Elment egynek.
Köszi a kritikát! + Dimmurtal tökéletesen megfogalmazta a lényeget!
Mert ez aztán nincs összelopkodva más bandák zenéjéből...
Ez meg a másik "gyöngyszem", tiszta korai Carcass, de az nem baj. Ezek nem "nyúlják le a Carcass első lemezét egy az egyben", á, dehogy.
"Boarzasztóan" hosszú.
Szeretem az ilyen okkult, egyedi hangulatú zenéket.
Kismillió van az ilyen thrash zenékből, átlagos.
Jó lemez, egy üde színfolt a körben számomra.
Vannak kiemelkedő pillanatai, s néhol kiváltképpen hangulatos is, de hosszú távon az avatatlan fülek számára hamar fárasztó lehet. Talán túl sok a körítés, de valahol - sajnos - ez talán a stílus sajátja is, amit viszont itt a srácok túlzásba is visznek. Az ékes finn anyanyelven előadott dalok mindenesetre jól hangzanak, és talán a kevésbé direkt figura miatt nem működnek úgy a számok. - Élőben ezek a nóták azért sokkal jobban ütnek. :) - A stílussal most ismerkedők számára talán nem ez a legjobb kezdés. Inkább mással kezdenék. - Én azért - ha este hagy otthon a család - viszont elég jól elvagyok vele egy pohár sörrel a kezemben. :)
Sok unatkozó zenész leporolta a Bal-Sagoth albumokat és ennyi. Legalább új dalokat írtak volna, nem pedig szolgai módon átcímkézik a régi nótákat némi ráncfelvarrással... Megmosolyogtató próbálkozás, amit nehéz komolyan venni annak tükrében , hogy milyen pofátlanul lenyúlják egy közel 15 éve parkoló pályán veszteglő zenekar stílusát. (Elvégre egy újszülöttnek minden vicc új. ) Remélem ez is bekerül az egyalbumos projektek közé.
The Black Dahlia Murder v 2.065322678832......... Vagy ctrl + c/ ctrl + v?!
Talán az ismert első világháborús hangulat miatt is ragadt magával ez az egyszemélyes germán zenekar. Jól kihasználja az adott stíluselemeket, nem is akar többnek látszani, mint ami valójában: black/death metal. A deutscher gesang ráadásul tökéletesen illik ezt az első nagy világégést leíró vérszipolyhoz. - Nem tökéletes, de nem is akar annak látszani. Egyszerűen egy b/d metal ami tökéletes témaválasztása miatt hallgathatóvá sikerült. :) - Az apró zenei megoldások csak mélyítik az újrahallgathatóságot. - Genre szűzeknek is érdemes kipróbálniuk. :)
Hirtelen Devin Townsend mester neve ugrott be, de csak egy pillanatra... Igaz a mondás, van itt minden, mint a búcsúban. - A témák egész jól előjönnek, csak épp' nem sikerül egy egésszé rendezni. A vokál ráadásul teljesen stílusidegen. Dave Tyo hangja ugyan minden, csak épp' nem egyedi, ami talán elvihetné a hátán a produkciót. - Az a baj, hogy bárhonnan forgatom én csak a mester munkáihoz hasonlítom, lehet bennem van a hiba. - A szólómunka pedig édeskevés, hogy egy ilyen produkciót elvigyen a hátán. (20 évvel ezelőtt talán több esélye lett volna.)
Tökéletes Carcass cover band. :) Talán a nóták hossza kicsit hosszabb a kelleténél, de még ez is el van nézve a japánoknak. :) Szóval a zenekar jó úton jár a Carcass-i hagyományok kellő ápolásában, akár csak a Haemorrhage vagy a The County Medical Examiners - meg még vagy pár ezer másik banda. :D - Aki imádja az anyabanda Reek of... és Necroticism éráját, az itt nem fog unatkozni. - Csak mellékesen, rohadt jó riffek vannak itt, tessék hallgatni. :)
Huh, én egész jól elvoltam vele, bár próbáltam mélyen keresni az avantgarde elemeket - ha már valaki Kátait említett. :) - Jó igen, van benne némi esszencia a régi korszakból valami... De részemről ez túl erős jelző lenne. - Inkább tartom az egészet egy jó erősen megtámogatott szintetizátoros black metalnak, ami kétségtelen, hogy egyes részeken különös hangulatot áraszt. - Egyben meredek lehet, de szódával elmegy. - Részemről a vokál a gyenge pont, ott vártam valami áttörőt. Filmbetéteket, párbeszédeket, archív bevágásokat, stb... Kezdők gyomrát igen hamar megfekheti, a hagzásra igencsak jellemző a túlhalmozottság, s a "hangszerek"?! aránytalansága. - Ezeket félretéve még szerethető cucc is. :) Bila-Git erősen javallott. :D
Nem rossz, nem rossz... Szódával elmegy. - Az első nóta egész lendületesnek tűnt, aztán nem kaptunk cserébe semmit, csak unalmas már a 70-es években is tucat blues alapú rock muzsikát. Hiába, több lett volna benne, de aztán elfogyott fokozatosan a remény. - Egy Blue Öyster Cult a kisujjából kirázta volna ezt az albumot, pedig ők aztán nem mai csókák. :D
Az Enforced új albuma pont olyan, mint amikor a Slayer-t és a Power Trip-et beleejted egy NDK-s turmixgépbe, és véletlenül megnyomod azt a nagy piros gombot. :D - Aki vérbeli crossover rajongó sem fogja megbánni a jó adagnyi thrash metal hatást. - Egy tuti, a bárdok biztos anyatejként szívták magukba a klasszikus - és szinte rozsadásszegként húsba vágó - teljes Hanneman-King szólót. :) - Még egy jó tanács, tessék hangosan hallgatni! :)
Nahát, hogy Katowice-ben micsoda lengyel zenekarok teremnek?! - Aki olyan álomvilágban élő negyvenes, mint én, vagy csak egyszerűen szereti az erős Cradle of Filth és Rotting Christ hatásoktól sem mentes szimfonikus black metalt az ne is menjen tovább. Az átlag 4,5 percre tehető nóták pedig épp' ideális hosszúságúnak tűnnek. Ebbe aztán higgyük el belefér a felvezetés, áriázás, elszállós akusztikus betét és szólózás is. - Kompakt kis lemez ez polák barátainktól a stílus kedvelőinek. Agnieszka-ért pedig a tűzbe tennénk a kezünket (is). :) - Még azt nem tudom, hogy Rafał miként tudja egy az egyben hozni Dani hangját a C.O.F.-ból? :D
Lehet, hogy kissé kevés a mondanivaló, néhol unalomba fullad, de a hangzás miatt mégis szivesen hallgattam. szeretem ezt a műfajt lehet, hogy kicsit elnéző vagyok, de pozitív nyomot hagyott.
Kicsit sok a szinti, és sokszor volt olyan érzésem, mintha már hallottam volna valahol. Amúgy lendületes és szórakoztató.
Mintha a Fleshgod-ot összegyúrták volna a Carach Angren-nel és nyakon öntötték volna a Stortregn-nel. Jól megidézi az említett bandákat, mégsem tűnik másolásnak. Nagy kedvenc.
Sose gondoltam volna, hogy egy német nyelven előadott lemez ennyire tetszeni fog. Kellemes meglepetés. Köszi
Túl sok mindent sűrítettek ebbe a lemezbe, néhol már fárasztóan sokat. A tiszta ének kissé idegesítő számomra.
Carcass-t nem hallgattam és hogyha ehhez hasonlít nem is fogok. se a zene se a hangzás nem tetszik.
Ez az album a végére még sokkal rosszabb mint az elején. Sajnálom azt a sok időt amit erre a lemezre elszartam, de hát a becsület az becsület.
Nekem ez a gót mesterkéltség nem jön be. Az énekes hangja meg helyenként kifejezetten idegesített.
Tisztességes munka, számomra semmi kiemelkedőt nem nyújt.
Szép a női vokál de nekem hamar kifullad, és unalmassá válik. Azt csak félve merem leírni, hogy itt-ott hamiskás.
Ennek a Brimstone Coven zeneileg a dédapja, akivel lehet, hogy nem is találkoztak időben. Úgy lehet összehasonlítani, mint az óvodást a kisnyugdíjassal. Viszont ott egy tapasztalt, átlagos nyuggerről van szó, itt meg egy kicsit kapkodósabb, szétszórtabb, hisztisebb kisgyerekről. Érdekes lemez ez, de messze nem kiemelkedő vagy maradandó.
Ez is nagy királyság, bár az én ízlésemnek nagyon tömény. Van egy nagyon jó fagyizó, ahol rohadt finom nyalnivalót lehet kapni, ráadásul kevés pénzért hatalmas gombócot. Ez a hely jutott róla eszembe, mert ez a lemez olyan, mintha 3 gombócot kértem volna a kedvenc ízemből és a végét már képtelen lettem volna megenni, inkább eldobtam.
Én nem mondanám lélektelennek, sőt van benne szufla rendesen, csupán hosszú és a ének lehetett volna jobb. Ez a fajta rikácsolás nekem valahogy sosem jött be. Technikailag, zeneileg hibátlan egyébként.
Király háborús black/death metal, ami kiemelkedik a többi százból, csak fül kérdése.
Össze-vissza útkresés, de kétség kívül bizalomgerjesztő. Mennyi ilyen banda volt 20 évvel ezelőtt...
A műfaji ismeret és nyitottság hiánya valamelyest felmentést ad a gyógyíthatatlan süketség alól, mivel ez egy igazán morbid élvezet! Death/grind keverékekből jobb szeretem a rövidebb anyagokat sok kapaszkodóval, de ez nagyon odaver! Fél órába sűrítve viszont jobban bejött volna.
Én hibátlannak nem mondanám, mert valóban hosszú, egyébként pedig nagyon egyedi és igényes zene magas hangulati faktorral.
Nálam pont annyit forognak a 70-es évek zenéi, mint a maiak. Minden idők legkreatívabb, legújítobb korszaka volt, ami megalapozott minden mai fémzenét. Aki ezt elfelejti, az a rock és metal világ nagyobbik felének hátat fordít és csak felszínes ismeretekkel rendelkezhet bármilyen műfajról. Jó kis múltidézés a Brimstone Coven új anyaga is, a régebbieket is kedveltem. Egy kis blues, kis doom, kis heavy psych és okkult hangulat, bár ez utóbbi azért nem olyan erőteljles, mint ahogy itt írtátok. Ez a hangulat alap volt a legtöbb bandánál. Eszembe juttatta a pár évvel ezelőtti Obsidian Sea lemezt (Strangers), ahol ugyanezt a hangulatot vették elő, csak méretesebb dallamokkal, már-már slágerekkel. Itt ezeket hiányolom.
Nem különösebben kenyerem a thrash a maga korlátolt megoldásai miatt, de minden évben akad 3-5 lemez, ami meggyőz a műfaj életképességéről. Ez is egy ilyen korong.
"Egynek elmegy" kategória sajnos. A női ének szinte oda nem illő módon szólal meg benne.
Nem az én zeném sajnos.
Ez meg a Darzamat ellentétje borító tekintetében. Sokkal jobb, mint a zene.
Sajnos a legtöbb tech deathtel nem vagyunk nagy barátságban, pontosan azért ami ezen a lemezen történik. Tökéletesen kimért, polírozott anyag, de hiányolom belőle a lelket és a megjegyezhető témákat. A kis core-os beütés sem az én kenyerem, az ének pedig kicsit zavart emiatt.
Nekem kb 3. hallgatásra ütött be, előtte valamiért annyira nem fogott meg csak az In's Niemansland. Nem tudom miért tetszett kevésbé korábban, most végig élveztem. A másik kedvencem az albumról a Die schlacht bei Tannenberg lett, az is zseniális. Egyedül az outro az, amit gyengébbnek érzek, de valószínűleg bennem van a hiba, nem a kedvenceim az akusztikus számok. Szerencsére rövid, úgyhogy nem sok vizet zavar.
Sokkal rosszabbra számítottam a tagek alapján, de egész okés volt. A tiszta ének sem volt vészes.
Erre maga a Carcass is elismerően bólintana.
A francia Kátai Tamás most sem volt képes hibázni. A hossza ellenére sem unalmas, rendkívül hangulatos anyag. Talán a hegedűs részek voltak a kedvenceim, de a thrashesebb darabok (pl Dy'th) is ugyanazon a magas színvonalon pörögtek. A hangzás is csak rádobott a hangulatra, tökéletesen illik ehhez az elszállós anyaghoz. Kifejezetten melodikus albumról van szó, disszonanciát egy cseppnyit sem véltem felfedezni többszöri hallgatás után sem. Érdemes utánanézni a szó jelentésének.
Nem egy világmegváltó, de kellemes lemez volt, a hossza is tökéletes, pont jólesett.
Az első 2 szám elég átlagos volt, féltem hogy az egész album olyan lesz, de a harmadik számtól nagyon beindult és ki is tartott a lendület a lemez végéig. A Power Tripet juttatta eszembe, ami csak jó lehet. Első hallgatásra 8,5, de simán mehet ez a pontszám még feljebb is.
Kellemes meglepetés volt, hogy a zene nem olyan borzalmas, mint a borító. Voltak rajta jobb pillanatok, de többségében csak elment a háttérben, nem nagyon kaptam fel a fejem semmire.
Nagyon különleges hangulata van az okkult témákkal operáló finn stoner/doom banda negyedik lemezének. Nem a kedvenc stílusom, de kétségkívül képes a zene hatást gyakorolni rám. A végére kissé vontatott lett.
Na, ezért szeretem a HP-t! Lehet, hogy ezzel az albummal soha sem futottam volna össze, ha nem hallgatnám lelkesen a beajánlott lemezeket! Ez például egy olyan gyöngyszem, melynek első hangjait meghallva tudtam, hogy maximális pontszámot fogok adni. Első lemezes amerikai, brit és svéd tagokból álló banda, akik nem ma kezdték a szakmát. Szimfonikus death metal felső fokon!
Egy újabb gyémánt! Technikás death metal, de hála az égnek, nincs túlmatekozva! A billentyűs betétek fokozzák a hangulati faktort, a riffek arcba mászóak, a szólók tökéletesek, a dobos kreatív, a hangzás bivaly. Nem tudok rá kevesebbet adni!
Szerintem ez egy király album! A német nyelv tökéletesen illik a témához. Az I. világháború ihlette alkotás remek black/death dalok által prezentálva, sok emlékezetes momentummal!
Érdekes egyveleg, tulajdonképpen tetszett. Útkeresés zajlik, de szerintem hamar rátalálnak majd a saját ízvilágra.
Egyértelmű a Carcass párhuzam, de ez annál lényegesen gyengébb produkció. Ettől függetlenül a régi sulis death/grind rajongóinak okozhat néhány kellemes pillanatot.
12 dal egy olyan kígyó haláláról, átváltozásáról, és újjászületéséről, mely a telepátia segítségével képes kommunikálni. Ezt a szövegvilágot a gyönyörű borító is tökéletesen alátámasztja. Kínzó látomások, gyötrő érzések rendkívül egyedi black metal tételekben megfogalmazva. A hibái ellenére ez egy remek alkotás!
Jó néha ilyeneket is meghallgatni. A hagyományok ápolása mellett igen is van létjogosultsága a hard rock zenéknek, még annak ellenére is, hogy a hőskorban ennél sokkal-sokkal jobb lemezek születtek. Gyorsan meg is hallgatom egyik kedvenc Uriah Heep dalomat (Lady in Black)!
Jó kis thrash zúzda! Gyilkos, kompromisszum mentes, de nem emlékezetes! Koncertre való!
Ismertem,, szerettem, és rendszeresen hallgattam a banda 2009-es Solfernus' Path című albumát. Fogalmam sincs, hová tűntek az elmúlt tizenegy évben, hiszen azóta csak tavaly jelent meg két single anyag, melyek az idei nagylemezt voltak hivatottak felvezetni. Általában csipázom a lengyel zenekarokat, de ez most egy picit átlagosra sikeredett. Viszont díjazom a kitartást, valamint a hangulatos borítót és a design-t.
Saját stílusában ez nekem nagyon átlagosnak, tucatnak tűnik. Mennyivel jobb a Brimstone Coven.
Benedictionem meam super eam.
Bárcsak a legutóbbi Fleshgod Apocalypse szólt volna ilyen jól. Ezen lemez személyében az ajánló tényleg nem akármit tett elém. Minden tökély, minden perce élvezetes. Perfekcionista alkotás! Ki kell emelnem a hangzást, elképesztő hangmérnöki teljesítmény! Köszönet az ajánlónak!
Olyan, mint egy low budget Marduk. Hozza az egyszemélyes zenekarok hiányosságait. A német nyelvet nem szeretem és a borító sem válik az előnyére, mert az inkább komikus. Összességében egy átlagos német black metalt kapunk, csodát senki ne várjon, de legalább nálam átment a vizsgán.
Elsőlemezeshez képest elég profi. A groove ízvilág bezavart valamelyest, azt annyira nem szerettem, ezért is a 8.5 pont. De ez így is egy jó lemez!
Egy rendkívül gyenge Carcass tribute banda. Azonban amíg az anyabanda kiváló számokat alkotott, ezek jóval átlag alattiakat. A hangzást sikerült lekoppintani és ebben ki is merült a lemez. Ki kell emelnem a ?dobos? ?munkáját?, mivel a teljesítménye a Carcass régi és új dobosához képest is értékelhetetlen! A gitárhangzás viszonylag megfelelő lekoppintásáért (már ha ez egyáltalán érték) adok nagy jóindulattal plusz egy pontot.
Nagyon disszonáns hangzású és végtelen hosszú anyag, az egyszemélyes zenekarokra jellemző teljes kontrolvesztéssel. Van itt minden, mint a búcsúban, csak ömlesztve, kapaszkodó nélkül. A hangzás pocsék, a hangszerek szinte kivehetetlenek, ez alól csak a szintetizátor kivétel, mert a szintetizátor az szól mint az állat. Ez így ebben a formában elfogadhatatlan!
Mostanában bejönnek ezek az okkult zenék. Az előző körben is volt egy és most ez. Ez egy kicsit visszafogottabb így a pontszámom is. De jó ez!
Egy ütős thrash metal lemez nálam mindig magas hozzáadott értéket képvisel. Egyenlőre csak 9.5 pont, de a pontváltoztatás joga fenntartva, természetesen csak szigorúan felfelé!
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Mai világunk veszett hangulata a sludg/doom stoner zenékre is rányomja a jegyét. Különös atmoszférája van, aki szeret elmerülni, vagy borzongani próbálkozzon fele. Zeneileg alap sémák, de a hozzáadott zenei hangulatképek jócskán megdobják.
Klasszikus black/death az "I. világháborúból". Patent cucc. A háborúellenes plakátról köszi az infót.
Aki a Carcass-t szereti rossz ember nem lehet. Hogy károg a Carcass rajongó varjú? - Kár-Kássz
Igazi kecskefőző okkult zene. Nagyszerű hevy riffek, jó témák. A műfaj szerelmeseinek kötelező darab.
Ez csak is levehető ajtós NDK-s turmixgépben mehet! Bitangjóóóóó!!!
Bitang jó lett az új Bal-Sagoth lemez!
A Carcass is végre visszatalált a gyökerekhez!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 446. 447. 448. 449. 450. 451. 452. 453. ... 509. Full screen Vertikális nézet
2021. augusztus 14.
69Nostromo79 banya07 boymester CarolusRex dimmurtal Husky Armand mike666 ∑:
1.
Enforced
Kill Grid
6 9 7 9 8.5 8 9.5 9   8.1
2. banya07
Dead World Reclamati...
Aura of Iniquity
8 6 10 7 5.5 10 10     8.1
3.
Wizardthrone
Hypercube Necrodimensions
10 5 8 8 5.5 10 10   10 8.1
4. 69Nostromo79
Kanonenfieber
Menschenmühle
3 9.5 9 8 9 8.5 6 8   7.6
5. cheerleader
Darzamat
A Philosopher at the End of th...
9 9 7 6 6.5 7.5 5     7.1
6. Husky
All Is Ashes
What Comes Next
8 6 7 6.5 6.5 7.5 8.5     7.1
7.
Brimstone Coven
The Woes of a Mortal Earth
9 6 5 7 8 6 8 7   7
8. Armand
Boar
Hulluuden Mandala
7 7.5 8 6 5.5 6.5 3 6   6.2
9.
Pharmacist
Medical Renditions of Grinding...
1 9.5 3 7.5 9 7 2 7 8.5 5.6
10. CarolusRex
Esoctrilihum
Dy'th Requiem for the Serpent ...
1 7.5 1 8 10 8 1     5.2
∑:
6.6 7.5 6.5 7.3 7.4 7.9 6.3 7.4 9.3 7
NeraNature - Foresting Wounds (2011)
Kritika, oldboy @ 2011. május 28., szombat, 11:14
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 10.126 seconds to render