Az ének stílus néha fárasztó volt, viszont öszeségében egy érdekes ötletekkel teli lemez ez, csak még félkész.A borító és a kazetta tok szép munka.
Hűha, ez mi volt? Nekem ez egy így egy lemezen sok. A hangzás borzalmas volt, látva a többiek által adott pontokat többször is meghallgattam, de továbbra sem értem hol ebben a jóság.
Meglepően tetszett, mondjuk a blackes elemek jobbak mint a folkosak, az anyanyelv használat különösen tetszik.Viszont meglepődtem , hogy milyen régi banda ez, nem emlékszem , hogy korábban találkoztunk volna.
Ez nem egy album, így itt semmi keresni valója, de sebaj legyünk nyitottak.Sanyi tippje hasznos volt mert így már értettem , hogy mi is a lényege ennek a produkciónak. Teljesen más megvilágításba kerül a dolog.Viszont így is csak elnéző tudok lenni, nem több.Nagyon távol áll tőlem szinte az összes banda aki közre működött.
Ezt az albumot hallgatom napi szinten most már kb 2 hete, zseniális lett egyetlen egy dolog van amit én máshogy csinálnék vagy megváltoztatnék rajta, az utolsó szám utolsó 3 percét ,kifejezetten higgadt nyugodt dallamos levezetőt csináltam volna a végére. De ezt leszámítva hibátlan alkotás.
Nagyon lassú úthenger ez, monoton és egysíkú, mégsem unatkoztam közben, imádom . Nem kiemelkedő album, de most ezen a hangpróbán nekem ez csemege volt.
Borzasztó langyos még a műfaján belül is ez egy olyan utazás aminek minden pillanatában azt várod , hogy na majd most na majd mindjárt most már tuti történik valami, de nem, nem történik semmi csak csordogáltok lefele a folyón a ladikba amiben ül egy törpe egy elf egy tolvaj meg egy varázsló meg egy barbár.Fúúú de unalmas volt még leírni is ezt.
Borzasztó név választás , rettentő gagyi borító, az ének hang ha szándékos , akkor szép munka de felesleges, ha ennyire futja akkor szerezzen be egy vokalistát. DE, amúgy teljesen fasza behatárolhatatlan metál blackes elemekkel, személy szerint imádtam.
Nekem tetszik a hangzás is az óbégatás és a dalok hossza is,ami viszont hiányzik az egyediség , na az nagyon nincs ,teljesen beleveszik a tömegbe, így sajnos a feledhető kategória lesz.
Sosenem hallottam a "bandáról" pótolnom kell a múltját. Nekem tetszett, simán mehet ez feljebb, csak előbb meglesem a többi anyagot.
Kellemes hallgatni való ez, de valami még hiányzik hogy kedvencé váljon, viszont fogom még pörgetni jó-párszor, lehet csak időre van szüksége.Viszont a dobra érdemes figyelni.
Arrogáns,dekadens,sznob,nagyképű,profi. Jár a keksz!!!
Többen is panaszkodtatok , hogy túl tiszta a lemez és a hangzása, valóban. Ismerve a srácot aki készítette én is koszosabb albumot vártam, illetve kicsit az éneket előrébb helyezte a kelleténél. Viszont ezekkel a "hibákkal" együtt is átlagon felülinek gondolom a lemezt.
Hasonló érzéseim voltak, mint a BÁL esetében. Ez nekem kicsivel jobban adta, talán a Thy Catafalque párhuzamok miatt, amiket jólesően nyugtáztam.
Csak azt a borítót tudnám feledni... (ez nyilván szőrszálhasogatás és a pontszámra sem volt hatással, csak kijött belőlem a kun parasztgyerek).
Ennek sem én vagyok a célközönsége, de sok-sok értékelhető, sőt emlékezetes momentum és téma volt benne, amik magukhoz húztak. Na, meg persze olyan elszállt részek is, amivel úgy löktek el maguktól, mintha katapult lett volna.
Többször nekifutottam. De nem tudtunk barátságot kötni.
A semmiből érkezett ez a projekt lemez. Hogy is mondjam, első néhány hallgatás még nem adta az igazi élményt, de már akkor is volt benne valami. A hallgatás és pontozás előtt javaslom nézzetek utána a miértnek! Az megmagyarázza a koncepciót és a megvalósítást is. Vannak jobban tetsző, könnyebben befogadható és nehezebb darabok is, de így kerek a történet.
Nehezen emészthető, kevés kiugró momentummal. A záró Visuals pont ilyen, csak kár, hogy visszatérnek a brutalizáláshoz a végére.
Semmi olyat nem hallottam benne, amit a stílus alapbandáitól már ne hallottam volna. Azt hiszem, az ilyenekre illik a tisztes iparosmunka megnevezés.
Ez most minden pozitívuma ellenére sem esett jól. Számomra ez most egy olyan utazás volt, amire csak kényszerből mentem el és bár szép tájakra vitt, mégis szívesebben maradtam volna a seggemen.
Alapvetően nincs baj vele, csak egyrészt semmi emlékezetest nem találtam benne, másrészt meg olyat se, ami kiemelné azon bandák közül, akik az évek során hasonló stílusban alkottak.
Ez tökéletesen beleillik a Mithridatum, Ignomity God Disease, Mork, Erang sorba.
Nem találtunk egymásra. Naga kommentjével teljesen egyet tudok érteni.
A dalok hossza nálam nem segítette a ráhangolódást. Meg a kevés kapaszkodó sem. Kábé agyonnyomott a végére. Egyébként érteni vélem, mi tetszhet a stílus rajongóinak.
Nem az én világom. Érzem persze benne a munkát, a művészetet, az igényességet. Tudom is értékelni.
Jók a hangulatok, a dallamok, a vokál viszont a z én ízlésemnek túlzottan előre van keverve és hosszú távon (bocs, nekem ez a 26 perc is sok volt!) fárasztott.
Ez a dallamok miatt egy kicsit jobban tetszik. A problémám itt is az, hogy a vokált én kicsit hátrébb tettem volna, mert így pont elveszi a gitárdallamok elől a fókuszt.
A hangulatot a szövegek és a betétek miatt leginkább mi értjük csak itthon. Olyan szépen tapintható a magyar búskomorság, az alföld száraz szele marja az arcot, ahogy pörög a lemez. A hangzás itt teljesen passzol a koncepcióba, mint ahogy a borítót is csak lelkesen tudom dicsérni. Nekem Kátay neve is beugrott több alkalommal. Vegyük észre azt is, hogy míg a Békaember ebben a körben ékes példa a #nemfejlődésre, addig ez a project csak az elmúlt pár évben mekkora utat járt be. Nem tudom, hogy alázat, tapasztalat, vagy mi vitte előre a jó úton, de ez az amiről nem kellene letérni.
Elszabadult egy valami. A kevesebb több lett volna. A figyelem lekötéséhez és fenntartásához kellettek volna olyan zenei elemek, amikhez jobban lehet kötődni, de ilyenből én nem sokat hallottam, vagy nem olyanok voltak, amikhez én kapcsolódni tudok. Lényeg, hogy nyomtalanul elment mellettem.
Túl vidám és szellős ez énnékem. Az északi életérzés ezen része engem évtizedek óta elkerül és van egy olyan érzésem, hogy ez már nem is igen fog megváltozni. Zeneileg nem tudok belekötni, csak a hangulat megy el mellettem észrevétlenül.
Zsoltot a DAT alapítóját kedvelem és nagyra tartom, tőle kaptam egy forgatáskor ezt a lemezt. Hullámzik az anyag, de ez azért nem meglepő, mert vegyes felvágott az alkotógárda is ugye. Az egységesebb, koherensebb lemezeket jobban kedvelem. Tartalmilag nagy bajok nincsenek, de az én fülemnek túl kiszámítható, uram bocsá' sablonos, a lelkemnek pedig nem elég sötét. Kegyetlenkedésekben bővelkedő lemezeket részesítek előnyben inkább.
A csiszolt hangzásnak éppúgy megvan a létjogosultsága, mint a pudva mocsárnak, vagy rozsdás tompaságnak. Az a lényeg, hogy mit akar átadni az alkotás. Egy verset is el lehet szavalni millió féle módon. Lesz akinek ez a verzió adja a lódbőrt, másnak meg a húszadik a sorban. Jómagam szeretem mindkét végletet és az átmeneteket is, csak illeszkedjen a koncepcióba és ne menjen az élvezhetőség rovására. Mivel itt a banda az őrületet vegyíti a csillingelő dallamokkal és odafigyelős elmebaj ez is a maga módján, ezért zsánerembe találtak. Van mit csiszolni rajta és az igazán nagy lemezekhez nem ér fel, de örömmel pörgetem akár többször is, vagy hasonszőrű barátaival egyetemben. Még sok legalább ilyen disszonancia halmazt erre az évre.
Nem gondolták túl. Mindegy, hogy az ember hol kapcsolódik be, véletlenül játsza-e le az album tételeit, mert minden dal egyforma, nincs a lemeznek íve, de karaktere se sok. Itt tényleg mindenkinek egy metronóm jár cammogósan a fejében és irtó nagy az összhang minden szempontból. Egységes a lemez, csak egységesen nem túl izgalmas.
Rettenetesen sajnálom, de engem elkerült a varázslat, amit itt többen megéltetek.
Valamikor régen volt egy másik lemeze beajánlva, mert erre a békára emlékszem. A régi oldal már nem elérhető, hogy rákeressek, de meglepne, ha agyonpontoztam volna. Abban is biztos vagyok, hogy emberünk pont semmit nem fejlődött az elmúlt 10 évben. Vérszegény ez így. A hangzás az, ami valóban aranyos így 2023-ban. Egy budiban is tudnak már ennél jobb felvételeket készíteni.
Az utolsó tétel húzta el 5-ről a pontot 6-ra. Trve kvlt cucc annak minden ismérvével, minden formai követelményt szépen megtartva. A hangulati elem meg nem hoz lázba, mert érdektelen. Egy Mork ebből a körből inkább pörögjön, mint ez, ha már BM és fagyos észak.
Stílusgyakorlat. Semmi zavaró, semmi izgalmas, de semmi bántó sincs ugyanakkor. Középre igazított BM, hogy ne lógjon ki semelyik irányba se.
Naga sorai igazak ha szét akarom szedni - a zenét. Én viszont nem akarom szétszedni, hanem csak élvezni a hatását, amit rám gyakorol. Jönnek ki hasonlóak szép számmal, de itt megvan az a fűszer is, ami máshol nem feltétlenül van jelen. A magam részéről lubickolok az ilyen anyagokban.
Nekem ez igazi meglepetés. Valahogy így kellene mindenkinek itthon BM-t készíteni. Értem is, hogy miért egyszemélyes project. Nehéz lehet megfelelő alkotótársakat találni (már ha van erre bármiféle igény persze). Csodálatos itthonról ilyesmit hallgatni!
Ezzel is az a bajom, hogy egy alapvetően gonosz és rideg zenének kellene lennie, ehhez képest vidáman nyargal a hóesésben és rácsodálkozik a hó fölé emelkedő krókuszok szépségére. Metált azért hallgatok, mert azt szeretném, hogy pusztítson el, erőszakot tegyen a lelkemen. A kevés kivétel az, amikor valamit technikailag, zenei szerkezetek miatt tartok nagyra, mert agyalni kell rajta, nem adja meg magát egykönnyen. Nos eme produktum se fejtörést nem okoz, se a ravatalon nem látom magam tőle, szóval nem nekem szól. Jut is eszembe: a Satyricon sokkal egyszerűbb zenét játszik, mégis mennyivel hatásosabb, magával ragadóbb a végeredmény. Igen, mert az a kevesebb hang az úgy van összerakva és kitalálva, hogy üssön.
Kezdjük a kört a legkönnyebbel...ezt már sokat hallgattam. Nagyszerű, egyedi hazai lemez.
Van benne lehetőség, de nekem ez valahogy még nem elég kiforrott. Részleteiben nagyon finom lemez, de egy ilyen összetett muzsika egységesebb képpel többet adna. Az Oberon's Forests lehetne kiindulási pont, a gitár valóban erőtlen, de én az egész anyagot tompának, életlennek éreztem, ha már sok hangszer, hangszín, jó lenne megmutatni őket, nem elrejteni a szőnyeg alatt.
Eszembe juttatta, hogy milyen rég nem érkezett már zseniális Moonsorrow lemez. A Manegarm sem egy rossz zenekar, igazi veteránok, de sajnos az egy helyben topogós fajtából és nagyon gyorsan meg is untam. Nekem túl direkt, túl arcbamászó ez a fajta vikingeskedés, viszont a produkció profi.
Egész korrekt dalok, de minden dalban akad valami gagyiság. Gyenge narráció, vicces kiejtés, amit már tinikorom óta nem tolerálok magyar bandánál annak ellenére, hogy én sem vagyok angol professzor. Nem rossz dalok ezek, de egyetlen, jobb banda által előadva eljátszva sokkal hatásosabb lenne.
Átlagosan napi 20-30 promós anyaggal találkozom, melyek közül igyekszem kibogarászni azokat, amelyek valamelyik szerkesztőnek esetleg bejöhet...néha beletrafálok, néha nem, előbbi esetben viszont örömet szerzek és egy jó cikk is születhet...így történt ez most is, hiszen ahogy belefüleltem az Ignominy disszonáns borzalmába, rögtön tudta, kinek kell küldeni. A maga közegében ez egy méreg erős lemez, bemutatkozásnak meg pláne megteszi. Nem az én zsánerem ez a fajta technikás, mégis folytogató death metal (én a tajparaszt, föld alól felböfögő vonalat kultiválom), de még így is jó volt párszor lepörgetni.
Nem elég ahhoz, hogy beragadjon a lejátszóba, de a stílus rajongóinak egy teljesen megfelelő death/doom metal korong. Én alapvetően kedvelem a melankólia, búslakodásmentes, vagy ezekkel szerényen bánó death/doom szörnyetegeket, ahol a dohos pusztulat a főszereplő. A God Disease gyengesége pont az, hogy nem tudja eldönteni, milyen irányba akar kifutni.
Hangulatos, szépen szól, de meg nem mondanám, mi emeli ki a dungeon synth lemezek közül. Nekem a többség ugyanazt nyújtja, egyedül a tavalyi Arcanist tudott megfogni magának.
Nem rossz és nem is jó. A címadó dal kifejezetten tetszett, valamint az alapokkal sincs baj, csak nem tart sehova.
Nagyon hangulatos EP, de ezért van ott az atmoszférikus jelző. A hangzással semmi probléma, kellően karcos és rideg, az elszállós részek és a vokál adnak némi pluszt, de annyit nem, hogy különösebben kiemelkedjen saját közegéből. A Halcyonic Command tetszett a legjobban.
Nekem egy kisebb csalódást okozott a lemez, mert az elődjét kifejezetten kedveltem. A hozzászólásokban olvasott "középre igazított" megjegyzéssel teljes mértékben egyet tudok érteni.
Nagyon sokszor nekiugrottam és szerettem volna szeretni, mert zenei szempontból irgalmatlan, amit művelnek, azonban nekem ez a fajta káosz mindig sok egy szuszra. Stílusában azonban keményen ott van.
Zenében csúcs, egyszerűen egyedi, viszont a vokál nekem is sok. Kegyetlen és brutális, de mivel valóban elől van és sok van belőle, gyakorlatilag saját magát semlegesíti rövid időn belül. A végére olyan, mint egy szúnyog, ami éjjel kőröz a fejed fölött és nem tudsz elűzni.
Legközelebb nem maradok ennyire az utolsó pontozók közé, mert erről mindent leírtak a többiek. Black metalhoz polír és itt-ott már túl vidám, de annyira nem rossz, hogy ne menjen el a háttérben. Tisztességes középszer.
Nagyon kellemes hangulatot teremtett számomra a lemez. Egyedi, váratlan megoldások, színes zenei kavalkád. Annak ellenére, hogy néhány helyen zavaró az ének, teljesen illik a zenéhez. Igazi, underground utazás az Alföldön!
Amennyiben avantgard stílusban megalkotott metal lemezt hallgatok, óhatatlanul az utánozhatatlan Arcturus zsenialitása ötlik a hallójárataimba. Ez a finn, egyszemélyes formáció sem szolgáltat rossz zenét, de ahelyett, hogy hatásos lenne, néhol az öncélúság kerül túlsúlyba. Hangulatilag kifogástalan teremtmény.
Bevallom őszintén, én sokkal gagyibb dalokra számítottam. Ehelyett viszont kaptam számtalan, részletesen kidolgozott, aprólékosan felépített epikus, himnikus szerzeményt. A black-es részek tetszenek a legjobban, a folk elemek nagyon érzékletesek és hatásosak. Külön tetszik, hogy a szövegek eredeti, svéd nyelven íródtak! Nem korszakalkotó, de kellemes hallgatni való album!
Az ötlet díjazandó, gratulálok a DarkArt Tattoo-nak a 30 éves fennálláshoz, és további sok sikert kívánok a jövőben! Az albummal kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, nagyon kevés pillanat van rajta, amely közel áll az én zenei ízlésemhez. Megbántani senkit sem fogok, így a pontszámom a semlegességet tükrözi.
Ritkán találkozhatunk ilyen különleges zenei csemegével, amely avantgard stílusjegyeket is magában hordozó, a szürreális dimenzió kapuit szélesre táró, szépséges death metal. Hálás köszönet az ajánlónak, bearanyozta a vasárnapomat!
Amikor nem telik el 5-6 másodperc két pengetés között, és egy picit beindul a gépezet, akkor egészen jó dolgok szűrődnek ki a hangfalakból. Egyébként dögunalom. Valószínűleg azért is talál meg magának ritkán a doom stílus, mert türelmetlen vagyok. Mindig azt várom, hogy történjen már valami érdekes!
Totál hulla hangulatot teremtett. Még a kissé vidámabb hangvételű People of the Crystal Cave sem hozta vissza a lelkesedésemet. Nekem nagyon hiányoznak a gitárok és a dobok. A maga nemében ez biztos nagyon profi, de számomra értéktelen.
Hát, ez egy nagyon érdekes és néhol mókás post-black heavy metal mixtúra! A zene tök átlag, sablonos témákra épül, a szövegekben a halál, a fantasy és a horror mellett megfér egy kis nekrofil szexualitás is: "She's lying 6 feet under, and I got 6 inches in my pants!" A szaftosabb részeket inkább nem idézem. Összességében azt kell mondjam, hogy nekem egy jó hideg sörrel elmegy!
Ez a kislemeznyi dalcsokor egyszerűen úgy jó, ahogy van. Atmoszferikus black metal Ohio-ból. Nekem tetszik.
Engem nagyon elkapott a hangulata. Valódi, hamisítatlan norvég black metal. A klipes nóta zseniális!
Gyönyörűséges hangorgia!
Az alkotás minden egyes black metal klisét tartalmaz, ám a produktum távol sem klisés, sőt! Észvesztő érzelmi és zenei hullámvasúton utaztatnak a harmóniák, imádom az ilyen ZENÉT! Gyakran szoktam hangsúlyozni, hogy nem rajongok túlzottan az egyszemélyes projektekért, de mostanában egyre több ilyen underground album igyekszik engem jobb belátásra bírni! Gratulálok Bálintnak, remélem, sokat hallunk még felőle az alkotásai által! Köszönet a csodás zenei élményért!
Alapvetően komálom a stílust, és a hangulatot, amit a lemez nyújt. Ezen kívül semmi egyediség, semmilyen kiemelkedő momentum. Beleszürkül a nagy átlagba.
Szívesen merülök el az underground ennyire kies mélységeiben is, még ha nehéz is a hallgatnivaló. Érdekes a koncepció; van, ami nagyon betalál (pl. Mikor anyánk) és van, ami nem csapódik le kellő súllyal. Borult mű, izgalmakkal és akadályokkal? Nem kezdőknek való!
A jazzes elemek ezúttal kevésbé idegesítő színezetet adnak a Beksinski borító által már előre sejtetett őrületnek. Mindig félek a jazzes beütésektől, mert az öncélúságot remekül ki tudja szolgálni. Itt egyáltalán nem így van. A daloknak van hangulata és sodrása, van spiritusz, van erő, vannak kapaszkodók. Az Oberon?s Forestre még akár azt is mondhatjuk, hogy Kátais, még ha Kátai en-block ezerszer sokrétűbb és izgalmasabb is. A Deeper Labyrinths of the Mind pedig maga a hipnotikus káosz; ahogy a dal halad előre, úgy veszíti el egyre inkább az ember a kapcsolatot a józanésszel. Na, a lényeg, hogy tetszett.
Itt egy hős viking film, teljesen konvencionális történettel, amelyen egyetlen percet sem kell gondolkodni, ráadásul benne van minden kötelező elem: tíz tonna férfiasság, csata, dráma, szomorúság, vidámság, győzelem, és természetesen mindez azonnal fogyasztható formában. Popcornnal, nachos-szal simán élvezhető, egyszer nézős szombat esti program. Mondjuk, nem az én szombat estém.
Nagyon nem az én világom ez az anyag. Naga tűpontosan megfogalmazta, amit én is érzek. Nehéz ezt pontozni, vegyesek az érzelmeim. A Darknet Surfer és Segmental a pozitívumok, viszont a Hooligans és Ground Zero egész más célközönségnek készült. A többi a kettő között.
A gitár hangzását én is kiemelném a korongon, igen setét? És azzal is egyetértek, hogy valamivel (nem sokkal) emészthetőbb a Mithridatum koncentrátumánál. Néhány dologra felfigyeltem, de összességében ugyanazt el tudom mondani, mint az említett zenekarról.
Bár nem próbál kiemelkedő ötletekkel azonnal elkápráztatni a korong, a doom/death metal hívek azért elindulnak majd az itt megkongatott harangok irányába. Én látok a bandában potenciált, vannak a lemezen erre mutató jelek.
Nem különösebben rajongok a dungeon synth zenékért, de nem is utasítom el, sőt, egyik-másik be is jöhet olykor, ám a megfelelő pillanat nagyon fontos. Az Erang kellemes hallgatnivaló, szép dallamokkal, amelyek fogékonyságtól függően víziókat vetíthetnek a zenehallgató szeme elé ? ami a másik lényeges szempont ennél a műfajnál. Van olyan dungeon synth anyag, ahol csak a számítógépet tudom magam elé képzelni, amelyen készült. Az Erang nem ilyen. Ebben el tudok merülni. Nem akármikor, de amikor igen, akkor csalogat. (Látom, ha a művésztől veszi meg az ember a lemezt, akkor csak 2 dollár, a kiadónál azonban potom 999 euróba kerül az anyag. Ott van az már?)
Kérges vén varangy úr korábbi két lemezébe is belebotlottam már, de mindkét alkalommal kígyót, békát kiáltottam rá a hallottak miatt. Borzasztóan alulinspirált zenét játszik. Hozzászólásnak most megteszi ennyi is.
Csak a black metallal telítődni képtelen megrögzötteknek tudom ajánlani ezt a lemezt. Mellettem elszáguldott alig észrevehetően. Összesen kétszer kaptam fel a fejem valamire. Nem jó jel, ha erőt kell vennem magamon, hogy figyeljek rá.
Sokakhoz hasonlóan, én sem vagyok elégedett az anyaggal. Emészthető black metalról van szó, ami nem feltétlenül baj, de a kapaszkodónak íródott dallamok legtöbbször nem elég meggyőzőek, így a végeredmény is felemás vagy szürke. Jó pillanatok is akadnak a korongon, szóval szó sincs fércmunkáról. Az album második fele azért izgalmasabbra sikerült. Lesz, akinél működik majd.
Komoly anyag a disszonáns death metal kedvelőinek. Rendkívüli dolgok nem történnek, az ilyenkor megszokott elemek mindenféle meglepetés nélkül bukkannak fel, és a pluszhoz, a spirituszhoz még hiányzik valami, de a receptet nagyon érzi a Mithridatum.
Egészen zseniális, amit Rósz Bálint művel ezen a kiadványon. Ez az igazi underground, méghozzá teljes pompájában! A hangulat teljesen magával ragadó. Sötét és lüktető, telis-tele meggyőző harmóniákkal és ötletekkel. Rendkívül inspirált mű, kincs a javából! A vokált én is hátrébb keverném, csak ennyit változtatnék rajta.
Átlagosnak mondható, melódiákkal átszőtt black metal sprintfutam.
Vegyes érzéseim vannak egyenlőre az albummal, mert az elején eléggé megfogott a koncepció (név-albumcím-borító), jött a hangulat is, így első pár hallgatás után, abszolút pozitív érzésekkel, úgy voltam vele, hogy 2023 egyik emlékezetes hazai albuma lesz számomra. És sokszor meg is hallgattam idáig, viszont érdekes módon - és ez nálam ritkább amúgy - pont az van, hogy minél többet forgott, annál inkább jöttek elő nálam a hibák is. Egyrészt a zenei rész azért annyira nem különleges - és itt pont nem a synth és ambientes részekre gondolok, azok úgy-ahogy passzolnak is, legalábbis nem zavaróak, sőt egyesek még tetszenek is. A dobhangzás szerintem rettenetes. Többszöri hallgatásra olyan dal is lett, ami kifejezetten nem tetszik már. Az album vége is olyan, hogy nálam felesleges - értem, hogy mit fejez ki, értem, hogy mit "mondana", de akkor is, egy ilyen album végére én mást vártam volna. Nem is igazán folytatom, meg cincálom jobban szét, mert a legjobban az fejezi ki, amit a legelején írtam, vegyesek az érzéseim.
Ez kb. olyan volt, mintha egy nagy adag hagnszert bevittek volna a pszichiátriára az ápoltaknak, hogy "gyerünk", adunk a terápiának. Avantgarde-jazz metál. Inkább érdekes, mint jó, illetve az jó, hogy mindig történik benne valami, sajnos túl sokszor, túl sok, és jópárszor meg annyira rossz, hogy az már jó. Egyszeri utazás lesz ez nálam.
A havi hp első napjaiban, amikor még csak ismerkedtem az ajánlatokkal, nem gondoltam, hogy ők - és a God Disease - lesz a befutó nálam. Tavaly is jó párszor meghallgattam már, nagyon jó albumnak tartom, a magasabb pontokat náluk meghagyom a korábbi albumaiknak.
Mint koncepció, gesztus, teljesen jó. Klassz a borító - ez nyilván alap/elvárható. Nehéz pontozni, valahogy a sokbandás válogatásokkal - nem meglepő módon - úgy vagyok, hogy - zeneileg - annyi a lényeg, hogy felkeltse a figyelmet, és utána rákeressek az előadókra. Márha épp tetszik amit hallok. Nos az itt nem igazán sikerült maradéktalanul csak a Darknet Surfer és a Synchronring esetén.
Azok a részek tetszettek igazán, ahol több brutalitást vittek a dalokba és mellette érzéssel, visszafogottaban adagolták a disszonáns elemeket. A Mithridatumhoz képest egy csöppel jobban tetszett, mindenképp érdemes meghallgatni, egyikről sem tudnék semmi rosszat se írni, egyszerűen most nem tudtak meggyőzni. Ugyanúgy, ők is kapnak még esélyt idén, máskor.
Össze kellene gyűjtenem az Erangra mások által írt pozitívumokat és beilleszteni ide ehhez az albumhoz, hangulat, érzelem, nyugalom, ezek nálam az ilyen doom/death hallgatásakor jelentkeznek. Igaz, lassú témák, de nekem egy percig sem unalmas. Abban érzek némi igazságot, hogy mintha death metálból indulnának ki, és direkte lassítanak, lassítanak, lassítanak... viszont végig az albumon nagyon jó helyeken éreznek rá, hol kell a tempósabb témákat előhúzni. Nálam, ez az album kiválóan működik, a bandában benne van annak ígérete, hogy a következő albumok valamelyike igazán kiemelkedő legyen. Csak ezért nem adok rá magasabb pontot.
A "dungeon synth" az a stílus, ami belőlem semmi érzelmet nem vált ki, egyszerűen kevés, amit hallok, csak felvonom a szemem, arra van ingerem, hogy kikapcsoljam, nyilván nem meglelpően, hasonlóan vagyok pl az ambienttel is, egyszerűen nem köt le, se nem pihentet, se nem kapcsol ki, sem nem tartom "szórakoztatónak". Őszintén a stílus nagyjait-előzményeit sem ismerem, és ennek az az oka, hogy kb 3-4 szám után képtelen vagyok továbbhallgatni. Így adok rá egy teljesen semleges 5 pontot, hozzátéve, hogyha a sítlus ismerői és kedvelői szerint ez egy kiemelkedő album, akkor én azt maximálisan tiszteletben tartom, elhiszem, de sajnos ez nem nekem szól, ha szubjektíven kellene csak pontoznom, akkor 1 pontot dobnék rá.
Nagyon nem tetszett, semmi különöset nem hallottam, csak bájosan amatőr black/heavy "valamit". Nekem a post-black metal az biztosan nem ez, nem ilyen, vagy ha ez post-black metal, akkor annak a legalja.
Olyan lehet ez, hogy vagy elkap a hangulata és akkor eltekintesz a zavaró hangzástól, és ha ez megvan, akkor akár sok efféle között is megtalálod a különbségeket, jellegzetességeket, vagy ha nem is, akkor is élvezettel hallgatod. Én nem, sajnos nekem nincs meg ennek az "atmoszférája".
Teljesen korrekt norvég black mégha kicsit furcsa a hangzása is. Tetszett, minél többször hallgattam, annál jobban. Érdekes, hogy az album elején elég lapos dalok vannak, a végén vannak azok, amik igazán tetszettek. Az előző albumukra és a splitjeikre vagyok igazán kíváncsi.
Ott ahol képesek kimászni a saját maguk által kreált útvesztőből, ahol nyújtanak némi kapaszkodót a függőhidukra, ott nagyon meggyőzőek tudnak lenni (2. 4 track). Stílusában jó, nálam az a "próbálnám szeretni, de nem igazán sikerül." Adok az albumnak még egy esélyt majd kb ősszel :)
Érdekes hallgatnivaló volt. Nem a konkrét albumhoz, hanem általánosságban tudok annyit hozzátenni, hogy még a magamfajta nem black metál fanatikust is érdekli az, hogy mennyi változatos és hallgatásra érdemes honi black anyagok jönnek ki az utóbbi időben - BÁL, Astru, Denevér, Witcher, Sír, vagy pl kissé korábban a Frost. A magamfajta, sok mainstream albumot hallgatónak jól eső érzés - még akkor is ha nem minden elemében tetszik amit hallok - elmerülni, odafigyelve hallgatni az ilyen albumokat. Szerintem erről is szól(hat) ez az egész, nem???
Tetszett, teljesen korrekt dallamos black, semmi kivetnivalót nem találtam a hangzásban, ha jó a hangszeres tudás, akkor a stúdió pont arra való szerintem, hogy javítsanak ahol kell, lehet, tudnak. Pont megfelelő háttérzene volt ahhoz, hogy utána olvassak Triglav történelmi/földrajzi/mitológiai infoinak.
Akadnak benne jó dolgok, de az indusztriális részek teljesen idegenek hangulati szempontból, egyáltalán nem érzem a pusztát. Zeneileg sem túl érdekes, de a fő dolog itt a hangulati faktor lenne, ami nekem leginkább nem volt. Az ének sem nekem készult. Az a helyzet, hogy ha még egyszer meg kellene hallgatnom, csak lejjebb menne a pont, szóval maradok így.
Érdekes banda ez. Mindig is tetszett, amit csináltak, de valahogy soha nem maradt meg hosszútávra. Na, majd talán ez.
Lásd: dimmurtal kommentje.
Én a stílus rajongójának mondom magam, de sajna ez a lemez tényleg teljesen izgalommentes. Elhömpölygött a háttérben, de semmi nem maradt meg.
Nagy név a műfajban, megérdemelten.
Minden hangja a helyén van, év lemeze nálam. A vokál meg olyan, mintha nem ember lenne, de hát ettől jó!!
Rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem a post black metalt. Nincs bajom az albummal, de valahogy mindig félbehagyódik és ez nem a lemez hibája. Egyszerűen mostanság jobban bejönnek a hagyományosabb megoldások, pár éve sokkal inkább vevő voltam az ilyesmire.
Zsírszegény, zéró cukor black metal. A hangzás meg annyira ki van kerázva, hogy hallgatás közben bevillannak a stúdiótekerentyűk.
A koncepció és a hangulata ideglelős. Nekem az énekekkel volt egyedül bajom, illetve az énekesek kiejtésével - affektálásával. A "t" betű nem "tcsz", az á nem "áé". A dungeon synth itt is megjelenik, ami különösen üdítő, és felmenti a dobhangzás hibáit. Varsás Gábor éneke maga az alföldi világfájdalom, az egész lemez kicsúcsosodása - csak hogy dicsérjem is az éneket.
A borító valami félelmetesen jó. Van egy jó adag madárparám, így a fejetlen strucc, ami kosárban végződik a legfosabb rémálmaimat idézi... A zene hasonlóan riasztó, de nem igazán keltette életre az izgalomközpontomat, bár a lemez második fele jobb, vagy inkább kevésbé idegesítő.
Nem, kérem, ez bizony nem a csujogatós, kocsmázós, keltavigalom, itt valódi északi értékek vannak, valódi érzelmekkel. Igaz, konvencionálisabb és zavaró elemek beúsznak, és aki aki olyant tud írni, mint az első dal 3:30-tól 5:30-ig terjedő részében, annak nem értem, miért kellenek azok a bizonyosak... Már-már sólstafíri mélysége van annak a résznek. Ugyanez a dal 5:30 és 6:10 között tiszta Amorphis. Nagyon kellemesen meglepett. Szóval az első dal 4-ik percéig fogtam a fejem, hogy ez kínlódás lesz. Aztán egyre jobban beszívott. Osztom Dimmurtal véleményét a svéd nyelv használatáról.
Én tisztában vagyok vele, hogy más a cél ezzel a produkcióval, mint ami a magamfajta arcokat behúzza, csak az a baj, hogy amire kitalálták volna, arre sem jó. Merthogy ha az volt a cél, hogy felfigyeljenek rá, vagy beverje magát a fősodorba, akkor meg idejétmúlt, évtizedekkel ezelőtt nyugaton lefutott trendeket követ. Még az angolul megénekelt részekről is azonnal meghallani, hogy magyar, és sajnos nem a jó értelemben. Létezik egy tipikusan hazai nyomorizzadalom, ami ott illatozik egy csomó olyan banda zenéjében, akiknek egyetlen vágya a befutás. Nem tudom, hogy itt szempont-e ez, nem is tudok semmit az egészről... Hiába profi meg pontos a játék, és "versenyképes" a hangzás, nagyot nyomnak az énekesek, ha egyszerűen a spiritusz hiányzik belőle... A témákban meg semmi izgalom nincs, sima pop-metal hangjegytilitoli... A lassabb, elszálós részek miatt nem kap kevesebbet. Megbántani én sem akartam senkit, egyszerűen ezt érzem és hallom. A Segmentalban az ének nagyon bejött.
Hiányoznak belőle azok a tipikusan death metal sablonok, amik miatt a legkevésbé kedvelt metal alműfaj számomra. Szinte biztosan nem fogom többet hallgatni, de tény, hogy faszán összerakott anyag, hoznak bele meglepő fordulatokat. De azért mégis... vannak sablonok itt - ott... Meg az eltúlzott és a túl becsiszolt részek. Mintha attól féltek volna, hogy valami nem fog érthetően szólni. Hát kit érdekel, ha nem érthető minden? Annál jobb a metal, minél ködösebb... A Nightmare Bacteria-ban a magas gitárhangos rész nagyon jó.
Állati unalmas és egysíkú.
Hibátlan, ahogy az életmű nagy része.
Nekem viszont tetszik a hangzása. Illeve egyedül az... Ezt leszámítva eléggé egyetértek azzal, amit Blackzone írt le. Végigment, egy vállrándítással elintéztem.
Ennek is a vége a legjobb. Mondjuk inkább úgy, hogy egyedül az utolsó dal jött be, de az rendesen.
Fogalmam sincs mit hallanak ebben a Peacevillenél. A negyedik dalig konkrétan semmi olyan nem történt, amiből egy hangra is emlékeznék.
Ezzel is az a baj, mint a manapság megjelenő legtöbb anyaggal. Ha egy dalt hallottam, hallottam az egész lemezt. Ményen pengetett gitárok, majd a sorvégeknél felcsilingelő hangok... Ez az egy recept van. A Bölzer is ezt csinálja... Mondjuk ott nagyon fasza az ének, és változatosabb a dob. Ösztönösen eszembe jutott a Machine Head első két lemeze, ahol totál különböző dalok is helyet kaptak, de valahogy a kohézió is egyben maradt. Gondoljunk csak a Davidian mellett a Death Churchre vagy a Blood For Bloodra. 3 totál különböző tétel egy lemezen, de mégsem lógott ki egyik sem. Ennél itt a harmadik - negyedikre már teljesen rámtört az unalomfaktor.
Az egész anyag minden egyes hangja az én ízlésem szerint lett írva. Természetesen eszembe sem jut azt állítani, hogy célzottan. Post black metal színtéren véleményem szerint hazai bajnok a Fénytelen. Bálint feltette a lécet, és kétlem, hogy valaki ezt át tudja vinni a belátható közeljövőben.
Kár, hogy ennyire szét van benne maxolva minden. Minden túl tiszta, túl jól kivehető, mi marad a fantáziámnak...?
Egyedi ízzel rendelkező disso-death, minimális teret hagyva a fejlődés lehetőségére. Bővebben lásd az ajánlómat.
A '21-es Katedralent még én ajánlottam, és bár nem volt olyan sokszor vendég a lejátszómban, kellemes anyagként él az emlékezetemben. A Dypet esetében is az a helyzet, hogy megfelelő hangulatomban ez egy szuper album. Nem kell persze semmi virtuóz megoldásokra és előadásra számítani, de az északi fekete fém stílusjegyeit szerintem bőven megfelelő módon prezentálja Eriksen. Ráadásul az egész albumot egységes színvonalúnak élem meg (ami azért elég ritka), a hangzás pedig még egy plusz pont.
Lásd kritika. Hallgassátok sokat, érezzétek át, értsétek meg, fejtsétek meg. Félelmetesen sokrétű anyag. A dobra pedig érdemes külön odafigyelni.