Az Anubis Gate előző lemeze szerintem igazolta, hogy Henrik Fevre a mikrofon mögött is megállja a helyét, nem csak basszusgitárosnak kiváló. Valószínűleg mások is így gondolják, hiszen nem keresett a csapat új dalnokot, ismét Henrikkel az élen készítették el hatodik albumukat, mely a Horizons címet kapta. Anno a megjelenés idején gyakran pörgött nálam a friss korong, tervbe is volt véve egy kritika, de mindig közbejött valami. Le akartam tudni a kötelező köröket (értsd: promo lemezek), vagy épp egyéb "partizánakciókba” kezdtem. De most úgy érzem itt az ideje pár szót ejteni a dán proggerek már nem is annyira frissensültjéről. Aminek a borítója telitalálat. Kicsit emlékeztet az Extol visszatérő korongjának artworkjére, csak annál némileg barátságosabb. :)
Továbbá kifejező, lévén a banda zenéjére is jellemző a légiesség, a mágikusság.

Nagy varázslók az urak, de nem azért, mert kitűnő hangszerakrobaták. Persze top muzsikusok, mégis azon prog. zenekarok táborát erősítik, akik a dalközpontúságban hisznek, a fölényes/magamutogató hangszeres játék helyett. Nyilván néha az ő ujjaik is megindulnak és hosszú szólókat prezentálnak. De azoknak is megvan a miértje, a helye a kompozíciókban! Viszont tényleg nem a szólókon van a hangsúly, hanem a kerek, fölépített nótákon és a sajátos hangulaton. Szerencsére a Horizons dalaiban is találni akkora megarefréneket, mint amilyeneket az előző opuszon hallhattunk. A Never Like This (A Dream) refrénjénél dallamosabb, fogósabb témát nem nagyon lehetne kiötölni. Az sem véletlen, hogy az "álom” szót zárójelezték a címben, hisz a dal főtémája bele van építve az album monstrumának számító, 14 perces A Dream Within a Dreambe. Szóval szó szerint álom az álomban szituációt hallhatunk. Őszintén szólva nem tudom őket hibáztatni amiatt, hogy azt az atom refrént újra ellövik a lemez végén, még ha más formában is.
Nem mintha szűkölködnének emlékezetes refrénekben, hogy újrázniuk kellene…
Sőt, a verzék is bőven túllépnek az alibi-éneklés szintjén. Henrik orgánuma/dallamvilága még mindig emlékeztet Tanka Balázséra, de ez az én olvastomban mindenképp pozitívumnak számít. Pláne, hogy valamivel színesebben énekel Balázsnál, többet tartózkodik a mélyebb, közepes tartományokban. Nem tudnék kiemelni dalt/dalokat, mint amik a többi fölött állnak, egységesen magas színvonalú a Horizons 65 perce.
Ha kukacoskodni akarnék, akkor maximum abba tudnék belekötni, hogy eléggé hasonló szellemben fogant ez is, mint az előző, self-titled album. Bár ezúttal több gyors, egyértelműen metalos témát írtak, amik miatt keményebbnek tűnik az összkép.

Akárhogy is, hallgattatja magát a Horizons, és ha új horizontokat nem is térképeznek fel vele, a minőség újfent megkérdőjelezhetetlen. A dal-és dallamorientált muzsikák hívei számára biztosan kellemes perceket fog okozni ez a minden szempontból erős kiadvány!