Konzekvens, botanikus black, remek témákkal és sűrű atmoszférával. A 'The Carnal Sabbath-ot' is nagyon csíptem és a mostani lemezüket is bírom. Igazi "elveszős" zene, amiben jól esik teljesen elmerülni. A borító is ismét pofás lett.
Az előző albumukért sem voltam oda, és most sem érzek másként. Van persze pár szám, ami átjön, annyira hitelesen felbaszottan rakták össze (pl a No Remorse), meg van pár szám, ami zeneileg is tetszik (címadó vagy a Bum-Rush), a ritmusszekció megszólalása is ínyemre való, ugyanakkor az album másik fele irritál (pl a Colors) vagy egyszerűen untat. A feldolgozásokért sosem voltam oda, az meg kifejezetten fura volt, amikor a szám elején amolyan brief summary-ként eltolják, milyen szerencsétlen eset inspirálta a dalt (When I'm Gone). Wtf? Ezt finomabban is el lehetett volna hinteni magában a szövegben pl., főleg úgy, hogy maga a szám amúgy rendben van.
Alapvetően csípem a holland BM szcéna által kitermelt anyagokat, érdekes gyöngyszemekre bukkanhat arrafelé az ember. Néhol a monoton, súlyos atmoszférájukkal, máshol pedig az eklektikus tébolyukkal vesznek le a lábamról a hollandok. A Turia esetében sajnos se ez, sem az nem érvényesül. A 'Met Sterven Beboet' tetszett a leginkább, ott voltak érdekesebb mozzanatok, amiknek köszönhetően újra meg újra lepörgettem a számot, de az album egészét vizsgálva kissé kiforratlannak, egyhangúnak érzem a Degen van Licht-et. Hasonló megközelítésben nálam még mindig az Iskandr 'Euprosopon' lemeze az etalon, köszi boymester anno az ajánlást!
Kisebb adagokban képes voltam élvezni, mert a dalok nem rosszak, műfajában ez egy jó lemez, csak iszonyatosan tömény egyben. Nem az a leülős zene, amire mostanság vágyom, háttérmuzsikaként jobban működik.
A dob gyilkos, a riffek karcolnak, a szintetizátor meg poén színezetet ad az egésznek. Az egész úgy ahogy van catchy és ténylegesen hallgattatja magát.
Alapvetően bírom az instrumentális anyagokat, de a Vinnum Sabbathi pont azon a síkon mozog, ami elkerüli az általam ebben a műfajban megkívánt dolgokat. Vagy legyen ultra izgalmas és meghökkentő az anyag (Night Verses) vagy legyen totál elszállós flow (My Sleepking Karma). A V.S. ugyan jól építgeti a feszültséget a számokon belül, de valahogy a nagy fordulat minduntalan elmarad. Se nem annyira izgalmas, se nem annyira sodró, hogy ennél magasabbra értékeljem. A műfaj nagy kedvelői persze lehet másként látják. :)
Nagyon király lett a Reflections, nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog kapni. A hatások rengeteg bandához nyúlnak vissza (ez a tagok múltját figyelembe véve nem meglepő), mégis frissnek és a mai kor elvárásaihoz igazodottnak hallatszik az anyag. Minden szám vagy tartalmaz egy olyan melódiát, riffet, vokáltémát, ami érezteti, mennyire összeszedetten és innovatívan lehet tálalni egy olyan műfajt, amiben az ember nem gyakran keres meghökkentő megoldásokat. Gondoltam, hogy kiemelek pár dalt, amire kifejezetten elnyerte a tetszésemet, de mint utólag ráeszméltem, igazából az összes számot feltehetném a képzeletbeli listára. Remek album!
Ausztráliában tuti van valami a vízben/levegőben, ami végett olyan sajátos ízt kap a legtöbb metal album, ami a tasmán földeken születik. Mondhatnám, hogy az Earth Rot legújabb szörnyetege egy tipikus black/death anyag, de mégsem. Nehéz röviden megfogalmazni azon nüansznyi finomságokat, amik különlegessé varázsolják a lemezt, mert néhol mélyen meglapulva, alattomosan formálják a számokat a felszín alatt, de szerintem a nyitott fülűek néhány alapos hallgatás után érezni fogják az album varázsát. A vokált külön kiemelném, imádom Jared köpködéseit.
Dekadens francia kalapálás, ami kellemesen bizsergeti idegeimet, de sajnos ennél tovább nem tud jutni.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 413. 414. 415. 416. 417. 418. 419. 420. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2020. április 11.
Weide ∑:
1. boymester
Godthrymm
Reflections
9 9
2. Szpeter
Vredehammer
Viperous
9 9
3. Weide
Earth Rot
Black Tides of Obscurity
8.5 8.5
4. McFrost1977
Helleborus
Saprophytic Divinations
8 8
5. banya07
Mourir
Animal bouffe animal
7.5 7.5
6.
Turia
Degen van licht
7 7
7. 69Nostromo79
Heaven Shall Burn
Of Truth & Sacrifice
6.5 6.5
8. Armand
Vinnum Sabbathi
Of Dimensions & Theories
6 6
9. nascence
Body Count
Carnivore
6 6
∑:
7.5 7.5
Blood Stains Europe 2017 - 2017. március 18., Budapest, Dürer Kert
Koncertbeszámoló, Krigare @ 2017. március 27., hétfő, 07:49
Helleborus - The Carnal Sabbath (2016)
Kritika, Nagaarum @ 2017. március 13., hétfő, 19:12
Heaven Shall Burn - Wanderer (2016)
Kritika, ZolixiusRex @ 2017. január 22., vasárnap, 08:19
OST - Judgment Night (1993)
Kritika, 9000Sanyi @ 2015. december 2., szerda, 08:14
Rockmaraton 2010 - 2010. július 5-11, Pécs, Malomvölgyi Arborétum
Koncertbeszámoló, baathory @ 2010. július 13., kedd, 14:22
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.019 seconds to render