Csak a nagyságos Lucifer a megmondhatója, hány black metal hordából keveredett össze a lengyel Furia zenekar, akik 2003-tól léteznek ezen a néven, de a banda tagjai már jó ideje letették a voksukat a stílus mellett. A legismertebbek az oldalsó ágak közül talán a Massemord és az Arkona, de megannyi lengyel underground bandában megfordultak már a tagok. Ennek tudatában és a borítót elnézve nagyon szikár, igazi töviskoszorúba burkolt ős-black anyagra számítottam a Furia új kiadványán, de a számításaim ezúttal nem jöttek be. A Nocel egyszerre hozza a régi sulis hangulatot, mégis meglepően sok dallamot, harmóniát hordoz magában, amihez a könnyen emészthető vokál is sokat tesz, ezt egyébként a Nihil nevezetű mindenesnek köszönhetjük (basszus, dob programozás, gitárok, dalírás…). Mielőtt a programozott dob elriasztana, megnyugtatok mindenkit, hogy ezt nem igazán lehet észrevenni az anyagon, mert érdekes módon Namtar közreműködésével valódi dob is rögzítésre került a lemezen, így igen sűrű hangzást adva a cuccnak. Korábban a zenekar Martwa Polska Jesien c. első kiadványával találkoztam csak, amihez képest sokat változott a zenekar az elmúlt évek alatt, az a lemez az előzetesen leírt elvárásaim jegyében fogant, igazi csemege volt.
    Ennek a lemeznek a hangulatát idézi a nyitásként remek Opętaniec, a bandától már megszokottnak mondható punkos, bunkó meneteléssel, tetszetős blackes monotonitással és emészthető dalszerkezettel, játékidővel.


    A Ptaki Idą szövegelése már messze nem ilyen érdekes, a remek gitártémák és a gyorsulás is csak időleges energiákat mozgósít, mert a dal második percében bekövetkező, ütősnek szánt lassulás egyszerűen kinyírja az egészet. Atmoszférikus black esetében sem szoktak egy ilyen tempóváltással ennyire kiherélni egy dalt, de itt sikerült. A rövidre vágott Zamawianie Drugie folkos, dallamos lazulása felébresztette bennem újra a kíváncsiságot, amit a 13 perces Niezwykła Nieludzka Nieprzyzwoitość tudott csak hasonlóan sutba vágni, mint azt korábban a Ptaki tette. A meglehetősen skizofrén kezdés után a játékidő felhízlalása érdekében itt sem bírták ki unalmas akusztikus pötyögés nélkül a lengyel srácok, de legalább 5 percet sikerült ebből az időből érdekessé tenni. Ős Burzum hangulattal akarhatták indítani a Nigdy I Nigdzie című tételt is, de a morgásoknak, narratív szövegelésnek köszönhetően inkább hiányérzetet generáltak bennem, mint nosztalgiát. Ezt az érzést egyébként a teljes játékidő alatt sikerült megidézniük, mert rengeteg jó ötletet, hangulati elemet puffogtatnak el az albumon, csak sajnos bármiféle koherencia, összekapcsolódás, egység nélkül. Rutin szagú lett a My Bełkoczą középtempós zakatolása is, ezt követi a Beze Mnie, amiben megmutatják, mennyi tudás és energia rejlik ebben a felállásban, ha igazán akarnak. A rövidke tétel az album legjobb dala a kezdéssel egyetemben. A záró Ogromna Noc szintén a jobb dalok közé tartozik és ebben a dalban végre működik a tempóváltás anélkül, hogy lerombolná a szépen felépített menetirányt. Itt végre felüti a fejét a misztikum is, amit alap esetben elvártam volna tőlük.
    Egészen átlagos lemez ez egy adag kiváló underground arctól, akik a Furia mellett több projekttel is szórják a lemezeket, stílusgyakorlat vagy kötelező megjelenés. Akik ismerik a zenekart, azoknak nosztalgikus időtöltés, akik még nem, azok a régebbi lemezekkel kezdjenek…