The Spooky Gloom (1989)


    Gyakori belső ellentéteket szűlhet szerintem nemcsak bennem, hanem másokban is, hogy egy műfaj megszületésénél és kiteljesedésénél milyen feltételek szerint állítusunk fel egy értékrendet az azt művelő zenekarokat illetően. Gondolok itt arra, hogy többet ér-e egy vonalat kvázi megteremtő, mint csúcsra járató banda. Például hiába játszotta el a Black Sabbath annak idején az első doom vagy heavy metal riffeket, nem lehetnek elsőségük miatt koronázatlan királyok, főként, hogy alapvetéseik öröksége azóta jócskán túlnőtte őket. Régóta a modern világ része már a fémzene és lassan elmondhatjuk, hogy egy-egy vonalnak nem szülei, hanem nagyszülei, sőt lassan ükapái és anyái vannak, de a generációk már igencsak messze kerültek egymástól, mint a lucernát kaszáló, pipázó nagypapám az épp billentyűt koptató unokájától... Ugyanakkor mélységes tiszteletlenségnek és a rock/metal zene iránti teljes kép hiányának tartom azt is, ha valaki nincs tisztában a gyökerekkel, sőt, kétségbe vonja azokat bármilyen módon, mert lehet, hogy az ősök garázsban rögzítették az első témákat a legegyszerűbb módon, de az elsőséget senki nem veheti el tőlük. A mai zenekarok egy-egy útvonalat választanak maguknak, de a csapásokat vérrel-verítékkel nem nekik kellett kigyomlálniuk, maximum kalandoznak időnként a járatok között kíváncsi kisfiú módjára. Időnként még értelmes vitákat is lehet folytatni arról, hogy ki melyik utat hozta létre, melyik kölykének adott megfelelő összetételű táplálékot, de munkájuk, valamint az elsőség titulusa legtöbbször kétségbevonhatatlan. Hisz manapság sem azok nevét jegyezzük meg könnyebben, akik a mai felszerelések, légzőkészülékek segítségével feljutnak a Föld legmagasabb pontjára, mert bármennyire is csodálandó a teljesítményük, az első név alatt fognak szerepelni a fontossági listákon. Tehát, ha szereted a fémhúrok torz rezgésének édes mennyországát, a dobok lesúlytó zakatolását, akkor legyél tisztában a múlttal, tiszteld és tudd legalább annyira értékelni, mint a sokadik elágazódását, melléktermékét, mint amilyen az extrém metal, legyen szó death, black, vagy grindcore muzsikáról, mert különben az egész torta helyett maximum az elfújt gyertyák füstjét kapot meg a valóságból.
   Szokásos hosszadalmas bevezetőm természetesen most sem áll messze a tárgyalt lemeztől, mert egy műfaj gyökerei után kutatva bukkantam rá évekkel ezelőtt, ez pedig nem más, mint a Sempiternal Deathreign első és egyben utolsó lemeze, a The Spooky Gloom, amit pedig az elsők között játszottak, az a death/doom metal. Az említett banda, ha demóit is figyelembe vesszük, bőséggel megelőzte az angol Paradise Lost ekkor még jócskán puszta death metalt rejtő demóit és az amerikai Wintert és Goatlordot, akik 1990, illetve 91-ig nem rukkoltak elő nagylemezzel. Victor Van Drie és Frank Faase érdeme pedig itt nem áll meg, mivel hatásukra holland földön megintult egy sajátos hullám, mely a pocsék kiadóválasztásoknak és támogatás hiányának köszönhetően igencsak gyorsan el is halt, ám a műfaj talán legegyedibb lemezeit hagyta maga után. Hollandiában ennek köszönhetően a 80-as évek végén több death/doom metal csíra jelent meg, mint a sokat dícsért északibb államok legtöbbjében, ráadásul ezek mindig egyedi útvonalakat próbáltak maguknak keresni. Időnként bele-bele lehet futni egy újrakiadásba, de félő, hogy ez a csoport már soha nem fog olyan rangra emelkedni, ahol valóban tartózkodnia kellene. A vonal talán legismerebb tagjai az Asphyx és a The Gathering (jóval későbbi teljesítményéért), miközben jelen volt mellettük már egy
 
Castle



Delirium



Spina Bifida


 

    Egy kattintással pedig megtudhatod, hol járt a 80-as évek legvégén a Necro Schizma, Mystic Charm, Mourning, Awakening, PhlebotomizedSad Whisperings zenekar.
    Tehát jócskán válogathatott a holland ifjúság, melyik underground buliban zúzzon és búslakodjon egyszerre egy nagyot, de kétségkívül a Sempiternal Deathreign néhány élő fellépése volt a legelső a listán és ők jelentettek meg elsőként nagylemezt is, aminek sajnos sosem készült folytatása. Victor és Frank ugyanis ketten alkották a zenekart, mellélyük csak időnként sikerült megfelelő dobost találni, így a hírhedt bemutatkozáson is a beugró Remo Van Arnhem dobolta fel nekik a megfelelő témákat. A páros útjai is elváltak a megjelenés után, de mindketten olyan lemezek, zenekarok születéssében vettek részt, melyek felhelyezték országukat a death metal térképre. Victor Mischa Hak dobost követte az Eternal Solstice zenekarba, Frank pedig a szintén legendás Sinisterben bengetett egy darabig, majd eltűnt a zenei életből.
 

    A The Spooky Gloom volt szerintem életük legnagyobb dobása minden más bandától függetlenül, méghozzá azért, mert a thash vonatból éppen csak kikönyöklő death metalt fűzték bele a súlyos lassulások világába, mely tulajdonképpen még nem is létezett. Mindezt könnyen megérthető, játékos módon tették, mai füllel hallgatva amatőr bájjal felvértezve. Ez tényleg csak báj, nem pedig technikai probléma, a gondok a tudás helyett itt sokkal inkább a pénztárcákat gyötörték. Természetesen ők sem maradhattak ki a kor aktuális kedvenceinek hatása alól, így egyértelműen találhatunk Slayer őrjöngéseket, de még jobban tetten érhető a közvetlenül kapott Pestilence adag, viszont egy olyan dalra, mint a lemezt nyitó Creep-O-Rama, egyik sem lehet mentség. A közel kilenc perces szerzemény egy punkosan laza torzított gitárral nyit, hogy death, thrash mocskot zúdítson ránk pillanatokon belül. Nekem kifejezetten tetszik a gitárok nyers, mocskos, jobb minőségű demóra emlékeztető hangzása, mivel teljes harmóniában mozog a tartalommal. Victor hörgése korához képest elég árnyalt és igazán őszinte, erőltetésnek nyomát sem találtam benne, ami valljuk be, a kezdeti death hordák nagy részénél tisztán hallható. A dal felénél aztán valami eltörik, megváltozik, ugyanis egy hatalmas régi sulis doom riffre fűzik fel túlfűtött idegrendszerünket, melyre én a mai napig képtelen lennék merev nyakkal reagálni. A 80-as évek horrorfilmjeinek hangulata mellett tapinthatóan megjelenik a dalban a vegytiszta sötétség, egy remek szóló és egy stílusos lezárás mellett. A Resurrection Cemetery vegytiszta death metal sláger, némileg amerikai ízzel, de jócskán megelőzve a korát. A rövid tételben csak a refrén hoz lassulást, de a bólogatási faktor itt is garantált, ráadásul ha ezt valaki valaha élőben hallotta, azt kizártnak tartom, hogy nem ökölbeszorított kézzel énekelte az énekessel együtt.
 

A lemez középpontjában a Devastating Empire Towards Humanity áll, ami behozza a képletbe egyszerű billentyűivel a melankóliát és újabb őskorból eredeztethető gitártémával bizonyítja a metal időtlen jellegét. A nehéz zenéhez nehéz mondanivaló is társul: az ember alapvetően kíméletlen, sorsa pedig az elkerülhetetlen pusztulás. Hasonlóan vidám témakörben és tempóban gondolkodik a Dying Day, ahol azért idővel felpörögnek az események, hogy az Unperceptive Life képében ismét a death metal későbbi klasszikusainak bölcsőjében ringatózhassunk két perc erejére. Az alig 35 perces anyagot végül a címadó The Spooky Gloom zárja a gyors és lassú részek egymást váltó lüktetésével, az ösztönös gonoszság és a már említett amatőrös báj, nyersesség teljesen szabadjára engedésével.
    Nem állíthatom tehát, hogy a Sempiternal Deathreign megteremtette volna a death/doom alfáját és omegáját, hogy megkerülhetetlen mestermű, mert menet közben rengeteget változott, finomodott és rétegződött az általuk (is) indított vonal. Ettől függetlenül azonban egy méltatlanul elfeledett, korát megelőző támpont, egy nagyszerű hangulattal ellátott és eljátszott szórakoztató, ropogós kiadvány lett egyetlen örökségük, amit senkinek sem szabad lesöpörnie a polcról.
 
Sempiternal_Deathreign_The_Spooky_Gloom_1989
Kiadó:
Stílus:
death metal, doom metal = death/doom
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Creep-O-Rama
2.Resurrection Cemetery
3.Devestating Empire Towards Humanity
4.Dying Day
5.Unperceptive Life
6.The Spooky Gloom
Írta:
boymester
2018. október 29., hétfő
Facebook:
Needless - Heresy (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 14., vasárnap, 13:12
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.061 seconds to render