Az első pár percnél még lelkes voltam, de aztán a lemez tovahömpölygésével úgy fogytak a pontok, mint piacon a mécsesek október végén. A záró tétel végére a türelmem is elfogyott, így kiegyeztem vele egy túlértékelt négyben.
Az énektől halántékrácosodásom támadt, a black és a country házasítását annyira tartom csak jó ötletnek, mint egy ólban tartani a mangalicát a csivavával, de legalább zeneileg helyenként izgalmas alkotás lett.
Nyomok rá egy lájkot, de barátnak nem jelölöm be.
Oké, a hosszúra nyújtott intró megvolt, jöhetnek a dalok! Ja hogy az nincs? Juj! Amíg a Baraka zseniális filmalkotás, addig a zenéje a képsorok nélkül annyit ér, mint a nagyfröccs bor nélkül.
Hogy is mondjam, nem okozott kellemes benyomást.
Az egészséges lelkületű ember genetikailag nem szereti ha agresszívan kiabálnak vele. Hogyan tudja bárki is elviselni ezt a szörnyűséget? A zenei teljesítményt meg nem tudom komolyan venni. A dobtémák olyan kaptafák, mint a kaptafák, a gitárok hangzásáról meg nem írok semmit inkább. (Régen tudtam adni 0,5 pontot is. Kipróbáltam, most nem engedi.)
Megértek minden fanyalgót (a környezetemben is sok van), ugyanis elsőre én is értetlenkedve hallgattam a szokatlan és egyedi műfajelegyet. Csak annyit fogtam fel, hogy nem akar hasonlítani másra, nem akar megfelelni. Jópár hét után tettem vele még egy próbát, gondoltam a kerti munkákhoz ad majd hangulatot. És akkor kezdett megérni bennem valami, mint metszőollótól a vízhólyagom. Azóta minden kertben töltött délutánomat ezzel a lemezzel nyitom. És minél többet hallgatom, annál jobban megfog, sőt, annál jobban szomjazok rá. Így az év végi listám egyik biztos dobogósa. Viszont könnyebben érett be, mint az új Haken, mert ahhoz két vízhólyag kellett...
Fúrja a kíváncsiság az oldalamat, hogy ha csak ezt a fura lemezt ismertetnénk meg egy földön kívüli civilizációval, akkor több időnk maradna-e, mint a Galaxis útikalauz stopposoknakban a Földnek. Szerintem nem, mert ez az alkotás inkább szégyen, mint érdem?
Nem az én stílusom.
Jelige: recycling. Rengeteg benne az újrahasznosított dallamsor, ám a szombatról megmaradt rizseslecsót és palacsintát is lehet egyben élvezni, ha kellően nyitott és éhes az ember. Többet is adtam volna rá, ha nem lenne tele üresjárattal.
A dobost végtagtalanítanám, az énekest torkonbotoxolnám, viszont amit a többi zenész művel, az mesteri, zseniális, elképesztő, csak hogy ne essek túlzásba! Csapkodjatok meg zsenge csalánnal, de nekem a Between the Buried and Me ugrott be a zenéről. De csak februári csalánnal ér ám!
Vannak értékelhető részei (ahol nem válik kásává a hangzavar), de nem szívesen találkoznék vele újra.
Egy dallamosabb vokállal és rövidebben magasabb pontot kapna.
Hasonlóan a Furia-hoz, ez sem lesz a kedvencem. Ez kicsit magasabb polcon van. Nekem például kifejezetten tetszik a vadnyugati hangulat.
Indulásukkor néhány lemezüket hallgattam, de nem maradtak benn a követett csapatok halmazában. Mindig is Soilwork kistestvérnek tartottam a bandát. Most annyit érzek, hogy emellé bejött a The Night Flight Orchestra is. Jó volt amúgy hallgatni, ha rövidebb lenne és kevesebb az ilyen direkt áthallás jobban lelkesednék, mert amúgy profi, kellően arányosan adagoltak a dallamos/zúzós részek, még jó refrének is vannak.
Ez amúgy tipikusan filmzenének való cucc. A képi világot egy megfelelően kiválasztott természetfilmnél szépen aláfestené. Önmagában viszont nekem nem sokat ad, annak ellenére, hogy érteni vélem. Az bajom ezzel az anyaggal, hogy hihetetlenül unalmas és semmitmondó volt számomra. Amikor háttérzeneként szólt egyszerűen figyelmeztetnem kellett magam, hogy odafigyeljek, megy még egyáltalán? :-S Az utolsó tétel pedig még zavaró is volt.
Nehezemre esett figyelni rá. Túl egysíkú. Valami hangulati váltás jót tenne. Vagy ha engednének kicsit a szorításból, majd visszatérve erősebb hatást érhetnének el.
Elkínzott vagy épp fájdalmas üvöltések, egysíkú zene. Nem akarom még egyszer meghallgatni. Gyorsan jöjjön valami hagyományos, dallamos cucc, hogy ezt kiheverjem.
Sláger prog, lehetne mondani. Ez amúgy erős sarkítás lenne, de sok olyan elem van benne, ami miatt slágeresnek hat számomra. fogom még hallgatni, mert van benne valami vonzó.
Sajnos ez a fajta BM nem mozdít meg bennem semmit, azon kívül, hogy rendkívül unalmasnak találtam. Persze, ez a szubjektív véleményem. Objektíven érzem benne az erőt, meg a műfaj rajongói biztosan értékelni is tudják, mert azért úgy gondolom kellően változatos és jól megírt anyag ez.
A bandát a hozzánk beküldött első daluk (a lemezt nyitó Needle in the eye) óta figyelem és reménységként tartom számon. Aztán a másodikként érkezett Going down is tetszetős lett. Szóval vártam a lemezt, na! Most sok hallgatáson túl be kell valljam, kicsit felelmás érzéseim vannak. Tetszik az album, vannak kiugró témák, dalok (Open your eyes, Here comes the unknown), de összességében valamit hiányolok. Sokat fogom még hallgatni, mert amúgy ez a fajta grunge-metal (ahogy magukat definiálják) kedvemre való. Egészséges arányban van benne az AIC (hangulat, énektémák, elszállás), meg a Down/Pantera/stb jellegű riffelés. SPOILER: Hamarosan interjúzunk a rádióban.
Hiába minden ellenérv (hosszú, picit kiszámítható, túl teátrális), mégis meggyőző és felfelé lóg ki a HP mezőnyből.
Nem vagyok a stílus feltétlen híve és ezt a lemezt sem tartom csúcsalkotásnak viszont annyira változatosra sikerült, hogy eléggé szórakoztató. Kellemesen és érzéssel adagolják a különböző zenei témákat és a hangulatokat, amitől nem válik se kiszámíthatóvá, se unalmassá a lemez.
Ahogy ensomhet írta: lengyel black metal. Annak minden pozitívumával. Nekem mondjuk nem kenyerem, de értem, hogy miért lehet szeretni.
Érdekes, de nekem pont az utolsó szám jött be legjobban, volt hangulata. A kb 8 perces introt túl hosszúnak találtam ráhangolódáshoz. A kevés jó ötlet milliószor ismételgetve baromi unalmas tud lenni.
Eleinte tetszett a blues-os hangzás, a western hangulat, de egy idő után kissé egysíkúvá vált.
Hörgés nélkül egy remek aor lemez lehetne, kellemes dallamokkal. Viszont lehetne egy jó mdm lemez is kevesebb énekkel. Mind a két irány tetszett de valahogy nem akart összeállni egy egésszé. Ettől függetlenül szivesen hallgattam.
Meghallgattam becsülettel majdnem kétszer, de egy pillanatra sem tudott lekötni. Igazából untam.
A dohogás szó tökéletesen leírja ezt az albumot. Elég monoton, nem tudta sokáig lekötni a figyelmemet, de tényleg jó a hangulata.
Itt-ott még tetszett is de a folyamatos ordítozás iszonyú fárasztó.
Meglepődtem, de tetszett. A lemez eleje kicsit felidézte bennem a korai Ayreon albumokat. A lemez második felére kicsit elfogyott a mondanivaló. de az utolsó dal nagy meglepetés volt. Konkrétan azt hittem, hogy egy Private investigations feldolgozás. Nagyon jó benne a dob. Kicsit túl volt énekelve.
Monoton darálás az egész, talán a Maska masce kiemelkedik egy kicsit. A vokál nekem nagyon idegesítő, az utolsó szám pedig csak időrablás.
Meghallgattam, majd megpróbáltam bármire visszaemlékezni, nem sikerült. Nem zavar számomra teljesen közömbös inkább háttérzene.
Nem én vagyok a célközönség. Kissé zavar ezeknek az epikus power fantasy doom zenéknek a dramaturgiája. ének tiszta erőből, a dal 3/4-énél egy többé, de inkább kevésbé indokolt gitárszóló majd még egy kis ének és vége. majd a következő dalban ugyanez. Voltak jó pillanatok, néhol tetszett is kicsit erőltetettnek érzem.
Már az első lemezük óta figyelemmel kísérem a csapatot lemezről lemezre magas színvonalat képviselnek számomra. Ez a lemez is majdnem tökéletes, az utóbbi időben próbálkoznak progresszív ízekkel, szerintem sikerrel. Az instrumentális betétek nagyon tetszenek Sokat pörög mostanában.
Előttem már mindent elmondtatok, nem nagyon tudok mit hozzátenni
Ugyanaz a 10 perc ismétlődik. Nem rossz az a 10 perc, de ebből elég lett volna egy két számos EP is. Felesleges volt felhízlalni rendes lemezzé.
Sikeresen tudák egyesíteni a fekete fémet és a porban tovagördülő ördögszekereket. Kellően izgalmas ám mégsem különösebben kiemelkedő. Az igazi csattanó elmarad. Egy Zeal & Ardor üdítőbb hallgatni való számomra, csak ott a fekete rabszolgák gospell betétek közepette adják elő a fekete muzsikát.
Nem az én dallamaim és megoldásaim hallhatóak a lemezen. A lötyögős részeknél lehetne akár hazai vonalról is valami rádióbarát random rettenet. Könnyed szórakozást ígér az arra fogékonyaknak, de nekem éppen a mélysége hiányzik. A pörgetős acsarkodós részek jobbak, de nem mentik meg a produkciót. Elenyésző számban működnek nálam az ehhez hasonló lemezek.
Itt is igaz, hogy nem köt le. Ha háttérzenét akarok, akkor hallgatok indiai klasszikus zenét, jazzt, valódi filmzenét, amit képkockákhoz írtak, de ezek a témák belőlem csak unalmat váltanak ki. Más a hullámhosszunk, ez van.
A feléig tudta a figyelmemet lekötni, utána megszoktam a mocsár szorítását és kénes bűzét. Tisztességes iparos meló, de a jobbak közül.
Dögkútban rothadó felpüffedt tetemnek érzi magát az ember hallgatás közben, ami még emlékszik a gyötrelemre, ami a pusztulásához vezetett és most okkal méltatlankodik visszafordíthatatlan helyzetén. A vokál megszokást igényel és hiányzik a mélyebb színesítő tónus (nekem), de amúgy a Neurosis hagyományaiból remekül merítő alkotás ez. Hosszú, de változatos és érdekes dalszerkezetek, remek dinamika, hangzás (az a basszus röfögés és keverés!) és igazán szívemnek, s lelkemnek kedves hangulat. Stílusán belül ez egy igazán remek alkotás, bár nem hibátlan.
Finomkodik és bár nyálasnak nem mondanám, de annak a határán lavírozik. Leprous szeretne ez lenni szerintem, csak nem érik fel azt az asztalt. Szerintem nem is fogják egyhamar, talán sose.
Egyedül a 7. track volt érdekes az egész lemezből. Korábban sem tartottam nagyra a munkájukat, mert hát mi újdonságot hallunk itt? Az utolsó tétel az azt megelőző tekerés után akkora kontraszt, amit nem tudok már értelmezni. Szerintem ez még a korábbiakhoz képest is kiszámíthatóbb, és ötlettelenebb.
5 mp kellett, hogy gyanús legyen még 10 mp és már biztos voltam, hogy ez egy magyar produktum. Tucat hangzás, tucat megoldások, eredetiség mellőzése.
Nem kifejezetten nekem játszanak, de elismerem a teljesítményt. Bántani szokott ez a vegytiszta, karcosságot mellőző klasszikus doom, de ez nem fáj, ami annak a jele, hogy valamit jól csinálnak. Magamtól többet elő nem kerül, de tiszteletet érdemel.
Olyan érzése van az embernek, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy pontosan mit is akarnak csinálni. Túl sok mindent ömlesztenek elénk, de nincs kohézió. Hangjegytorlódás az van, meg persze mindenki nagyon játszik a hangszerén, csak valahogy az élvezeti faktor nem jelenik meg. Igaz nekem ez dallamosabb is, mint amit komfortosnak éreznék. A srác hangjára meg azt hittem, hogy leányzó acsarkodik, mert azok szoktak ebben a hangszínben vért hányni. Van aki meg is haladja ezt a torokköszörülést. Összességében elismerem a teljesítményt, de engem nem kötött le.
boymester és Naga közé helyezkedem véleménynyilvánításban. Mindkettőnek igaza van.
Az első percek után valóban azt hittem, hogy szeretni fogom, de Naga tökéletesen leírta: ebben ennyi volt, elfogyott az eszköztár.
A Wayfarer zenéje számomra egyre érdekesebb lemezről lemezre. Más hangualat, miliő, de nagyon jól esett most hallgatni.
Zeneileg tartalmaz pár érdekes, de prog szempontból szanaszét járatott elemet, ahol bedurvulnak, ott azért élvezhető. Sajnos számomra ez a semmitmondó, más zenei háttérrel Amerikai pitéhez illő dallamvilág, amit a tiszta ének hoz, mindig érdektelen volt. De nem húzom le annyira, amennyit nekem érne, mert igényes produkció.
A menő külsőben több művészi értéket találok a szememmel, mint a fülemmel a zenében. Az olyan átlagos dungeon synth, rövidsége ellenére is kevés érdekességgel és unalmas pillanatokkal.
Valamikor nagyon régen, tényleg hónapokkal ezelőtt, promós korában meghallgattam párszor. Tisztességes kripta doom, de hallottam már változatosabbat is. Rövidsége ellenére bizony egysíkú.
Zuhanás az őrületbe. Zeneileg bejött, a vokált sajnos nem tudtam megszokni. Vannak ebben az üvöltős stílusban is jobbak, hatásosabbak. Itt unalmassá válik 5 perc után.
Az uralkodó mondja a Star Wars sorozatban, hogy: Uraloooom, végtelen uraloooooom! Na, nekem erről hasonló jutott eszembe: Unalooooom, végtelen unaloooom! Zenélni tudnak, de minek? Ami a zenében élvezhető lenne, azt teljesen kinyírja a jellegtelen, nyekergő ének.
A méltán ismert/elismert lengyel fekete fém fekete báránya a Furia, akik általában azt játsszák, amihez éppen kedvük szottyan. Itt egy eufórikus állapotban lezajlott, intenzív csata képe bontakozik ki, amely után már csak a gyász és kín marad, valamint a fájdalmas felismerés.
Akadnak itt pofás gitártémák és némi retro hangulat, akárcsak aránytalan hangzás és hullámzó teljesítményt hozó ének is. Egynek elmegy, de nem magamtól többet nem hallgatom meg.
Nagyon jó lemez a veteránoktól. Lásd: kritika.
A borító nem, de a zene az bejön. Finom technikás anyag, ahol nem felejtenek el dalokat írni. Az ének miatt idő előtt ráuntam, de másba nem tudnék belekötni.
A kissé gyengélkedő Blaze Of Perdition mellékprojektje eddig kimaradt, de ezek alapján pótolni fogom a bemutatkozásukat is. Remek lengyel fekete fém, ahogy szeretem. Az új Furia még kimaradt, az lesz a következő hallgatni valóm.
Tökéletesen alkalmazkodik hangulata a késő őszhöz. A doom alapokra építkező post metal szerzemények első hallásra egysíkúnak tűnhetnek ugyan, de nálam éppen ettől működik a lemez, mivel folyamatosan egyazon érzelmi síkon tud tovarepíteni. Nem volt Helve született ötlet beajánlani ezt a lemezt! Bocs a buta poénért!
Számomra nagyon érdekes volt az atmoszferikus black metal jellegzetes elemeinek folk témákkal történő ötvözése. Tökéletes hangulatot varázsolt a késő őszbe!
Régóta ismerem a bandát, a 2006-os Metal Camp fesztiválon, Szlovéniában sikerült is őket élőben elcsípnem. Az akkoriban megturnéztatott második album (Pitch Black Progress) két hibátlan dala (The Illusionist és The Kaleidoscopic God) számomra etalon, és azóta a zenekar nem is tudott annyira elvarázsolni, mint akkoriban. Erről a lemezről az első klipes dal fogott meg igazán a giga refrénjével (Scorched Quadrant), és ezen kívül is akadnak kiemelkedő pillanatok a dalokban. Remek kompozíció, remek szövegek, remek hangszeres teljesítmény. De a két első album sokkal jobb ennél.
Ebben ismét nem találok számomra értékelhető momentumot, csakúgy, mint az előző körös lemeznél. Itt van például a Lanterns című tétel. A kislányom ovis korában simán lenyomta ugyanezt a játékszintijén. Szűk négy percig ugyanaz a két hang szól, öt másodpercenként váltakozva. Sajnos ez az album sem tudott hatást gyakorolni rám, semmilyen értéket nem fedeztem fel benne. A pontszám felét a borító kapta. Sajnálom.
Nem gondoltam, hogy közel tud hozzám férkőzni, de végül is ez egy nagyon is remek death/doom muzsikát tartalmazó album.
Ez egy igazi őrült, noise-rock/post-hardcore stílusú zenét tartalmazó underground bestia! Nyugtalanná tesz, megőrjít, kicsinál.
Nagyon igényes, egyedi, progresszív zene. Minden dal egy külön kompozíció, és számos érdekességgel szolgál az album minden perce.
Micsoda mészárlás! Az utolsó tételben pedig végigjárhatjuk a kietlen pokol összes bugyrát. Félelmetes!
Sok sikert kívánok a csapatnak, de ez nagyon nem az én zeném! Van néhány számomra is érdekes pillanata, de úgy ment el mellettem, mint annak idején a komplett seattle-i grunge korszak összes bandája. Semleges maradok.
Szépen duruzsoltak a fülembe a dallamok. Ritkán hallgatok effajta zenét, úgyhogy meglepetés volt számomra, amit hallok, mert nagyon igényes módon vannak a szerzemények elkészítve és tálalva. Tulajdonképpen nem tudok negatív dolgot megemlíteni. Remek munka.
Régen volt már számomra ennyire tökéletes album beajánlva. Ez a stílus nagyon közel áll hozzám, és ahogyan a svájci banda elővezeti technikás death metal művészetét, az majdhogynem páratlan. Nincs túlmatekozva, minden a helyén van, mesteri hangszeres játék, gyönyörű szólók, csoda szép borító. Nálam összességében ez egy hatalmas tízes!
Nagyon hangulatos, jeges, fagyos, kedvemre való lengyel black metal.
Világos mi szeretne lenni ("such as Rosetta, Cult of Luna, ISIS"), de nem igazán sikerült. "Fékezett habzású" prodzkció - ez a jelzős szerkezet jut róla eszembe, nincs éle, nincs súlya, így meg a durvábbnak szánt énekhang se passzol bele. Ráadásul ez a pergőhang mégis kinek állt érdekében?! Persze nyomokban tartalmaz jobban elkapott pillanatokat (pl. az utolsó dalban 12:50-től ahogy a basszuskiállástól kezdve felépül és aztán a végéig jó is), de 53 percre vetítve elég keveset. Ha ilyen zenét szeretnék, akkor inkább fordulok a fentebb is említett 3 formáció bármelyikéhez.
Érteni vélem a zenekar mögötti koncepciót, vizuálisan és tematikailg tetszhet is, viszont az én fejemben a bemutatni kívánt világot nem ilyen zenével társítom. Szeretem a gőzmozdonyokat (a Railroad Tycoon 1-ben is az USA keleti és nyugati parti térképek voltak a kedvenceim), szeretem a borítón található tipográfiát, de nekem ehhez country és/vagy blues és/vagy stoner/desertrock kapcsolódik organikusan, mint pl. amit King Dude csinál. Még talán az utolsó dal az, ami leginkább témába illőnek gondolo. Úgy emlékszem szerepeltek már itt ők a sárga alapon fekete lovasos anyagukkal, szerintem akkor is volt vele valami bajom. Amúgy mindezektől eltekintve egész kellemes hallgatnivaló, ha tele lenne baszva bendzsószólókkal meg szalonzongorával attól nem lenne jobb.
A korai anyagaikat biztos hallgattam, de nem emlékeztem rá. Két bajom van vele: a borító és a hossza. Ezektől eltekintve jól összerakott, jól eljátszott lemez, ahol a melodeath / prog / heavy metalból is merítenek, és szerencsére nincs túlszólóistenkedve (pedig a skill hallhatóan meglenne hozzá). Elég fogós énekdallamokat tudnak hozni a tiszta részeknél. A címből sejthető módon ez egy folytatás (egy trilógia második része), de a sci-fi tematikájú sztori engem annyira nem érdekel, hogy beleássam magam, viszont akit ez mozgat, annak biztos hozzátesz a hallgatnivalóhoz.
Az egyik probléma az, hogy nem sikerült eldönteni, hogy fantasy dungeon synth (1..5.) vagy ambient (6.) akar lenni. A másik - és komolyabb -, hogy egyiknek sem sikerült jól. Az első kategóriában nem tud hozni bármennyire is felidézhető dallamokat, témákat, megoldásokat, míg a másikban 7 perc körül konkrétan elkezdett idegesíteni a megszólaló szintihang, ami egy ambient-szerű tételnél eléggé gond. Ha ilyesmi zenékre vágyok, akkor ott a Burzum - Hli?skjálf, a korai Mortiis lemezek, az Ildjarn - Landscapes, vagy újak közül a Vanishing Amulet, vagy úgy kb. bármi random kattintott cucc a The Dungeon Synth Archives youtube csatornáról. A fa tok a kazettának viszont továbbra is nagyon teszik.
Mocsárbűz, mély iszap, rohadó nyálkás piócák, hidegtől remegő hús, a vér útját - ki tudja milyen - fogak vájják. Alapvetően az atmoszféra megteremtésével nincs probléma, jól működik az efféle death/doom stílus által megkövetelt mocskos lehangoltság, polírozatlanság, szeretem az efféle mély hörgést is, illik hozzá a borítógrafika is, de mégis azt érzem, hogy hiányik belőle valami plusz, mert hiába csak 30 perc, mégis egysíkúnak tűnik. Olyasmire gondolok, mint az a kis dallamosabb rész az utolsó dal harmadánál.
Az efféle zaklatott, nem szokványos struktúrájú zenék azoknál működnek, akik hasonló "mentális problémákkal" vannak megáldva, mint a szerzők - náluk viszont általában nagyon. Én nem tartozok ebbe a körbe - az Amenránál tovább nem nagyon megyek ilyesmi téren, igaz ők sokkal zeneibbek is -, szóval a pontom nem annyira mérvadó. Nagyon tetszett lemez hangzása, iszonyat sújtást lehet(ne) ezzel produkálni. A középtartományú kiabálós ének elég megosztó tud lenni, főleg a zeneileg szellősebb részeknél, viszont a metálabb témáknál működik. Az utolsó dal eleje kifejezetten tetszett, de úgy egészében is azt éreztem a legerősebbnek - nem mintha lenne értelme ilyen anyagoknál kiemelni egyet.
Na ennél kíváncsi leszek a pontokra, mert a magam részéről nem tudom mikor hallottam utoljára ennyire unalmas / semmitmondó / felesleges lemezt. Pedig háromszor becsülettel végigmentem rajta, hogy hátha, de semmi. "innovative progressive metal outfit" - írják a szpotifáj szövegben, holott szerintem ez 15 éve se lett volt innovatív, nem hogy manapság... (sőt, most nézem, hogy a DT - Awake lemez is már mindjárt 30 éves, te jó ég!) Persze nyilván technikailag nincs mibe belekötni, csak egyszűen a témák 90%-át tölteléknek érzem.
Korábbi anyagaikkal próbálkoztam, de nem fogtak meg, így beraktam őket a "mások által elimsert, de általam nem kedvelt" kategóriába. Ez a lemez viszont fasza lett, minél többet hallgatom, annál inkább bejön! A black metal meghatározás kissé szűk rá, mert ugyan az alapok olyasmik, de (gitár)hangzásilag jóval szelősebb (jellegét tekintve említhetném itthonról a Karst nevét, de lehet nem vinne közelebb). A dalok viszonylag egyszerűek, rövidek, gyors dobalapra, mindben vannak remek dallamok, kevés ének / szövegmondás - számomra ez egy kiváló keverék. A utolsó, 27 perces ambient(?) tételt valószínűleg kontextusba kéne tudni helyezni, hogy értelmezni lehessen miért van ott, mert így alapból nem látom a funkcióját, de egyébként nincs vele bajom, szoktam hallgatni ilyesmit. Még egy sör + még pár hallgatá sután lehet meglenne 9 pont is.
Haha, én is azt csekkoltam indítás után egyből, hogy magyar produkció-e :) Sose szerettem ezt a stílust (meg úgy általánosságban a "délies" zenéket), aminek a fő oka az ének milyensége - szerencsére ez itt nem zavaró. Zeneileg-hangzásilag nincs vele bajom, úgy gondolom, ahogy aminek szánták (saját definíciójuk szerint grunge-metal), annak teljesen ok - aki éli ezt a vonalat, annak kellemes fél órát tud nyújtani a lemez. (Egyébként meg ilyen 20+ évvel ezelőtti fiatalkorom juttatja eszembe, amikor még olyan klubkoncertekre is eljártunk Debrecenben, amik fellépői nem voltak "kedvencek".)
Ahogy BlackZone írja. Annyival egészíteném ki, hogy szerény doom-tájékozottságom miatt én ezt simán elfogadnám epikus heavy metalnak, lényegében olyan érzésem volt, mintha minden dal a sztenderd hm lemezeken szokás szerint szereplő lassú-középtempós szomorkodós-epikus tétel lenne.
Hangulattalan hangszercséplés, túl sok, lepattan az agyamról, öreg vagyok én mán ehhez. Ügyesek, csak hiába. Pedig a nem-technicalblackdeathmetal részek jók.
Ha röviden kéne összefoglalni, akkor lengyel black metal. Kicsit bővebben kifejtve: remek arányos hangzás, jó dallamok, jó tempók/váltások/megoldások, amik miatt nem lesz unalmas. A lengyel nyelv nagyon jól működik ebben a stílusban (nem rég hallgattam egy heavy metal anyagot, ott pl. elég béna volt). Nagyon tetszenek az albummegjelenéshez kapcsolódó vizuálok, fotók, látszik/hallatszik, ahogy van mögötte elképzelés és kellő effort van beletéve. Youtube komment: "Fun fact: The guitar piece in the intro is a sequence of notes taken from Hieronymus Bosch's painting Garden of Earthly Delights, where it is shown being tattooed on a human arse by demons." Szívesen megnézném őket élőben is, és a vinyl beszerzését is tervben van.
Tetszik a sludge ízekkel sújtott doom, a málhás pőreség, a természetes hangzás, ám valóban kicsit egysíkú lett a lemez. Kár... Bár a reggeli vonatozáshoz nem is volt szükségem több ingerre, szóval még működött is nálam. A maximumot kihoztam a hallgatási élményből.
A World?s Blood-hoz tudom csak viszonyítani, mert az A Romance with Violence-t nem hallgattam meg. Azt kell mondanom, hogy amit nem sikerült organikusan kifejezni a 2018-as lemezzel, az ma már természetes medrében csordogál. Korábban nem volt ínyemre a vadnyugat + black metal párosítás, de ennek a lemeznek legfeljebb a keretét nevezhetjük többé-kevésbé black metalnak, vagy ha a műfajt nagyon tág értelemben használjuk. Itt a nyugati vándorló szellemnek sikerült úgy felverni a sivatagi port, hogy az nyomot hagyjon az emberen. Sokkal érettebb és komolyabb, mint amire számítottam, és ami a legfontosabb, hogy hiteles és mély. Míg korábban az Inter Armával (akik verhetetlenek) példálóztam, hogy ők bezzeg mire képesek, most pozitív értelemben vonok párhuzamot a kettő között. Bár a műfaj más, a fojtogató vagy befelé forduló harmóniák ezúttal jó értelemben juttatták a Virginia állambeli mestereket eszembe.
Mainstream extrém zene, trendi dallamokkal.
Nem hallom azt az átütő különbséget... bár mintha szorosabb egységet alkotna, kompaktabb lenne az előzőnél. A rám gyakorolt hatás nagyjából megegyezik a korábbival.
Az ingoványos talajban egyre mélyebbre süpped az ember itt, ami hangulat szempontjából nagy pozitívum, ám a fogósság érdekében kinyúlhatna még valami, hogy lábszáron ragadjon, és akkor menekülni sem tudnék előle.
Nem is az a baj, hogy ordibál, mert Araya is végigordítja a God Hates Us All lemezt, meg a Lord Mantis is szenvedéstől égetett hangokat okád ránk, mégis zseniális, hanem inkább az, hogy nem teremt vele izgalmakat. Végig ugyanolyan módon köpi ránk a mondandóját. Ugyanúgy nyújtja el a hangokat minden sor végén, ami dögunalmas és fárasztó. A zene azonban iszonyat súlyos. A fogósságon lenne mit dolgozni, de a hangzás földhöz vág.
Sok a kellemes hasonlóság nagyszerű bandákkal és zenészekkel: Devin Townsend, Ayreon, Pain of Salvation, Haken, BTBAM, stb. Még ha nem is teljesen eredeti, amit csinálnak, a lemez erős és változatos. Mindig van, ami leköti a figyelmem és jóleső bólogatásra ösztönöz. Csak néha lő túl a célon, ahol a kevesebb több lenne, de alapjába véve ez egy izgalmas anyag!
Lengyel black metal kicsit nyersebben, zsigeribben, ösztönösebben megfogalmazva. Rettentő gyors sikálás az utolsó szerzeményig, majd 27 percnyi levezető, amiből legalább 20 perc teljes időhúzás.
Nem az én műfajom, de szerintem őszinte, és ez azért sokat dob a latban.
Kiemelkedően erős lemez! Fülbemászó dallamok, igazi fogós témák, nagyszerű dalok. A Sorcerer rendesen odatette magát. Ebből még lehet, hogy 10-es lesz a végére?
A technikás/dallamos közegben fogant témák úgy terjeszkednek különböző irányokba, mint a kerítésen átnyúló indák. Több dimenziós zene, vannak ötletek. Az acsargás, mondjuk, fárasztóvá teszi kissé, de vannak ennek a műfajnak elkötelezett hívei. Ők szeretni fogják.
Nem különösebben hatódom meg egy újabb lengyel black metal albumtól. Teljesen korrekt anyag egyébként, de ma már ennél több kell ahhoz, hogy hosszabb barátságot kössünk. Kemény világ a dömpingben alkotni. Egyszerűen nem lehet mindenért lelkesedni. Éppen az a lelkesedés forrása, hogy valami nem mindennapi. Ez bármennyire jó, csupán egy a sok közül.
Az első dalért még nagyon odavoltam, a másodiknál jött a jel, hogy kicsit behatárolt a szerzői eszközök száma, aztán a harmadiknál jött az unalom, az utolsónál meg a csalódás. Egyvalami elvitathatatlan: a remek hangzás.
A Profound Lore az egyik kedvenc kiadóm (volt) az olyanok miatt, mint a Lord Mantis, az Altar of Plagues a Coffinworm, de mostanában annyira nem brillíroznak a felhozatalt illetően... Ez is tök unalmas volt számomra.
Elmondtátok helyettem. Időnként bólogattam azért.
Direkt a korábbi anyagot ajánlottam be elsőre, mert bár nekem az is varázslatos, de amit legutóbb rakott össze a srác az már nényleg a mesterfok. Gondoltam, majd érzitek a kontrasztot vagy a fejlődést, vagy micsoda... Csodálatos zene, ami a metalos besokalás után kiváló fültisztító eszencia számomra. A Courtyard Gathering csak szimplán zseni darab, de a Sweetness Upon Lips olyan mélységig hatol, amire eddig számomra egyetlen zene volt képes, és az a Morrowind zenéje.
Egy árva büdös hangot nem tudnék belőle felidézni...
Kitalálhatóan Neurot Recordings termék. Fasza meg minden, csak egy idő után fárasztó is. Annyira sok újdonságot nem tartalmaz.
Inkább elegáns, mint modoros, és van benne némi titokzatosság. Ahogy ment előre a lemez azt éreztem, hogy egyre inkább beszív. Nem is vagyok benne biztos, hogy ezt szigorúan metalzeneként kell hallgatni.
Ennek semmi értelme... A Księżyc milczy luty lemezüket imádtam, de ezt a fékevesztett száguldást nem fogadja be az agyam. Akik olyanra képesek, mint az előbb említett lemez, azok engem ezzel nem vernek át. És ja, a befejezés is olcsó megoldás. Ha valaki, én nagyon szeretem a minimalizmust meg a dark ambientet, de ez már annak is kevés.
Rém gyenge Alice In Chains koppintás torzabb gitárral, mint ami illene hozzá. Bár mindig az AIC-t tartották a legmetalosabb grunge bandának. Továbbra is hangsúlyozom, hogy az AIC sosem volt metal, csak azon metalosok fejében, akiknek tetszett, de szégyellték. Ezért ők elkezdték metalnak nevezni. Ez az, amiről Julius Evola azt mondta, hogy ne ferdítsük a tényeket az elveinkez, helyette ferdítsük az elveinket azokhoz. Vagy dobjuk ki őket. Pont az a Milán Péter nevezte az AIC-t metalzenének (tudok mást is), aki egyébként ki nem állhatja a grunget. És érdekes, hogy Evola hívő is, de Evolának ez a mondása elkerülte őt. Mindegy, nem tudom szívből utálni. Mármint a Waydownt. Ja, meg a Milánt sem. Ez a vaskalaposság. Amikor az elveinkhez ferdítjük a tényeket... Mert azok feladhatatlanok.
Állati jó benne, hogy a sablonokat csak kötelezőből hozzák, a lemez 85%-a totál sejtelmes, éteri zenét rejt. Az epikus és teátrális ének, a nagyívű gitárszólók, és a kétlábdob alapjában semmi, és itt vérzik el egy csomó műfaji képviselő, hogy csak ezekre koncentrál. Itt sok a kellemes fűszer is. Ha minden heavy metal lemez ilyen lenne, a műfaj elkötelezett híve lennék. Egy pillanatig sem untam. A gitárszólók voltak nekem egy kicsit túltervezettek, de ez már az én bajom.
Mindent leírtatok róla. Annyit tennék hozzá, hogy ritka kaka a dobkeverés. Ez gyakorlatilag gépdob.
Egy a tízezerből. nagyon tolják, állatira megy a zenélés, csak az egyedi íz nincs meg. Pár dallamos ének számomra nem teszi különlegessé. Dunát lehet rekeszteni a jól megcsinált black metal lemezekkel.
Úgy vélem nagy fába vágták a fejszéjüket. Aki ebben a stílusban alkot, az nem a könnyebb utat választja. Csak megerősíteni tudom a többieket, kevés puskaporral indultak a csatába.
A mostani album egy hajszálnyival kevésbé izgalmas, mint az előző lemezek. Némileg érettebb, kifinomultabb lett a zenéjük, de ezzel együtt a zenéjük nyersessége is megkopott.
Én ezt az albumot teljesen kommersznek vélem. Semmi olyat nem hallottam benne, amibe ne botlanék bele valahol máshol úton útfélen.
Önmagában nálam nem működik, hiányzik a zene mellé valami képi anyag, videó. Úgy lenne igazán hatásos, akkor viszont már csak kísérőjellege lenne.
Remek hangulatú death/doom cammogás, de egy idő után az ötletek hiánya mutatkozik. A borítón Bruegel A szarka az akasztófán c. festménye látható.
A vokál belerondít rendesen, de a zene is olyan, mintha bontókalapáccsal szurkálnának. Ez most nem volt ínyemre.
Ha a Mastodon pop-rockot játszana, valami ilyesmire számítanék. Az ének nekem túl slágeres, giccses, mondhatnám nyálas. Ha már a Leprous szóba került, azzal nyugtattam magam, hogy legalább nem Solberg énekel. Az elektronikus részekben találtam a legtöbb fantáziát, de aztán belépett az ének, és én visszazuhantam az apátiába. Jó hosszúra is nyújtották, már a lemez felénél az órát nézegettem.
Nagyon pogány! Első hallgatáskor én is csak bottal piszkáltam, de minden egyes hallgatással feljebb kúszik a pontszám. A dob itt csak alapoz, mint mikor békával döngölik a mélygarázs alapját. A hangsúly a gitárokon van, amik remek harmóniákat hoznak számról számra. Persze a monotonitás is jelen van, nem is kicsit, de egy black vagy blackened zenénél ez jellemző. Az utolsó tétel nekem is furcsa, de már a Segulls? lemezén is voltak holtidők, mikor elfelejtették ?leálltani a felvételt?.
Sanyi teljesen jól körülírta, mire számíthatunk ezen a lemezen. A grunge sose volt a kedvencem, de a groove-os riffek kicsit felfele mozdították a pontszámom.
Az én olvasatomban ez az album elég messze van a doom origójától. Ensomhet definíciójával értek egyet. Profi hangzás, és megszólalás, de nekem túl sok volt a dallamokból.
Nagyon erőltetettnek éreztem a technikás death metal részeket, de a melodikus lassulások sok finomságot rejtenek. Sokkal jobb lett volna, ha ez utóbbi erősségük jobban érvényesült volna.
Rengeteg átlagos, átlag feletti, jó black metal album születik, de igazán kiemelkedő alkotás, ritka, mint a fehér holló. Ahogy a Blaze of Perdition általában, úgy ez a lemez is a másodvonalas black metal csapatok produktumait bővíti.
Én is megfáradtam tőle rendesen a végére.
Továbbra is azt gondolom, hogy a tematikák és hangulatok ezen háziasítása a Wayfarer esetében öncélú és ezt leszámítva semmi érdekes nincs a zenéjükben. Nem kifejezetten rossz, de nekem nem ad semmit.
Szerintem ez egy nagyon jó dungeon synth anyag, de azért a Morrowind zenéje az egy 100 pontos dolog, globálisan a legjobb zenék közt van a világon szerintem. Ez azért még nincs ott. Viszont nem is egy belépő szint, szerintem haladó ds fanok jobban tudják értelmezni ezt a lemezt.
Kb 2 naponta meghallgatom ezt a gonosz mocsári dohogást.
Ahogy hallgattam, úgy ment egyre alacsonyabb pont. Először még csak azt gondoltam, ez nem annyira nekem való, a végére már komolytalanná vált. Én abszolút elfogadom, hogy valaki ezt szereti, de engem kiiedegelt rendesen.
Nagyon kevés ún. prog metal van, ami tetszik és azokat sem hallgatom. Talán az újkori Katatonia az egyetlen kivétel, de az egy teljesen más tészta. Hallom, hogy zeneileg minőségi produktum, de nem nekem készült.
Izgalmas, profi lengyel black metal szerűség. A dob pusztít, a riffek izgalmasak és erős hangulati faktorral bír az egész, ami nekem a legfontosabb. Az hogy ebben Bahonnak mi a szégyenletes, számomra tényleg értelmezhetetlen...
Nekem ők kimaradtak eddig, de már a hp előtt belefutottam és hallgattam. Engem abszolút megvett, de én is inkább epic heavy metalként éltem meg.
Szupersótlan, profi lengyel black metal. Számomra semmilyen hangulati faktorral nem bír és nekem ez a legfontosabb. Nem zavart, néha bólogattam, de egy hangra nem emlékszem.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 494. 495. 496. 497. 498. 499. 500. 501. Full screen Vertikális nézet
2023. november 30.
9000Sanyi banya07 BlackZone boymester dimmurtal ensomhet farrrkas Nagaarum srppk mike666 ∑:
1. boymester
Sorcerer
Reign Of The Reaper
7 8 7 7.5 8.5 8 7.5 9 9 6.5 8 7.8
2. banya07
Stortregn
Finitude
7 7 9 7 8.5 10 5.5 7 6 7   7.4
3.
Wayfarer
American Gothic
5.5 7 7 8 8.5 8.5 8 8 5.5 7.5 5 7.4
4. ensomhet
M?nbryne
Interregnum: O pr?ó?bie wiary ...
4 6.5 7 7.5 9 9 9.5 7 6 7 6 7.3
5.
Anubis Gate
Interference
9.5 7.5 8 6 5 7.5 4.5 8 8 6 5 7
6.
Scar Symmetry
The Singularity (Phase II - Xe...
7 7 8 6 7.5 7.5 8 4 6.5 5   6.7
7. mike666
Gateway
Galgendood
2 6 7 7 7.5 7 7 7 5 8 9.5 6.4
8. dimmurtal
Helve
To be forgotten
4 6 6 7 5 8 6.5 7 7 6 4 6.3
9. srppk
Furia
Huta Luna
1.5 6.5 3 5 8.5 8.5 8.5 6 4 9 8.5 6.1
10. 9000Sanyi
Waydown
Tracks end here
5 7.5 5 6 6 5 6.5 6.5 5 6   5.9
11. BlackZone
Great Falls
Objects Without Pain
1 5 3 9 7.5 6 6 6 7 5 2 5.6
12. Nagaarum
C.O.T.H.
Journey Anew
2 6 3 5 4 2 4 6.5 10 5 8.5 4.8
∑:
4.9 6.7 6.1 6.8 7.1 7.3 6.8 6.8 6.6 6.5 6.3 6.5
Sorcerer - The Crowning Of The Fire King (2017)
Kritika, boymester @ 2017. október 21., szombat, 10:52
Litany - Pyres Of Lamentation (2016)
Kritika, boymester @ 2017. január 8., vasárnap, 13:12
Furia - Nocel (2014)
Kritika, boymester @ 2015. szeptember 13., vasárnap, 14:41
Anubis Gate - Horizons (2014)
Kritika, oldboy @ 2014. augusztus 12., kedd, 10:43
Stortregn - Uncreation (2011)
Kritika, Xhavael @ 2012. augusztus 21., kedd, 21:59
Anubis Gate - Anubis Gate (2011)
Kritika, oldboy @ 2011. szeptember 24., szombat, 10:03
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.029 seconds to render