Holy Moses

Azzal kezdeném, hogy mini interjú lett, abból is a legminimálabb verzió, ennek pedig kettő oka is volt; vidéki vagyok, és mivel a főrvároban rengeteg teendőm akadt az interjún kívül is, így már fél 6-kor egy buszon csücsükéltem, ebből kifolyólag rohangáltam ide is, oda is… Fáradtan, álmosan betopogtam a 17:00 órára lebeszélt lehetőségek tárházába, az A38-ra… itt szeretnék köszönetet mondani Kosinszky Gábornak és a Concertonak a lehetőségért! - ezen kívül Iminek, Zuzunak és Jucnak a támogatást. Itt jegyezném meg, hogy bár a vendéglistán rajta voltam, a koncertre a fáradság miatt már nem mentem be, a rövidke kérdezz-felelek után, mint aki jól végezte dolgát eltűntem a budapesti éjben, egészen a Deák térig, haha. Senkit sem untatnék azzal, hogy vittem magammal egy valag borítót és a többségét sikerült is dedikáltatnom azzal, akivel kellett, a lényeg az olvasók szempontjából úgyis maga az interjú, a barátságos, s bár öregedő, de korát mégis meghazudtoló energiát sugárzó Sabina Classen-nel…

- Milyen zenekarok voltak rátok hatással?

Ezt nehéz megmondani.. Nagyon fiatalon kezdtünk el zenét hallgatni, ezért szeretem a Black Sabbath-ot, Kiss-t, AC/DC-t, Jimi Hendrix-et, Led Zeppelin és ilyesmiket. Amikor elkezdtem a hangomat fejleszteni, olyan bandák után néztem, akik hasonló módon énekeltek. Később olyan dolgokat szerettem meg, mint Bathory, Venom. De sosem volt egyik se példaképem, mert a hangom annyira különleges, hogy senkit se találtam, aki úgy énekelt volna, mint én.

- Hogy-hogy feloszlott a Temple of the Absurd?

- Csak egy mellék-projekt volt...

- Igen, tudom, mindössze két albumig élt a dolog.

- Pontosan, de abban az időben vissza kellett találnom önmagamhoz, sok változás történt akkoriban az életemben is és a Holy Moses-ben is egyaránt. A többiek nem akarták már tovább csinálni.. Kissé megtörtem és újra magamhoz kellett térnem, és a Holy Moses-t újra kezdeni. Az az általad is említett két album és annak munkálatai és eredményük nagyszerű volt számomra, de mindig is úgy éreztem, hogy inkább a Holy Moses-hez tartozom, és tudtam, hogy egy idő után úgy is visszatérnék a Holy Moses-be.

- Melyik a kedvenc Holy Moses borítód?

- Nehéz megmondani, mivel zenészként minden album szorosan kötődik hozzám, és mindegyikben az életem egy periódusát látom, ezért mindegyik a kedvencemnek mondható, mert ez az én történetem, az én életem.

- Köszönöm és további sok sikert!

- Köszönöm-köszönjük!


És a végére egy kis sztárfotó is elkattant, az a szemüveges arc én vagyok a hörgős thrash metalok pokol lányával; Sabina Classen-nel.




Holy_Moses
Írta:
haragSICK
2008. február 5., kedd
Facebook:
Kaltenbach Open Air 2010 - Spital Am Semmering, Ausztria
Galéria, godfucked @ 2010. július 23., péntek, 09:24
Brutal Truth interjú
Interjú, haragSICK @ 2009. április 16., csütörtök, 14:43
Holy Moses - Agony of Death (2008)
Kritika, haragSICK @ 2008. október 25., szombat, 09:56
Temple Of The Absurd - Absurd (1995)
Kritika, haragSICK @ 2008. január 4., péntek
Koncertek
© 2001-2022 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.006 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
'17a68v37mtcnq8q22qmh2d5ul7','','szoveg|s:7:\"MZDHZQA\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:17:\"fragiledreams.php\";lyricsrow|i:1;','44.197.230.180','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1