Érdemes még hozzátenni a korai Mercyful Fate-et is a hatások közé, ami szerencsére sok pillanatokra feltűnő hangulati elemet csempész a zenébe. A Deströyer 666 zeneiségéhez még lenne egy lépés felfelé, de igazán megkapó hús-vér képződmény az idei Bütcher lemez. Szinte marja az embert, akár a sav. A szólók, a sikolyok, a kiállások sokat dobnak az egyébként is nyughatatlan lemez elvetemültségén. Erős anyag, fémzenei koncentrátum!
Jó ötlet volt javasolni, hogy könyv aláfestőzenéjeként használja fel az ember. Ezek a zenék jobban működnek úgy, ha hagyjuk a hatást a tudatalattiban kialakulni, mivel nem igényel maximális figyelmet a zene. Emlékszem '98-ban olvastam az Az-t Stephen Kingtől, és csak a Burzum Daudi Baldrs szólt a könyv olvasása közben. Ma már a könyv története Pavlovi reflexekkel hozza magával a zenét, és a lemezt sem tudom úgy hallgatni, hogy ne a könyv hangulata jusson róla eszembe. Hasonló háziasítást ezzel a lemezzel is el lehet képzelni.
Szerintem roppant hangulatos és megindító zene, én nagyon szeretem az ilyesmit. Nyugodtabb, elmélkedősebb pillanatokra, sebekre...
Ma már úgy is lehet kőkemény heavy metalt játszani, hogy úgy nézel ki, mintha most léptél volna ki egy divatbemutatóról vagy valamelyik pláza divatboltjából. Tegyük gyorsan hozzá, hogy Japánról van szó, és máris tucatnyi másik tényezőt is figyelembe kell venni. Szokni kell. Számomra idegen a dolog, és ha őszinte akarok lenni, képzavarral küzdök miatta. Szerencsére a mai időkben sok minden belefér a metalba, még ez is, mégis nehezen összeegyeztethető számomra az, amit látok azzal, amit hallok. Bár fordított esetben is volt már példa arra, hogy pop celeb metal pólót viseljen... No, egye fene. A zenén érződik a japán mániákusság, még akkor is, ha ez európai stílusú klasszikus heavy metal. Nekem ez a vonal kevésbé működik, az énekesnő hangjának van némi affektált nyávogás-színezete, és ez taszít, akárcsak a külcsin.
Ez a post metal lemez felhasználja a stílus által felkínált elemeket, azokhoz nem sokat tesz hozzá, viszont azon belül akadnak hangulatosabb pillanatok (persze, hogy az utolsó dalt érzem a legjobbnak és a legváltozatosabbnak). A lemez nagyobbik része meglehetősen kiszámítható, de ott is lehet találni kapaszkodókat. Inkább korrektnek mondanám, mint erős lemeznek.
Van élet a halál után, avagy reinkarnálódott a Morbus Chron. Mit is mondjak...? A Sweven lemez ott pompázik a polcon és rengeteg kellemes percet szerzett az évek során, a lemezről elkeresztelt banda első anyaga pedig az itt hallottak alapján ugyanezt a csodálatos utat járja majd be. Fogalmam sincs, hogyan írjam le ezt az ihletben és ötletekben roppant gazdag zseniális művet. Még azok is meg fognak vele barátkozni, akiknél a hörgés tiltólistán van, mert ilyen páratlanul hangulatos és progresszív zenei ajándékot csak nagyon kivételes esetben van szerencsénk hallani.
A 7-esek táborát erősítem én is, van némi bája a korongnak, ám nem ugorja meg azt a szintet, hogy hosszabban is akarjon foglalkozni vele az ember.
Nem rossz anyag, de én ebben nem látok semmi különlegeset. A groove metalos témák (pl. Reverend) például kimondottan sablonosak, amellett, hogy nem is nagyon kedvelem az ilyesmit. Összességében valószínűleg korrekt anyag, de ahonnan ők közelítik meg az extrém műfajt, az nem lesz a kedvencem.
A blackened death metal műfajon belül, még ha nem is emelkedik ki, nagyon tisztességes szinten tartja a nívót, az In the Lair of the Rat Kings és a The Procession szerintem remekül eltalált dalok. Nem mindenre kapja fel az ember a fejét benne, de akik a stílusban keresgélnek, bátran hallgassák meg.
Ross Jennings új bandában? A Hakent kimondottan kedvelem, szóval már pozitív előjellel indult a lemez. Ebben a 70+ percben rengeteg finomság, dallam és jó riff fér meg egymás mellett. A régebbi Riverside eszembe jutott róla, máskor meg a BTBAM ötlik be. A világi zenébe/musicalbe hajló Corazónnál kezdtem azt érezni, hogy túl nagy szeletet akar magához ölelni a csapat, pedig még csak eztán jönnek a taps-taktusok és a (borzalmas) latin zene, amit nagyon nem kellett volna. A 25 percet kitöltő The Tyrant és Prison Wall azonban zseniális!
