Koncertek
Partnerek
Hírek
koncertajanlo
Facebookra vele! 2008. augusztus 16., szombat, 10:17, 9000Sanyi ^^
Negative Art - Sziget utáni veszedelem
Sziget utáni veszedelem: ismét amerikai vendégzenekarral

Immár hagyománynak tekinthető, hogy a Negative Art a Sziget fesztivált követő napokban megszervezi a Sziget utáni veszedelem névre hallgató programot, mely idén három estén át tart majd.
A rendezvény keretében olyan műfajú zenekarok lépnek fel, akik a nagy fesztiválokon ritkán jutnak színpadra... köztük nemzetközi csapatok is. Az amerikai Crüxshadows vagy éppen a kanadai Birthday Massacre után idén egy New York-i csapat, a Made Out Of Babies hallható augusztus 24-én az A38 hajó tetőteraszán, jelképes összegű belépő ellenében, a két megelőző napon pedig ingyen hallgathajuk meg a Dharma, az Angelus, a Oneheadedman, a Leecher, a Sinathrop és a német Acid Rain koncertjét az After Music Clubban.

Erős sarkítással azt is mondhatnánk, hogy a brooklyni Made Out Of Babies a rock egyik "legagyasabb", de a műfajhoz hűen mégis ösztönös ágát műveli: zenéjüket a Jesus Lizard noise-rockja és az Isis post-metalja közé lehet sorolni.. mások még a Yeah Yeah Yeahs-t és a Big Blacket is belevennék a sorba.


Sokat elmond róluk az is, hogy a gitáros, Brendan Tobin a Red Sparowes-t is erősíti, az énekesnő, Julie Christmas pedig a Neurosis és Peeping Tom muzsikosokat is felmutató Battle Of Mice-ban szintén hallatja a hangját. Ami nem is akármilyen: nagyjából olyan hatást kelt, mintha PJ Harvey eszelős, kegyetlen klónját hallgatnánk.. A zenekar karrierjét egyengető kiadók nem kevésbé patinásak: a Made Out of Babies a már említett zenekarokkal is együtt dolgozó, a Neurosis tagjai által alapított Neurot Recordingsnál kezdte pályafutását, új albumuk pedig az The End Records-nál jelent meg, melynek az Ulver, a Gathering, a Mindless Self Indulgence vagy éppen a Voivod is ott van a zászlóshajói közt.

A Made Out Of Babies-t a kiváló hangszeres tudás mellett tehát az énekesnő hangja emeli ki a többi kísérletező, zajos poszt-alter rock zenekarok sorából. A most megjelent Ruiner lemezen kiemelkedőt alkot Julie Christmas: elég már az albumot hallgatni ahhoz, hogy átjöjjön kreatív személyisége és átélése, hiszen valóban nemcsak énekli, hanem éli is a hangokat, legyen szó pillanatnyi elmélázásról, harmóniákkal tarkított dallamokról, robbanó hangkitörésekről, hisztérikus ordibálásról vagy eszelős sziszegésről. Mindez úgy olvad össze szerves egésszé a zenével, hogy egy pillanatra sem érezzük kellemetlennek, így minket is könnyen magával ragad a MooB zeneisége.

Az amerikai csapat augusztus 24-én, vasárnap 1000 forintos belépő ellenében látható az A38 hajó (eső ellen védett) tetőteraszán, ráadásul a belépő fele a pultnál lefogyasztható. A koncert után Noise Pollution party várja az egybegyűlteket: stoner, sludge és hc muzsikák minden mennyiségben - szóval mindaz, ami a koncert hallgatása közben eszünkbe juthatott.

A Sziget utáni veszedelem koránt sem csak ebből az egy estéből áll: pénteken, 22-én három hazai csapat látható majd ingyenesen az After Music Clubban, köztük a Dharma, mely nemrég alakult Budapesten, és egy igazán egyedi műfajt, az orientális dark metalt képviseli, ugyanis a modern, ambient és folk elemekkel tűzdelt metal zenét játszó három zenész egy elbűvölő szépségű énekesnő vezetésével lép a színpadra.


 
Első hangzóanyagukat a Bakery stódióban rögzítették, legutóbb a Road társagában koncertezték végig az országot, és immár első klipjük is látható - mindez a www.dharma.extra.hu weboldalon. Az este másik fellépője a Leecher, melyre az Apocalyptica és az Evanescence volt nagy hatással: csellók és gitárok segítségével szólaltatja meg dalait, és persze több feldolgozást is.. az estét amúgy egy német zenekar, az Acid Rain nyitja meg, nevéhez illően brutális death metal muzsikával.

A szombati napon szintén ingyenes koncertek várnak ránk az After Music Clubban: szerepel a Sinathrop, és a leghíresebb magyar girl metal zenekar, az Angelus, a szintén metalban utazó Oneheadedman, mely immár szintúgy női énekessel lép színpadra, és jelenleg nagylemezén dolgozik.. korábbi EP-jük pedig elérhető weboldalukon, a www.oneheadedman.com címen.

Sziget utáni veszedelem

2008. augusztus 22., péntek 19 óra
Budapest, After Music Club (Bp., VII. Nyár u. 6.)

Dharma, Leecher, Acid Rain (GER) koncertek
A koncertek után afterparty: Adam, Jesper, Bence
A belépés ingyenes!


2008. augusztus 23., szombat 19 óra
Budapest, After Music Club (Bp., VII. Nyár u. 6.)

Sinathrop, Oneheadedman, Angelus koncertek
A koncertek után afterparty: Adam, Heaven't, NINth
A belépés ingyenes!


2008. augusztus 24., vasárnap 20 óra
Budapest A38 hajó tetőterasz

Made Out Of Babies (USA) koncert
Noise Pollution Party
Belépő: 1000 Ft, melyből 500 Ft a pultnál lefogyasztható.
Anathema, Mother's Cake - A38, 2014. október 23.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2014. november 6., csütörtök, 08:37
OneHeadedMan - We Are Not Unique EP (2011)
Kritika, 9000Sanyi @ 2012. február 2., csütörtök, 00:07
Epica, Leecher - 2011. április 1., Club 202.
Koncertbeszámoló, bahon @ 2011. április 3., vasárnap, 22:48
OneHeadedMan - Winter, Thunder, Etc (2009)
Kritika, maniac @ 2010. április 18., vasárnap, 18:54
Dharma - Heavenly Hell (2009)
Kritika, fkanya @ 2009. október 2., péntek, 19:05
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.328 seconds to render