Nagyon nem egyszerű dolog elmagyarázni egy mai fiatalnak, hogy Stanley Kubrick 1968-as alkotása, a 2001: Űrodüsszeia miért is sci-fi alapmű, amely túlmutat még saját magán is. Általában első érvem maga a film megszületésének dátuma szokott lenni, amit egy egyszerű történelmi eseményhez szoktam viszonyítani: 1969-ben járt először ember a Holdon, olyan technológiai háttérrel, amivel manapság egy kaktuszt sem indítanának komolyabb űrutazásra. Arthur C. Clarke korát évtizedekkel megelőző fantazmagóriája elevenedett meg a mozik vásznán olyan ma már hétköznapinak, elfogadottnak tekintett megoldásokkal, melyekről a maga korában még csak a legelvetemültebb elmék vitatkoztak egymás közt a nyilvánosságtól elzárt helyeken, nehogy őrültnek nézzék őket. Holdbázis, mesterséges gravitáció, , táblagép, űrállomás és a ma is csak álomnak betudható utazás a Jupiter irányába (érdekesség, hogy a regényben eredetileg a Szaturnusz gyűrűi kaptak helyet, de technikailag nem volt megoldható). Rengeteg elemzés, elmélet és tanulmány készült már erről a filmről, annak különleges elkészülési körülményeiről (Kubrick és Clarke együtt alakították a történetet, szinte egyszerre született a regény és a film, aminek alapötlete még ennél is régebbre nyúlik vissza - egy 1948-as novelláig). A mára kultuszfilmmé vált alkotás méltán zsebelte be az Oscar-díjat látványvilága miatt, feltett, de soha meg nem válaszolt kérdései pedig egy életre képesek nyomot hagyni a gondolkodni vágyó és képes nézőkben. Látomásával rengeteg művészt megihletett és ez a folyamat még napjainkban sem zárult le, elég csak megfülelnünk a francia Monolithe zenekar kezdeti alkotásait. Személy szerint nekem is az egyik kedvenc űrbéli csodám a hatalmas, fekete tömb, aminek misztikuma a teremtés, a homályos ködbe burkolózott eredetet testesíti meg. Artur C. Clarke egy átjárót hozott vele létre az ismeretlenbe, amit nemhogy egy bátor kalandor nem képes megérteni, de egyetlen emberi aggyal rendelkező lény sem. Ez valami más, valóban idegen minden tudásunktól, természetünktől. Szimbolikus formája azt sugallja, hogy az igazság végtelenül egyszerű, ugyanakkor olyan súlyos és nyomasztó, hogy egy földhöz ragadt humanoid elméje számára gyakorlatilag felfoghatatlan. Ha egyszerűség és erő kombinációjáról van szó, akkor annak legjobb zenei leképzése a doom metal valamely formája. A franciákon túl itthon is találhatunk erre remek példát, méghozzá a Dr. Sludgelove projekt képében. A szintén Kubrick műre és természetesen rajongásra utaló ötletes név mögött Papp János rejtőzködik, aki hosszú évek alatt csiszolgatta a tavaly év végén napvilágot látott My Space Odyssey című bemutatkozó lemezét, melyen nem funeral doomba, hanem a jó öreg stoner/sludge világba építette be személyes vonzalmát a jéghideg űr és a megoldatlan titkok iránt. Ebben régi barátja, Temesvári Attilla segédkezett még. 

Kiadó:

zenekar

Stílus:

instrumentális stoner/sludge proggerkedés...

Értékelés:

Dalok:

Írta:

2018. február 24., szombat, 09:19

Facebook: