Miközben a Tool-szappanopera továbbra is folytatódik és immár 2006 óta képtelenek Maynard-ék kiadni a 10.000 Days utódját, azaz a zenekar ötödik nagylemezét, addig a Martin Lopez, ex-Opeth ütős nevével fémjelzett Soen szép csöndben összerakott négy albumot.
Mivel az első háromról is én írtam, jeleztem a kollégák felé, hogy a negyedik, Lotus című korongról is szólnék pár szót.
Ha tényleg csak pár szóval kellene jellemeznem a friss, 9 számos, 54 perces opuszt, akkor azt mondanám, hogy nagyon jó lett.
Csakúgy, mint három elődje.

Pedig gitáros fronton újból váltás történt.
Az előző lemezen még az Avatarium-ból ismert Marcus Jidell pengetett, a Lotus-on viszont már Cody Ford kezeli a hathúrost.
De szerencsére ez a csere most sem okozott minőségbeli romlást, csakúgy, mint amikor az első két lemezt följátszó, alapító gitárost Kim Platbarzdis-t váltotta Jidell a Lykaia előtt.
Talán azért sem, mert a Soen-féle prog. rock/metal alapvetően nem a technikai tudás fitogtatásáról szól, így egyik korábbi gitáros sem a virgáiról híresült el. Kim gyakorlatilag csak riffelt és díszített, szólókkal szinte nem is próbálkozott. Marcus már igen, de ő sem virtuóz ujjgyakorlatokat mutatott be, hanem hangulatos, merengős, Gilmour-iskolás szösszenetekkel gazdagította a Soen hangzását.
Cody gyakorlatilag ugyanígy tesz, ezáltal a banda modern, korszerű prog. rock/metalja kap egy klasszikus színezetet is, amire a gitárjáték mellett az előző lemez óta csapattag Lars Åhlund billentyűtémái szintén ráerősítenek.
Jó ismét hallani a diszkrét, háttérben nyomuló, ’70-es éveket idéző Hammond és egyéb hangszíneit!



Kellemesen ismerős hangzással, megoldásokkal indít az Opponent.
Maga a cím valamiért mindig az egyetemi szakdolgozatomat juttatja eszembe, hisz ott kellett konzulenst választani, mindezt abban a tudatban, hogy egy opponenst is ki fognak jelölni, akit a védésnél meg kell győzni…
És ez a kezdő nóta engem maximálisan meggyőz, hisz benne van minden, amiért a Soen-t szeretni lehet!
Erő, lendület, de a leállós résznél a hatalmas hangulat, érzékenység is.
Esszenciális Soen dal.
De ez elmondható a következő nyolc tételről is!
Bár hatások tekintetében még mindig érezhető bizonyos zenekarok befolyása (főleg Tool, Opeth, Katatonia), de szerintem mégis beszélhetünk egy tipikus Soen-soundról.
A Lascivious-ba mekkora refrént pakol már Joel Ekelöf!
De a meditatív, finom billentyűzéssel és dobolással felvértezett középrész is telitalálat.
Ráadásul Lopez Mester dobja is úgy szól, ahogy kell!
Természetes a hangzása, nem pedig a manapság újra (vagy még mindig?) népszerű műanyag, agyontriggerelt módon kattog.



A Martyrs-ban hallható tamozása is milyen már!
De az egész dal magában hordozza a slágerpotenciált, bár a klipjével személy szerint nem nagyon tudok mit kezdeni, azon kívül, hogy elismerem rendhagyó voltát…
A leállós rész ebben a számban is törvényszerűen érkezik, ebből a szempontból talán túl kiszámítható lett ez a lemez, de a nagybetűs HANGULAT miatt ez sem érdekel különösebben.
5:10-től pedig Joel szárnyaló magas hangja, falzettje teszi fel a pontot az i-re.
A nyugis etapok ellenére az első három dal alapvetően a tempósabb, keményebb szerzemények közé tartozik.
Nem úgy, mint a negyedikként érkező címadó, ami egy nyugis, leheletfinom megoldásokat fölvonultató, andalító tétel.
A gitárszólója zseniális, David Gilmour sem játszaná szebben!
Amolyan "Opeth meets Pink Floyd” típusú lélekmelegítő nóta ez.



A melankolikus muzsikák kedvelői számára gyönyör a köbön!
Az ötödik daltól kezdve szinte váltogatják egymást a tempósabb, keményebb és a lassabb, lágyabb hangvételű, de a zúzások közepette is spirituális szerzemények.

Bár nagyon tetszik a lemez, minden pillanatát élvezem, ezúttal másként járok el, mint legutóbb, amikor is teljesen szubjektív módon 10 pontra értékeltem az ennél amúgy csöppet sem erősebb Lykaia-t.
Mert azért így, a negyedik lemeznél talán már ideje lenne valami váratlant, meglepőt húzni. Ez még nem történt meg, talán majd a következő alkalommal meg fog…
De ha akkor is "csupán” egy Lotus minőségű, újításoktól mentes albummal fognak előrukkolni sem leszek szomorú!

Mert bár elvileg föl van véve teljes mértékben az új Tool lemez, csak a keverés van hátra és idei megjelenést ígérnek, mégsem vennék rá mérget, hogy az ötödik Tool hamarabb fog végül kijönni, mint az ötödik Soen…
És bár zseniknek tartom Maynard-ékat, nem vagyok biztos benne, hogy egy 13 éve készülő lemez akkorát fog ütni, mint amekkorát titkon mindenki remél tőle.
De ez majd elválik.
Elvileg még idén...

Addig is itt van a Soen Lotus-a, ami nem csak Tool-pótlékként, hanem saját jogán is megállja a helyét!