A Teurgia zenéje egy-két ember számára ismerős lehet, hiszen már jelent meg demójuk. Kicsit sikerült színvonalasabb teljesítményt elérniük, de még most is érezhető a zenéjükön a kezdeti bandák szokásos jellemvonásai. A hangzás, demóhoz képest jó, egyébként gyengének nevezhető. Nem fulladnak unalomba a számok, a muzsikájukban lehet izgalmas részeket felfedezni.
A gitár számomra gyengébb teljesítményre vall, mindenesetre a jövőben biztos, hogy számolni kell velük, mint egy igazi underground death/black együttessel. Az lemez nyitó dala az "1614" címet viseli, talán ez a legjobb szám a demón. Ez egy kicsit közelebb áll a black metalhoz, de találhatunk benne death metalra jellemző motívumokat is. A Teurgia mondanivalója nyilván nem a vidám, sokkal inkább a sötét dolgokkal foglalkoznak. Az énekes károgó éneklő formában adja elő a témáit, egészen jól érthetően és nem egy sika-mika egybefolyós énekkel.
A demó második számában már a kezdés, a refrén sem túl egyedi. Tiszta éneket is fedezhetünk fel a szám egyes részeiben, de talán nem annyira élvezhető, mint az első dalukban.
A Vérmezők egy lassabb résszel indul és egy szónoklásszerű mondattal, majd szélvészgyors zeneként folytatódik. Igazán jót lehet rá tombolni. A következő számok számomra már nem voltak túl izgalmasak, mintha oda kerültek volna a gyengébb szerzemények, de lehet, csak nekem tűnnek úgy. Mindenesetre megvan a vezérfonal, az elgondolás, hogy mit is szeretnének. Talán valamikor egy sikeres bandává válhatnak.
Honlap:
http://www.teurgia.hu