Korrekt EP, ígéretes hazai anyag, de ugyanazok a szavak jutottak eszembe, amik már elhangzottak itt másoktól: vérszegény, ötletszegény és a kivitelezésben is akadnak problémák.
Nálam olyan előnyben vannak, hogy ritkán hallgatok hasonló lemezeket, mondhatni nehezen tudom bármihez hasonlítgatni. Erre is véletlenül leltem rá és azóta sokszor hagytam, hogy újra és újra magáévá tegyen a kis mocsok.
No akkor megnyitom a kört ezzel, mivel cikk is született róla. Meglepően jó lemez.
Messzemenően izgalmasabb, mint az általában itt landoló, ezer éves számítógépes játékok alapzenéjéből merítkező fantasy rettenetek. A dark ambient megengedi a dungeon részek számára, hogy ne váljanak gagyivá, kiteljesedjenek. Én szívesen hallgattam.
Néhány körrel ezelőtt vendégeskedett nálunk a zenekar, akkor meg is füleltem ezt a kiadványt. Nekem kimondottan szimpatikus, amit csinálnak, a zene pedig nagyon ott van. Inkább az ének, vagy inkább hörgés az, amit erősen hullámzónak mondanék színvonal terén.
Mindig felbukkannak, bár szerintem saját stílusukban is erősen középszerűek. Legnagyobb erénye, hogy nem zavar, néhol még fel is hívta magára a figyelmet.
Nekem annyira nincs meg ez a banda, de a hallottak sem győztek meg arról, hogy szükségem lenne pótolni. Kicsit utánanéztem a "bűnügynek" és ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy információ híján nem török pálcát, bár a ilyen esetben a gyanú is elég lenne számomra, hogy eltávolodjak egy embertől. A zene meg, valóban nagyon unalmas. Közelében sincs az Abigornak.
Érdekes EP, bevallom őszintén, semmihez sem tudnám hasonlítani, ennél fogva tetszik az egyedisége. Post rock/HC/metal, egy kis underground katyvasz.
Ebben az első lemezes, kanadai tech-death/thrash bandában egyik kedvenc zenekarom, az utánozhatatlan Beyond Creation ütőse püföli a bőröket rendkívül impozáns módon! A zene egyedi, bonyolult, számos érdekességet tartalmaz sokadik hallgatás után is. Néhol még a zseniális Cynic-féle hangulat is felbukkan a dalokban. Ígéretes indulás, jó kis lemez!
Röviden, tömören: ilyennek kell lennie napjainkban egy tradicionális jegyeket felvonultató black metal lemeznek! Nagyon eltalálták a sógorok - hatásosak a harmóniák és a kórusok, ötletes zenei elemek és díszítések, stílushoz illő hangzás, mondanivalót tükröző borító.
Az előző lemez kiadása óta eltelt öt év alatt felgyülemlett tapasztalat, agresszió, és brutalitás mixtúrájaként jellemezhető az amcsi death metal horda új albuma. Annyi minden történik az egyes dalokban, hogy a végére nehéz egy teljes összképet összerakni, minden esetre az én hallójárataimra üdítően hat, amikor ilyen mesteri módon művelik a stílust. Erős lemez, ragyogó külcsín!
Nagyon tetszik a finn banda zenéje! Ez a fajta nyers black metal, melyet hatásos módon fűszereznek a tipikus punk elemekkel, igazán nagyot képes ütni!
Kellemes a hangulata, de én továbbra sem tudok a HP-n kívül olyan alkalmat elképzelni, melynek során magamtól meghallgatnék egy ilyen stílusú lemezt.
Jófajta heavy metal, ez a lemez sokkal jobban tetszik, mint néhány beajánlott power ömlengés. Az énekes hangjáról a páromnak még a 'The Cure' orgánuma is beugrott, de a zene természetesen sokkal markánsabb és töményebb, mint az említett zenekar. Tulajdonképpen végig jól szórakoztam a dalok hallgatása közben, ez nálam egy erős hetes.
Finom kis death/thrash egyveleg norvég módra. Első lemeznek nem rossz. Vannak rajta kiemelkedő pillanatok, fogom még hallgatni!
Nagyon profi, nagyon magyar, nagyon jól szól. A negyedik tételnek viszont úgy lett vége, mintha valaki a dal közepén kihúzná a konnektorból a dugót. Tetszik a súlyossága, a zenekar névválasztása pedig egyszerűen zseniális! Csak így tovább!
Kellemes, okkult, rockmuzsika. Vezetéshez tökéletes háttérzene!
Több helyen eszembe jutott az Immortal. Hallottam már tőlük több albumot, és koncerten is voltam. Amennyiben kizárólag a produktumot nézem, és figyelmen kívül hagyok minden külső körülményt, akkor ez egy korrekt black metal lemez.
Lepörgött párszor a francia death/black banda lemeze, és mindig az volt az érzésem, hogy akár órákon át tudnám hallgatni egyfolytában. Nálam ugyanis rettentő módon betalált ez az album. Egyszerűen nem tudok negatív dolgot megemlíteni a dalokkal kapcsolatban. Néhol olyan érzésem van, mintha a Naglfar szélvész gyors zsenije köszönne vissza, a következő dalban pedig már Legion-t hallom, ahogyan a mikrofonba acsarkodik, mint annak idején a Marduk frontembereként. Ettől persze nem lesz koppintás a dologból, csak még színesebbé válnak a különböző tételek. A borító pedig félelmetesen szép és egyedi technikával ábrázolja a gonoszságot.
Számomra nagyon kevés benne az értékelhető rész. Inkább idegesítő, mint érdekes.
Vannak benne értékelhető momentumok, de hamar kifárad, nem ingerelt többszöri hallgatásra. Nálam ez legfeljebb háttérzeneként működne, késő éjszaka a Dürer kertben, a kihűlt pljeskavica falatozása közben. De ez lehet, hogy inkább a műfaj, mint a lemez sajátossága.
Technikás sci-fi thrash, ami tőlem meglehetősen távol áll, de ez a csavaros, folyamatosan változó hallójárat-ostrom végül megszerettette magát velem, többször lement. Az organikus dobhangzást külön kiemelném.
Az Abigor működése tökéletes példa arra, hogy second wave black metal zenekarként hogy lehet a mai napig relevánsnak maradni és újítani úgy, hogy közben ne fulladjon önmaga paródiájába. Remek lemez.
Egész jól összerakott témák vannak benne, ha külön hallgatja az ember a számokat, tud kellemes perceket is okozni. Egyben viszont tömény és fárasztó.
A fülbemászó riffelés ellenére vegytiszta obskurus őrület, kb. Craft szteroidon, a black/thrash zenekarokra jellemző sörszag nélkül. Tartottam tőle, hogy a zenekar (vagy projekt) a második lemezzel már veszít a lendületéből, de még mindig ugyanazt a rideg, kompromisszummentes menetelést hozza.
Kicsit fárasztó az utóbbi évek Dungeon Synth dömpingje, aminek az alacsony belépési küszöb el is inflálta a minőségét, de erre végre lehet teljes értékű albumként is tekinteni. Nem fércmunka, billentyűn kifejezetten izgalmas megoldásokat tartalmaz.
Kicsit túlságosan élére vasalt zene ez, olyan mintha szándékosan úgy kísérletezték volna ki minden elemét, hogy a Ván Recordshoz kerülhessen, de az ott elvártakon kívül semmi eredeti ötlettel nem szolgál. Rossznak azért nem mondanám, erős hatos.
Általában szeretem a Dark Descent kiadványait, de ez most eléggé a radar alatt maradt, a kötelező death/thrash elemeket hozza, de semmi különleges. Egy vaskosabb hangzás azért dobott volna rajta.
Tisztes iparosmunka, de nem érzek valódi inspirációt mögötte.
Itt meglehetősen szűkek a műfaji keretek, ebből kifolyólag a Lucifer lemezek is sokszor ugyanazt hozzák. A 70's occult-psychedelic rock vonalat viszont bármeddig el tudom hallgatni, így még ha a világmegváltás el is marad, biztos le fog menni még párszor.
Soha nem volt nagy kedvencem az Inquisition, pedig kétszer is elcsíptem őket Budapesten. Lehet az Abbath iránti ellenszenvem is szerepet játszik benne, de Dagon hangjától is a falra tudok mászni. Ez a jobb lemezeik között van, de kicsit takaréklángon ég, a pár kiemelkedő gitártémát sablonosabb post-bm hangzású részek kötik össze. A pontozásban próbáltam elvonatkoztatni az egyéb tényezőktől, amik hátráltatnák az album objektív megítélését, szóval hatos.
Érdekes, hogy egy tizenhat éves zenekar ötödik albumáról lehet ezt elmondani, de friss és energikus a lemez, a közel-keleti témáknak pedig kifejezetten örültem. Nincsenek túlhúzva a számok sem, bár ha a nyers struktúrát nézzük, nem a legizgalmasabbak. Az viszont pluszpont, hogy nem standard hörgést vagy károgást hallunk, hanem igazán elborult és hiszérikus vokált. A borító 10/10, zseniális ez a színvilág, kár hogy nem lehet külön pontozni.
Nehéz volt meggyőznöm magam arról, hogy nem egy random kiadói válogatást hallgatok különböző zenekaroktól. Nem igazán értem.
Kellemesen lágy hallgatnivaló a háttérben, de különösebben nem volt rám hatással.
Üdítő kombinációja a hagyományos thrash és az újabbkori technikás riffelésnek. Fifikás energiakoncentrátum ez a 40 perc. Az utolsó dalban még tiszta vokál is hallható. Gyilkos cucc!
Sosem volt a szívügyem az Abigor. Ezután sem leszek rajongó, de azért meglepődtem, mennyire összeszedett ez a kakofonikus avantgárd színház, amit itt bemutatnak. Valamiért sokkal rosszabbra számítottam tőlük. Már nem emlékszem, milyen lemez válthatta ki belőlem az előítéleteket, de el lehet engedni őket, mert megtalálják a módját, hogyan tegyék zeneivé és komolyan vehetővé ezt a szövevényes hangáradatot.
Úgy látom sokan küzdenek ugyanazzal a problémával a lemez kapcsán, mint én. Rengeteg potenciál van az anyagban, több remek témát, váltást, riffet ki lehetne emelni, ami többé teszi, kiemeli ezt a produkciót a tech-death anyagok óceánjából, vagyis ami megjegyezhetővé tenné (teszi?) ezt az albumot - csak az a baj, hogy nem egyensúlyozzák mindezt több hangulati elemmel, nem adnak elég teret, levegőt az érvényesülésre. Nagyon kompaktnak és kikezdhetetlenek tűnik ez a forrongó massza. Az az érzésem néha, mintha egy felszálló repülőgépbe próbálnék belekapaszkodni kívülről. Mégis úgy érzem, hogy további hallgatások egyre közelebb hozzák a befogadhatóság érzését (de ennyi jó ötlettel a lemezen, lehetne ezt sokkal közelebb is). Minden kritikámmal együtt, ez nem középszer, nem átlagos, nem csak stílusgyakorlat. Jó lemez a Suffer & Become.
Tisztességes lemez, itt-ott fülbemászó témákkal, amelyekből sokkal több kellene, hogy a zsigeri sodrást ellensúlyozza. Egyébként szimpatikus megközelítés az övék.
Ez a lemez kihúzta a szőnyeget a lábam alól. Nem számítottam arra, hogy ennyire jó lesz! Az Under the Oneiric Spell of Mugwort kiváltotta bennem azt a meditatív és egyben hátborzongató érzést, amire eddig csak a Cry of Mankind (MDB) második fele volt képes. Mintha a világon egyedül maradtam volna... A The Winding Halls of the Dream Obelisk pedig csodaszép dallamokkal csavar az ujjai köré. E két csúcspont mellett az egész albumot egyben is érdemes megdicsérni. Ez már igen!
Dimmurtalnak igaza van, Robert Smith-es hangszíneket tényleg tartalmaz a vokál, plusz egyértelműen korai Mercyful Fate-re hajazó énekstílust (minusz a magas hangok, mert azok nincsenek). Én szeretem ezt a fajta fülbemászó heavy metalt. Nagyon megörültem neki, amikor elindult, aztán picit lankadt a lelkesedésem. A dalok előrehaladtával azt vettem észre, hogy az énekes nem igazán bírja abbahagyni a szövegelést, és ami kellemes volt az elején, az picit zavaróvá vált később. Egyszerűen nem hagy teret a zenének kibontakozni, pedig nagyon is lenne potenciál a lemezben, a bandában. Nagy kár, mert igazán nekem való cucc. Több zenei fifikásság, fülbemászó dallam és kevesebb ének - s akkor már rendelem is a lemezt!
De vártam már egy (jó) lemezt ebben a stílusban! A borítót látva, először Nocturnus feelingem támadt, ami időnként vissza-visszatért a lemezt hallgatva is, de sokkal inkább a Morbus Chron lebegett a lelki szemeim előtt, akiknek a Sweven albumát egyenesen imádom. A Sovereign is nagyon érzi-éli ezt a műfajt. Kíváncsi vagyok, merre halad az ívük. Tendencia ezeknél a bandáknál, hogy az idő előrehaladtával egyre nagyobb teret kap a progresszivitás, megérkezik a dallamosabb ének, finomabb-lágyabb részeket iktatnak be. A Chapel of Disease jó példa erre. Ez csak izgalmassá teszi az egészet.
Számomra ez meglehetősen érdektelen. Rossznak nem mondanám, csupán nem mozgat meg semmit bennem, vagy nincs, amire felkapjam a fejem.
Kiszámítható retró heavy metal zene a hőskorszakból, zéró izgalommal, viszont vállalható minőségben.
Néha szokott olyan érzésem lenni, hogy nem ugyanazt a lemezt hallgattam meg, mint sok más pontozó, de rendjén van ez így. A fickó magánéletében elkövetett hibák mindaddig nem érdekelnek, amíg a zene és szövegek nem propagálnak a nézeteimmel ellentétes dogmákat. Weide véleményére reflektálva, én sem tudok értékelni egy náci baromságokat propagáló bandát. Amíg a zenében semmilyen mértékben nem nyilvánul meg a propaganda, addig a zenét be tudom fogadni. Ennek a lemeznek semmi köze a fickó beteges vágyaihoz. Szerintem igenis kitűnő dallamokat hallunk, ütős riffeket, a Secrets from the Wizard Forest of Forbidden Knowledge olyan Bölzerszerű riffeket társít a melankolikus dallamokhoz, hogy csak néztem! Nálam állandóan visszakívánkozik.
Nagy beleéléssel zenélnek és a lemez is combos. Apait-anyait beleadtak, és bár katartikus élményeket nem okoz, erőtől duzzad a korong. Ha utcán hallgatja az ember, a haladás is lendületesebb lesz. Könnyen otthonos közegben érzi magát az ember tőle.
Messzire gurult a Zulu gyógyszere a hallottak alapján. Az egymáshoz organikusan sehogysem illeszthető zenék fúziója tudathasadáson kívül nem sokat képes nyújtani nekem. Kétlem, hogy egyáltalán lenne nagy kép, amit látni kellene ebben az erőltetett produktumban. Akiknek a Zeal&Ardor nem vágta ki a biztosítékot korábban, az próbálkozhat még egy Z betűs vegyesfelvágottal, hátha más műfajok egymás mellé ollózása sem akadály.
Erős. Amúgy itt a sci-fi címke a szövegekre vonatkozik
Igazából az utóbbi időben nagyon sokszor hallgatok Abigort, régen is tetszett, viszont mostanság egyre jobban bejönnek... a kb '99-ig felvett anyagaik. A 2000 utániakkal nem nagyon tudok mit kezdeni. Ezt az újat is meghallgattam kétszer, de inkább zavart, mint szórakoztatott. A név miatt nincs szívem kevesebbet adni.
A Morbid Angeles orgánum bejön. Egy-egy számot meghallgatva még tetszett is, de pl három dal után már nem bírta az agyam. Túl sok.
Nekem a korai Carpathian Forestet idézte, amikor még jók voltak.
Egészen varázslatos, hipnotikus DS. A kazi a megjelenéstől számítva másfél percen belul fogyott el, de Itt valszeg nem lesz közönségkedvenc :)
A Luciferhez hasonlóan átjárt a nem zavar, de nincs hozzá közöm érzés.
Én imádom a Death-et, főleg a Human lemezt. Ez itt valóban emlékeztet arra a korszakra, csak nekem nem állnak össze a Sovereign dalok dalokká. Háttérben hallgatva nem zavar, de odafigyelve hamar eluntam.
Nincs sok közöm ehhez :)
A semmiből jött számomra ez a lemez, teljesen izgatott lettem. Az a helyzet, hogy pár napja többször lemegy, engem elvarázsolt. Mondjuk jópár korábbi anyag sorakozik dedikálva a polcon, szóval van bennem egy kis rajongói elfogultság, de egyszerűen imádom ezt a hangzásvilágot, riffeket, vokált és hangulatot, amit a banda lemezei árasztanak. Hideg, gonosz és megnyugtató egyszerre. Azért az szívás, hogy mennyire rajta tud ragadni egy emberen manapság egy félrekommunikált bűnügy, akármi is volt a végkimenetel. Ez látszik azon is, hogy a mai napig szükség van a megjegyzések kikapcsolására ennél az albumnál...
Ez egy nagyon erős nyolcas lemez. Mindig jó hallgatni, de valami plusz hiányzik belőle, amitől feljebb menne.
A hc punk részek nem tetszenek, szerintem bénák, az meg nem fúzió, hogy a dal közepén random beleszerkesztek egy teljesen más valamit.
Ezzel ugyanaz a bajom, mint az I Bleed Lavával, csak a másik irányból. Ebben sem történik az ég világon semmi érdekes, de mindez úgy, hogy folyamatosan próbálnak variálni. Mindent hoznak, ami a műfaji határokon belül található, de semmit azon kívül. Ez egy 100%-os stíluslemez, amit bárki összerak, miután meghallgatott 10 post rock lemezt.
Sci-fi? Sosem értettem, hogy a thrash - death metal bandák miért gondolják úgy hogy képesek sci-fi hangulatot csinálni, de ez időnként tényleg előjön. Számora azt a Cryo Chamber cinematic ambient kiadványai jelentik, azokhoz képest, ahogy Jim Levenstein mondta, minden más csak rózsapatron. Egyetlen banda van metalban, aki képes volt valamennyire ezt a vonalat hozni, és az a Fear Factory volt. A Cynic nekem is beugrott, egyetlen egy effekt miatt, de attól még ez a cucc egyáltalán nem cynices.
Nem tudom, mit hallotok ebben. Nagyon érdekes akar lenni, de számomra inkább idegesítően erőltetett.
Hagyjuk már! :-D Ezt a dobhangzást lehetetlen komolyan venni. Meg magát a témákat is. Az első dalban 2:50-nél nincs aki lejátsza azt... Valahol 280-300 bpm körül van az emberi végtagok teljesítőképessége a Möeller technikával (persze zenéből kihallani csak triggerrel lehet már azt is). Az ott pedig felette van. Az pedig, hogy izomból felszopják magukat a Bandcampjükön csak főleg lerombolja az összhatást. Az AI art borító is. A logó meg nagyon koppintás, de nem ugrik be, hogy melyik bandáét majmolja.
Ezt ki ajánlotta? Teljesen hibátlan. Mióta vágytam már egy ilyenre. Punk és black metal - mind a két műfaj eredeti (és részben a letisztult vonal) receptje (is) a legjobb ötletek egyike a zenetörténelemben. Az meg már az én keresztem, hogy a legjobb black bandák pont keresztényellenes szövegekkel operálnak. Már csak ezen kell túltegyem magam, hogy egy jót szórakozzak a zenén. Szerencsére a szövegek ilyen formában számomra érthetetlenek. Hála Istennek. Halljátok, milyen bitang jól szól a basszus? Pedig nem hangosabb, mint sok "profi" lemezen, csak szépen külön vannak frekvenciacsúcsaikban választva a gitárral. Nameg az egész anyag eszményien szól.
Nem találok szavakat. Dark ambientet a dungeon synth-tel ennyire tökéletesen még senki nem tudta ötvözni. Előbbi műfaj általában jéghideg, a másik meleg, ez pedig a két hőmérséklet lehetetlen de sikeres keresztezése lett. A minimalizmus az, ami a legtöbb hangot képes egyszerre megszólaltatni. Itt a világegyetem összes hangját hallom. A monotóniát egy velőkig ható hangnemváltás töri meg a kezdő dalban 3:11-nél. Csak egy hang, csak egy pillanat, de az ember lelkét egy sztratoszférányival fentebb dobja.
Érdekes színfolt a fekete srác itt. Inkább thrash bandákra jellemző, hogy feltűnik egy-két színesbőrű arc (majdnem mindig). Vártam is, hogy mi lesz, de az a helyzet, hogy nincs fekete hangja. Derrick Greent nagyon bírom a Sepuban, mert róla látatlanban is kitalálni, hogy nem fehérbőrű, nameg szerintem sokkal jobban is énekel, mint Max. Zeneileg nem hoz ez a banda semmi újat, viszont a nyitó tétel kivételében egész kellemesen elszórakoztam. A lovagló ütemek bejöttek.
Ostoba szar(nak tűnik elsőre). PRO: imádnivalóan szól, van benne agy, bár ez elsőre nem feltétlen tűnhet fel. KONTRA: A mátrixra utaló borító (pontot természetesen ilyenért nem vonok le).
Annyira semmilyen, hogy igazából mondani sem tudok róla semmit. A negyedik dalnál már rendesen dühített, hogy az égvilágon semmi nem történik vagy változik.
Puncifer... Egy hangra nem emlékszem belőle, annyira egyforma az összes dal.
Uncsi... Az a pár érdekes gitáreffekt elviszi a hátán, de ezt leszámítva egy cseppet sem ragadt meg.
Fiatalosan lendületes, de én az öregesen györtelmest szeretem inkább.
Ez annyira erőltetett, hogy én szarok be tőle. Természetesen a soulos - jazzes részek tetszenek. Ezekkel a stílus injektálós csapatokkal is Dunát lehet rekeszteni, és sajnos kevés közüllük az, aki érti is a dolgát. Én is ki tudok menni úgy az utcára, hogy az egyik lábamon gumicsizma van, a másikon meg szandál, de attól még nem lettem művész. Aki ezt meg tudja úgy csinálni, hogy nem röhögik ki, na az a művész.
Először is, tök jó, hogy most is van két hazai kiadvány, amik értékelhetők érdemben. Ettől függetlenül a Hiraeth stílusa engem sosem mozgatott meg. Ez az (inkább) instrumentális post metal hangulatkeltés pont az, aminél azt érzem, hogy azok akik játszák, ezerszer jobban élvezik, mint én aki hallgatja. Számomra kevés benne az egyediség, a kiemelkedő momentum, vagy sajátosság. Ha a banda szerelemből tolja ezt és így nekik ez pont jó, akkor tök szuper, ha valami egyedit szeretnének a stíluson belül villantani, akkor meg kell találni azt a "valamit" amitől a stílushelyességből kilépve többet adnak. (pl. számomra ilyen a Monkey3 - Sphere lemeze). Amúgy sok sikert a csapatnak!
Igazi nyalánkság füleimnek. Élettel teli, technikás, de emberközeli, őrült, de befogadható. Meleg, emberközeli hangzás. Csodás! Szeretem hallani minden hangszer mögött a zenészt is.
Kérdés nélküli maximum részemről. Véleményem szerint ez a lemez mind a banda, mind a stílus berkein belül is egy innovatív, bátor, kiemelkedő munka. Ami ráadásul még működik is. Az 1349 - Revelation... albuma óta nem hallottam ennyire érdekes lemezt. Év végi listán is helye lesz, ez tuti.
Iszonyat megterhelő egyben a lemez. Nagyon profi technikai oldalról, azonban sokszor érzem azt, hogy valami a technika miatt technikás. Egy nagy örvénylő techmassza, amiből időnként fel-felbukkan egy hangulat, egy zenei megoldás, egy szóló, amin keresztül levegő után lehet kapni, majd vissza a mélybe. A Shame and Its Afterbirth összességében rendelkezik egy kiugró hangulattal, a The Isolating szólója zseniális, meg vannak itt-ott még jó dolgok. De egy tétel sem áll nekem össze koncepciózus, önálló arcal és iránnyal rendelkező dallá.
Az első hallgatásra nekem is ugrott volna a 10-es. Viszont mivel jól ismerem a felindulásaimat már, így vártam kicsit. Másodikra lement 8-ra, végül valahol itt 9 környékén beállt. Szóval szuper-tutiság a Transylvanian Glare. Az biztos, hogy nem néznek a srácok üveges tekintettel a Carpathian Forest neve hallatán. Nekem több pillanatban is beugrott zeneileg a Tribulation űbermegagiga The Horror lemeze is, ami jó is meg nem is. Jó mert imádom ezeket a témákat, nem olyan jó, mert a The Horror dalai erősebbek, így árnyalja kicsit az Arnaut élvezeti értékét számomra. Fog még pörögni,d e a véleményem beállt a lemezzel kapcsolatban. Mocsok!
Egy fokkal érdekesebb, mint az átlag csoda dungeon-akármik. Én nem nagyon látom, hogy ez például miért kapcsolódik a metal-hoz. Mert szeretnek szerepjátékozni a black metalosok? Nem az én világom.
Ha a Lucifer ősrock, akkor a TNE proto-heavy metal. Ez sem rossz, bár kicsit untam és az énekes orgánuma engem idegesített. De nagy baj nincs vele (sem).
húúúú de imádom hallgatni ezt a lemezt! Már sokszor lepörgött. Mint ha a Human / Individual korszakos Death adott volna ki egy új albumot. Mintha... Egy problémám van vele, hogy amíg szól iszonyat jó buli hallgatni, amikor nem szól (az említett lemezekkel ellentétben) nem tudok egy dalrészletet sem visszaidézni. Nem tudom ebben a nagy lelkesedésemben mennyit jelent a nosztalgia faktor, és hogy végre lüktető, emberi, dinamikus és meleg hangzású tech-közeli de mindenképpen régisulis death metalt tol a banda. Ha van HM2-es gitárhangzás, akkor van Tardy vokál is. :) Szeretem!
Szintén tök jó anyag ez, a vokál azonnal hozzátett. Ami gondom van, hogy ez az anyag számomra olyan mint egy ölnyi, szépre csiszolt mosott "kavics". Szép, kétségtelenül nehéz, de sima a felülete. Én szeretem, ha olyat emelek, mint egy érdes, tengervíz által szaggatott korall-kő, ami nem csak nehéz, hanem szúr is, vág is. Veszélyes vele játszani. A veszély hiányzik nekem innen, ha létezik ilyen zenében. (pl.: a legutóbbi Lazarvs számomra megtestesíti mindezt ebben a közegben.) Amúgy sok sikert a csapatnak!
A svédek azért elég megbízhatók minden fronton. A Lucifer is pofás, minőségi régisulis rock, valahol a Led Zep környékéről (zeneileg). Szerintme sok mindenkinek megvan a proto-metal/ősrock nünükéje, nekem egy ideig a Graveyard, meg a Witchcraft voltak, meg pár másik banda is... Lucifer nekem nem nünü, de a ha szól akkor nem nono. Már ha megengedtek egy dedós szójátékot :D
Általában farrrkas véleményével nagyon egyet tudok érteni. És néha nem. :) Mivel a Ominous Doctrines és Obscure Verses lemezeiket nagyon megszerettem idővel, ezért első pár fülelésnél nem is tudtam mit kezdeni a Venerationnal. A hangzás szerintem nagyon nem segít a befogadhatóságon és most (számomra) a markáns hangulatokból is minimális került fel a friss produktumra.
Nagyon erős hangulattal tért vissza a banda. Nekem itt-ott beugrott a Dakhma is, ami emelte fél ponttal a hangulatomat.
Számomra értékelhetetlen ez a kavalkád. Koncepciótlan, iránytalan, közhelyes, üres. A leggyengébb az egészben a metal/grind/HC összetevő... Az a baj, hogy ez nem fúzió, mint ahogy többen írták. A fúzióban összeolvadás, eggyé válás történik. Itt csak random egymás mellé dobált dalrészletek váltják egymást.
Azta. Hűha. Nem igazán szeretem a thrash metalt, de ilyen előadásmódban még szerintem nem is találkoztam vele. Meglepett a cucc, jó értelemben. Ami kifejezetten tetszik, hogy a szöveget, a borítót, a zenét, a lemez hangulatát sikerült teljes mértékben egymáshoz hangolni, létrejött egy tökéletes rezonancia. Átütő és egyértelmű az üzenet, s annak tálalása is. Majd minden számban megtalálható valami okos húzás, vagy olyan előadásmód, ami miatt vissza kellett pörgetnem és újból meghallgatnom a track-et. Szóval tele van "imádom" momentumokkal (pl. az Outer Phase első fele, vagy az Automoil & Robotoil "Command-Control-Connect Correct" szegmense), ugyanakkor nem érzem azt, hogy gyakran visszatérő vendégem lenne. Egyedi gyöngyszeme a műfajnak, mindenképpen dicséretre méltó produktum, de meglepne, ha hónapok múltán is eszembe jutni újra elővenni. Majd az idő eldönti.
Ha technikásnak nem is mondanám, de mindenképpen szövevényes és kaotikus módon formálták a maguk módjára a portlandiak a death metalt. Sok felfedeznivaló rejlik benne, ami magában hordozza az újrahallgatások izgalmát, ugyanakkor kurva tömény ez majdnem 50 percben, még nekem is, pedig én lubickolok az ilyesfajta brutális kakofóniában. Talán több instrumentális tétel, vagy szellősseb dalszerkezet, (esetleg konvencionálisabb megközelítésű dal ld. "The Isolating Lie of Learning Another") jót tett volna az összképnek, mindenesetre ettől függetlenül is erős anyag, ami megtalálta az utat a szívemhez. A dalszövegek is kifejezetten jók lettek, ami nálam mindig megér egy plusz pontot.
Valahol a Counter Tech környékén kezdett berántani az anyag, előtte nagyon nem akaródzott egy hullámhosszra kerülnünk. Nincs igazán olyan szegmense, amit kifejezetten utálnék, de olyan se, ami igazán meggyőzne arról, hogy akár hetek múltán eszembe fog jutni újra elővenni a lemezt. Az oldschool/retro(?) éra szerelmeseinek gondolom jóval többet tud nyújtani.
Én ebben hallok potenciált, a pokoli, apokaliptikus légkör teljességgel átjön, amihez illeszkedik is a megjelenés imázsa. Ugyanakkor valóban eléggé egyhangú anyag, itt-ott némi színesítés a dalok elején felbukkanó zörejeken kívül nem ártott volna. A változatos vokállal nekem nem volt bajom, nem éreztem sehol gyengének, vagy oda nem illőnek. Kezdő EP-ként abszolút megállja a helyét, kíváncsi vagyok, mit tudnak villantani a srácok a folytatással. A bandanév amúgy mocsok mód bejön.
Mindig érdekes kérdés, hogy a végső produktum érétékelésénél mekkora behatással van a művész személye. Többször is felmerült már ez a téma, de én tartom magam ahhoz az álláspontomhoz, hogy valamennyire muszáj különválasztani a személyt és a végterméket. Példaként mindig Niklas Kvarforth-ot hozom fel, aki egy mérhetetlenül unszimpatikus gyökér benyomását kelti, de a Shining-ot ettől függetlenül szeretem, a Varg utan flock 2018 egyik meghatározó albuma volt számomra. Produktum terén ott húzom meg a határt, ha mondjuk már a borítóból, számcímekből lejön, hogy pl. egy NSBM cuccról van szó, akkor legyen akármennyire jó a zene, nem fog érdekelni. Ha teszem azt a zenében semmilyen módon nem jelenik meg semmilyen módon bármilyen tőlem távol álló ideológia, de pl. az egyik tagról kiderül, hogy neonáci, attól még a zenét élvezni fogom, mert az önnön magában képvisel értéket. De miért is pofáztam erről ennyit? Mert igazából nem érdekel, Dagon hány terabyte-nyi gyerekpornóra verte a pöcsét, ez a zenéjében semmilyen módon nem köszön vissza, így nem is ez alapján fogom megítélni. Na, de ezektől függetlenül a zene unalmas, vérszegény és fájóan kopottas. Anno láttam őket előzenekarként talán a régi Barba Negrában, és egy sokkal energikusabb, feszesebb és agresszívabb kép élt bennem, ami az Inquisition zenéjét illeti. Meglepve tapasztaltam, mennyire semmilyen az egész.
Ha jól emlékszem, akkor a "Numidian Knowledge" számot tették közzé elsőnek a lemezről még a megjelenés előtt, akkor az baromira elkapott, úgyhogy érdeklődve vártam a februárt, hogy az egész korongot tudjam értékelni. A "megbízható SoM minőség" itt is tetten érhető, a műfaj híveinek biztosan pokolbéli manna a Swords of Dajjal, de úgy igazából szerintem nem hordoz magában a banda semmi egyedit, semmi kiugróan érdekes ötletet. A koncepció tetszik az iszlám anti-messiással, illetve hogy igyekezték megfűszerezni némi keleties dallamvilággal a számok többségét, de ezeken felül sok mindent nem tudok kiemelni a lemezről. A szövegek irtózatosan silány minőséget képviselnek, zeneleg korrekt, de számomra nem izgalmas, hangulatilag pedig kicsit félszeg, többet is ki lehetett volna hozni ebből. Az előző két lemezüket hallottam anno, azoknál mindenképpen nívósabb a friss anyag. Stabil death/black, de számomra nem több. Adok neki még fél pontot, mert valahogy vissza-vissza kívánkozik a lejátszóba. Ennek ellenére a fenti meglátásaimat tartom.
Vagány album, de nekem témáiban nem kiemelkedő.
Itt az énekes orgánuma lehet érdekes, mert kissé eltérő a megszokott heavy torkoktól. A zenéről mindez nem mondható el.
Dallamos frontcsajos rock, ami egy pillanatra se tudott kizökkenteni.
Sose gondoltam volna, hogy a ?forgácson valaha is soult fogok hallgatni, még ha részleteiben is. Én is beállok azok közé, akiknek ez a stíluskohó (hardcore, soul, jazz, reggae, stb.) enyhe fintort varázsolt az arcára. A hip-hopos ?nigázás? pedig különösen rosszul esett.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 497. 498. 499. 500. 501. 502. 503. Full screen Vertikális nézet
2024. február 29.
boymester dimmurtal Disarmedreality farrrkas mike666 Nagaarum Szpeter Weide srppk ∑:
1.
Arnaut Pavle
Transylvanian Glare
8 9 8 9.5 7 9 10 9   7 8.7
2. Szpeter
Necrowretch
Swords of Dajjal
8 8.5 10 8.5 8 8 6.5 9.5 7.5   8.4
3.
Sovereign
Altered Realities
7.5 9 7.5 6 9 6 9 8.5 6.5   7.8
4. boymester
Dissimulator
Lower Form Resistance
6.5 10 8 8 8 8 5 9 7.5   7.8
5. Disarmedreality
Abigor
Taphonomia Aeternitatis - Gesä...
5.5 10 9 10 7.5 5 5 10     7.8
6. mike666
Inquisition
Veneration of Medieval Mystici...
7.5 5 7 6 8.5 10 5.5 6 4.5   6.9
7. Nagaarum
Keys to Oneiria
Illusory Realms
2 8 5 7 9 9 10 4     6.8
8.
Vitriol
Suffer & Become
5.5 8 8.5 6.5 8 6 4 7 8   6.7
9. CarolusRex
Lucifer
Lucifer V
6.5 6 6.5 7.5 6.5 5 5 6   5 6.1
10.
The Night Eternal
Fatale
5 6.5 7 6 7.5 6 6 5   5 6.1
11.
I Bleed Lava
The Flames Want Us All (EP)
7.5 7.5 7.5 4 6 6 3 7 6   6.1
12.
Hiraeth
Despite Bravery (EP)
3.5 6 6 4 6.5 5 5 6     5.3
13.
Zulu
A New Tomorrow
2.5 5 3 3 2 3 5 1   3 3.1
∑:
6.2 7.6 7.2 6.6 7.2 6.6 6.1 6.8 6.7 5 6.7
Lucifer - Lucifer II. (2018)
Kritika, Zoolixius @ 2018. október 7., vasárnap, 19:08
Hiraeth - The World Ends with You [EP] (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. október 9., péntek, 18:56
Brutal Assault 2010 - 3. nap - 2010. augusztus 14., Jaromer
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2010. augusztus 22., vasárnap, 10:49
Madder Mortem - Interjú Agnete-vel
Interjú, godfucked @ 2009. december 3., csütörtök, 20:50
Madder Mortem - Eight Ways (2009)
Kritika, Sheol @ 2009. október 6., kedd, 09:57
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.031 seconds to render