All this fades and reappears

A 6-7-8-as szám tetszett és egy kurva nagy EP lehetne, de egyben az album nekem kevés volt ahhoz hogy eldobjam az agyam.

Nincs mit mondanom, hallgassátok meg.

Nagyon sok bandához lehet őket hasonlítani, Evokenes hangulat itt Opethes ott. Nem tudom , hogy direkt csinálják e , de nem tetszik, ha külön külön nézem a tételeket 7-9 pont között mozognak és mindegyik fasza, de mint album nem tudok vele mit kezdeni. Hallgatásra érdemes és aki a kevésbé kemény Opetheket vagy a Katatoniat szereti mindenképp hallgassa ,de még My Dying Bride rajongóknak is ajánlom.

Hatalmas zenekar, vagy inkább formáció. Vagy Franchise??? Tetszik vagy sem ,távolodnak attól amit eleinte képviseltek. Már egy profi óramű pontossággal operáló albumot képesek lerakni az asztalra.DE ez távolodik tőlem ami a hangulatot illeti.

Húhaaa, ez teljesen töketlen és unalmas, a női ének sem kárpótol, a krákogás meg külön zavaró, hogy mitől fantasy vagy mitől black arra nem jöttem rá. Olyan hangszereket is használtak mint a metal zenészek ennyi a közös pont az oldal a hangpróba és a Ancient Masteryben.

Az egyik legjobban felépített album a körben, de amennyire ez előnye annyira hátránya is.Nem vagyok a stílus feltétel nélküli híve, de még így is elismerem.

Megvan Írva, elvan játszva, megvolt hallgatva.Semmi ami miatt újra hallgatásra ajánlott lenne, pedig minőségi anyag.

Soha nem találkoztam velük, vagy csak nem emléxem rá, de ezt az albumot beraktam az idei TOP50-es listámba, durva jó muzsika ez, a Brideos Lostos hasonlítgatást nem értem és nem érzem.

Zeneileg a nulla meg a 3 pont között váltakozik a teljesítménye a bandának. Viszont a külsőségek és a megjelenés minden zenei műfajban fontos elemei az adott produkciónak, ha tetszik ha nem.A pankok taraja a rapperek bőgatyája a komoly zenészek öltönye a black metalosok arc festése és a deff metalosok védjegyei is okkal olyanok amilyenek. Ha citromsárga bermudában pózolsz mint brutal deff zenekar, akkor mire számítasz?Ha te nem veszed komolyan magad akkor ne várj többet mint komolytalanságot a hallgatóságodtól IS!!

Rengeteg crossover muzsikát hallgattam hallgatok fogok hallgatni, de a death metal az soha nem passzolt a jazz mellé.

A HIM és a TypeO között mozog, laza slágerekkel , dúdolható dalokkal.Nem elég dark? Nem elég Karcos? Mert már ők is tudják, hogy ezt nem lehet túl komolyan venni, talán sosem lehetett, ennek ellenére ez egy becsületes munka, és úgy gondolom hogy ennyi év után is szeretik csinálni amit csinálnak.Szerintem ebben a goth vonalban az egyik legjobb banda,. A this murder takes two pedig egy hatalmas country szám, a Death of Darkness pedig örökzöld lesz, ha tetszik ha nem :) A tetoválós hölgy szereplése meg szerintem kellemes volt, az albumon is és a klipben is.

El kell ismernem ennek a bandának jót tesz a női énekes, valószínűleg ez a maximum amire a hölgy képes, de legalább nem akar se hörögni se angyali lenni, bele való rockker csaj, teljesen meg vagyok győzve, ez egy fasza lemez.

A énekes kb mint Ozzy(Őt imádom), vagy imádod vagy irritál, nehéz semlegesnek maradni, nekem azért sikerült mert ezt a szar hangot a német trashhez kötöttem és az ilyen, és tudjátok az élni és élni hagyni szarság jegyében megbocsájtottam.Viszont ma rájöttem , hogy ők amerikaiak, ha ez korábban is megtörtént valszeg önvédelmi mehanizmusból töröltem ezt az infót.na mindegy is, ez nekem most inkább volt kellemetlen élmény mint semleges.

Egész jók a hangulatkeltésben - másban nem is nagyon. A végtelenségig elcseszett zaj, stb. effektek miatt alig marad kiélvezni a mélységes feneketlen fertő adta lehetőségeket. Amúgy tök jó, mert az előadásmód nagyban segít abban, hogy a végletekig eggyé tudjunk válni ezzel a nagyon is amerikai stílussal. (A nettó zenét én azért még egy elcseszett Fűrész jellegű "horrorfilmben" is külön élvezeti értékként tudnám ténylegesen aposztrofálni.) - Azért lássuk be, vannak ügyesebb hordák is ebben a stílusban, de valószínű találkozunk még velük.

Hagyni kell neki időt, s teret - mindenesetre a meggyőző dinamika s a jól eltalált hangzásvilág megdolgozza az embert. (Talán a vokálon még dobhattak volna egy kis egyéni ízt, s lemarja a kétkedők pofájáról is a bőrt.) - Egyedül tessen hallgatni, mert a család hangja erősen csökkenti a megfelelő befogadást.

Aki nagykanállal falja stílust annak ez az album is maga lesz a nektár és ambrózia egyben. A fehérorosz zenészek munkáját pedig hirtelen leginkább a Shape of Despair zenéjéhez tudnám kapaszkodó gyanánt felhozni. - Persze aki kizárólag a kétszázötvenhatotokra alapozza a zenei érdeklődését, az rossz helyen kutakodik. Szuper és arányos hangzás jellemzi a lemezt, talán csak az énekes, Kovalev teljesítményébe állnék bele.

Ez az avant-garde, ipari vonal közel engedtet az Arcturus-hoz. (Szóval mindent értek, s jó is, de mit keres az első két nóta az albumon, az még mindig két hatalmas nagy kérdőjel.) Ezt az ipari hatást még jobban előtérbe tehették volna a skcok, fulladnánk a könnyben - nem csak a zongora miatt. :)

Érdekes elképzelés a black/power/simpho elemek összekeverése. Igazából hallgatható, de inkább tűnik az egész egy titkos laborban történt félresikerült kísérletnek, egyszóval kínos. - Ha külön-külön hallgatom az egyes elemeket akkor sem dobom el az agyamat... A hangzás sem túl a legerősebb. A sorra feltűnő fantázia elemekkel pedig ki lehet kergetni, akárcsak az itt feltűnő női vokállal. (Még a Witcherben sem!) - A City Of Broken Dreams-ben feltűnő Covenant elem nem tudom, hogy egy egyszerű utalás, vagy csak így sikerált.

Igazi lélekmosó francia sludge zene progresszív, post, avantgarde elemekkel. - Ha valamit kihagytam szóljatok. - A leírt stílusok ellenére (is) egész jól működő mixtúra. :)

A zene vérprofi, de óva intek mindenkit, hogy egy marék Seduxen-t vagy Xanax-ot azért rágjon el mielőtt az album hallgatásába kezd. - Én szóltam. Annyira epikus az egész, hogy a fal adja a másikat. Na jó, a Twisted Games nagyon jól meg van csinálva, de egy nótától még nem lesz az egész album 9-es! Nem kicsit rácsodálkoztam, hogy Morten Harket mióta adta kölcsön a hangját... :P

Nos, ha a vokál helyett valami kellemes ének érlelődne, máris jobban elrabolná az embert. A post-os témák mindenesetre kellemesek, de nem feltétlenül működnek az erős doom hatás miatt. De mint említettem, egy epikus hang csodákra képes. Újra belehallgattam, de nem találok igazi "halott menyasszonyos" hatásokat, annál is inkább egyfajta jellegzetes katalóniai impulzust. :)

Egész jó kis zene lehetne, ha a brutal death elemeket nem zavarnák meg sorra, vagy csesznék el (magyarosan) sorra a deathcore elemekkel. - Technikailag és hangzásban semmi kivetni való nincs benne, de ez az album pont 43 perccel hosszabb, mint kellene. Kár érte, mert így egy hét múlva sajnos semmire sem fogok emlékezni belőle.

Ha híve vagy a jazz-es, fúziós, kompozíciós Schuldiner-i death metalnak, akkor itt most a tied a pálya. Én mondjuk ezt inkább nevezném stílusgyakorlatnak vagy csak egyszerűen maszturbálásnak, főleg a Forlorn Portrait: Ruins of an Ageless Slumber nóta?! tekintetében. - Sajnos Garrett Johnson és hű fegyvertársa Philippe Tougas unalmas hörgése, morgása csak tovább ront a helyzeten. (Felemlegetnek valami black áthallást is, de jelzem, azt nem így kell játszani. - A jazzesen pattogó basszus sajna itt nem javít a zenei élményen. Sőt!

Vegyél egy elképzelhetetlen nagy lábast, s dobj bele egy adag The Cult-ot, szintén egy résznyi The Sisters of Mercy-t, dúsítsd még némi Billy Idol-al és végül fűszerezd meg némi vámpírizmussal és teátrálisággal, majd mixeld amíg már bele nem fáradsz, a tetejére még szórj egy kis műanyag amerikanizmust, s kész is The 69 Eyes. :) - Azért Jyrki bácsi hozza a Danzing-os, Pete Steele-s énekhangot már évek óta, ami már szinte védjegy is. :) - Autóvezetéshez kifejezetten ajánlott akár a This Murder Takes Two vagy a California is. :)

Igazi, "tökös" és jópofa nőifrontos nehézfém. Elsőre hallásra kicsit meredeknek tűnhet, de nagyon nem az. Madeline Smith talán nem a legiskolázottabb női énekesek egyike, de ehhez a zenéhez garantáltan tökéletes választás, higgyétek el, bár Palmer bácsi akkorát énekel a The Observers-ben (enyhe Blue Öyster Cult utánérzés), hogy azonnal kinyílt a csipám. Riffjei, szólói hamar megtalálják a zenehallgató arra fogékony lelkét, amit végre most a basszer munkája is tökéletesen kiegészít. (Végre lehet basszust hallani.) - A Dawn Phenomenon című nótát pedig minden igaz gitároktatónak meg kell tanítania. :)

Bevallom, hogy a nyugdíj közelében ilyen minőségű thrash metal-al szédíteni a fiatalok agyát nem kis teljesítmény. Ellsworth s Verni játéka pedig továbbra is szórakoztatóbb, mint a nagy "m".

Nem volt rossz , de azért nem viszketett az ujjam, hogy újra indítsam.

Tetszett, de különösebben mély benyomást nem keltett.

Olykor hamiskásnak hallom, néha olyan, mintha párhuzamosan menne két lemez.Kicsit nekem modoros a néha Pet Shop Boys-ra máskor meg a Stingre hajazó ének. Van amikor minden a helyére kerül, de aztán megint szétesik.

A hangzás fenomenális, sokkal több lemeznek kellene ilyen szépen szólnia! A zene tetszett, különösen a dob, de a vokáltól a hideg kiráz, nagyon lerontja számomra az élményt. Avégén a Requiem Aeternum igen ütős befejezés.

Vannak egész jó ötletek, néhol kifejezetten élvezetes hallgatnivaló. A női ének tetszett, de ez a pocsék náthás krákogás minősíthetetlen, agyon vágja az egész anyagot.

Egészen remekbeszabott zenei megoldások sorakoznak itt egymás után. Tetszett.

Semmi kiemelkedőt nem hallottam kissé unatkoztam, aztán jött az In Abundance ahol remekül működött a tiszta ének és a hörgés együtt, a súly is megjött. Ha mindegyik dalban hozták volna ezt a színvonalat sokkal több pontot adtam volna.

Mostanában szinte csak doom és post metalt hallgatok, így számomra ez egy tökéletes lemez. Szerintem kellően változatos, vannak megjegyezhető témák, de kellően súlyos és sötét.

Nagyon nem nekem szól. Nekem ez túl hosszú, túl sok a malacvisítás.

Jobban szeretem, ha a technika van alárendelve a zenének nem pedig a a zene szolgálja a technikát. Mindenki nagyon ért a hangszeréhez, de számomra öncélú és nem áll össze élvezhető egésszé.

Mesterkélt, modoros, nagyon távol áll tőlem. Az viszont meglepett, hogy Kat Von D-nek egész jó hangja van. Amúgy a. This murder takes two tulajdonképpen tetszett, nekem Johnny Cash ugrott be.

Számomra teljesen közömbös, egyáltalán nem tudta felkelteni a figyelmemet. Mondjuk nem is zavart.

Ahhoz képest, hogy engem vallatni lehetne ezzel a fajta énekléssel meglepően sok kellemes pillanatot okozott ez a lemez. Hallani a rutint, mégsem gépies, frissnek hat. Néhány dalból azért lett volna mit lecsípni..

Na igen, a Tower of Silence-hez hasonlóból kellett volna még kettő, kis intermezzo itt-ott és lehetett volna egy jó, de nem kiemelkedő album, merthogy ugyan csúcspont az említett tétel, de még itt sincs meg a lúdbőr. A Throane legutóbbi EP-je 13 percben megeszi ezt az egész, szóval van hová fejlődni.

Nekem a banda újdonság, ami szégyen, mert nem tegnap óta alkotnak, oroszok is, csak hát akkora a dömping, hogy sok jó dologról le lehet maradni. Na de éppen ezért járunk ide, köszönet az ajánlónak! Úgy hömpölyög, úgy vált, úgy csap oda, ahogy kell. A lassabb témákat jobban eltalálták, mint a tempósakat.

Ez nem funeral doom, szerintem kár így tekinteni rá, mert ez vihet el tévútra. Szomorkodós (bár nem eléggé), dallamaival emelkedettséget sugalló (bár nem eléggé), a '90-es és kora 2000-es évek death/doom vonalból gazdagon merítő, sok újdonságot fel nem mutató, ám tisztességes meló, csak hangulat kell hozzá. Jah és a hosszú dalokat nem sikerült maradéktalanul tartalommal is megtölteni.

Naga leírta lényegében amit kb én is gondolok. Tud ez izgalmas is lenni, csak hát azért hiányolok egy kis rítust, egy kicsivel több szellemet, mélységet, lélekmarcangolást.

Károgva galoppozás a virágos réten, miközben megdicsőülés közepette a nép éljenez. Kis printyipüntyi itt, meg ott, némi komolytalan komolykodás amott. Sajnálom, de ez az én fülemen égeti.

Nekem az előző évről ez volt 'A' dallamos és könnyed lemez metálon belül. Az én dallamosságom eddig terjed zömmel. Érdekes, és megkapó, jó arányérzékkel megkevert főzet ez. Nem tökéletes, mert az utolsó nótára el lehet fáradni és idegesítő a levezető pofázás, de bár mindenki ilyen minőségi ás átgondolt debütálással jönne ki. A folytatások eléggé várósak, ami azt illeti

Ez a fajta doom számomra nélkülözi az igazi mélységet, csak egy ilyen ködös valami az igazi porba tiprás nélkül. Hiányolom belőle a gyászt, a fájdalmat. Ez leginkább a tiszta ének számlájára írható, mert itt érzem leginkább a hiányosságot, pedig domináns eleme a lemeznek.

Ebben a körben nekem ez a kedvenc! PL és MDB? Szerintem nyomkban csak. Meglátásom szerint ez egy finom részleteket is felmutató igazán nyomorult hangulattal bíró lemez, ahogy amúgy azt én szeretem. Amikor kitartják a témákat jó hosszan akkor azok olyanok, amiket ki lehet. A hangzás összeprésel, vaskos, húsos. Az átkötők valódi hangulati elemek és nem töltelékek. Nem tudom mi van a spanyoloknál, de az utóbbi időben kezdenek megtáltosodni, mert egyre jobb anyagok látnak napvilágot onnan, pedig sokat süt a nap, nem nemzeti ital a vodka és mégis!

Lerágott csontok, amerre a szem csak ellát. Falat bontani, urambocsá' edzeni se ezt pakolnám be, mert unalmas, kiszámítható, érdektelen. A sok munkát, amit hallhatóan beletettek és szeretettel készítették azt értékelem a pontokban is.

Nem tudtam rá ennél többet adni. Nem elég fifikás ugyanis. Technikás persze, de hogy elfelejtettem meglepődni, az biztos, mert zömmel ezek azért mára már standard dolgok. Igaz, hogy egy disszonancia halmazba vígan lubickolok, pedig azoknál is sok a kiszámíthatóság, de azt még nem unom. Ez háttérzenének elment.

Fiatalon, vagyis egészen fiatalon sokkal több ehhez hasonlót hallgattam. Szegény Peter Steele azért nekem áthatóbb élmény volt, igaz egészen más dolgok munkáltak ott a háttérben, mint itt. Kat Von D vendégszereplését nettó nem tudtam hová tenni, de hát a közönség alapján igazolható.

Nem kedvelem a stílust, de a középértékre kap még egy pontot, mert a leányka hozzáállását becsülöm. Nem bántott annyira, mint a pályatársak szoktak, ami annak a jele, hogy nem olyan giccses ez, mint amúgy lenni szokott.

1.5 dalig bírtam, onnantól belekattintottam itt-ott. Egyrészt tényleg fejfájást kaptam tőle, másrészt ugye mindegy volt, hogy hova kattintok, mindenhol ugyanazon sablonhalmaz.

Tényleg elég sok sludge mocsok gyűlt most itt össze, viszont hallottam a napokban az ittenieknél jobb lemezt is az adott stílusban, így erre is csak az "oké"-t tudom adni. Kellemesen elcsordogált, több kapaszkodó, ötlet nem ártana.

Súlyos világvége gondolatáradat meggyőző zenei aláfestéssel. Eddig nem ismertem őket, mindenképp pótolom a kimaradt lemezeket.

Woe Unto Me csak az első lemezén tolt valóban funeral doomot, onnan egyetlen dal maradt meg az emlékezetemben, de az mai napig hidegrázós kedvenc (Stillborn Hope). A második korong egy embertelen hosszúságú anyag volt, de már erőteljesen lazítva a műfaji kereteken, a mostanira pedig csak melodikus death/doom albumként érdemes gondolni. Annak viszont jó. A dob problémával egyet tudok érteni, bár engem kifejezetten a lágyabb részeknél zavart.

Nem én írtam róla, de a cikk minden szavával egyet tudok érteni. Sokat kell hallgatni és emészteni, de megéri.

Tegyünk bele mindent, ami csak létezik, aztán majd lesz, aki bekajálja. Olyan, mintha valaki a focizás közben elvégzett sport sólymászatot szeretné ötvözni a sakkal, miközben a cipőjét sem tudja stílusosan bekötni. Elsőre megilyesztett a gagyi borító, de az epikus black metal címke alapján felcsillant a remény, ami gyorsan el is tűnt, ahogy elindult a zenevonat... Így lehet a mindenből egy nagy semmit csinálni. Na mindegy, hangszerek szólnak, meg van ének is.

Lehetett volna kicsivel kevesebb a "könnyed" ének, valahogy a zenével nehezen tudtam összeegyeztetni. Ettől függetlenül jókat lehet rá bólogatni. Ez a szöveg dolog érdekesnek hangzik...

Kifinomult és nagyszerű lemez a svédektől, amit el is vártam. Nekem az első három lemezük alapvetés, azt valahogy nem tudták még megismételni, de az Anesidora is sokat pörög. Részletekért olvassátok el az ismertetőt.

Cult Of Luna, Amenra által inspirált post/death/doom, némi feketeséggel párosítva. Legtöbbször ez a kombó betalál, de az Ikarie inkább erős, mintsem kiemelkedő számomra. Hangulat akad, de kapaszkodót már nehezebb találni. Minden esetre kellemes. A Titane II különösképp tetszett.

Stílusában ez egy jó lemez. Nem kiemelkedő, hanem jó. Balszerencséjére a napokban belefutottam két lelkitárs alkotóbrigádba is, amikhez mérni tudtam, így marad a hetes.

Technikás death a 90-es évekből...leírás alapján nyálcsorgatós, de annyira nem tudott meggyőző lenni számomra. Ha már kísérletezősebb játék a halálfémben, akkor szeretném többször felkapni a fejem. A bemutatkozó lemezük jobban sikerült.

Ezer éve lötyögnek változatlan formában. Meghallgattam, nem zavart különösebben, de a Type O Negative megeszi őket reggelire és a tízórai idejére elfelejti. A zenekar rajongóinak, kedvelőinek azonban nem fog csalódást okozni, igényes kiadvány.

Általában kevés múltidéző zenekar szokott megfogni, de ez kifejezetten tetszett. Nem baj, ha nem vérprofi áriázás megy és tanítani való zeneiség, mert ez egy laza, dögös heavy metal cucc, ami pont így szolgáltat remek hangulatot.

Ezer éves veterán csapat, akik sosem lépték át az ingerküszöbömet. A vokál inkább idegesít, mint szórakoztat, főleg ebben a hosszúságban. Viszont zeneileg nem olyan rossz ez. Dögösen, ropogósan szól és vannak kifejezetten jó thash menetelések. Szerintem rég nem adtak ki ilyen erős lemezt. 35-40 percben jóval többre tartanám.

Nálam ez az album nagyon jól működött! Profi noise-post metal, melyhez rengeteget hozzátesz az általam nem nagyon komált sludge. Fülessel hallgatva döbbenetesen jól átjönnek a hangulati elemek. Magam is meglepődtem, de tetszik. A borító is nagyon találó.

Ez egy fantasztikusan megkomponált, gyönyörű hanggyűjtemény, majdnem tökéletes! A Wanderers című dal egy csoda! Óriási köszönet az ajánlónak, hogy megismerhettem az orosz banda művészetét!

A doom nem a kedvenc stílusom a műfajon belül, de ez az album most valamiért számomra kiemelkedőt nyújtott az általam eddig meghallgatott doom albumok közül. Nagyon mély érzelmeket sikerült a fehérorosz származású bandának leközvetítenie a zenéjük által. A bőséges egy órányi játékidő talán azért is repült el olyan gyorsan, mert a lemeznek van egy lüktető dinamikája - a melankóliát ellensúlyozza a ritmusszekció játéka. Egész frankó, a hét pont tőlem óriási dicséretnek számít!

Kétség sem férhet az album egyediségéhez és zsenialitásához. Érdemes elolvasni Morcos rendkívül frappáns ismertetőjét az albumról!

Én elismerem, hogy rengeteg a befektetett munka ebbe a több albumon átívelő koncepcióba, de nekem nagyon nem akar összeállni az osztrák sógor által kreált zenemassza. Olyan, mintha barangolnék a YouTube-on, és össze-vissza kattintanék a különböző dalokra. Persze vannak rajta kifejezetten erős részek, de ez a stíluskavalkád (power - symphonic black - HM - pop) nálam nem igazán működik. Külön-külön talán, de így semmiképpen sem. Mondhatnám, hogy a sok bába között elvész a gyermek...

Ez ebben a körben már a sokadik remek lemez, amit megismerhetek! A progresszív, groove és sludge elemekkel teleszőtt metal zenét játszó, francia illetőségű banda igazán kitett magáért első albumán! Erre nem lehet kevés pontot adni!

Voltak kifejezetten tetszetős, kiváló pillanatai az albumnak (pl. az In Abundance című dal gyönyörű), de összességében elment mellettem, mint a legtöbb doom zene.

Nem igazán sikerült lenyűgöznie. Sőt! Katalán doom, hmmm...

Ez egy komoly mondanivalóval rendelkező, koncepcióra épülő brutal-death metal album. Ez a zene koncerten durran meg igazán, akár fesztiválról, akár klubbuliról beszélünk. Súlyos muzsika.

Nagyon profi zenészek, akik kicsit túl matekozzák a sablonosnak korántsem mondható death metal elemeket. Kicsit nehezen emészthető, de mindenképpen megéri, hogy időt és figyelmet szentelj neki!

A hangulata tetszik, a többiek által említett zenekarok mellett HIM, és néhol Nevergreen (!) feeling is tapasztalható. A Kat Von D-vel közös dal pedig inkább country alapokon fut végig. Összességében bugyutácska riffek, sablonos dalok - majd mindegyiknél a refrént megelőzően csak a dob, a basszus és a szinti megy. Aztán nagy keménykedve a refrénnél belépnek a gitárok, és a karcosabb ének, meg a kórus. Nem nekem szól.

Na, ha a mostani HP-s felhozatalból valamelyik album sablonos, akkor ez az! Egyetlen finom egyedi megoldással sem mernek kilépni a műfaj szabta keretek közül. Az énekesnőnek valóban jó hangja van, de egyáltalán nem meri kiereszteni azt. Pedig óriási színt vihetne a dalokba - a The Observers című dalban már majdnem sikerült. Szeretem a HM-t, de ez szerintem nagyon harmatos.

1993-ban kaptam kölcsön egy haveromtól az egyik korai anyagukat. Na azóta se bírom végighallgatni egyetlen lemezüket sem. Az első dal végére ugyanis a falat kaparom Blitz hangjától. Rengeteget elvesz az amúgy sem csúcsminőségű, középszerű thrash szerzeményekből. Ezt a lemezt is csak részletekben tudtam végigtolni. A véleményem semmit sem változott.

Többekkel nagy egyetértésben a Tower of Silence az igazán jó dal a lemezen, amelyre 9-est is adnék, de nem dalokat pontozunk. Az összkép nem éri el a várt ingerküszöböt, pedig ez a mocskos, lassú sludge posvány tudna ám megsemmisítő hatású is lenni. Nem rossz, de az izgalmas ötletek hiányoznak.

A borult sludge lemezek HP-ja ez, van pár anyag a témában. A Crust zsigeribb és energikusabb megközelítése jó dalokat eredményezett, főleg ha a kapaszkodókat nyújtó remek harmóniákat is figyelembe veszem, ezért ebben a műfajban ők diadalmaskodnak a HP-n.

Türelem kell hozzá, de csak azoknak érdemes jobban belemerülni, akik épp melankolikus hangulatban vannak és épp sok idejük van, mondjuk vonaton utaznak. Nem kiemelkedő anyag, de nem is rossz.

Íme egy ékes példa arra, amikor egy előadó az általa képviselt kereteket már szűknek találja, és mint aki ketrecéből tört ki, járja be a felfedezésre váró világot. Meg sem tudnám számolni, hány fantasztikus dolog sorjázik a lemezen, az ember csak kapkodja a fejét a meglepetések hallatán. Szerintem hatalmas lemez lett, pedig most még van, amivel én is csak épp barátkozom. Ugyanakkor olyan hangulatba repített valamelyik éjjel a fejhallgatón keresztül, hogy alig tudtam visszatérni a valóságba. Most még 9, de könnyen lehet, hogy pár hallgatás múlva már 10.

Bár ez az egészen vidámnak ható galoppozás egyáltalán nem az én világom, azért azt sem mondhatnám, hogy egysíkú vagy unalmas. Sőt, elég változatos dalok sorakoznak itt. Magamat nem látom ebben, de aki szereti az epikus power metalt és nem riad vissza a black metal hangzástól sem, nyugodtan tegyen vele egy próbát.

Aki szereti a metalon belül az alternatív megoldásokat, a kissé Mastodonos prog-sludge témákat, de nem bánja, ha a disszonáns hangok érvényesülnek többet, vagy ha groove-osabb és core-os irányba is el-eltolódik a mérleg nyelve, izgalmas élményben lehet része. Nekem nem jött be maradéktalanul, mert a dalok karakteressége az én fülemnek hiányzik. Sőt, a kisebb káosz többet ért volna, a végére elfárad az ember.

Amikor az Isole albumot hoz ki, valahogy odakerül az év legjobb 20 albumának a közelébe nálam. Szeretem, ha valaki igényes és kifinomult, és ugyanakkor ötletekben gazdag zenét mutat fel. Rengeteg fülbemászó dallamot írtak (annak legkevésbé sem mainstream értelmében), a monumentalitás pedig őszinte. Még nem hallgattam elégszer, de azt már hallom, hogy gyönyörű lemez!

Súlyos sludge-doom anyag gyakorlottaknak. Emészteni kell, de egészen meggyőző. Most nekem talán egy kicsit sok már ebből a műfajból, de az Ikarie lemeze megéri a rászánt időt.

Nem látom jelét az Origin vagy Dying Fetus-féle eredetiségnek, a mesterek dalszerzői tehetségéről nem is beszélve. Sok ilyet nem hallgatok, ezért csak a legjobbakkal foglalkozom, azoktól azonban elmarad. A műfaj elkötelezett rajongóinak!

Én szeretem ezt a műfajt. A jazzes témák nem is annyira szembetűnőek, vagyis nem lógnak ki idegesítően a zenéből. Intenzív, energikus, kaotikus? nem hasonlítanám a Death-hez. Élvezeti érték van benne, de a katarzisok, nagy csúcspontok annyira nem jellemzik az anyagot.

Gótikus rock ez, amivel nálam az égvilágon semmilyen probléma nem lenne, ha a sejtelem, a sötétség, az okkult, a karcosság is beférkőzne a dallamokba és nem akarna felszínes (pop) slágerré válni minden dal. Így, köszönöm, nem kérem.

Az albumon korrekt női ének és a The Observers-ben korrekt férfivokál hallható, plusz hagyományt ápoló heavy metal dalok. Van egyfajta visszafogottság is benne, ami épp a szépségét is adhatja a daloknak. Nem dühös, nem akar az arcodba mászni, inkább kellemes, fülbemászó. A Dawn Phenomenon átkötő kifejezetten szép. Ja, hogy mintha minden dalt hallottunk volna már? Egye fene, elnézem nekik.

Piszkosul jó koncertélményem van velük kapcsolatban, de lemezen valahogy sosem kerültek hozzám nagyon közel. Ha kijön egy új anyag, meghallgatom, mert ez a fajta speed/thrash metal a védjegyük, kérdés sincs efelől, és egyébként is a metal történelem egyik alappillére az Overkill, de maradok tisztes távolságból szemlélő. A rajongóknak úgysem kell bemutatni őket.

A "zajt", önmagában, nem tudom értékelni (ahhoz nekem pl. kéne egy projektor, ami hallgatás közben vetít valamit a szoba falára), a doom/sludge valahogy ebben a hónapban "megtalált, így ez is nagyon tetszett. Hja---Rikácsol??? Hát itt pont idevalóan, őszintén szólva vannak benne kurva jó részek, pl Trepanation.Borító is több mint okés, így egyenes út a jó ponthoz.

Jó súlyos "mindent bele" (black/death/doom/sludge) egyveleg, alapvetően "hozott" anyagból sikerült mindent a helyére tenniük, így egy maximálisan élvezhető, nagyon jó albumnak tartom. "Kicsit" több változatosságot elbírna, de engem (is) meggyőzött.

"Alattomos" kis album, vannak rajta igazán jó doom részek, néhol már-már funeral doom részek amelyek kifejezetten tetszenek, ugyanakkor jópár borzasztó progosabb rész is, ami meg már nem. Az énekes angolja roppant zavaró, nem akcentusa van, hanem kb olyan angolja mint egy nyelviskolai tanulónak 2 max 3 hét kezdő angolozás után.

Minden jó kritikával, kommenttel maximálisan egyetértek, idei év legjobbjai között lesz a helye.

Jópár hallgatás kellett hozzá mire a kezdeti lesújtó véleményem legalább annyiban változzon, hogy középszerűvé módosuljon, semmint nagyon rossz kritikává. Kissé olyan, hogy valószínűleg komolyan szereti ezt a stílust, de szerintem nincs meg a kellő tehetség jó dalokhoz, jó produkcióhoz. Kicsit olyan, mint egy amatőr színésztársulat, akik maximálisan élvezik saját produkciójukat, de az inkább egy igazán szűk rétegnek szól, semmint a "nagyközönségnek".

Ez viszont igazi kis "csemege" album, tehetségesek, jók témák, jó hangzás, súlyos anyag, jó hallgatnivaló. Párszor kicsit szétcsúsznak, de pl a Dust vagy a Path kiváló, azokba sokmindent tettek. (Sajnos képtelen leszek helyesen megjegyezni a nevüket, számomra örökre maradnak "A vérhas"... :) )

"Furcsa", mert tulajdonképpen az összes havi HP-s album közül ezt hallgathattam meg a legtöbbször (reggel, ébredéskor, este, fülessel, indulás előtt, napközben, háttérzeneként pl. munka közben, ügyek intézésekor, "csak úgy" bármikor napközben, pokerezés közben, netes hírolvasásoknál, sörözgetés közben, olvasás mellé és még sorolhatnám), mégis, valahogy úgy érzem, összességében, az album első dalában "elmondtak" mindent, amit igazán szerettek volna, pedig ilyet, az eddigi albumaiknál nem éreztem.

Fájdalmasan semmilyen anyag ez nekem. Valószínűleg van valamilyen mögöttes koncepció, mondanivaló, de zeneileg semmi olyat nem hallok, ami arra késztetne, hogy utána olvasgassak, ez pedig nálam nem működik így.

Húzós brutal death, de kellett hozzá jópár hallgatás. Igazság szerint az elején nagyon túlléptem az albumon, csak nem ismertem a zenekart, az album kritikáinak utána keresgettem, és mivel meglepően sok jó pontot kapott, így adtam még neki korábban több lehetőséget, meggyőzővé tette a nem kevés hallgatás, finom kis témák vannak benne.

Az aprítások melletti túl káoszos deathjazz nem mindenhol jött be (pl. 1 + 2. dal), ellenben a 3. akkora bazi nagy 100 pontos, hogy nálam eddig az idei év legjobbja, ott minden a helyén, úgy, ahogy kell, az egy "istencsászárkirály" dal, amivel nem győzök betelni.

A vámpíros/góthos tematika nem igazán hoz lázba, a zenét viszont kedvelem. Sajnos itt a többek által említett hatások megvannak, csak az énekes túltolja a melankóliát, nálam folyamatosan olyan érzést kelt - amely kicsit jellemzője ugyan a stílusnak - hogy semmi de semmi kedve nincs énekelni és legszívesebben hagyná az egészet a fenébe.

Tradicionális heavy metál, kiváló énekesnővel. "gyorsan polcra az összes albumukkal" érzést adott.

Jó dalokat tudnak írni, emlékezetes albumokat viszont nem. Minden megjelenéskor újra hallgatom azt a 6-7-et ami megvan tőlük, mindig olyan, mintha először hallanám éppen.

Nagyon hangulatos raw/post black anyag. Egy Panzerfausttal közös koncert nagyot menne.

Eddig sem voltak rosszak, de eddig ez a legjobb albumuk. Igen, ez már nem funeral doom. Nagyon sokszor éreztem benne az újabb kori Katatonia hangulatát, még a borítóban is. A túltolt dob is a Katát juttatta eszembe, de mondjuk nekem ott is bejön, itt is tetszik, én amúgy mindig szerettem a dobvirgázást.

Nekem pont az első számok miatt indult be a kedvem, de aztán a többi sem okozott csalódást

Én imádom a fantasyt. De ez nem is tudom, miért fontos, ez a cucc egyszerűen nem áll össze.Lehet keverni a lecsót a puncs fagyival, mindkettő finom, de egyutt valahogy nem jók...

Nem igazán az én zeném, de a hangulat és a minőség megkérdőjelezhetetlen.

Nem tudom srácok, miért akadt be nálatok a Lost meg a Bride. Valóban közös mufajban alkotnak, de ebben ki is merult a hasonlóság. Jóféle death/doom/post keverék amúgy.

Többiek elmondtak már mindent. Brutal death metalt bírom, általában deathcoret nem, amúgy meg inkább idegesítő, mint jó sajnos.

Betechnikásodott Incantation, imádom...

18 lehettem, volt egy fields of the nephilim cd-m, az ugrott be róla. Akkor sem voltam nagy rajongója a stílusnak, mára meg már egyáltalán nem mozgat meg, szóval semleges maradok.

Nekem azért ez a nagyon old school hm már túl cammogós. Korai Halloween-jellegű zenéket jobban szeretem, ha tradicionálisabb metal muzsikáról van szó.

Ez az új album eszembe juttatta megint, hogy miért nem hallgattam őket soha. A vokál egyszerűen agyfasz nekem. A zene meg nem igazán érdekes, de elmenne. Azonban így együtt, áhh.

Nagyon amerikai műfaj, és mivel a banda is amerikai, szigorúan pontozok. Honfitársaik ennél jobbakat tesznek le az asztalra a műfajban. Az ambient és zajbetétek viszont nagyon jók. A Tower Of Silence miatt kap plusz fél pontot.

A név kötelez - a hangzása fantasztikusan jó. Az is tetszett, hogy a nyolc húros gitár adta lehetőség nincs az első pillanatban ellőve, és nem dominálja végig az anyagot. Brutálisan súlyos és vastag, de ott van a kellő mennyiségű kosz, atmoszféra és a köd is az egészen. A borítókép is nagyon passzol. A pár kihagyott ziccer ellenére is nagyon tetszett, köszönöm az ajánlónak! Egy hét elteltével már a kihagyott ziccerek sem zavarnak, ez bizony 10-es.

A funeral doom a black metal mellett a másik kedvenc fémzenei alműfajom. De nem az ilyen. Itt a légiesség lenne az egyik fontos alapvetés, ezzel teljesen ellenében dolgozik a dobos, aki megveszekedett erőlködéssel veri szét a zenét, és még csak nem is érdekes témákkal. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondanám, hogy a funeral doom egy olyan ambient zene, amiben van gitár és dob is. A dallamszekció egyszerű hangjegytologatást csinál a komfortzónából egy pillanatra sem kilépve... Minden műfajban vannak magamnak felállított etalonok, amihez hasonlítanom kell az adott jelöltet. Az orosz Septic Mind - The True Call lemeze egy ilyen etalon például. Vagy a Nordlumo egyetlene ezidáig. Csak nem az is orosz... Nahát!

Mai mércével mérve lehetetlen lemezhossz, de mi még ehhez szoktunk régen. Kicsit zavarban vagyok most, mert mindenki, aki rohadt különlegesnek akar látszódni, ezt a bandát emlegeti a kedvencei között. Persze hallom én, hogy más a süti, de ez csak az ismertek között más... Ehhez képest az ismeretlenség legmélyebb bugyraiban sokkal határokat feszegetőbb zenék léteznek. És most nem olyanokra gondolok, mint az Igorrr, mert az csak egy túlerőltetett giccshalmaz szerintem (ja, meg az is az ismertek mezőnyében van mára már). Úgy a harmadik daltól fasza lemez ez, de van a különc műfajban sokkal jobb is (Oranssi Pazuzu pl.). Egybe nem tudok belekötni. A hangzásába. Az zseniális. Az első két dal nem értem, mit keres a lemezen...

Egy újabb fantasztikus giccsborító... de a valódi gond a zene. Unalmas, langyi és egysíkú. A női énektől meg behaltam. Szép és cuki, de legalább ennyire csöpögős is. Engem amúgy a Summoning sem fogott meg soha. A fantasy nekem is csak dungeon synth-tel működik. Na jó, látom, mindenki 5-6-ot adogat, én akkor különc leszek.

A Metal Archivesen fellelhető "lyrical themes"-en jót nevettem. "Legend of the Wandering Jew, Religion, Atheism, inner struggles". Azért a Sínai-félszigeten vándorló zsidók és Mózes valamint Áron csodatevései elég furán passzolnak az ateizmushoz. A szövegek ott fent vannak, ha lesz egy kis időm, belemélyedek, mert lehet csavar a dologban. Mindenesetre okos zene ez, mégha néha idegesítő is.

A zene szimplán csak untatott, de ez az énekkarosan szögletes éneklés valami halálos volt... Amúgy minden profi, ebből kifolyólag unalmas is.

Nekem viszont nagyon bejön. Már-már oroszosan jó hangulatú doom cucc ez. A régi Paradise Lost és a My Dying Bride szerintem nem írt ilyen jó nótákat. Általában ráérősen hallgatok zenéket, és mindig csinálok közben valamit. A kedvenc zenéimre általában ráaggatják, hogy azok csak háttérzenék. Igen, így van. Viszont nagyon szórakoztatóak számomra. A Boymester által említett hangulat itt nagyon megvan. És jaja, ahogy a Miki mondja: túlságosan nem is hasonlít a két fenti bandára.

Morcos szavaihoz még annyit tennék hozzá, hogy a gusztustalanság mellé nagyon disszonáns a giccsborító meg a giccshangzás. Mindig ellenérzést váltott ki belőlem az, hogy rohadt dühösek és súlyosak vagyunk, de patikatisztaságú a felvétel a borító meg tűéles. Az egyensortnacit meg tényleg nem értem. :-) Valószínű amúgy, hogy jópofa srácok ezek, kérdés számomra, hogy mennyire veszik magukat komolyan. :-D Én a zenét nem tudom.

Na, ez kemény feladvány. Egyrész olyan gyönyörűen analóg módon szól, amennyie csak lehet. A Death nyúlás egyértelmű, de ki is egészíti azt ezzel - azzal. A hörgés nem jön be, és egész lemezhosszban azért agyrázkódást okoz. A pontszámban benne van a tiszteletem is.

Sok 80-as évekbeli popzenét hallgatok, és ez olyan, mintha a Sisters Of Mercy fúzionálna ezekkel. Valóban, egy kis david bowies sötét betegség kéne még bele, akkor lenne tökéletes. Az álló harmóniás alapok szokásosan (ahogy mindig) ütősen hatnak rám.

A műfaj jellegzetessége a 7/8 - 9/8, ezen annyira én nem akadok fent, de ahogy a Devil Csaba mondja, ezen felül is tényleg eléggé iskolamunka a dob. És nekem a női ének is modoros kicsit nem csak a férfi. Nyári estére, vízparti sörözőbe kiváló hangulattámasztó zene ez, de magáért nem hallgatnám.

Miki, nekem meg csak az ének tetszett. Bejön ez a Brian Johnson / Mark Tornillo vonal ezzel a kakaskukorékolással. Ellenben nem szeretem az ilyen szétvasalt basszusgitárt, a dinamikátlan, egyenhangerőre húzott dobokat. Természetesen az irreális megszólalás csak egy dolog. A nagyobb baj az, hogy százezerszer hallottuk már ezeket a riffeket is. Borítóért sosem változtatok a ponton, mert a zene a lényeg, de ahogy nézem, nem akar kikopni a metal színtérről a giccsborítós jelenség. :-D

A Sunrot a Thou által kitaposott úton halad. Elejét végét lecsíptem volna, közte súlyos masszát találunk. Hatalmas potenciál van a zenéjükben, de nincs kiaknázva. A Tower of Silence a csúcspont, akarom mondani a mélypont (ez az ő esetükben a pozitívum).

A hozzászólások teljesen jól körül írják, többet én se tudok hozzáfűzni. Megjelenésekor engem is letaglózott, de idővel tompult az éle.

Jobban örültem volna, ha az első szám death/doom vonalán maradnak, és nem színesítik (oldják fel?) az albumot.

Színpadias. Ezt éreztem az egész albumon keresztül hallgatás közben. A nyújtott, siránkozó, merengő ének elvágta a kapcsolódási pontokat a zenéhez, pedig akadt bőven jó ötlet (pl. It Does Not Followban). A Halow első felében sok a Sólstafir áthallás, de számról-számra ki lehetne vesézni a hatásokat, részleteket, mert változatos, sokrétű zene. A Det Tomme Kalde Morke utolsó ?elektronikus? harmada nagyon tetszett.

A blackes elemek némileg feldobták a zenét, és így nem csak egy csupasz szimfonikus power anyagot kapunk, de a női ének az akusztikus gitárral úgy töri meg a lendületet, ahogy a reklámblokk az esti filmpremiert. A koncepciót illetően kicsit zavarban vagyok, vegyesre sikerült az összkép.

Nem volt az éneknek olyan szegmense, ami tetszett volna. Se a dallamos, se a durva ének. A hangszeres tagok jól teljesítettek, de itt is csak inkább a technikát tudom pozitívumként kiemelni. Érzelmi többletet nem adott.

Nagaarum véleményével értek egyet. Nem jó ómen, ha azt nézem mikor ér véget a zene, mert ez a nyájas éneklés engem kikészít. A zene pedig nem sok pluszt ad.

Már az első szám minimalizmusa meggyőzött. A második-harmadik dalban nagyfokú Cult of Luna hatást véltem felfedezni, hogy aztán kicsit leüljön a lemez. De ez csak előkészítése volt a Titane II-nek, ami megsemmisített. Mélységes, sötét és gyönyörű egyszerre.

Időnként stílusidegen elemekkel díszítik a brutal death/deathcore muzsikát, de hiányoznak a megjegyezhető riffek, amik kapaszkodót adnának. A megszólalásra, a technikai részére nem lehet panasz.

Tetszett a lemez hangzása, de főleg a basszusgitáré. Néha már úgy tűnt, mintha ikergitárként használnák, máskor meg teljesen külön életet élt. Nagyon élik ezt a death-jazz fúziót. Én már kevésbé. Nem sok témába lehet megkapaszkodni. Érdekes volt az utolsó számban a fősodortól eltérő különféle szólók.

Csak névről ismertem a bandát. Slágeres dalok, fütyülhető-fülbemászó refrénekkel, amiket unalomig ismételnek. A This murder takes two-ról King Dude ugrott be. A többi szám lazán elcsordogált.

Múltkor a Savage Master albumánál kapcsolatban írta ensomhet, hogy akár mesterséges intelligencia is írhatta volna. A Blood Star lemezénél most teljesen ezt éreztem, annyira ?arctalan? ez a produkció. Az is szembe jutott, hogy ez igazából egy időkapszula 1987-ből, úgy mindenestül. Zenével, szöveggel, megszólalással, borítóval együtt.

Blitz éneke megosztó, valaki szereti, másokat taszít, ahogy engem is. Bár a The Surgeon-ban, ahogy szaval az tetszett, talán azért mert ez olyan volt, ahogy annak idején Martin Walkyier darálta a szöveget a Skycladben.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 488. 489. 490. 491. 492. 493. 494. 495. ... 503. Full screen Vertikális nézet

2023. május 31.													∑:

1.	Crust Wanderers	10	7.5	7.5	9	9	9.5	8.5	8	8	10	8.5	8.7

2.	D?dheimsgard Black Medium Current	8	7	8	8	10	9	9	10	9	8.5	7.5	8.5

3.	Ahasver Causa Sui	7	9	8.5	9	8	9	6.5	7.5	7	8	6.5	7.8

4.	Ikarie Arde	9	7.5	9	9.5	7.5	5	8	4	8	9.5	9	7.8

5.	Sunrot The Unfailing Rope	6	7	8	7	7	7.5	7	8.5	6.5	7.5	7.5	7.2

6.	VoidCeremony Threads of Unknowing	4	7	5	6.5	7.5	8	7.5	9	9.5	7	6.5	7

7.	Blood Star First Sighting	9	9	5	6	8	4	7.5	9	7	6.5	5	6.9

8.	Woe Unto Me Along the Meandering Ordeals, ...	7	7	6	7.5	8	7	7	6.5	9	4	7	6.9

9.	Isole Anesidora	5	6	6	6.5	9	6.5	9	8	7	5	5	6.6

10.	The 69 Eyes Death of Darkness	10	8	5	7	6	5	5	6	5	8	4	6.3

11.	Overkill Scorched	2	9	8	4	6.5	3.5	7	7	4	5	5	5.5

12.	Stillbirth Homo Deus	1	7	4	6	7	7.5	6	8	4	3	6.5	5.5

13.	Ancient Mastery Chapter Two: The Resistance	2	6	6	3	3	6	6	5	5	4	6	4.7

∑:		6.5	7.5	6.6	6.8	7.4	6.7	7.2	7.4	6.8	6.6	6.5	6.9