Az amerikai False Icons kapcsán már írtam itt a Fémforgácson, mikor elemzésébe merültem a The Wicked Lake filmzenébe. Akkor is az volt a véleményem ami ma: „Majd a pennsylvaniai False Icons ad egy kis randevút a könnyen emészthető ipari hatások és elektronika mardosta metalnak, megint csak 13th Planet Records termék és számomra erősen NIN és Gravity Kills adaptációnak hat… szóval kb. annyira egyéni, mint amennyire jó...”

A borítót nem értékelem (mert nincs mit a 13th Planet Records 99%-ban csak magát a lemezt küldi) illetve ha jobban meglessük, amúgy se tűnik valami nagyon érdemleges dolohnak, haha - a CD disc maga pedig úgy fest, mint a müzlis és corn flakes gabonapelyhek mellékleteiben a játék és demó CD-k. A zene amúgy valóban a NIN és a Gravity Kills pillérei között mozog, és igazából nagyon nincs is mit írni a dologról. Viszonylag könnyen emészthető elektronikus alapokra torzított vokálok, egyszerű ritmus szekciók és sampler szerű gitárok fekszenek rá - a végeredmény, pedig populáris betegség. 11 dal közel 50 percben, néhol egy kis darkwave hatás is felmerül és erősen lebegős, már-már pszichedelikus utazásokba merül (pl. a záró Into The Emptiness), vagy az enyhén goa szerű Defective. A False Icons legnagyobb rákfenéje, hogy annak ellenére, hogy érdekes korongot raktak össze, nincs benne semmi letaglozó, se nem agresszív, se nem mély, se nem zajos, se nem tömény, s persze az eredetiség identitása is nagyon elmaradt valahol a samplerek és pedálok alatt…


Igazából nem is értem miért karolta fel a 13th Planet Records, hiszen nem hinném, hogy erre a zenére túl sokan vevők (s mindennek a producere a Ministry-s Al Jourgensen és John Bilberry), a Gravity Kills egy részét már 10-15 éve megvalósította… és azt hiszem – úgy érzem, az akkor jobb is volt és újítóbb is, mint ez itt és most!