Igazából először nagyon örültem a Downfallnak, aztán kicsit értetlenkedtem, majd kissé elszontyolódtam. Miért is ez a pálfordulás? Máris elmagyarázom.

 A Downfall egy duplalemezes gyűjtemény a csapat nagyon korai munkásságából, demós és az első két lemez korszakából, megidézve és összegezve a Bart Smits fémjelezte érát. Először izgatottan böngésztem át a promoanyagot, kerestem, kutattam a kiadvány velejét adó kiadatlan számok után, ám csalódnom kellett. A papírlapocska szerint én most kaptam 27 dalt és 7, azaz hét eddig sehol sem hallott/kiadott nótát a házidemós korszakból. Na akkor tisztázzuk. A 27 „songs” valójában 27 „track” csak, amiből hármat maga a Downfall tesz ki. Két korai verzió és egy koncertfelvétel. Megjegyzem ezt a számot a csapat már az 1990-es An Imaginary Symphony és az 1991-es Moonlight Archer demon is kiadta, szóval így összesen már harmadik alkalommal és ötödik verziójában került a nagyérdemű elé. De a többi tétel esetében sem ilyen rózsás az exkluzivitás helyzete, ugyan is majdnem az összes szám már a gyűjtők birtokában van, vagy az említett két demo, vagy pedig az Allways, esetleg az Almost a Dance formályában. De megemlíthetném akár a Subzero-t is, ami ugye itt szerepel két verzióban, de anno a Moonlight Archer-en és az Allways-en is megjelent. Na és hogy tetőzzem a csalódottságot, visszatérnék az említett hét darab sehol sem hallott különlegességre, ami furcsa mód, mire az asztalomra került az anyag, erősen három darabra amortizálódott. Nevesítve én csak a The Illusionis-t, az Of Pavilions And Fountains-t és a Dethroned Emperor-t nem találtam meg a korai anyagokon, de ezek után arra sem vennék mérget, hogy nem jelentek már meg valahol, valamilyen formában. Egyébként Bart Smits hangja soha sem csengett jó orgánummal és valójában Anneke érkezte fordította a csapatot egy új irányba és hozta meg a sikert. 


 Szóval éppen kezdtem azon agyalni, hogy ugyan mi az apropója ennek a kiadványnak, mire gondolt a csapat, mikor eszembe ötlött, hogy lehet, nem is a csapat fészkében kell keresni a kakukktojást és ez a megérzésem be is igazolódott. Na szóval valójában annyi történt, csúnyán, pejoratívan megfogalmazva, hogy a Vic Records (akinek soha semmi köze nem volt a holland ex-félistenekhez) megszerezte a csapat próbatermi demóinak kiadási jogát, összetákolta ezt a duplalemezes kiadványt, amin minden, már kiadott tétel kétszer is szerepel, és ezt próbálja most eladni. Olyan ez, mint amikor a szomszéd kisfiú csak úgy besomfordál a családi ünnepségre és az asztal szélénél téblábolva nagy nehezen elcsen egy kis darabot a születésnapi tortából.

Az a nagy helyzet, hogy exkluzivitás nulla, érdekességnek sem nagyon érdekes a dolog. Némi örömöt a keménymag számára is maximum a kiadvány birtoklása jelenthet, a végighallgatása nálam a csalódottság miatt már-már az unalom határmezsgyéjén táncol. Szerintem ez egyszerű kiadói pénzcsinálás, rókabőr lehúzás. Aki akar, bólogasson hozzá, én meg beírok egy újabb fekete pontot a Vic Records neve mellé. Sajnos nem ez lesz az első.