A szigetvári
Aetherius Obscuritas 2002-ben jelent meg a magyar underground égiszén, s immáron a banda ötödik nagylemezét tarthatjuk kezünkben.
Arkhorrl szellemi terméke pillanatnyilag kétszemélyes formában működik, a bandát nem ismerők kedvéért annyit érdemes elárulni, hogy az
Aetherius Obscuritas idehaza meglehetősen egyedi ösvényen halad. A feketefém műfajon belül igen kevés precedens esetet találhatunk arra, hogy egy zenekar nyíltan és hitelesen felvállalja a ,,zene művészi megközelítését”, azaz alapkoncepcióban fekteti le, hogy a zene igenis a dallamoktól lesz az, ami. Fontos megjegyezni, hogy eme magatartástól a végeredmény nem hasonlít romantikus filmek soundtrackjére.
Az újító szándék, individualista black metal koncepció a 2009 októberében, a
Paragon Records oltalma alatt megjelenő korongon is megmutatkozik. A borító önmagában többfajta értelmezést tesz lehetővé, de a zene is efféle kötetlen, végtelen térben szárnyaló szellemi táplálék. A csontig hatoló melódiákat
Arkhorrl jellegzetes vokálja és
Zson holtakat feltámasztó dobjátéka kíséri szigorú rendszerben.
A
Black Medicine nagylemez dalai három csoportra szegmentálódnak: új dalok, egy áthangszerelt saját szerzemény és feldolgozások.
Az új dalok adják a lemez gerincét, általánosságban a változatos jelzővel illethetőek, kellő műgond és művészi megkomponáltság uralkodik rajtuk. Ezek a dalok mutatják csak igazán a hazai kontrasztot, lévén ilyen technikás, ötletes black metal zenét hazánkban senki nem produkál. Minden hangszer önálló életet él, de mégis eufonikus az összhatás – amellett, hogy nem veszti spiritualitását a konstrukció.
A
Fagyos ölelés volt már hallható egy korábbi hangzóanyagon, az átdolgozás itt annyiban mutatkozik meg, hogy jó adag adrenalin-dózison esett át a dal: a tempó felélénkült.
A feldolgozások egy
Marduk tételt (
The Black Tormentor of Satan) és egy
Running Wild (
Black Demon) nótát fednek le, mindkettőről elmondható, hogy nem sikerült rosszul, de utóbbi esetében volt egy olyan érzésem, hogy különösebb hiányérzetem akkor se lenne, ha lemaradt volna a lemezről.
Ez a lemez méltó reprezentánsa a black metal szabad szellemiségének, mind dallamvilágában, mind pedig tematikában. Az üzenet nyilvánvaló: nem élhetünk örökké a múlt árnyékában.