Dragonheads (2006)
Már első találkozásomkor a finn folk zenekar Ensiferum-al és zenéjével előrevetítette egy hosszabb barátság kezdetét. A csapat eddig megjelent két nagylemeze az Ensiferum (2001) és Iron (2004) aztán megszilárdították ezt a barátságot. A finn kvintet aztán idén egy EP-vel ajándékozott meg, melynek a Dragonheads címet adták. A korongon hat felvétel sorakozik 26 perc hosszban.

A Dragonheads dalai felölelik azt az időszakot mióta Jari Mäenpää énekes/gitáros távozott a csapatból, hogy csak a Wintersunra koncentráljon. Helyére a Norther zenekar frontembere Petri Lindroos érkezett. Ugyancsak nemrég érkezett a csapathoz Janne Parviainen dobos aki a sok nézeteltérés miatt távozó Oliver Fokin-t váltotta. A változások sora ezzel még nem teljes, ugyanis a csapat az új dalokat a neves Sonic Pump stúdióban rögzítette. Azért megnyugtatok minden rajongót a sok változás ellenére a csapat tipikus hangzása semmit nem változott, sőt a az új EP dalai még jobban is szólnak mint eddigi műveik. A Dragonheads dallal indul a lemez a csapattól már megszokott folkos témákkal. A dalt átjárják a vokálok, többszólamú kántálások. Ezt követi a lassabb, epikusabb Warrior Quest még több népi elemet felvonultatva. Harmadik dalként Kalevala Melody hangjai csendülnek fel. A finn folk zenekaroknál már hagyományosnak mondható skandináv monda ihletésével. Az akusztikus hangszerek a dalnak egy kellemes melankolikus színezetett adnak. A negyedik dal a lemezen a White Storm, viharos temperamentumával, kántálásaival igazi tipikus Ensiferum nóta. A lemez ötödik dala, az Amorphis, Into Hiding-jének a feldolgozása. A korong végén hallhatjuk a kiadvány gyöngyszemét Finnish Medley címmel. A dalban feltűnik Lisa Johansson a Draconian zenekar énekesnője. A melankolikus szerzeményben a finn folk zene egy nagy egyvelegét kapja a hallgató.

Vártam, megérkezett és talán kicsit csalódtam. A hat dal egy idő után sajnos unalmassá válik nem tartja éberen a hallgatót. És bizony Sheol barátomat kell idéznem " Az Amorphis dal meg eredetiben zseniális, amit csak elrontani lehet, s ez meg is történt". A lemezt záró Finnish Medley azért mutatja mennyire jó zenészekből áll a csapat. Azért én remélem, hogy a zenekar új nagylemezén ismét majd a korábbi műveikhez méltó dalokat hallhatunk majd. Rajongóknak ajánlom a korong beszerzését és a finn folk zene kedvelői is nyugodtan hallgassák meg a szerzeményeket.
Ensiferum_Dragonheads_2006
Stílus:
Folk Metal
Értékelés:
 
Pont
: 7.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Dragonheads
2.Warrior's Quest
3.Kalevala-Melody
4.White Storm
5.Into Hiding (Amorphis feldolgozás)
6.Finnish Medley
Írta:
Dolmen
2006. március 3., péntek
Facebook:
Moonsorrow - Kivenkantaja (2003)
Kritika, boymester @ 2019. április 6., szombat, 08:46
Vintersorg - Till fjälls, del II (2017)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 18., péntek, 11:33
Ensiferum - Victory Songs (2007)
Kritika, kacsarock @ 2007. március 2., péntek
Ensiferum - Iron
Kultúra, AT @ 2005. október 31., hétfő
Ensiferum - Lost Iin Despair
Kultúra, AT @ 2005. október 31., hétfő
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.081 seconds to render