Velem sokszor előfordul az a jelenség, hogy beszippant a „mátrix”. Abban biztos vagyok , hogy más is járt már így: amikor a youtube-on vagy a bandcamp-en zenét hallgat és az oldal dobálja fel a tag-eket (első kritikámig azt sem tudtam mit jelent), hogy ez is hasonló, meg az is hasonló, és akkor az ember elfeledkezve az eredeti tervéről csak kattint és kattint meg kattint, mert ugye minden érdekli. Egy ilyen szörfözés alkalmával találtam az amerikai egyszemélyes produkcióra, a Naeramarth első lemezére.
    Szóval pont elkapott egy ilyen hullám amikor megpillantottam a borítót a bc oldal alján, egyből a Netra - Ingrats borítója ugrott be, azé az albumé, ami hetekkel azelőtt maximálisan pozitív értelemben lesokkolt! Ezúton is extra köszönet nascence ajánlásáért! Látni véltem a párhuzamot a kettő kép között, éjszakai nagyváros csillogása az előbbin, éjszakai nagyváros feletti csillagok ragyogása az utóbbin. Ezek alapján egy kozmikus utazás körvonalazódik ki előttünk.

    A projektet egy Gage Love nevezetű zenész hozta létre 2012-ben, az itt hallható dalcsokor 4 éven keresztül (2012-2017) készült és 2017-ben sikerült album formájába önteni, vendégzenészek segítségével. Love játszik minden hangszeren, adagolja az elektronikát és a dob programot és ő követte el a tiszta énekhangot is. Segítője volt Paul Black (Turned to Stone), aki az extrém vokalizálásban vállalt főszerepet, aztán Jørgen Munkeby (norvég Shining) alkot fantasztikusat szaxofonján, Lennika Wright éneke további színt visz az összképbe, jelenlétük meghatározó!

  A Through the Cosmos I: Event Horizon c. dallal indul a közel egyórás kaland. Maga a nóta igazi felvezető tétel, többször menő sci-fi filmek főcímzenéjére emlékeztet, leginkább a Star Wars-ra. A következő Asterismsben kezdődik a varázslat! Sodró lendülettel kezd, Black hangja uralkodik felette, akinek orgánuma alapján azt mondom, hogy egyértelműen Ihsahn rajongó. Viszont a tempó hamar alábbhagy, kis leállás után, de teljesen váratlanul dark wave stílus veszi át az irányítást amire Love tiszta éneke teszi fel a koronát! Az hallatszik, hogy a srác nem egy profi énekes, mégis sikerült neki leénekelni a csillagokat az égről! Nagyszerűen ellensúlyozza egymást a kettő énekstílus! Az ámulatból felocsúdva az elektro részt kiszorítja ismét a metal, hogy egy újabb csavarral akusztikus gitár vegye át a főszerepet és innentől a dal végéig az akusztikus és elektromos gitár a szintivel teljes szimbiózisban él. Ez a több mint nyolc perc nagyszerűen van összerakva és egyben előre vetíti mire számíthatunk a hátralévő időtől, vagyis hogy mi is az a Naeramarth.

   A következő két szerzemény, a Condescension és a Cabed Naeramarth címűek is hasonlóan magas ívű pályát írnak le, kitűnő dallamokkal és változatos tempókkal megáldva. A tiszta ének és a károgás duettje a lényeges momentum az egyikben, a másikban pedig Lennika és Love „áriázik” egy tisztán billentyűsökkel előadott csillagközi utazás leírásaként, amiből szünet nélkül érkezik az album csúcspontja a Luminous Beings! Az egész daltól libabőrös leszek! 90-es évek diszkós világából indulunk, mikor ott lassúztok a kiválasztott lánnyal a tánctér közepén, megszűnik a világ, csak ti ketten vagytok, és a fellegekbe jártok a boldogságtól! Jørgen szaxofon játéka, Lennika hangja és a remek gitár szóló mind-mind segít ebben az utazásban! Engem elvarázsolt!


  A következő három dalban pedig ugyan ezt a progresszív/extrém metal varázslatot kapjuk, mint amiről az előző bekezdésekben próbáltam dadogni. Love továbbra is szenzációsan énekel, ami abszolút az album legerősebb eleme! A záró Through the Cosmos II: The Arrival tizanhat percétől sem kell megijedni, remekül zárja le a lemezt, életre kelti az egész koncepciót, felfedezett az emberiség egy új élhető bolygót, űrhajójával megérkezett a légkörébe és kész belakni, hogy aztán majd emberi mivoltának köszönhetően sok-sok évezred alatt teljesen tönkre tegye…….

   A lemez megszólalása megfelel a zene által megfestett kozmikus kirándulásnak. A billentyűs hangszernek sok szerep jut, de a gitárok nem játszanak alárendelt szerepet, megfelelő erővel dörrennek meg és remek témákat hoznak. Dobgéb hangja nem zavaró, illik az összképbe, pont annyira elektronikus megszólalású, mint amennyire igény van rá. Jellemző, hogy minden szépen, a helyén szól, egységesen, nincsenek fölényeskedő részek.

   Miután rátaláltam a The Innumerable Starsra, több napig nem tudtam szabadulni tőle! Az ember sokszor keres ilyen és ehhez hasonló összetett zenét, amikor többre vágyik a megszokott három akkordos rombolástól. Aki ilyet keres, az megtalálta, aki a zene szépségét keresi, szintén megtalálta, ha egy igazán erős és szárnyaló énekhangot szeretnél: megtaláltad! Ha be kellene határolnom, azt mondanám, hogy ha Devin Townsend, valamint az  Ihsahn, Dream Theather, Ulver, Netra munkásságát összeturmixolnánk, akkor kapnánk meg a Naeramarth világát. Múltkor a HP-n találgattuk, hogy Annake hangja milyen zenéhez passzolna tökéletesen, hát szerintem ide 100%-ban illene!  Végszónak azt mondom, hogy néha az oszlás és a hulladarálás mellé kell egy ilyen szépség is!