Kedves 80-as évek goth szomorkodása összekenve egy kis morcival. Zéró késztetés a hallgatásra, de amúgy a maga módján szerintem kerek.
Viccnek rossz, zenének suta. Egészen minimális az értékelhető rész.
#aztabüdösmindenit Kicsit bővebben: Iszonyat nagy köszönet az ajánlónak, mert még nem hallottam róluk, de ezt most sürgősen pótolom. Varázslatosan sokszínű, érdekes, dinamikus, mély érzésű nagyon finom szövetű míves munka hangjegyekkel és hangulatokkal. Idén még nem futottam bele jobb lemezbe.
Nem elég gördülékeny és érdekes, hogy a figyelmet sikeresen fenntartsa. Igyekszik, de nem jön neki össze. Nem teljesen koherens.
Nem bírom én az ilyen harcos kirakat keménykedős zenéket. Hátborzongatóan közhelyes.
Azt érzem itt is, mint a Dead to a Dying World esetében, csak itt valamivel jobb lett a végeredmény. Pedig első hallgatásra erősebbnek tűnt, de idővel vesztett a varázsból.
A bemutatkozás friss volt és üde, bár az sem tökéletes. Ez meg most itt szerintem visszalépés. Kvázi, mintha az előző lemezre minőségi problémák miatt fel nem használt dalok jöttek volna ki. Nem sok potenciál van így ebben.
boymester megírta amit én is gondolok.
Tisztes iparos meló. Azért meg nem pontozom fel őket, mert hazai gyümölcs. Az ének azért lehetett volna változatosabb, mert egy idő után sokat ront az összképen.
Közhelyek 2.0
Hónapokkal ezelőtt kaptam belőle egy digitális promót, de nem ugrotta meg az ingerküszöbömet, hogy írjak róla. Mezei heavy metal lemez búslakodós hangulatra szabva, sem több, sem kevesebb.
A "zenekar" két tagja hol néhány évente bemondja az unalmast és kiszáll a projektből, majd valami oknál fogva ismét összedugják a fejüket a folytatás érdekében, aminek bizony már több nagylemez is az eredménye. Josef Vesely pedig nemrég szóló anyaggal is jelentkezett... Elmebeteg, amatőr szagú underground baromság, ami nekem kifejezetten jól esett:)
Műfaján belül igényes, mennyiségét tekintve aránytalanul és indokolatlanul hosszú, összetartó erő pedig nem igazán van.
A lassú részek és a tiszta ének nagyon hangulatos, a black metalnak csúfolt keményebb fele viszont teljesen sablon.
A zenekar neve gyakran merül fel doom metallal foglalkozó oldalakon, portálokon, miközben ez csak egy kiegészítő jelző a zenéjükkel kapcsolatban. Van itt minden, stoner, sludge, klasszikus heavy metal, NWOBHM, hard rock, csipetnyi blues. Lemezeik minősége pedig többnyire azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e fogós dalokat összekalapálniuk. Most olyan közepes dolgokat sütöttek ki nekünk a vegyületekből, de a színvonal az Iron Will óta csökken...
Ha a hosszú dalokból levágjuk az ávángárd majomkodást, akkor kapunk egy egészen korrekt anyagot, többet nem.
2015-ben a Bátyuska debütálásának szerintem első hazai hallgatóságához tartoztam, mivel még a kutya sem hallott róluk, amikor a bandcamp oldalon rájuk leltem. Nagyon tetszett, amit hallottam, még hp ajánláson is gondolkodtam, de beelőztek vele. A hatalmas népszerűségen és taroláson viszont meglepődtem, mert ugyan nagyszerű anyagról volt szó, azért egyedinek és világverőnek biztosan nem neveztem volna. A kórusok és a hangulat akkor feltornászta kerek pontszámúra, most viszont semmi újat, érdekeset nem hallok benne. Nekem mindegy, melyik felét nézem az időközben darabjaira hullott projektnek, mert egyik sem tudott igazán fejlődni. Most azon veszekednek, hogy kié az az egykor díjnyertes paripa, aki már a végét járja...
Kikészít ez a kör... Ugyan nem vág az oldal profiljába, ezért kevésbé tűnhet fel az olvasóknak, de a stoner, psychedelic, fuzz vonal gyakorlatilag évek óta burjánzik, virágzik, mintha egy rakás woodstock zajlana egyszerre a világban...a szinte naponta megjelenő új anyagok hoznak egy bizonyos hangulatot egy tipikus hangzással...akinek ez elég, az a felhők felett szárnyalhat a szivárványok közt egy zöld unikornis hátán, akinek meg sok a panel és a változatlan légkör, az gyorsan letudja a kötelezőt és ide biggyeszt egy átlagos pontszámot... Érdekesen kezdődik a Birdstone, de aztán gyorsan belép a "jóféle tucat" kategóriába.
Korábban nem hallottam róluk. Nagyon profi hazai cucc.
Az elmúlt egy-két hónapban kicsit rácsavarodtam a thrash metalra és örömmel nyugtáztam, hogy nagyon jó kis éra működik még most is sok fiatal és lelkes zenekarral. Persze tök jó, hogy itt egy valóságos veterán is, de igazából sem frissességben, sem lendületben nem veszik már fel a versenyt. Most arra adjak jó pontokat, mert 30 évvel ezelőtt tudtak igazán jók lenni???
Nem hallgatok ilyen zenét, és nem ettől a lemeztől fogom elkezdeni.
Én bírom az ilyen cuccokat, de ebből valahogy hiányoznak maguk a dalok. Asszony erre mondaná azt, hogy ez ilyen hülye gyerek frizura zene és ennél jobban én sem tudom le írni.
Rengeteg jó ötlet téma sorakozik a lemezen. Képek és hangulatok fel festésében látszik, hogy profik. Viszont a lemez hossza miatt a végére nekem szét esik az egész,unom és fáraszt. Az az érzésem, hogy az utolsó lemezre mindent rá akartak tenni amijük csak volt, kár volt.
Hegedű miatt már előnyből indulnak. Nagyon vártam a lemezt, de első hallgatásokra nem nagyon ragadott magával. Most újra elő véve viszont egyre jobban tetszik. Érzelmes, változatos és főként hangulatos albumot sikerült össze hozniuk. Én egyébként erőteljesen kihallom az angol Post/Black/Neo crust színtér hatásait is, lásd Fall Of Efrafa vagy épp a Morrow.
Kardal hadonászó, mesemetál, kiemelkedő momentumok nélkül.
Egy nem kiemelkedő de bőven több mint korrekt francia black. Érdekes váltásokkal és hangulattal, már csak a béka zabáló zenék iránti elfogultságom miatt is előnyből indul.
Újdonság az nincs rajta, viszont a hangulata továbbra is letaglóz.
Voltak benne jó pillanatok de összeségében untam.
Régebben hallgattam őket, mondjuk arra nem emlékszem milyen volt. Ez most viszont egy nagyon korrekt jól szóló modern death/thrash anyag, ami annak ellenére is tetszett, hogy nem nagyon hallgatok ilyet. A lemez második fele tényleg erősebb, ha következő anyag végig olyan lesz, akkor egy szavam nem lesz.
Nekem ez egy tucat thrash lemez. Viszont arra Mosh Pit akármire legutóbb 6.5-öt adtam és az köröket ver erre. Meg egyébként is körmozgásról akkor beszélünk, ha egy elhanyagolható nagyságú test (tömegpont) vagy egy kiterjedt test egy pontja körpálya mentén mozog. Hovatovább 25% akcióval 449 Ft volt a Piroska szörp a Tescoban, egyébként citrusosat vettem. Szóval mindent jól megfontolva és összevetve 5.5.
Én szeretem az ilyesmit. A faék egyszerűséggel előadott gótikus rock/metal néha kifejezetten jól tud esni. Nem a Tribulation szintje (az utolsó lemezt rongyosra hallgattam), de jók a dalok. Az a kamasz kappanhang, vagy hogy nevezzem, nem mindig az, amire az ember vágyik, de illik ide, én befogadom.
Én rosszabbra számítottam a borító alapján (nem mintha bármennyire is tetszene, amit hallok), de az az igazság, hogy nem értelmetlen csörömpölés hallható itt, hanem zenélés. Csak nagyon, nagyon furcsa stílusban. A Peste Noire nekem is eszembe jutott, sőt, még valamennyire a Sigh is. A minőségbeli eltérések minden téren óriásiak, azonban zenekészítéshez tapadó zavarodott megközelítés benne van. Minden amatőrsége ellenére teljesen igénytelennek mégsem tudnám nevezni. Van benne valami, amit elismerek... csak én az ilyet nem tudom befogadni. A borító nulla pont.
Különös hangulatú anyag, melynek nem sok köze van a metalhoz, mégis bejöhet egy magunkfajtának. Vannak részek, ahol még lúdbőrös élményt is nyújt a korong, és van, ahol nem üt akkorát, de összességében változatos, különleges és hangulatos lemez. Mindenképpen üde színfolt itt. Köszönet az ajánlónak!
Azt hiszem, ez közel tökéletes alkotás minden szempontból. Természetesen összeolvadt szépség, harmónia és hangulat. A (fekete) fém ereje elválaszthatatlan ötvözetben a zeneiség százféle megnyilvánulásával. Annyi kincset szórtak el ezen a lemezen, hogy az utat érdemes sokszor megtenni, ha mindet fel akarja szedni az ember.
Nem mondhatnám, hogy lenyűgözött. Komótosan eltompítja az ember agyát, kellemes hallgatni, főleg azoknak, akiknek az ősibb fajta doom rock/metal eleve kitaposott ösvény, de hallgatása után hamar félreteszi az ember. Azért, nem rossz anyag!
Nos, engem ez nagyon megfogott. Itt olyan ádáz dolgokkal operál a számomra teljesen ismeretlen zenekar, hogy csak néztem! Meglátjuk, működik-e hosszú távon, de most annyira tetszik az itt hallható zabolátlanság és kreativitás násza, hogy muszáj 9-essel jutalmaznom a produkciót. Sajnos kevés időm maradt rá, rossz érzékkel utoljára hagytam és csak két meghallgatás után döntök, de sokszor meg fogom még hallgatni. Avantgárd... méghozzá jó értelemben!
Az első fele az anyagnak nem állja ki a próbát nálam, a második fele viszont igen. Felemás érzés, mert ahol egy-egy fogós, jól eltalált riff, téma uralkodik (pl. a 6. tétel nagyon jó!) az nagyon tetszik, de sok az átlagos, szürke pillanat, ami viszont csak szól, de érdemleges nem nagyon történik. A 7-es túl szigorúnak tűnik, amikor az erős dalokat hallom, a 8-as túl nagylelkűnek az összképet nézve. Ha fél pontok nem lennének, 7-est adnék rá, de így élek a lehetőséggel.
Az utóbbi években tudtak már meglepetést okozni remek stoner lemezek, vagy olyanok, amelyekben nagy mennyiségű stoner hangulat dobogott. Az ASG ilyen volt, például. A Birdstone számomra túlságosan a blues felől közelít, ami maximum eljut a rockig. Én azért ezt a stílust a metallal összeboronálva szeretem hallgatni, de akkor is csak kiemelkedő nótákkal. Biztosan ezzel sincs gond, de az ilyesmi nálam nem működik.
Industrial death metalra kell számítani, egészen Fear Factorys riffelésekkel is találkozni, modernebb megközelítésű death metal témák vannak túlsúlyban, néhol még egy enyhébb és szerényebb Anaal Nathrakh is eszembe jutott futó pillanatokig, de... mindent egybe vetve, nem veszi le az embert a lábáról az ötleteivel.
Én nem hiszem, hogy az ortodox thrash, illetve Death Angel rajongók egy hangyányit is csalódnának abban, amit itt hallanak. Keménykötésű, erőteljes thrash lemez, amilyet a nagyon szigorú thrash szabályok mentén ma alkotni lehet. Azt azonban nem tudom, hogy a Ghost of Me vokáltémájára miért tudom egy az egyben ráénekelni a Slayer War Enslemble-ját... Nem mintha nagyon meglepne, de azért zavar.
Értékelhetetlen szar. Nem is értem miért nincs 0 pont, ezt a fél pontot is sajnálom kiadni erre.
Ha az unalom mint érzést kéne zenében megfogalmazni, akkor erre e lemez a tökéletes produktum. Alváshoz, meditáláshoz ideális, de a metal nekem nem erről szól.
Nem tudtam ráhangolódni a lemezre, mert egyik pillanatban lassú már-már ambient-szerű unalom, aztán meg acsargó black-szerű valami, a kettő fúziója nem sikerült és itt is identitászavart érzek.
Elmegy.
Nem tetszett.
McFrost leírta a lényeget. Még szép hogy 10 pont mi más???
Identitászavart érzek, el kéne dönteni, hogy akkor most milyen stílust akarnak játszani, mert ez így befogadhatatlan.
Egy átlagos death metal, ami nekem már kevés.
Elmegy. A vokál nem az erőssége.
Régen nagyon szerettem Beastmilk - Climax lemezt, így jó érzések jöttek fel egyből. Ez olyanfajta goth rock, ami szerintem koncerten üt igazán. Néha esetlennek érzem, ezért nem is merek több pontot adni. Kilencedik trekk viszont zseniális.
Többmillió intro/outro helyett újabb dalok lehettek volna benne, bár most gondolom mindent koncepciónak rendeltek alá. Nekem az ilyen francia kisérletezős bagázsok, mint például Peste Noire jut eszembe, miközben hallgatom, csak itt nem készítenek ki idegileg (ha átugrom az introt/outrot). A borító meg hűen tükrőzi a zene rendhagyó voltát. Csak bátraknak!
Reagálva az egyik véleményre: persze, hogy nem erről szól a metal, mert ez nem is metal, bandcamp tageknél sehol nincs ez felírva. Kicsit halogattam a véleménnyel, mert az utolsó harmadhoz idő kellett, ott elsőre azt éreztem, hogy feloszlásuk előtt minél több dalt akartak pakolni az utolsó lemezre, sok is ez a hetvenvalahány perc. Az első kétharmadnál viszont rögtön éreztem a zsenialitást, utoljára Deftones - Koi No Yokan okozott ilyen libabőrőket. Aki úgy közelit a gitáralapú zenéhez, hogy nem statikus riffhalmazt keres, hanem hangulatot, képeket, érzéseket, annak beüt a lemez.
Fogalmam sincs, hogy az ilyen gyenge minőségű krákogást minek kellett beleilleszteni, elég lett volna ugyanúgy tiszta énekkel. Mert amúgy semmi gond nem lenne velük. Az ilyen húzások miatt érzem a metal zenekarok többségénél, hogy olyanokat is bevállalnak néha, amiket kurvára nem kéne eröltetniük.
Jelenlegi helyzethez képest sokkal, de sokkal többet elérnének, ha maradtak volna az Iron Will által teremtett formulánál. Sajnos azóta próbálnak hol Judas Priest, hol Manowar lenni, de ilyen formában meg egyszerűen nem érdekelnek. Minek hallgassam őket, ha pl. Judas Priest legújabb lemeze sokkal jobb?
Hiába mennek alkalmanként tíz perc fölé és van tele váltásokkal, ha dalszerzői képesség nem túl acélos. Átlagos.
Eddig még nem ismertem őket, de olyan sokan hivatkoztak az előző lemezükre is, hogy azt is meghallgattam. Tetszik az egyedi szemlélet, amit képviselnek. Viszont erre támaszkodva az első alkalommal még működik, de másodszorra már jó dalokat is kell hozni, ez meg most csak részben sikerült.
Ez akkora kamu, annyira mű, annyira nem hiszem el nekik, amit csinálnak, hogy hihetetlen. Ez a stoner-vonal is lassan olyan közhelyes és lejáratott lesz, mint a metalcore. A borítóért egy pontot, alapfokú hangszerkezelés elsajátításáért még egy pontot kapnak.
Korrekt munka, csúcspontokkal (Son, Tears). Viszont szervezők helyében nem mertem volna Cannibal Corpse előzenekarának választani őket.
Először és utoljára Killing Season-nál találták meg a megfelelő hangzást, dallamokat, arányokat. Azóta viszont túltolják a biciklit. Ez a lemez is iszonyú tömény, túllihegik az éneket, gitárt, hangzást, pár szám után lefáraszt. Mintha egy literes Coca-Cola-ba beleöntenének egy kiló cukrot és azt innám.
Metálosított Alphaville és Depeche Mode keveréke, ami ad egy érdekes ízvilágot. Ha ilyenre vágyom akkor inkább, Land of Charon. Véleményem szerint ez tipikusan egy olyan zene, amit idővel "jóra" lehet hallgatni. Az ének kifejezetten jó.
Jó kis zajos és poénos grindcore-ra számítottam, de nem jött. Zenélni tudnak, az hallatszik, de igénytelen az egész.
Nem hallgatok ilyesmit, ezért nem értek hozzá I.
Szeretem a hegedűt a metalban, roppantul illik bele szvsz és majdnem minden stílushoz passzol nagy lökést adva neki. Itt is remekül eltalálták és beillesztették a futamokat. A zene egyrészt nagyon finom és érzéki, másrészt kegyetlen és karcos, de minden stílusban megmarad elegánsnak, szép zenei vásznat szőttek a sok hang szálból. Erős angol vonal érződik viszont, A Forset of Star hasonlóság megkerülhetetlen, és kihallatszik még az Anathema finomabb dolgai, My Dying Bride egyes megoldásai. Az első nóta igencsak passzolna egy Gyűrűk Ura filmbe....
Háttérzene +1.
A banda keverőjén volt egy káosz gomb, na ezt valaki rosszul kezelte, néha sokat csavart rá és elszabadul a téboly, néha pedig túlságosan vissza vette indokolatlanul. Ha nem lennének ezek a kicsapongások, erősebbnek hatna a francia csapás.
Nem titkoltan lenyűgözött, letaglózott, elkapott és nem enged. Már az első album is különleges volt, az sajnos későn jutott hozzám, ezt véletlen csíptem el és instant vétel volt. Litourgiya egyenes és méltó folytatásának tartom, bár most nem az újdonság ereje dominál, sokkal inkább a minőség, az, hogy most mindent sikerült tökéletesen egy síkra hozni a zenésznek. A vokál agresszív károgása és a bársonyos kántálása sem kirívó, nincs a dolgok fölé rendelve, úgy mind az elődjén. A hangzás kellően izmos, a jellegzetes akusztikus pengetések minden nótában megvannak, duzzad az erőtől Derph, és tán mégis dallamosabb lett az egész, ami szintén nem vesz el semmiből. Minden egyen dal jobbnál jobb témákkal van teli, ezért naponta többször hallgatásra kényszerít, hol egyben, hol apránként, de szólnia kell! A borítót egy szertartás hatására be kellett állítsam a telómon háttérképnek, az 5. tételt pedig csengőhangnak. Nem tudom mi lesz a névháború vége, de az tisztán hallatszik ki volt a zene és a minden IS megteremtője a Batushka-ban! Persze ha csak lóvé számít, van az a péz amiért át lehet írni dolgokat. Meg kell azt is említsem, hogy a másik fél zenéje sem rossz......
Nem hallgatok ilyesmit, ezért nem értek hozzá II.
Névről ismertem eddig őket, tán egy-egy nótát hallottam is a korai lemezeikről, de semmire nem emlékszem a történelmükből. Ezért meglepődtem, hogy milyen magas minőség uralkodik a 46 perces játékidő alatt. Professzionális megszólalás mellett kapunk egy modern köntösbe bújtatott death/thrash albumot, fűszerezve sok-sok elektronikával, amiből a Glass messze kiemelkedik! Több meghallgatás szükséges, hogy utat találjunk a sötét és nyomasztó atmoszférán át. Még ezévben lehet, hogy beérik nálam tízessé.
DA munkásságát tisztelem és elismerem, de nálam mindig peremen voltak és maradnak is. Nem tudom megmondani konkrétan mi a bajom velük, valami rossz idegbecsípődés lehet. Számomra nem megjegyezhetőek a dalaik, egyforma mind, hiába van velük minden téren a minőség. Ha egy jó thrash lemezre fáj a fogam, sosem jutnak eszembe.
A hasonló goth-rock bandák többségében teheségtelen énekeseket alkalmaznak. Itt sincs másképp, de jelen album esetében nem bántotta a fülemet. A dalok kifejezetten jók, igaz a katarzisig soha nem jutnak el. Kellemes hallgatni való.
Nyilván megvolt a hatása a borítónak, de ez az én véleményemet nem tudja letéríteni a pályájáról. Nem kiemelkedő, de nem is rossz a stílusában. Nyilván a cseh nyelv ismeretében másabb lenne a megítélés, ugyanis a szöveg fontos alokotója az effajta zenéknek. A Prosectura is csak egy nagy rakás szar lenne egy külföldi számára...
Szerintem sincs sok köze a metálhoz, legalább is, ami a zene gyökereit illeti. Ha fele ilyen hosszú lenne, akkor még talán élvezeti értékként is elmenne.
Érzékien szőtték össze a különböző alkotóelemeket, azonan nem érzem, hogy teljsen egyedi lenne a szintézisük. Az zene egyes darabjaiban könnyen ráismerni az elődők hagyatékára. Ennek ellenére mégis képes elvarázsolni, ez főleg a lassú részeknek és a felhőkön lebegő éneknek köszönhető. A váltások is mindig a megfelelő helyen törik meg a melankóliát. Hatalmas íve van a zenének, ami átfogja az albumot az egész hosszában. Köszi az ajánlónak, ez most nagy meglepetés volt számomra!
A kommentek alapján sokkal rosszabbra számítottam. Azért messze menőkig a Sabaton felett állnak ezek a srácok. Értékelendő, hogy itt nem a vágtázós dallamokat lovagolják meg, hanem inkább a doom vonal felöl közelítik meg a heavy metált. Általában csak rossz pontokat osztogatok a hasonló albumokra, de ez most pozitív csalódás volt.
Elegge semleges érzéseket, azaz inkább semmit sem hagyott maga után.
Nálam sem akar működni a varázs. Nem érzem azt a fajta okkultságot, mint az első albumnál. Kellemes hallgatni való, de nem érzem a késztetést, hogy újra meg újra meghallgassam. Igazából csak egy-két szám van rajta, ami megkapóbb, a többi inkább csak töltelékként szolgál.
Kisiparosok által gyártott sivatagi por az ISO-9001 szabványnak megfelelően.
Az első 3-4 szám nagyon sivár és semmit mondó. Ez főként az unalmas vokálnak tudható be. Nem ártana, ha az énekes, néha megpróbálna játszani a hangjával. Zeneileg sem túl épületes az album első fele. A második félidőre azonban magukra találnak, mernek bevállani merészebb tempóváltásokat és izalgamsabb témákat. Nagy szerencse, hogy nem hasonlítanak a Cannibal Corpsera. Ha legközelebb merészebben engedik szabadjára a fantáziájukat és főleg az énekest, akkor egy kifejezetten erős anyag születhetne.
Erthetelen szamomra, hogy hogyan futottak fel idaig. Az egesz palyafutasuk alatt behuzva maradt a kezifek, csakhogy ez az auto, ami meg behuzott kezifekkel sem fog fustölni. A Death Angel pontosan olyan, mint az az ember, akinek kezfogasa összemerhetö egy döglött haléval. Sok evtized alatt nem sikerult elöbbre lepniuk, tovabbra is csak ugyanazat az erötlen cséphadarast akarjak eladni...ezer aztan meg a 6 pontra sem meltatom öket.
Akármennyire is oldschool elemekből építkezik az Idle Hands, maga a végtermék friss és üde. A gothic feelingnek jót tettek a metal betétek, a heavy riffeknek pedig a gothic kesergések. A tizenéves kamaszként megélt világfádjalmat máig magukkal cipelő portlandiak szövegein persze jobb mielőbb túllendülni, de a zene kárpótol a néhol giccses, szuicid dalszövegekért. Én a borító alapján amúgy egy jóval misztikusabb-elvontabb megközelítésű zenét és atmoszférát vártam, de végül is pozitívan csalódtam az összképet nézve.
Várom Hónaljmankós kommentjét, hogy megmondja a tutit. Már előre röhögök. Amúgy nem nagyon szoktam már 1 pontokat osztogatni, hirtelen felindulásból sem, mert lett légyen bármennyire fura is egy lemez, vagy tőlem távol álló egy műfaj, igyekszem némi objektivitást is belevinni a saját értékrendem mellett, hogy elmondhassam, én korrekten igyekeztem belőni az albumot a tabellán. Én itt most sutba vágom minden korrektségem és objektivitásom, mert -bár lehet vannak erényei a lemeznek- én semmi olyan dolgot nem találtam itt, ami jó lenne. Az átvezetők szarok, az azok közti töltelék meg minden, csak nem jó. Nem is igazán értem, mi akar ez lenni, de már messzriől bűzlik, hogy igénytelen, átgondolatlan, bármiféle jóérzéstől mentes random baromság az egész. Most olvasom a Bandcampen, hogy az egyik tagot paranoid skizofréniával diagnosztizálták... bár nem is tudom, jelentenie kéne ennek bármit is az album kapcsán. Na mindegy, én bevágtam a karót, a többit majd megokfejtitek ti. :)
Meg tudom érteni a magas pontokat adó-, és a visszafogottabb tábor tagjait is. Valóban rengeteg kincs és érdekes, rejtett csoda lapul minden egyes hangjegy alatt, amit érdemes lehet (újra) felfedezni, ugyanakkor a fő mozgatóerő hiányzik, hogy újra a nyakamba vegyem az Elégia világát. Hangulata van, de ahhoz nincs ereje, hogy visszahívjon magához újabb és újabb körökre. Ugyanakkor egy dolgot nagyon gyorsan előhozott belőlem; kedvet kaptam újra a Witcher-hez. De nagyon! :D
Jól tudjátok, hogy nem vagyok a pure heavy metal nagy rajongója, viszont néhanapján jól esik kicsit nyugodalmasabb vizekre evezni. Anno bele-belehallgattam a Nagy Mágusok korábbi lemezeibe, de unalmas, hangulattalan sablonzenének éreztem munkáikat, így ki is kerültek a képből behatóbb ismerkedés nélkül. Most viszont nem is a zene, hanem a borító tetszett meg leginkább, úgyhogy arra gondoltam, teszek még egy próbát, hátha. Én magam lepődtem meg a legjobban, hogy a második hallgatás után már dúdolgattam egyszerű kis szövegeiket, bólogattam szimpla riffjeikre, stb. Nagy ritkán, de jól tud esni egy kicsit nyugisabb, egyszerű, sallangmentes, bőrdzsekis, farkasistenes, vikinges laza heavy, és a Grand Magus albuma pont jókor talált meg. Sőt, ennek hatására újra beleástam magam a régi nagy szerelmem, a power metal jelenlegi szcénájában fogant friss albumok némelyikébe is, úgyhogy lehet majd mike666-ot vissza fogom tudni csábítani egy körre. :D
Jóval meredekebb anyag, mint a két évvel ezelőtti Princesse Terre volt. Nem csak a számok, de a számokon belül is kifejezetten eltérőek bizonyos részek, más-más hangulattal, váratlan váltásokkal, más módon előadva és prezentálva. Nekem kicsivel több karakteresebb, régisulisabb black metal kalapálás jobban feküdt volna, az tetszett igazán az előző anyagukban is. Ettől függetlenül érdekes lemez, a fura francia black-et meg amúgy sem tudom nem szeretni. :D
Olyan megszólalása van az albumnak, hogy először el se hittem, hogy itthoni bandáról van szó. Valamiért viszonylag könnyen ki lehet fülelni, amikor úgymond "hazai a keverés". Itt amúgy Mick Kenney működott közre, úgyhogy talán ennek is köszönhető a pusztító hangzás. Változatos, markáns, friss lemez ez, ami szerintem messze kimagaslik a hazai hasonszőrű zenekarok közül. Nem hosszú amúgy a 46 perc, de én mégis azt mondom, a végére azért már bele tud csömörleni az ember, 1-2 számot szerintem lehetett volna tartogatni a következő lemezre, és akkor végig kitartana a feszesség.
Tyű bazzeg, ilyen ocsmány, trehány borítót rég láttam már! Ja, várjunk csak, a !T.O.O.H.! azért szintén odatettte magát! :D Na de viccet félretéve, ez egy kemény thrash album, pont olyan, amilyennek lennie kell egy thrash lemeznek. Nálam az örök favoritok ebben a műfajban az Iced Earth korai érájában fogant lemzei, de szerintem a Death Angel-nek sem kell egy jottányit sem szégyenkeznie. A nagy thrash fanok (van itt ilyen?) majd megmondják a tutit, de a magam részéről én itt nem érzem sem a behúzott kéziféket, sem a lendület hiányát, hangzásilag is rendben van a cucc szerintem. De az tény, hogy nekem sem az ő nevük ugrik be először, ha éppen ezt a műfajt szeretném pörgetni a lejátszóban. Amúgy nagyon ritkán van itt thrash, lehetne bedobálni néha a jó kis felfedezettjeiteket.
Hallgassa az, akinek két anyja van és az egyik Imre.
Nem tudom érdemben megítélni, nagyon kevés anyag tetszik a műfajból és azokat sem hallgatom :)