Nem maximális pont, mert a lemez közepe kissé leül, de azon kívül nagyon rendben van. Az év egyik nem várt kellemes meglepetése.
Korrekt death csűrdöngölés, de az izgalom az hiányzik belőle. Vagy ez a lemez lett rosszabb, mint az előző, vagy én öregszem rohamosan, de ezek már nem szórakoztatnak túlzottan.
"Naon" jó ez mondhatnám, ha tizenéves, msn-es retardált lennék, ja meg ha nagyon jó lenne; de inkább csak simán jó.
Már-már émelyítően színes-szagos zene/booklet. Én odavagyok a fantasy dolgokért, de nem ilyen zenei tolmácsolásban. (Majd hozok a hp-ra olyat, ahogyan én szeretem.)
Ez a szimfónikus köntösbe bújtatott, mézesmázos vikingizé most nem esett jól.
Megmondom őszintén, hogy végig sem bírtam hallgatni annyira kibaszottul unalmas ez így ebben a formában. Fogalmam sincs, hogy milyen szintet képviselhet a kategóriáján belül, de ha magasat, akkor pláne nem akarom a többit hallani.
Brutálisan megszólaló, nagyon érett thrash muzsika. A műfaj hivei meg lehetnek vele elégedve az biztos. Bár tudnám szeretni ezt az énekstílust, menne is fel a pont rendesen.
Zeneileg tetszetős lenne, de nem értem miért kellett elcseszni a hangzást. Egy death metal robbantsa szilánkokra a hangfalakat, ne ilyen erőtlen, suta valami legyen.
Sívitson a gumi, visítson a turbófeltöltő, égett gumi facsarja az orrunkat, Mooootoooorjéééééézuuuuuus! \m/ Ja meg ráááák een róóóóóóll! \o/
Áldassék az Úr neve, végre találtam egy prog lemezt ami tetszik! Érthető okokból fogalmam sincs, hogy mit alkotott a csapat eddig, és ez lehet, hogy jobb is így. Az énekes hangja különösen tetszik, végre nem az a kasztrált nyarvogás.
Tartottam hogy túlzásba esik az atmoszféria (ami szerintem nem más, mint álmosító unalom), de Nera csak érzéssel cseppentett belőle. Kellemes, kicsit szomorkás hangvételű zene. Tetszetős.
Megbízható, minőségi oldszkúl halál-metal. Annyira nem ragadott el mint az előző hápén felbukkanó chile-i csapat.
Csak átlapoztam. Két HP után arra sem emlékszem majd, hogy hallgattam ezt a bandát.
Kicsit elvesztem ebben a sárkányos történetben (a zenében nem különben). Jól sikerült lezárása ez ennek a süppedős, töttyedős sztorinak. Kíváncsi vagyok mi lesz ez után a Rhapsody-val.
Érdekes lett ez a filmzenés, nagyzenekarozós harci metal (ezt már nem nevezném vikingnek vagy folknak). Alattomosan beült a fülembe. Múlt hét végén főleg ez a lemez szólt oda-vissza.
Érdekes, de nem annyira, hogy több figyelmet fordítsak rá 1-2 hallgatásnál. Néha pedig mintha megakadt volna a tű a leme... a tű a leme...
Nem egy Agent Orange, de az újabb Sodom lemezek legjobbja. Onkel Tom, ha lehet méginkább leredukálta az énekhangok számát, erősen tart az 1 felé.
Egy festő által rendezett death metal lemez... hogy mi?
Az MJ azt a fajta zsigeri, zsíros riffelésű hard rock-ot játsza, amire hangulattól, időjárástól, sör hőmérséklettől függetlenül mindig vevő vagyok. Hangerő, széles terpesz, rákendróó!
Vannak egész jó pillanatok is benne. De azok a pillanatok erősen Lacuna Coil csippentések. Egyébként a szokásos gótik cicás nyenyere. Egye akinek ez ízlik.
Dzsángöl Rottyék és a személyes kapcsolatom pont a velőn csúszik el. Ők puritánkodnak, én meg folyamatosan egy kis technikát várok.
korrekt debüt
Számomra (ciki vagy sem) az első lemezük és a Dawn of Victory megmarad kedvencnek. Időnként elő is szoktam venni őket, jót szórakozva nosztalgiázva. Meglepően erős lett a friss lemez is, de már sosem lesz kedvenc, mert maga a stílus fulladt ki. Ettől függetlenül a csapat hívei tuti nem fognak csalódni.
Elsőre sokkal lötyibbnek tűnt, mint elődje, ami a mai napig nagyon nagy kedvenc. Aztán szép lassan megszerettem ezt a lemezt is.
Ebből a fajta halmazból nekem tartós szórakozást eddig kizárólag a Kreuzweg Ost - Edelrost lemeze nyújtott, amit bátran ajánlok azoknak is, akik kacsintgatnak erre fele és akiknek egy Arditi még nagy falat. Nekem is az egyelőre.
ejj, de nem nekem találták ki a thrash-t.
Feltehetnénk a kérdést, hogy egy mérföldkő csapat, minek készítsen el egy olyan lemezt, amit már más is össze tud hozni? Gondolok itt a Morbid Angyalra. Ők továbbléptek. A Nader Sadek is el tudja játszani azt amit eddig ők képviseltek...
Általában szeretem ezeket a zenéket, azonban most felőlem lehet Motor, én akkor sem hiszek a Jézuskában.
Lásd kritika! Egyébként meg úgy érzem, hogy e magas pontszámban benne van a csapat iránti maximális elkötelezettségem is. Eddigi munkásságuk hibátlan ékkő, ez most nem sikerült annyira jól...
Kellemes, de nem túl emlékezetes. Túl sok egyénit, izgalmasat nem véltem felfedezni benne. Megjegyzem, a lemez második fele jóval jobban tetszett, mint az első. Az első fele 6 pont, a második 8, így a végeredmény 7. :-)
Engem viszont abszolút meggyőzött. Egyszerű mint a százas szög, technikázás semmi, de pont ezért brutálisan húzos, egyszerűen letarol. Kiszámítható? Az, és pont ez a feladata. :-)
Nyerő kombináció.
Kb. ugyanaz érvényes itt is, mint a Sodomnál. Már egy jó ideje nem tud lekötni az ilyesmi.
A dalok jók, nekem is a túlzásba vitt szimfonikus körítéssel van gondom, egy csupaszabb, direktebb formában igen jó lehetett volna.
Filmzene film nélkül... Sajnos nekem ez így nagyon unalmas, pedig megvan a maga mélysége. Egy háborús film zenéjeként tökéletesen funkcionálna.
Stílusában egy igen korrekt lemez, engem azonban hidegen hagy. A pontszám a közömbösséget jelzi.
Bizony én is egyetértek viri véleményével, ez egy igencsak minőségi anyag, ha a Morbid Angel ilyet csinált volna, most erősen örvendeznék... (fél pontot utólag levonok a hangzás miatt.)
Alapjában véve nem rossz zene ez, valójában egy nagy gondom van vele és a hasonlókkal (ritka kivételektől eltekintve): egy lemeznyi nekem sok belőle. Pár szám kellemes tud lenni, de a lemez végére menthetetlenül megunom.
Kedvenceim közé tartozik a Symphony X, ezért kénytelen vagyok szigorúan bánni vele, ugyanis ez a lemez nem igazán tetszik. Túljátszott, rutinszerű, most érzem először náluk, hogy némi szemfényvesztéssel akarják elfedni az ötletek hiányát. Valahogy a sok téma a befejező szám kivételével nem áll össze igazi dalokká. Kár érte.
Egy langyos próbálkozás, ami nem erősíti a lengyel metál-scenéről szőtt sztereotípiámat. Remélem szólnak neki, hogy a szólókarrier ebben a formában zsákutca.
Küszöb alatt becsúszik és levesz a lábamról. Na, ők több megbecsülést érdemelnének....
Teljesen agya-hagyott anyaggal jelentkezett a görög banda. Nem a kedvenc zenémet tolják, de nem bánom a beletemetett perceket. Érdekes volt!
Az első lemez barokkos/rokokós világa még újdonságként hatott, - bár Malmsteen neve a gitárjátékot hallgatva sokszor beugrott - de így sokadszorra már nem érint meg. Eljött az ideje újítani.
Ezek a nóták egészen más hangszerelésért kiáltanak. Ez a műanyag trutyi kiverte nálam a biztosítékot. Pedig ígéretes dalokat rejt....
Nagyon vártam, hogy vége legyen az intronak.....hát nem lett.
Végre egy rendes Sodom lemez! Most sem a virtuóz megközelítés jellemzi őket, de a korai anyagok ismeretében ez egy igen húzós, precízen odarakott album. Elsőre is hatásos.
Kb. hasonlót vártam a MA-tól. Feszes, intenzív, technikás death hiteles zenészektől. Soha rosszabbat...
Pedig megesküdtem volna, hogy ízig - vérig amerikai csapat ez....A fíling ott van és mindent tudnak a stoner/heavy műfajról. Autóba vele!
Rutinmunkának érzem én is, még ha ez sok-sok zenekar számára elérhetetlen szintet jelent.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 185. 186. 187. 188. 189. 190. 191. 192. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2011. július 30.
Sheol Caayn emp Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Caayn
Symphony X
Iconoclast
8 8 7.5 6 7.5 7.4
2. emp
Aenaon
Cendres Et Sang
7 4 9 9 7.5 7.3
3. bahon
Turisas
Stand up and fight
6 8 9 6.5 7 7.3
4. Pistike66
Jungle Rot
Kill on Command
6 5 7 9 9 7.2
5. viribusunitis
Nader Sadek
In the Flesh
7 3 8 8.5 9.5 7.2
6. Enysmon
Motorjesus
Wheels of Purgatory
5 9 6 6 8 6.8
7. Sheol
NeraNature
Foresting Wounds
9 8 5 7 5 6.8
8. Sodominator
Sodom
In War & Pieces
6 7 6 5 8.5 6.5
9. Grimmjowgod
Rhapsody Of Fire
From Chaos To Eternity
5 7.5 7.5 5 6.5 6.3
10. Perszepeta
Arditi
Leading The Iron Resistance
2 4 6 5 3 4
∑:
6.1 6.4 7.1 6.7 7.2 6.7
zeba 2011. július 31., vasárnap, 13:24
zeba
Csatlakozott:
2010. május 9.
Hozzászólások: 1704
Válasz Perszepeta üzenetére:

Én meg ennyire lent sosem végeztem, de annyira nem lepődtem meg. Zebával kíváncsiak voltunk, mi lesz a lemez sorsa... hát ez lett. Azért Baathory 10 pontja kellemes meglepetés volt, nem gondoltam volna, lesz akinek ennyire tetszik :-)


Fordított sorrendben nézem a végeredményt, nekem nagyjából úgy reálisabb. (hrhr)
--

Perszepeta 2011. július 31., vasárnap, 13:13
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz bahon üzenetére:

Mióta lemezeket ajánlok hangpróbára még nem végzett ennyire elöl egyik sem. És ekkora átlagot sem ért még el soha. (yes)
Ráadásul idén először elsőre bekerült a felsőházba. O.o

Szerencsés köröm volt! :-]
(És örömöm gyorsan meg is osztom veletek.)

Azt mondják a csúcson kell abbahagyni, ez remélem nem egy búcsúcédula volt hozzánk :-D
Éne meg ennyire lent sosem végeztem, de annyira nem lepődtem meg. Zebával kíváncsiak voltunk, mi lesz a lemez sorsa... hát ez lett. Azért Baathory 10 pontja kellemes meglepetés volt, nem gondoltam volna, lesz akinek ennyire tetszik :-)
bahon 2011. július 30., szombat, 23:53
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Mióta lemezeket ajánlok hangpróbára még nem végzett ennyire elöl egyik sem. És ekkora átlagot sem ért még el soha. (yes)
Ráadásul idén először elsőre bekerült a felsőházba. O.o

Szerencsés köröm volt! :-]
(És örömöm gyorsan meg is osztom veletek.)
Perszepeta 2011. július 30., szombat, 16:03
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz jpeter üzenetére:


A jó kis közmunka elcsábított, mi ? :-)

Nem, most egy biztosítónál dolgozom... a kedves ügyfelektől nem tudok elszakadni :-)
csokiice 2011. július 30., szombat, 14:11
csokiice
Csatlakozott:
2010. október 7.
Hozzászólások: 154
Bocs srácok,felőlem mehet!Vakáció miatt egy körből kimaradtam.
--
A medve nem játék!
bahon 2011. július 30., szombat, 12:51
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Perszepeta üzenetére:


Hehe, keressenek csak ott nyugodtan! Már nem ott dolgozom :-D

A világ folyton változik, vele együtt mi is.

Ugye, Linci? :-)
jpeter 2011. július 30., szombat, 11:39
jpeter
Csatlakozott:
2006. szeptember 12.
Hozzászólások: 1044
Válasz Perszepeta üzenetére:


Hehe, keressenek csak ott nyugodtan! Már nem ott dolgozom :-D

A jó kis közmunka elcsábított, mi ? :-)
Sheol 2011. július 30., szombat, 11:28
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
:'S
--

© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.075 seconds to render