gondolatait. Egyértelműen ez a zenekar eddigi legjobb lemeze!
Ez egy olyan lemez, amely ha nem a Carcass neve alatt jön ki, akkor senki sem kapja fel rá a fejét. Nem tudom miért, de egyáltalán nem találtunk egymásra. Nekem a sokat kritizált Swansong az etalon lemezük. Adok még neki esélyt, de nálam ez egyelőre csak ennyit ér.
Alapvetően szeretem a koncepcionális lemezeket, de ez azért - az imént elfogyasztott fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos hathatós hozzájárulásával - megülte a gyomromat. A lemez alapjául szolgáló Charles Dickens mű színházi adaptációjának alájátszásaként, élőben biztosan jobban tudnám élvezni.
Bár kétségtelen, hogy a koncepció meg a hangzás tetszetős, de vannak momentumok, amelyek mellett nem tudok elmenni. Az egyik ilyen a nagyon hosszú számok, a másik pedig, hogy ezek a számok annyira nem jók. Megnéztem egy-két régi nagy név régi lemezeit és a lemezeken lévő számok rövidebbek, de sokkal jobbak voltak.
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Csak az előző körök 1 pontos lemezeihez tudnám hasonlítani, ott meg már mindent leírtam. Nem volt egy nehéz döntés...
Hát a technical death metal már csak ilyen! Mivel a stílussal mostanában kötöttem szorosabb szövetséget és elismerem egyértelmű létjogosultságát, ezért mindig örömmel tölt el egy ilyen stílusú lemez beajánlása. Izgalmas számok sorakoznak a lemezen, nem mindennapi megoldások, elképesztő váltások, szélvész gyors tempók, hihetetlen hangszeres tudás? A magas pontszám nem is lehet kérdéses!
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Kíváncsian vártam az Exodus új lemezét. Elkezdtem hallgatni és hát a címadó számtól, aminek a címe nagyon tetszik:), meg az azt követő néhány számtól nem voltam elájulva. A lemez első négy száma nekem elég átlagosnak tűnt, nem igazán emelkedik ki a thrash bandák zenei anyagaiból. Az ötödik számig vakartam is a fejem, hogy akkor most milyen pontszámot is fogok adni. De aztán jött az ötödik szám a ?Prescribing Horror? és onnantól kezdve valamennyi szám kiemelkedő volt a számomra. Ezek tükrében az első négy szám 6 pontos, az az követő nyolc szám pedig 10 pontos, ennek átlaga 8,66. Mivel a 2016-os Exodus koncert, ami felért egy csatával és hatalmas élmény volt, így felfelé kerekítek!
A lemezt elindítva olyan szónikus orgiában volt részem, hogy majdnem dobtam egy hátast. Amit a banda tagjai előadnak az valami elképesztő. És inkább a progresszív témák dominálnak, mint a technikai jellegűek, tehát nem kell attól tartani, hogy a percenkét lefogott hangjegyek számával sportot űznének. Ellenben, ami meglepett egy ilyen jellegű zenekartól, hogy érzések, érzelmek jelennek meg a számokban. Külön ki kell emelnem a csodálatos szólókat, amelyek olyan természetességgel simulnak bele a számokba, mint kés a vajba. A zenekar korábbi lemeze sem volt egy átlagos alkotás (már azt is pontoztam), de most olyan magasra tették a mércét, hogy ismét megnyertek maguknak.
Ahhoz képest, hogy a lemez már megjelent szeptemberben most hallgattam meg először. Talán azért volt ez így, mert kicsit tartottam tőle, hogy bár egy profi lemez lesz, de igazán nem lesz kiemelkedő. Na mindegy, a beajánlás miatt elindítottam a lemezt. Hát nem kis meglepetés ért. Már a címadó számnál megnyugodtam, hogy ez több, mint egy jó lemez. Aztán jöttek továbbra is a jobbnál jobb számok. Ezek után sűrű vendég lesz a lemez a lejátszómban! Erre a lemezre is kurva sokat kellett várni, de azt kell, hogy mondjam megérte. Ilyen magabiztosan már régen adtam lemezre 10 pontot!
Szerintem vegyük úgy, hogy nem hallottam semmit és egyezzünk ki egy semleges 5 pontban! Ha symphonic power metal akkor semmiképpen sem ez! A karácsonyi metal lemezek meg szerintem is egy gáz dolog.
Na ez az, amit a zenei eszközök ellenére nehezen tudok black metalnak hívni. Inkább power metal, bm-es zenei eszköztárral előadva. Egyáltalán nem gonosz, szövegeiben sem képviseli a romlást és a sötétséget, egyszerű fantasy klisékről énekelnek. Persze ezek nem negatívumok, csak próbálom megmagyarázni, hogy miért hibás szerintem a kategória megnevezés. A végeredmény viszont egy nagyívű, magasztos és epikus dark fantasy metál album.
Valóban nem olyan kóros, szerintem pont ezért tetszik. Az elszállós részek meg az újkori katatoniát idézik bennem, szóval tetszik.
Jó banda, a demókat korábban sokat hallgattam. Nyers fekete fém.
túltoltuk béláim
Nagy köszönet az ajánlónak, nem ismertem eddig. Nagybetűs Hangulat, amit itt hallunk! Tűpontos Sheol meghatározása a hangzást illetően, kopott és silány és ez pont illik a dalok hangulatához.
Igen, szeretem, hogy a whitechapel nem ilyen.
Egy fél óra az ilyenből jobban üt. Egy órában egyszerűen fárasztó. Meg kicsit unalmas is.
Nekem a necroticism a kedvenc albumom tőlük. Ezzel az a bajom, hogy pár dal után mindíg a necoticismet akartam inkább hallgatni.
Nem pontozom jobban le, mert zeneileg tetszik. Először azt hittem, az új Twilight Force lemezt hallom. De a karácsonyi lemez koncepció számomra mindig is visszataszító volt. A művészet meggyalázása, hogy gyártsunk egy aktuális piaci terméket. Jimmynek még elnéztem, de amikor a metálban jön ez elő, az különösen zavaró. Szóval kérem vissza az elfeket meg orkokat ehhez a zenéhez és akkor rendben leszünk.
Nem zavar, de nem is érzek benne semmi extrát...
Fasza, feszes, már az előző lemeznél felfigyeltem az érett zenei minőségre amit képviselnek. Meg vagyok elégülve.
A blackes részekben voltak jó megoldások, a gótkodás örök élettől kezdődően idegen volt tőlem. Érdekes, hogy most nincs lincshangulat a kályhacső hangzás okán.
Kicsit úgy vagyok az Archspire-el, mint az Infant Annihilator legutóbbi lemezével... Technikai bravúr, egyfajta hajmeresztő cirkuszi mutatvány, polgárpukkasztás. Végletesen száraz és technokrata érdekes megoldásokkal, témákkal. Néha akármennyire is komolyan szeretném venni, mosolyognom kell rajta. Ez az a fajta szélsőségesség, amit el tudok ismerni technikai oldalról, de semmilyen élményt nem nyújt a hallgatása. Időnként komikusnak is hat számomra.
Csak az első dal szerkezetéről tudnék egy oldalas cikket írni, hogy miért jó, miért működik, miért lüktet, örvénylik, húz és sodor. Sokat gondolkodtam azon, hogy az idei év számvetésében van-e egyáltalán számomra meghatározó, érzelmi-zenei csúcspont. Most már biztos, hogy van és most már biztos, hogy eddig nem volt. A hangzás, a tematika, a dobtémák, a szerkezetek, a vizualitás, minden csúcsteljesítmény (számomra természetesen). Bölzer, Aosoth, Borgia, korai Deathspell Omega, vagy Dead Congregation kedvelőknek ajánlanám mélyebb ismerkedésre.
Amire az Archspire nem, arra a Within The Ruins azonnal képes volt. Pedig nem áll a két banda egymástól távol, csak a WTR valahogy szórakoztatóbb módon teszi azt amit tesz. Nekem nagyon tetszenek ezek az egyedi printyegések is. Az Open Wounds zárása egészen parádés. Beszippantott na, sokat fogom hallgatni.
Alapvetően a thrash világából két kezemen meg tudom számlálni azokat a lemezeket amiket szeretek. Egy-egy Testament, talán két Overkill, egy Death Angel, egy-két Kreator album... Ezeknek is mindnek van valami életkori, vagy élethelyzet vonatkozása. Szóval valahogy így állok én thrash ügyileg. Az Exodustól minden lemezzel próbálkoztam már, de egyszerűen nem működik. Profi itt minden, jól szól, alapvetően jók a dalok, de nincs semmi kedvem sem hallgatni.
Mindig is szerettem a bandát. Egy 7-es szinten. A nagy triumvirátusból (Obscura, Beyond Creation, Decrepit Birth) az Obscura jön be a legkevésbé. Kicsit szárazabb, technokratább, germánosabb mint a másik kettő. De ha már techdeath, akkor meg leginkább Gorod, vagy Slugdge az igaz szerelem. Na jó, a Beyond C. is az kicsit... Az Obscura meg... jó. Eddig is azok voltak, most is azok.
Anno a Heartwork-öt sokat hallgattam, bár nem volt hihetetlen nagy a szerelem. Se előtte, se azóta semmi nem tetszett amit kiadtak. A Torn Arteries viszont egy kincs. Minden tipikus Carcass rajta, egyedül annyi változott, hogy most olyan dalokat írtak, amik velem is rezonálnak.
Hazudnék, ha letagadnám, hogy fiatal tiniként nem hallgattam Sonata Arcticát, Stratovariust, Edguy-t, vagy épp Avantasiát. Mert de. Ez a lemez azt az időszakot juttatta eszembe. Minden profi rajta, alapvetően jók a dalok is. Egy kicsit nekem is kifordul a szivárvány a gyomromból, de ez van, nem tudom fullba utálni...