A Sear Bliss mellett új kedvenc magyar csapatra leltem. (Jöhetne már az új Turulvér is.)
Na akkor én megadom a 8.5-öt Rely kolléga helyett is. :) Szerencsére nem vegytiszta metalcore, jó sok melodic death is van benne. Egyébként rengeteg jó dallam, és jó kis zúzások hallhatók a korongon. Kiabálós (ezt nem díjazom), hörgős, és még tiszta ének is felcsendül imitt-amott.
Nem igazán hozott lázba. Nekem elég semmitmondó ez a stílusú zene, a híveknek biztos jobban bejön.
Nem fűzök hozzá sok kommentárt, egyszerűen imádom hallgatni, nagyon hangulatos zene.
Korrekt zúzás, de az ilyen stílusú zenéhez vaddisznóbb hangzás dukálna, mert ez eléggé tompára sikeredett.
Változatos zene volt, jó sok női énekkel. (Szerencsére)
Nagy változást nem hallok, a szokásos minőségi Opeth muzsika ez is.
Jók lennének az adalékok, de a mixer sajnos nem túl fantáziadús, így inkább Bambit iszom.
Kicsit göteborgiasodtak a riffek, ami számomra a könnyebb hallgathatóságot szolgálja, de ez sem több egy jófajta keménykötésű háttérzenénél.
Elképzeltem, hogy egy gyengébb pillanatomban erre a lemezre hullatom a könnyemet. Egy ilyen stílusban mozgó bandánál általában a pipi húsa szokta meghozni a kedvet a lemez újbóli meghallgatásához, de ez most bukó. Azért kellemes.
A Morbid Angel nyomdokain. Nekem, mint nem kifejezetten death metal fanatikusnak kicsit zavaró a csupán elenyésző különbözőség a két banda között.
Talán kevesebb agyalás elég lett volna. Eddig is steril volt a zene persze, de a hangulat most nem kapott el.
Egyhelyben toporgás, de még ez is jól áll nekik annyira, hogy szerethető legyen a lemez. Jó pont, hogy megidézésre kerül a Morningrise-éra is.
Kellemes zene, nem teljesen kiforrott, de jó úton haladnak.
Tucat metalcore, idegesítő énekkel és 1-2 jobb zenei megoldással, amelyek többségét már hallottuk a 10 éve megjelent Slaughter Of The Soul-on.
A borzalmas vokalizálást leszámítva hozza az elvárható szintet.
Semmitmondó tömény unalom.
Bár a death metál stílus lassan de biztosan teljes unalomba fullad, akad egy-két csapat, aki igyekszik felrázni a színteret. (A hangzás pedig hibátlan, csúf és tömény, ahogyan az egy death metál lemeztől elvárható)
Az igyekezet megvan, már csak egy dalszerző hiányzik a csapatból.
A csapat eddigi leggyengébb lemeze. Ennek ellenére a metal mezőny jelentős részét így is magabiztosan alázza.
A dobgép banálisan egyszerű. A károgás egy erős versmondásra hajaz a dalok meg monotonak. Igen, új Turulvér kell ide már.
Van benne dög rendesen és néha unalom is. Egy félóra körüli anyag még nagyobbat is üthetett volna.
Tipikusan az a zene, amit sosem hallgatnék meg magamtól. (Lásd Megadeth, Metallica)
Kellően elcsípett hangulat (alkalmi partnernő másodszori lefektetése ugyanazon déután) mellé remek háttérzene.
Korrekt, bár újdonságot egyáltaán nem nyújtó professzionális death zene. A death metal halott.
Nekem tetszik ez az apokaliptikus sampleres hömpölygő folyam, női trillával.
Adjuk meg hát a kegyelemdöfést: mikor az értemjövő szírénázó mentőautó hangját, akkor halljam ezt az albumot újra szívesen.
Már az Awakening Of The Ancient Ones demo is jó volt ez az album meg majdnem tökéletes. Kellően változatos az anyag a hangzás is rendben van az album hosszát is nagyon eltalálták. Kedvencek: On The Way Of The Hunting Moon,Acheron. Nemrég olvastam hogy Walk On Pagan Ways címmel készül az új mű én már nagyon várom.
Nem is rossz én rosszabbra számítottam az infó alapján az uccsó szám meg még tetszik is :)
Én nem szeretem a thrash metalt ez meg az v. valami olyasmi :D
Álmodozós gothic metal.Lomtárba vele! ]:->
Zeneileg korrekt az album de a hangzás lehetne jobb is.
A szemöldököm befontam mire ennek a végére értem :D
Valahogy ez már nem az igazi…
Nem rossz ez, csak nekem nagyon egykaptafára készült dalok sorakoznak egymás után és a végére egy picit megfárad az ember. Amúgy korrekt munka.
Sajnos engem nem érintett meg a csapat zenéje még többszöri hallgatás után sem. Nem rossz, de felejthető.
A csapat rajongói közé sorolom magam, ezért a pontszám nem kérdéses. Néhány riffet, amit itt hallhatunk ugyan már elnyomott a korábbi albumokon Jeff Waters, de másba tényleg nem tudok belekötni. Imádom a játékát és kész!
A nyitónótát egész jól eltalálták, a többire sajnos már nem tudom ezt mondani. Elég távol áll tőlem ez a típusú zene.
A hangzás tényleg fura, de nekem még tetszik is így. Ami hiba van az albumon, az a nóták semmilyensége. Kicsit uncsi, bár jó ötletek vannak rajta.
Ötlettelen és unalmas.
A korábbi anyagaikat sem kedvelem, ezzel sem lettek a kedvenceim.
Kicsit hosszúak a dalok, egyébként nem rossz.
Kitűnő metalcore Németországból. Dallamos és brutális egyszerre. Az énekes kicsit magasabb, karcos hangja rendkívül megy a zenéhez. As I lay Dying, Trivium, Unearth rajongóknak kötelező anyag. Eredetileg 8.5 pontot adtam volan rá, de tekintve hogy ez a srácok 1. albuma, megérdemli a 9-est.
A Warbird kivételével összes számot sikerült elrontani valami tök idióta vagy oda nem illő résszel.
Unalmas. Nagyon.
Dobok nagyon előtérbe vannak, sajnos gitár alig hallható. Kedvenceim: Path To The Eternal Gods, Behold Judas, Faceless One.
Nem értem miért kell ilyen hosszú számokat írni...
Nem szeressem.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2005. november 26.
Sheol Acme cucka EnGrave kispatak maniac Rely ∑:
1. cucka
Hate Eternal
I Monarch
8 8 9 7 8 7 7.5 7.8
2. kispatak
Bornholm
On The Way Of The Hunting Moon
9 7 7 7 9 7 7 7.6
3. Acme
Opeth
Ghost Reveries
8.5 8 8.5 7 8 6 6 7.4
4. maniac
Annihilator
Schizo Deluxe - 2005
6 8 7 5 6 10 6 6.9
5. Rely
Neaera
The Rising Tide Of Oblivion - ...
8.5 6 5 7.5 6 6 9 6.9
6. EnGrave
The Project Hate MCM...
Armageddon March Eternal - Sym...
8.5 7 6 8 6 5 6.5 6.7
7. Sheol
Mortal Love
I Have Lost
9.5 7 4 7 6 5 5.5 6.3
∑:
8.3 7.3 6.6 6.9 7 6.6 6.8 7.1
Avandra - Descender (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 24., péntek, 19:10
Rockstadt Extreme Fest 2017 - Augusztus 10-13, Barcarozsnyó, Erdély
Koncertbeszámoló, farrrkas @ 2017. augusztus 19., szombat, 22:02
Opeth - Sorceress (2016)
Kritika, oldboy @ 2016. október 9., vasárnap, 12:30
X. Nightbreed - Ecsegfalva, 2016. 07. 09.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2016. augusztus 10., szerda, 10:56
Nightbreed Budapest - 2016.02.13., Supersonic
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2016. február 26., péntek, 07:33
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.03 seconds to render