Hú, ez nagyon jó! meg is keresem a korábbi anyagaikat. :-)
Nem túl kiemelkedő, de van benne valami, amim miatt hajlandó vagyok újra elővenni.
Ha már black/death, akkor minimum ilyen legyen!
Ahogy azt leírtam már az ismertetőben.
Zeneileg rendben van ez, ráadásul biztosan van közönsége is, csak nem én. Háttérzenének kiváló. De számomra kb. ennyi élvezeti értéke volt.
Csapongó. Néha úgy tűnik, mintha egy kezdő banda, akik nem tudják eldönteni, mely stílus is legyen az irány felvette volna valamennyi elkészült dalát lesz, ami lesz alapon. Erős és kevésbé erős dalok egy csokorban. Az meg, hogy nem egységesen angolul énekelnek érdekes ugyan, de számomra legalább annyira fárasztó is...
Unalmas, annak ellenére, hogy azért van egy bizonyos hangulata, csak nem nekem készült.
Semleges hetes. Nem fogott meg annyira, hogy újból és újból elővegyem vagy leássak a gyökereikhez, vagy akár igyekezzek élőben elcsípni őket...
Egy jószándékú hatos...
Összenyom a súlya. Többször is azt éreztem, végre történik majd valami izgalmas, aztán történt is lett, csak nem volt izgalmas. Számomra legalábbis...
Ez mi a tököm? Kurva szar oxt ennyi.
Ez végképp nem tetszik.
Ezt már hallottam sokszor. Minden ugyanaz. Sablon hangzás, énekhang. Szóval semmi kiemelkedő. Bár a tököm tudja ki dobol.
Maga a zenével nincs semmi gondom. Az a baj, hogy nem érdekel ez a zene. Biztos vannak rajongói, sőt píposan ha valahol szól még tetszik is de, hogy én magamtól meghallgassam az kizárt. Ahogy hallom ha már ilyen még a lendület is hiányzik. Unalmas ez mint a rosszul választott házasság utáni szex. Főleg ha eltelt legalább öt év.
Summoning keveredik az Elend-el. Nem egy Raison D'etre de jó, és ez a lényeg. Tetszett.
Mivel legszívesebben mindig ködben élnék, itt meg mindig rohadt meleg van, legalább zeneileg utaztam egy kicsit. Lerohadt lelkivilágomnak ez jólesett.
Már maga az együttes szimpatikus. Elég jó számok is vannak. Annyi, hogy én jobban szeretem a nyersebb zenéket. A szólók is tetszenek. Fasza lett ez. Szerintem voltak ennél zsengébb lemezeik is. A heavy-s részek szerintem jót tettek a lemeznek.
Az Incantation is mindig harmadvonal volt, ez se jobb. Ha ők jönnének ide salgótarjánba nem balázs puli, nem kérdéses hová mennék. (már hallom balázs pulira mennél köcsög)De ez mint death metal elég zsenge.
Nálam az ének lefelé húzta a pontot meg kicsit hosszú is.
Már vagy hússzor lement én rákattantam.
A dob tényleg jó a többi meg elmegy.
Vannak jó részei főleg instrumentálisan de nem tud végig lekötni.
Még háttérzenének is unalmas de legalább hosszú. Prüntyögés , semmi mondanivaló
Csapongó de élvezhető.
Szinte elviselhetetlen. Az elején jól indul de hamar elkezdtem sikoltozni én is, hogy mikor lesz már vége.
Semmi kiemelkedő, de szórakoztató.
Biztos megvan ennek is a közönsége, de én nagyon nem tartozok közéjük. Néhol a basszusgitár tetszett de ez minden. Sablonos kiszámítható, helyenként egy kis Helloween koppintás. Az ilyet messzire elkerülöm ha lehet.
Nekiugrottam párszor de nekem ez csak egy dinamikátlan unalma zajhalmaz.
Most ennyi, de még küzdök vele. Valahogy nem akarja magát átpréselni a tudatomon. Nekem eddig a Mantiis jobban tetszik.
Tartalommentes szórakoztatás. Olyan ez, mint egy mondanivaló nélküli film, ami egyszer rendben van, de nem kívánja belőle az ember a repetát.
Semmi hallatlan és semmi hallgathatatlan. Gojira valóban jelen van, mint hatás.
Elment mellettem. Hidegen hagyott minden perce.
Kegyetlen unalmas! Elvett az életemből jó néhány értékes percet a semmire.
Éppen annyira időtálló és eredeti, mint a borító hozzá.
Nem érzek én itt olyan nagy problémákat. Van hangulata, és hát egy fekete muzsikának ez az egyik legfőbb erénye. Lehetne okosabban, elegánsabban, ugyan akkor részemről teljesen rendben van háttérzenének játékhoz, vagy csak úgy általában. Van egy oroszos bája.
Érdemtelenültúlhájpoltközhelykupac
Majd más földbe tiporja, nekem most nincs kedvem.
Szerintem nem annyira jó, mint amilyennek próbálja mutatni magát. Nem rosszak a témák, meg a szerkezetek, de a jó az nem ilyen. Nem kaptam fel a fejem egy megoldásra sem. Elhömpölyög szép méltóságteljesen, de nekem műanyagból van a súlya is. Érzek egy kis izzadságszagot. Lehet az a baj, hogy én az Incantationt sem tartom túl nagyra, itt meg sokan emlegetik. Számomra ők is csak a B kategóriás Immolation. Na ez még annyi sincs.
Nem rossz ez, nekem még jobban tetszik az elődjénél is.
Nem könnyítette meg a dolgomat abban, hogy végre egy jobb körátlagot produkálhassak.
Stílusában tökéletesen átlaglemez.
Megfelelő hangulatban még működhet is, de most valahogy nagyon untam az egészet.
Egy régi rajzfilmen jókat nevettem gyerekkoromban, amikor előkerültek a "mulattató micsodák". Ezt az érzést hozza számomra a lemez, mulattat.
Nincs gondom az oroszokkal, kifejezetten sok meglepetést tudnak okozni, bár most az lepett meg, hogy nem jutottunk egymással közelebbre...
Szórakoztató, de csak a maga egyszerű módján...
Újrahallgatási faktora nulla.
Zsíros szájjal habzsolom a súlyosságát, ugyanakkor hangulatlemez.
Mélységgel bíró, minden pillanatában izgalmas, változatos zene. Előremutató, minőségi, igényes, érzésekkel teli! Mi mást lehetne mondani?
Jó lemez. Több mint korrektnek tartom, amit itt összehoztak a fiúk. Több hallgatás után megjegyezhető dalokká kerekednek ki a szerzemények. Nem minden dalban egyformán magas az élvezeti faktor, de dominál a magas színvonal.
Az erős Gojira hatások miatt háttérben az egyéniség, de nagyon jók a dalok, nem tudok kevesebbet adni rá. Eléggé rákattantam, ami azt illeti. De lehet, hogy ebben benne van az is, hogy nagyon várom az új Gojirát.
Boring rock a javából. A How About című nóta után el is borult az agyam. Nem ajánlom senkinek.
Olyan érzéseket hoz elő belőlem, mint az Empyrium. Egyébként Dis Pater korábbi megnyilvánulásait is szeretem (főleg a Midnight Odyssey-t). Itt a hallgatóra van bízva, mi jelenik meg lelki szemei előtt. Engem a magas hegyek csendjébe, erdeibe, sziklái és tavai közé repít. Más a tengert látja benne... Mindenesetre nagyon szép zene!
Hozzáállásban néha a Solefald jutott eszembe, de meg sem közelíti azt. Bemutatják, hogyan lehet vidáman búslakodni. Ha ez jelent bármit is... De hogy a Viskiis II-ben hallottakra mi szükség volt... ráadásul több mint 7 percig?
Ki nem állhatom, ha valaki zokog egy lemezen. Lehet, hogy csak pár másodpercről van szó, de érvényes az összes többi olyan lemezre, ahol nagy kesergésében sírva fakad az énekes. Nem attól lesz valami szomorú és megindító, hogy valaki elkezd bőgni! Ez legyen a zene és a dallamok feladata. A tiszta ének ezek után meglepett. Zeneileg vannak értékelhető részek, főleg a Gatheringben, de ez a fajta depresszív vokál nem nekem való. De azt azért el tudom képzelni, hogy valaki rá tudjon hangolódni erre is.
Nem tudnám azt mondani, hogy rossz volt, valószínűleg kihoztak a fiúk ebből mindent, amit lehetett. De az Amon Amarth-nak engem sosem sikerült megmozgatnia. Nem kimondottan az én zeném, de stílusában jónak hallom.
Aki a középszerű, nulla izgalommal bíró power metalt is azért szereti, ami, az könnyen befogadja majd ezt a lemezt is. Én nem.
Kezdenek elbúrjánzani az Incantation táptalajából életre törő borzalmak. Szerintem alap az Incantation, érdemeik vitathatatlanok. A Ritual Chamber pedig jó érzékkel ragadja meg a lényeget. A hangzás, a beteg hangulat, az áporodott bűz, amit áraszt nálam mind pozitívum. Nem mérföldkő, de nagyon hatásos.
Nem igazán jött be. nehezen tudnám megfogalmazni hogy mi a baj. Talán az hogy zeneileg elég kreatív dolgokat is tudnának a srácok, de a potenciál nagyrésze bennük marad. Elsőre bőszen skippelgettem a dalok között, mert annyira nem kötött le, másodjára-harmadjára kapott esélyt, de nem győzött meg...
Ez megint szinte semmi, egyedül a Cheewhat Giant című átkötés hangulatisága tetszett - ami totál elüt az anyagon hallható fölösleges izmoskodástól -, ami azért nem sok. Amúgy ez olyan rossz, hogy azt hittem amerikaiak...
Időpocsékolás zenének álcázva...
na pontosan ez az a közhelyeken alapuló zene, ami három másodpercre sem mozgat meg. Annyira ötlettelen, hogy pontosan csereszabatos 5000 másik pont ugyanilyen stílusban nyomuló bandával. :-/
Összességében nem rossz anyag, csak eléggé szabadjára engedték a fantáziájukat a zenészek, így aztán rendesen darabjaira is hullanak a dalok. Legközelebb több komolysággal még akármi is lehet itt, mert hallhatóan ötletekből nincs hiány.
Biztos vannak hiányosságai meg gyengéi, nem is vitatnám, de szívesen hallgattam.
Jó régen tetszett már utoljára az Amon Amarth, már le is mondtam róluk teljesen. Hátraarc sajnos nem történt az első két lemezük irányába...
Ez a zene buta mint a föld, demós szintű black/death.. Részemről az a néhány jobb, bár amatőr szinten mozgó szólókezdemény sem menti meg.
Bár vannak benne nagyon elkapott részek, összességében nem tud lekötni.
Ígéretes, és talán ezt hallgattam a legtöbbször a heti HP-s cuccokból. Valahogy azt éreztem, hogy szinte az összes szám 1-2 perccel túl van nyújtva a kívánatoshoz, picit direktebben, pár témát. váltást kihagyva sokkal jobb lehetne ez. Az ígéret annyi benne, hogy a következő sokkal jobb lehet ennél.
Engem ez nem győzött meg.
Eléggé erőtlenre sikerült.
Nekem az ambient még háttérzenének sem működik, egyszerűen nem az én zeném.
"Kérészéletű" album. Néhány hallgatásig elszórakoztat, de az újabb hallgatások már semmit sem hoznak.
..........................0000 0000..........................
Kedvelem őket, de ez az album csalódás. Inkább közepes, átlagos témákból felépülő dalok, el lehet hallgatni, de még a két előző is körökkel veri.
Ebben a stílusban vagy nagyon jó/kiváló albumot írsz, végig (szinte) hibátlan dalokkal, vagy megy a süllyesztőbe.
Igazán az album végén kapott el, fogott meg a 6-7-8 dal.
Rég tetszett ennyire progresszív zene
Kedvemre való..
Nálam a vokál elég gyenge pontként jelenik meg....
Tömény sötét muzsika az emészthető fajtából...
Ez nálam egyelőre a kellemes hallgatnivaló, anélkül hogy ingert éreznék arra, hogy újra előkapjam.
Amennyire profi, annyira nem érdekes számomra.
Valaki mondta előttem, hogy ez amolyan Gojira black metalosítva, és valóban. Jól sikerült.
Ritkán kap el stoner hangulat, de olyankor valami ennél sokkal tökösebbre vágyom.
Ritkán fognak meg az ilyen zenék, nem is tudom, hogy miért de ez most elkapott. Nem érzem sötétnek, inkább nyugtató.
Valóban a mulattató a legjobb jelző erre a zenére. Bár igaz, hogy nagy a kavarodás, néha Moonspeel, néha Finntroll meg még ki tudja mi, de én nem tudok haragudni rájuk. Kifejezetten jó kedvre derültem tőle, ránctalanítónak még lehet elő fogom venni.
Én sem érzem úgy, hogy probléma lenne ezzel az albummal. Kifejezetten tetszett a szinte folyamatosn jól kivehető bőgő (nem az énekesre gondolok :))
Valószínűnek tartom, hogy az Amon Amarth rossz lemezzel soha nem fog előrukkolni, ha még nem hallottam volna a muzsikájukat valószínűleg nagyobb pontot adnék rá. A diszkográfia ismeretében azoban amellett, hogy jó az anyag, folyamatosan az az érzése az embernek, hogy ezt már hallotta. Úgy érzem, hogy beszorultak a saját image-skatulyájukba és nem nagyon tudnak szabadulni onnan. Valószínűleg ők is érzik ezt, próbálkoznak heavysebb megoldásokkal, konceptlemezzel, de még nem nagyon sikerült kitörni.
Felesleges
Nem az a fajta death metal, amiért élek-halok, de tény, hogy az elgondolást jól megvalósították.
Emlékszem, az első albumukra, itt a hp-n, az sokkal inkább nekem való volt. Ez már sok. Öreg vagyok én már ennyi újításhoz :)
Ezt sokat kellene hallgatni, hogy érezzem, de nem akarom sokat hallgatni.
Valamit én nem hallok gondolom, de a kiváló hangszeres játékon kívül semmit nem tudok ebben értékelni. Szikár egy valami, nem közvetít hangulatot.
Nagyon nem az én zeném és inkább idegesített, mint nem.
Nem metál, de szeretem az ilyet, nem is unalmas.
Semmilyen formában nem szimpatikus.
Kellemes hallgatnivaló. Nem mellesleg érdemes megjegyezni, hogy a lemezt kiadó Naturmacht Productions az egyik legjobb underground label az utóbbi években, nem nagyon nyúlnak mellé.
Kicsit olyan, mint a Hammerfall: kommersz, kiszámítható, mégis könnyen szerethető. Update: sajnos durván újra kell gondolnom a pontozásom,amit bevallom, egy-két dal meghallgatása után osztottam. Ugyanis két teljes meghallgatással később igencsak megkopott a kezdeti felszínes báj: nagyon üres az egész és a sablonhegyek nagyon sablonosak. Valójában nyoma sincs itt viking dicsőségnek, ízléses borítóba és sekélyes dallamszirupba bújtatott üzletszagot érzek.
A számcímek és a borító alapján felkészültem egy jó kis heavy/power fantasy csatára, de ezek a lovagok már rég nyugdíjba mentek. Ironikus a banda esetében a power metal jelző, ennél erőtlenebb valamit még hazánk vezető csapata sem enged meg magának. Ráadásul a dalok sem jók.
Aki az Incantationt szereti... az ezt is. Persze nem pont olyan, de nagyon egyértelműek a hatások, de ettől függetlenül ez egy nagyon erős, zord és sötét lemez.
A Mantiis számomra az utóbbi 10 év egyik csúcsteljesítménye volt, sőt az általam legtöbbre tartott lemezek között szerepel. Ennek megfelelően eléggé nagyok voltak az elvárásaim az új anyaggal kapcsolatban. Az első hallgatás után furcsán éreztem magamat, egy jó ideig jegeltem is az albumot. Aztán egyszercsak bent ragadt a lejátszóba. 10 pontot nem tudok rá adni, mert számomra nem koherens teljesen az anyag. De ettől függetlenül igencsak élvezhető zene, ezt már nem merem metálnak nevezni. Nagaának igazat kell adnom abban, hogy a technika megölné ezt a csodálatos hangulatot, mondhatni Pink Floydi mélységeket...Meg merem kockáztatni, hogy vannak a PF szintjén.
Átlagos, sőt inkább kicsit már idegesítő kategória
Egész hangulatos, még próbálkozom majd vele.
Nem is olyan rossz ez, mint ahogy a pontok mutatják
Ez is baromira unalmas. Próbálnak nagyon setétek és misztikusak lenni, csak közben a belegabalyodnak a sok pókhálóba. Néhány éneklős rész, mint a Polarisban elhozza a feloldozást pár percre, így a Depicting Abysmnál több pontot érdemel.
A borító mindent elárul
Vérbeli hisztizős black metál...ritka unalmas
Vérbeli legó-huszárok, profin tudják a 10-20 másodperces sablonelemeket úgy pakolgatni, hogy biztosan ne fárassza ki szegény hallgatót a végeredmény. Mindig is díjaztam az ilyen hozzállást. Kedvesek, hogy ennyire figyelnek a hallgatóság kényelmére. Most végleg kiderült számomra, hogy miért is nem hallgattam végig eddig egyetlen Amon Amarth albumot sem. Ez a "le se töltelek" kategória. A hörgéstől nem lesz keményebb a heavy metal. Túl van ez az egész polírozva, még a hörgést is túlgondolták. Persze ettől még nem adok rá 5 pontnál kevesebbet, mert nem bántja a fülemet, és a maga világában nyílván nagyszerű.
nem...és nem
Unalmas faforgácsolás...sima gépházi zaj...
Hangulatos, és izgalmas. Aki nem bírja a pszichedeliával "terhelt", súlyosan elszállós zenét, az nehéz perceknek néz elébe vele...
Nem sok mindent mozgat nem bennem, de hallgatható.
Nekem inkább világvégét, ha lehet. :-) Ez tökéletesen semmitmondó zene.
Van, amikor működik nálam az ilyesmi, most nem vagyok olyan hangulatban, ezért inkább untat.
BlackZone jól mondja.
Korrekt, kiemelkedőnek semmilyen szempontból nem nevezhető.
Nem egy nagy katarzis, de kellemesen elszórakoztat.
Erre is csak azt tudom mondani, hogy számomra tökéletesen semmitmondó, érdektelen zene, és ehhez képest az a közel 55 perc borzasztóan hosszú...
Az Incantation emlegetése jogos, nem is maradnak el tőlük sokkal, és miután azt a csapatot nagyon kedvelem, ez is tetszik.
Sikeresen ötvözik a két korábbi lemez hangulatát. Különösen tetszettek a Torn & Burnt remixelt dalai, a Mantiis pedig akkoriban óriási kedvencem volt. Most inkább egy egyedi és bizarr hangulatú lemezt hoztak, amit nem érzek elég erősnek, pláne az előzőek fényében.
Jól indult, de alig vártam a végét.
Daray (ex-Vader) finom és intelligens dobjátéka tanítani való. A zene pedig markáns riffekkel teli black/death a legjobb lengyel tradíciók szerint.
Vannak sokan, akik jóval izgalmasabban tálalják ugyanezt. A szólók hoztak egy kis pluszt...
Háttérzene olvasáshoz.
Az utolsó dal emelt a ponton. Egyébként meg felejthető.
Kell még némi rutin, de harmadszorra nagyot fog ütni. Depresszív black orosz módra. Jó.
Ez egy "agyonírt" műfaj. Nehéz kiemelkedőt alkotni még egy ekkora kvalitású csapatnak is. Az egyre inkább populárisra formázott dalok iránt lassan elveszítem az érdeklődésem. Ennek szól a pont. Ne tovább!
Semmi különös, ártalmatlan, de a felesleges kifejezés sem túlzó. Minden hangját hallottam már.
Akár egy korai Incantation lemez. Simán lehetne az életmű része. Szeretem.
Reménykedtem valami jó kis Leprous-féle progresszív zajban, de hát ez inkább volt sekélyes és ötlettelen. Persze voltak jobb momentumai az albumnak (The Kandinsky Group) de ez számomra nem volt elég. Ha a koncepciót és a dalszövegeket (amik amúgy kifejezetten jók) egy koherensebb, markánsabb közegbe tudnák ágyazni a spanyol srácok, bőven lehetne ez jobb album is.
Kurva jó lett ez az anyag. A dob valóban zseniális, de ettől függetlenül is minden precízen és igényesen áll össze. Nem tudom ki ajánlotta, de köszönet neki, amúgy nem biztos, hogy rábukkantam volna. Remélhetőleg a későbbiekben valóban megjelenik CD formátumban is, akkor megy is a polcra.
Nem az én műfajom.
Középszerű, de hallottam már sokkal rosszabat is.
Nem kifejezetten kedvelem ezt a műfajt, főleg nem az ilyen inverz stílusok keverését, de ehhez képest egész jól szórakoztam. A végére elég változatos lett az album. Pár sör után valszeg még jobban tetszene ez a kaotikus crossover, főleg, ha kicsit komolyabban venné magát a banda.
Teljesen korrekt album volt ez. Bár a szövegelős részek nem hiányoztak volna, de zeneileg és hangulatilag nem volt ezzel semmi baj.
Bár a műfajt szeretem, magáért a zenekarért sosem rajongtam. Úgy érzem, mindig tucat albumokat alkottak, amik képtelen voltak sokáig fenntartani a figyelmem, így nem is vettem a fáradtságot, hogy jobban elmélyedjek bennük. Ez a lemez most mintha más lenne, tetszett a concept album jelleg, a számok is változatosak, tele van jó témákkal, darálós, részegen koncerten éneklős részekkel és dallamos gitárjátékokkal. Nagy újítások mondjuk most sincsenek, de nem is vártam.
Szeretem a bandát, főleg a korábbi albumaikat, de mintha már kezdenének kiöregedni ebből, és inkább a középszerű, de biztos utat választották volna. Pedig nagyon vártam ezt az albumot, kár érte.
Súlyos, komor zene, szögletes, néhol már doom-os riffekkel. Ezen felül korrekten összerakott anyag, aminek hamar megragadott a hangulata. A háttérben fodrozódó, néha viszont előtérbe kerülő szintetizátor/kórus témák kifejezetten tetszettek. Remek háttérzene egy pokoli lakomához, ahol a főfogást a szeráfok szolgáltatják. Nagy valószínűséggel elő fogom még venni, de ahogy a legtöbb ehhez hasonló anyagnak, ennek is még érnie kell nálam.
Visszanéztem, hogy mit írtam az előző lemezről. Ott a dalokat hiányoltam. Na azok itt megvoltak. De ez már nekem túl elvont, öncélú. Persze nyilván van egy réteg, aki ezt érti, értékeli, de nem abba az irányba ment a banda, hogy én ebbe beletartozzak.
Olyan se füle, se farka lemez ez. Technikás valami akar lenni, de azt sem döntötték még el, hogy milyen zenét játszanak. Hörögnek, gitároznak, dobolnak, oszt majd lesz belőle valami.
Ez néha olyan blackes Gojira akart lenne, de elég ügyetlenül. De én értékelem a törekvésüket, nem is volt hallgathatatlan, csak egyszerűen tényleg semmi nem késztetne rá, hogy újra meghallgassam.
Nem is indulhatott volna rosszabbul ez a lemez (az az énekhang és kiejtés, atyaég, biztos voltam benne, hogy magyarok, aztán kiderült, hogy nem...), már élesítettem is a 3-as pontszámot és a fikagépet, erre meg egyből egy elég meggyőző refrénnel jöttek, úgyhogy kivártam. Szóval, nem lett új kedvencem, de egy kellően változatos, szerintem viszonylag jól megírt és átgondolt lemez ez. Pár évtizeddel korábban nagyobbat szólt volna. Mérhetően jobb volt mint a sok vérhányás, meg világvége.
Na erre aztán semmi szüksége nincsen a világnak. Ilyenkor azért visszasírom a 90-es éveket, amikor komoly zenei teljesítmény kellett már akár egy demo összehozásához is, nemhogy egy nagylemezhez. Az ilyen bandák akkor csak helyi kocsmákban és fesztiválokon zenéltek a haverjaiknak.
Lassan adót vetnék ki az orosz blekkre, mert feleslegesen terheli a netet és a hangpróbázók idegrendszerét. Nem botrányos, csak összességében rossz és megjegyezhetetlen.
Az a baj, hogy engem kifejezetten irritál ez a banda. Egyébként zeneileg nincsen vele nagy gond, soha nem is volt. De ez a "szőrös, vikingjelmezbe bújt bohócok mélyre hangolt gitáron játszanak brummogós énekkel súlyosbított heavymetalt és közben magasztosnak meg igényesnek gondolt, de valójában holt gáz témákat dolgoznak fel a szövegekben" koncepció engem soha nem tudott meggyőzni.
Három szó jutott eszembe: Jaj, jaj, jaj...
Meg tudták fejelni még a Mantiis-t is. Hibátlan lemez. Az a fajta, ahol a szerzők nem vesznek el a részletekben, hanem egy egységes légkört teremtve kizárólag a hangulatteremtésre mennek rá. Ezt a fajta zenét a technika ölné meg.
A szokásos hakni a korlátolt zenei tehetség jegyében. A hangnemváltások fele előre kitalálható. Lemezeken megcsinálja nekik a hangzást a kiadó, fesztiválokon meg a hangosító. Emellett sajnos a zenekar teljesítményét nem hallom. Ez a Johan S... ööö... Hegg gyerek meg egy vicc. :-D
Kiváló album! Hatalmas erő és súly van benne! ÉS: 1. nem hasonlít faforgácsoláshoz,tudom,mert asztalos a szakmám 2. Az Incantation igenis hatalmas zenekar, nem csak Immolation kópia (Immolationre nem jellemzőek a doom-os részek)

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 309. 310. 311. 312. 313. 314. 315. 316. ... 509. Full screen Vertikális nézet
2016. április 16.
9000Sanyi arallu72 banya07 BlackZone boymester farrrkas insomnium kopi Kriss Lew mike666 nascence Pistike66 ∑:
1. nascence
Obsidian Kingdom
A Year With No Summer
8 2 7.5 8 9 9 4 6 9 7 7 9.5 9 7.2
2. viribusunitis
Yliaster
Soliloquy
7.5 6 6 7 7 8 3 5 9 8.5 5 8 7 7.1
3. mike666
Ritual Chamber
Obscurations (To Feast On The ...
6 4 3 7 9 8 3.5 7 8 7.5 9.5 4.5 8 6.7
4. asator
Amon Amarth
Jomsviking
7 9 8 3 6 7 8.5 6 6 8 4 5 7 6.6
5. banya07
BUSHWHACKER
The False Dilemma
7 2 9 7 5 8 3 6.5 5 7 6 5 6 5.9
6. arallu72
Depicting Abysm
Passage
5.5 10 2 7.5 4.5 5 9 2 5 7.5 8 2.5 6 5.9
7. farrrkas
Dissvarth
Between the Light and the Moon
6 9 3 2.5 3 9 8 4 3 8.5 8 3.5 5 5.6
8. boymester
Pergalé
Antropologija
6.5 3 7 4 8 5 6.5 5 4 7 3 5 4 5.3
9. 9000Sanyi
Walking Stone Giants
The Sons of Gaia
8 3 7.5 5 6 3 2 5 5 5 4 7 5 5
10. Weide
Human Fortress
Thieves of the Night
6 4 3 3 4 5 2 4.5 3 5 3 4 4 4.1
∑:
6.8 5.2 5.6 5.4 6.2 6.7 5 5.1 5.7 7.1 5.8 5.4 6.1 5.9
Nagaarum 2016. április 16., szombat, 16:34
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Ezt sem fejezem be sajnos. :'S
--
>>> Kövess a Facebookon! <<<
ZolixiusRex 2016. április 16., szombat, 05:39
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Köszönöm mindenkitől, már a gyógyulás útján vagyok. :-) (yes)
--
In Grind We Trust!
mike666 2016. április 16., szombat, 00:24
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Nem tudom, hogy a következő körben lehet e véleményt alkotnom, mert egy kört nem fejeztem be. - Volt egy kis stroke-om (ép' húsvétkor), de már minden működik: emlékek megmaradtak, motorikus funkciók, beszéd, olvasási, írási készségek maximumon. Remélem most már gyakrabban jelentkezem kritikákkal is... Sajnos a Christian Epidemic / Angerseed koncertet Debrecenben ki kell hagynom. - Hirtelen ennyi.


Jaj. Legyél jobban és pihenj sokat! (b)
Pistike66 2016. április 15., péntek, 10:42
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Nem tudom, hogy a következő körben lehet e véleményt alkotnom, mert egy kört nem fejeztem be. - Volt egy kis stroke-om (ép' húsvétkor), de már minden működik: emlékek megmaradtak, motorikus funkciók, beszéd, olvasási, írási készségek maximumon. Remélem most már gyakrabban jelentkezem kritikákkal is... Sajnos a Christian Epidemic / Angerseed koncertet Debrecenben ki kell hagynom. - Hirtelen ennyi.

Te jó ég... teljes és maradéktalan gyógyulást!
Kriss 2016. április 15., péntek, 10:36
Kriss
Csatlakozott:
2015. május 17.
Hozzászólások: 361
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Nem tudom, hogy a következő körben lehet e véleményt alkotnom, mert egy kört nem fejeztem be. - Volt egy kis stroke-om (ép' húsvétkor), de már minden működik: emlékek megmaradtak, motorikus funkciók, beszéd, olvasási, írási készségek maximumon. Remélem most már gyakrabban jelentkezem kritikákkal is... Sajnos a Christian Epidemic / Angerseed koncertet Debrecenben ki kell hagynom. - Hirtelen ennyi.


Jobbulást Zoli
Belial 2016. április 15., péntek, 10:23
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 734
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Nem tudom, hogy a következő körben lehet e véleményt alkotnom, mert egy kört nem fejeztem be. - Volt egy kis stroke-om (ép' húsvétkor), de már minden működik: emlékek megmaradtak, motorikus funkciók, beszéd, olvasási, írási készségek maximumon. Remélem most már gyakrabban jelentkezem kritikákkal is... Sajnos a Christian Epidemic / Angerseed koncertet Debrecenben ki kell hagynom. - Hirtelen ennyi.


Jobbulást.
--
A hit erőt ad...az isteneknek.
McFrost1977 2016. április 15., péntek, 10:20
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Nem tudom, hogy a következő körben lehet e véleményt alkotnom, mert egy kört nem fejeztem be. - Volt egy kis stroke-om (ép' húsvétkor), de már minden működik: emlékek megmaradtak, motorikus funkciók, beszéd, olvasási, írási készségek maximumon. Remélem most már gyakrabban jelentkezem kritikákkal is... Sajnos a Christian Epidemic / Angerseed koncertet Debrecenben ki kell hagynom. - Hirtelen ennyi.

Jobbulást!
--
Állat vagyok,
száj és bél,
éhségem nő,
mint belül a halál.
farrrkas 2016. április 15., péntek, 07:20
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Nem tudom, hogy a következő körben lehet e véleményt alkotnom, mert egy kört nem fejeztem be. - Volt egy kis stroke-om (ép' húsvétkor), de már minden működik: emlékek megmaradtak, motorikus funkciók, beszéd, olvasási, írási készségek maximumon. Remélem most már gyakrabban jelentkezem kritikákkal is... Sajnos a Christian Epidemic / Angerseed koncertet Debrecenben ki kell hagynom. - Hirtelen ennyi.

Te jó ég, Zoli! :-O Vigyázz magadra, és jobbulást!
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.024 seconds to render