Devin Townsendet egyszerűen nem lehet kellő súllyal ismertetni. Ő egy jelenség. Nem csak a zenész, de még a művész fogalmán is messze túlmutat.

Devin Townsend egy külön műfaj, aki egy komplett zenei irányzatot képvisel, és meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy valaki ebben a stílusban érdemlegeset (!) alkosson, ahhoz Devin Townsendnek kell lenni.



Mekkora utat jártunk be Devyvel, te jó ég! Ha a jelenlegi állomás összes előzményét, a zseni utazásának összes megállójából merített tapasztalatot röviden összefoglalnám, akkor hetekig írhatnám ezt a lemezismertetőt. Az Infinity (a világ értékes metal lemezei közül az egyik legkülönlegesebb!) anyagát azonban meg kell említenem, mint Devy egyik legfontosabb, legmeghatározóbb alkotását. Nem véletlen, hogy a roppant találó címet viselő Transcendence lemez, az 1998-as Infinity-hez hasonlóan, a Truth című dallal kezdődik. Ha egyetlen dalt kellene kiválasztanom, amely a Devin Townsend szellemiséget és érzést képes egymagában megtestesíteni (bár ez képtelenség), akkor a Truth-ra szavaznék. Na, de miért kellett ezt a Transcendence lemezre is feltenni? Elfogyott volna az ihlet? Távolról sem! Ezt egyébként bizonyítja a gyönyörű digipak kiszerelésű dupla CD is, amely a lemezen kívül további 11 dalt tartalmaz.



Nos, a Truth-ra, akárcsak a Transdermal Celebration című nótára (Ween feldolgozás) azért van szükség, mert a Transcendence lüktető, sugárzó, eleven hangulatához nagymértékben hozzá tudnak tenni. Szerves részei annak a transzcendentális vérátömlesztésnek, ami a lemezen már-már kézzelfogható örömben részesíti a hallgatót. Nem vidám vagy humoros a lemez, hanem pozitív, és ez nagy különbség.

Nem tudnék még egy olyan előadót mondani, aki úgy tud pozitív energiát dalokba foglalni és átadni azt a közönségnek (élőben is!), hogy az ugyanakkor rendkívül mély, őszinte és komoly maradjon. A Transcendence spirituális töltete revelációval egyenértékű fényterápia, mely a személyes boldogságra nyitja rá az ember szemét. Tegyük fel, hogy a boldogság egy szemet kápráztatóan ragyogó gyémántra hasonlít, amelyet az ember sokszor azért nem láthat, mert a rátelepedett aggodalom, gyűlölet, elégedetlenség és az ég tudja, mennyi minden még, valami fekete, levakarhatatlan ragaccsal vonja be. Sekélyes dallamok, közhelyes gondolatok, illem és megfelelés által gerjesztett hálazenék, mint az olaj, peregnek le az ilyen makacs rétegekről. A Transcendence-en hallható zene azonban annyira tiszta, erőteljes, nyílt és mélyreható, hogy képes lemosni az enyves koszt, hogy az ember rácsodálkozhasson arra a szépségre, ami mindig is ott volt körülötte és önnön belsejében, de elment mellette, elsiklott fölötte.



A Transcendence tíz dalának pozitív energiája túlmutat a gondokon, a szomorúságon, és bekopogtat egy olyan világba, ahová az ember meztelenül lép be, a szó képletes értelmében. Nem visz magával se pénzt, se tárgyakat, se oklevelet; nem hazudik többé önmagának, hátrahagyja minden szorongását, frusztrációját és megfelelési kényszerét, hogy olyan szemmel pillanthassa meg a világot, amellyel nem csak nézi, hanem látja is. Megszabadulva terheitől, új kincsre lel, új érzéseket fedez fel, egész lelkében érzi az ingerekkel teli világ minden mozzanatát, és szépséget tapasztal ott is, ahol más továbbra is keserűséget. Csak így tudom elképzelni, hogy a Truth-ban elhangzó „Hallelujah” ismételgetése (az Infinityhez képest tisztábban és jobban kihangsúlyozva) engem képes volt pillanatnyilag feloldozni a feszültségek alól. Minden más esetben, ha egy lemezen vidám hallelujázást hallok, azt a CD-t legfeljebb a fürdőszobám kövének csiszolására használom fel.

Devy hangja galaxisokat ölel fel, szárnyal idő és tér korlátain keresztül, minden dalban. Elég csak a Stormbending progresszív csodájára énekelt időtlen sorokra gondolni. „All we are offering is a chance to be loved.” (Mi csupán esélyt kínálunk neked, hogy szeretve érezd magad). Devy szövegeiben parázsként izzik az őszinte kinyilatkoztatás. Béklyóktól megszabadult ember sorai ezek, akinek művészete tágra nyitott szívből száll szabadon, éteri hangon.



A dalokba az első perctől kapaszkodni lehet. Cseppet sem nehézkes a lemez (pedig többen úgy vélik), gördülékeny, magától értetődő és természetes módon kúszik be a legbelsőbb zugokba. Micsoda fantasztikus kompozíció a Secret Sciences! Gyönyörű és fogós témája kimeríti az igényesség fogalmát. Akárcsak a Failure című dal, a kizárólag Devin Townsend Projectre jellemző témákkal, taktusokkal és mindent belengő, a világot átölelő refrénjével. Csodaszép zene! Ki kell még emelnem a Higher szinte hipnotikus hatását és a dal progresszív metalos középrészét.

A szintetizátor meglehetősen változatos és jól megfigyelhető dolgokat művel a lemezen, minden giccstől és sziruptól mentesen. Talán csak az Offer Your Lightban lehet egyeseknek túlzás a kissé exhibicionista szinti-hullámvasút, de olyan fogós dallamokat énekel Devy és Anneke karöltve, hogy engem nem kell meggyőzni, hogy ez bizony hatalmas. A dalszöveg üzenetéről nem is beszélve.

A lemez hangzásától pedig egyszerűen padlót fogtam. Ahogy beraktam a CD-t, és enyhén feltekertem a hangerőt, úgy vágott mellbe, hogy nem is jutottam szóhoz. Ráadásul a megannyi réteg, ami Devin zenéjét jellemzi, jobban elkülöníthető egymástól, mint valaha. Néha az az érzésem, hogy minden kiszűrődő hangot meg lehetne érinteni.



A vendégzenészekről még semmit sem mondtam, pedig igazából velük teljes a kép. Che Aimee Dorval már a Casualties of Coolban is bizonyított (mekkora az a lemez is!), egy kevéske szerep ezen a korongon is jutott neki, csak úgy, mint Katrina Natale énekesnőnek. Anneke Van Giersbergen olyan gyakori vendég, hogy az ő jelenléte egyáltalán nem meglepő, viszont annál örömtelibb. A földtől leginkább elrugaszkodott, zseniális címadóban is hallható a hangja. Ez a dal szinte megkoronázza a lemezt. A tökéletes lezárás privilégiumával azonban a Transdermal Celebration emelkedett dallamai büszkélkedhetnek. Azt se felejtsük el, hogy a dalszerzés a projekt tagjaival közösen zajlott, ami csakis azt jelenti, hogy Devin és többiek között kiváló a kapcsolat, működik a kommunikáció.

A Casualties of Cool dupla CD-s digipakjához hasonlóan nívós és gyönyörű csomagolásban szerezhető be a lemez, benne roppant hangulatos képekkel, illetve Devy minden dalhoz fűzött magyarázatával. Némi humort azért bele kellett vinnie ezúttal is. A Ween feldolgozás dalszövege helyett, a booklet komor, szolid és matt színekben illusztrált lapjai közül kilóg egy nyári színekben pompázó bambusznád-karika, s onnan nevet ránk Devy és a delfin. Ha az ember alaposan elolvassa a booklet minden szegletét, akkor találni fog benne egy tipikusan Devyre jellemző humoros megjegyzést is, de ezt hadd fedezze fel mindenki magának. A bónusz CD dalairól nem kívánok szót ejteni, mert többnyire eltérnek a Transcendence hangulatától, tekintettel arra, hogy különböző időszakokból összegyűjtött nótákról van szó. Még olyan dalt is találni rajta, amelyik a Physicist albumról maradt le. Érdekes hallgatnivaló. Különlegesség, és ennek megfelelően kell kezelni.
Lehet, hogy nem a Fémforgács hangpróbázói fognak Devin Townsend fanklubot alapítani a közeljövőben, de ez ne zavarjon senkit, mert a Transcendence csodás zenén keresztül juttatja el őszinte üzenetét az arra fogékonyakhoz, és amennyiben az ember engedi, hogy hasson rá a lemez minden dalának sugárzó spiritualitása, kizárt, hogy ne pillantsa meg a cikkben említett drágakövet.

Február 13 a zene ünnepe lesz.