Mintha az utolsó Ministry cikkem úgy zártam volna, hogy bár a Ministry halott, azért azt hiszem hallani fogunk még Al Jourgensen valamilyen projectjéről a közeljövőben, s már itt is a beigazolódás… Bár a Revolting Cocks egy texasi, 1985-ös dolog, s 2006 óta folyamatosan hallat magáról, azért senki sem gondolta volna, hogy az öreg Allen David éppen ezt a vonalat fogja tovább vinni és újra friss véráramba kapcsolni. Ez a project ugyan is már gyökereiben is egy veszett és rock’n’roll-lal fertőzött átmulatott éjszaka volt, két Front 242 taggal (szinti pop-os ipari zene még az FLA éledezése előttről) Patrick Codenys-sel és Richard Jonckheere-vel. Természetesen iszonyatmód bebasztak és nagy műsort nyomtak, aminek következménye képen a bártulajdonos kirakta őket a szórakozóhelyről a "revolting cocks" jelzővel mellékelve, ami annyit tesz magyarul, hogy: felháborító kakasok, de talán az undorító faszok jobban kifejezi a szó jelentését. Ezzel az esettel kezdődött meg a Revolting Cocks (amit sokan RevCo-nak) rövidítenek története. Azóta rengeteg tagcserén mentek át, természetesen, mindig is megmaradtak az ipari zenék és a rock elegye között, de valójában inkább egy idióta és kísérleti mellékágnak tekintették, a Ministry fanok, mint valami fővonalnak. Nos, jó lesz, ha újra megtanuljuk ezt a nevet, mert nagyon úgy néz ki a dolog, hogy ez a jövő, a Sex-O Olympic-O szeptember 26-án jelenik meg majd az államokban, és ez az a fajta cikk lesz, amit elolvastok, aztán majd 2 hónap múlva a lemezboltban leemelve a CD-jüket belehallgattok, vagy valamelyik letöltő és megosztó program keresőjébe merítkezve meggyőződtök kritikám relevanciájáról…


A Sex-O Olympic-O műfajilag szép kis talány, és olyan szavak kapcsolhatóak mellé, mint; űr rock’n’roll, ipari rock, vagy éppen a táncolható post-gruftik és retro-goth disco sex… Először is a gitárok hangzása valami gyenge, vékonyka, annyira érezhető, hogy itt a metal jelző csak kiegészítés volt, és a lényeg maga a feling, az egyszerű de súlyos alapokra fektetett zenei hangulat és burjánzás, nyakon öntve egy nagy adag 80’-as ével érzéssel, s olyan csapatok nevei ugranak be, mint The Cult, The Cure, Systers of Mercy, illetve az ipari részről; Shotgun Messiah és Gravity Kills…
A dalokban egy kis punkos hangvétel elégíti ki az indusztriális vonal lüktetésében ragadt sex és drog fertőzte rock’n’roll adalékot, remegő karral tartanak kanalat felénk, benne a már feloldott és sűrített boldogság, füstszűrővel és egy emberi tudat mögötti kiszakadással, a másik kezében tűt és fecskendőt szorongat, mi pedig vagy elveszünk az éjszakai fényeiben és élünk a mának, vagy ott rohadunk meg, ahol mindenki más… a Földön… Az alapvető szaggató és masszív Ministry alapok azért jól észrevehetőek, hiszen Sin Quirin-t is átszerződött a főcsapatból, a végeredmény a jelen és a múlt között mozog, változatos énektémákkal (négy énekes van!!!?) és a retro disco fásult pina szagával…


Az, aki a Ministry drog és politika fertőzte agresszív masszáját szokta meg, annak nem hinném, hogy túlságosan sokat fog adni a Revolting Cocks próbálkozás, amely inkább rock, mint metal, inkább nihil, mint szembenállás, és inkább tekinthető felszínek, mint mélységnek…