„Egy, megérett a meggy…”
Ha nem is egyből, de 7-8 hallgatást követően meg/beérett a Soen friss műve!
A progos zenék hívei biztos emlékeznek még a csapat két éve megjelentetett bemutatkozó albumára. Ami szinte toolosabb volt a Tool-nál, én mégis a mai napig imádom a Cognitive dalait. Természetesen nagy volt az öröm és a várakozás részemről, amikor néhány hónapja megtudtam, hogy még idén napvilágot lát a folytatás, Tellurian címmel. Melynek borítóját a mexikói festőművész, José Luis López Galván jegyzi. Egy biztos: az átlagos jelző semmiképp sem helytálló e szürreális, zavarba ejtő kép kapcsán. Sebaj, legalább passzol a muzsikához, ami minőségét tekintve ugyancsak kilóg a prog. rock "sztenderdek” közül. És mégis, az első fülelések alkalmával elmaradt a katarzis. Már-már kezdtem azt hinni, hogy az alapító öreg róka, Steve DiGiorgio távozásával valami elveszett. Nem mintha a helyére kerülő Stefan Stenberg fakezű lenne. Hisz ő is roppant ízes és technikás dolgokat művel a basszusgitáron. És a többiek sem lettek bénábbak két évvel ezelőtti önmagukhoz képest. Sőt, az sem volt alaptalan állítás a banda részéről, hogy a Tellurian az elődjéhez viszonyítva érzékletesebben, világosabban fogja megmutatni a Soen arculatát, hangzásvilágát. Az történt ugyanis, hogy a nyilvánvaló Tool áthallások, megoldások drasztikusan lecsökkentek. Joel Ekelöf énektémáiról sem jut annyiszor az ember eszébe Maynard. Az Opeth-es párhuzamok viszont erősödtek, és én a modern kori Katatonia zeneiségét is felfedezni vélem. Olyannyira, hogy a lemezzel való ismerkedésem kezdeti szakaszában ugyanazt éreztem, mint a svéd "gyászhuszárok” utóbbi munkáival kapcsolatosan, azaz: túl sok az unalmas, merengős rész.
Aztán egyszer csak magával ragadott a Tellurian, és azóta nem ereszt!

A Komenco perkás felvezetése miatt óhatatlanul beugrik a Black-Out V.V.V. albuma, ami a kedvencem a csapattól. A megfilmesített Tabula Rasa aztán hozza a jól megszokott Soen- rockot.



Zeneileg még érezhető a Tool ihletettség, de legalább akkora, ha nem nagyobb mértékű az Opeth hasonlóság. Bár szinte mindenki tényként kezeli, hogy a néhai prog. death császárok (mielőtt valaki félreértené a néhai szót, nem oszlott fel az Opeth, csak kikopott zenéjükből a metal!) hangzását mindig is egyedül Akerfeldt elképzelései határozták meg, nagyon úgy tűnik, hogy Martin Lopeznek is lehetett némi köze a dolgok alakulásához. Élmény hallgatni a dobjátékát, de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom a dalszerzésből is kiveszi a részét a Soen-ben. Joel dallamai pedig újfent aranyat érnek! A Kuraman refrénje sem piskóta, de gyakorlatilag végig meggyőzően teljesít! A The Words verzéinek finomsága a Katatonia dolgaira hajaz, de ha valakinek a szerzemények hallatán Steven Wilson neve is beugrik, ugyancsak jó helyen kapizsgál az illető. A nóták zöme rockos keménységű, de szinte mindegyikbe iktattak metalos, morcosabb etapokat. Melankolikus, szépen csordogáló részek váltanak át hirtelen megvaduló/áradó folyóvá. Nyilván nem ők találták fel a spanyolviaszt, sokan alkalmazták már ezt a metódust őelőttük, mégis, nem mindenki tudja ilyen arányérzékkel végrehajtani ezt a látszólag egyszerű mutatványt.

A Koniskas-ban 3:25-nél mekkora már az a témaváltás!
Az Ennui kezdésére rá lehet fogni, hogy szemérmetlen Opeth nyúlás, de én inkább élvezem azt a Blackwater Park-os riffáradatot! Persze ebbe a tételbe is beépítettek egy kimondottan hatásos, üveghangos intermezzót, úgy 2:47-nél! Pár másodperc erejéig a végtelen Űrbe röpítenek általa bennünket. Mestermunka!
A végére hagyták a két, 8 percnél hosszabb nagyágyút.
Már az Ennui töredezett riffje is érdekes ritmizálású, de a Void játszása közben is el tudom képzelni, amint "fejszámolást” végeznek a zenészek. Szóval a Cognitive némileg egyszerűbb témáihoz képest a Tellurian számaiban több technikás, matekos megoldást alkalmaznak. Teszik ezt úgy, hogy nem fárasztják le velük a hallgatót. Ez se megy ám mindenkinek!
Magyarán nem öncélú, magamutogató a Soen zenéje.
A záró, The Other’s Fall énekileg újfent Katatonia-s vizekre evez.


Úgy jártam a Tellurian-nal, mint anno a Leprous "szenes” albumával. Idő kellett hozzá, hogy maximálisan betaláljon. Szerintem a Cognitive-nél nehezebben adja meg magát a kettes Soen, de érdemes türelmesnek lenni vele szemben, mert meg fogja hálálni!
Per pillanat majdnem tízes.
De lehet, hogy egyszer még bánni fogom, amiért nem adtam meg nekik a makulátlan osztályzatot…