Victory Songs (2007)
Emlékszem a legelső Ensiferum korong nagyon beütött nálam. Szinte naponta meghallgattam. Újdonságként hatott vérpezsdítő folk/black metaljuk. Majd jött az Iron, mely szintén tetszett, de már annyira nem nyűgözött le. Valahogy kevesebbnek tűntek a folkos elemek és a nagy ívű kórusok. Emiatt már türelmetlenül vártam legújabb alkotásuk. Kíváncsi voltam, hogy ezúttal mivel rukkolnak elő.

A nagylemezt először még kedvcsinálóként a hat számos Dragonheads EP vezette fel. Most pedig végre megérkezett a harmadik stúdióalbum, a Victory Songs. A zenekarban az Iron óta történt egy énekes csere a Wintersun miatt kilépő Jari Maenpää helyett a Norther-ben is szereplő Petri Lindros érkezett. Zenei téren nem történt túl nagy változás, maradt a folkos kicsit heavys black metal. Nekem ez az album valamiért mégis jobban tetszik, mint az előző.

Az Ad Victoriam egy szokásos lassú csatába hívó intró, melyet Meiju Enho varázsol elő szintijéből, majd brutális lendülettel kezd a Blood Is the Price of Glory, de a dal a végére kisimul és egy óó-zós kórusban teljesedik ki. A Deathbringer from the Sky és az Ahti szélsebesen vágtáz el mellettünk. Ezek is klassz dalok de a legjobb talán a One More Magic Potion. Táncra csábító fuvola játékkal nyit és egy igazi asztalra fel sör a kézbe típusú Ensiferum himnusszá válik. A csodaszép nyugodt dallamokkal felvértezet, líraibb jellegű Wanderer pihenteti a mulatozásba elfáradt lábainkat. A kis pihenő után újra előrántjuk kardjainkat (Raised by the Sword) és belevetjük magunkat a hajnalba nyúló csatába (The New Dawn). A fárasztó harcnak meg lesz az eredménye, és vígadva megünnepelhetjük a fényes győzelmünket, hogy a végén nyugodt lélekkel pihenjünk meg (Victory Song).

Alapjába véve nem csinál semmi újat az Ensiferum, amit eddig ne szoktunk volna már meg tőlük. Negatívumként talán csak azt említeném meg, hogy néhol már fárasztó a sok óó-zás és egy-két téma már ismerősnek tűnt valamelyik albumukról. A mérleg nyelve számomra mégis pozitívan leng ki, mert összességében azért ez egy megbízható és abszolút élvezhető lemez. Rajongóknak csalódás kizárva.
Ensiferum_Victory_Songs_2007
Stílus:
folk/black
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Ad Victoriam
2.Blood Is the Price of Glory
3.Deathbringer from the Sky
4.Ahti
5.One More Magic Potion
6.Wanderer
7.Raised by the Sword
8.The New Dawn
9.Victory Song
Írta:
kacsarock
2007. március 2., péntek
Facebook:
Moonsorrow - Kivenkantaja (2003)
Kritika, boymester @ 2019. április 6., szombat, 08:46
Vintersorg - Till fjälls, del II (2017)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 18., péntek, 11:33
Ensiferum - Dragonheads (2006)
Kritika, Dolmen @ 2006. március 3., péntek
Ensiferum - Iron
Kultúra, AT @ 2005. október 31., hétfő
Ensiferum - Lost Iin Despair
Kultúra, AT @ 2005. október 31., hétfő
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render