Nem rossz, de most nagyon kiégtem ezektől a posztos zajos tekergős undormányoktól.
Vagány Crust-Grind.
Zoli kommentje telitalálat. Kerestem a jó hasonlatot napok óta, de ez a legtalálóbb. A Nagaarum projekt Gábor alternatív színháza. Annak minden bájával és időnként esetlenségével, ami ugyan úgy része és talán nem is mindenkinek ugyan az a pillanat tűnik esetlennek, vagy semmi, vagy minden. Hát valahogy így viszonyulok Gábor lemezeihez. Jó dalszerzőnek gondolom, egyedi is, de talán néha az önfejűség képes egyfajta kolontári gátat is felépíteni maga köré. Az biztos, hogy egyedi színfolt és lemezről lemezre fejlődik. Nem tudom. Talán ez az alternatív színház lényege. Az, hogy inkább kérdéseket tesz fel válaszadás helyett.
Na, most azért van itt sok ténybeli tévedés és félreértés. Az én értelmezésemben ez nem black metal. Mint ahogy nem jazz lemez és nem indusztriál, holott mindegyik irányból bővelkedik hatásokkal., Ettől még egyik sem lesz. Egyfajta fúziós kísérleti zene ez. A másik, hogy azért aki az urbánus elektro - black - jazz fúzió vonalán járatos, az tisztában van vele, hogy ennek alapjait a Blutmond a Thirteen Urban Ways-en már 2010-ben kimaxolta, szóval a kor megelőzése maximum náluk játszhat. A borítóval kapcsolatosan is érdemes megjegyezni, hogy a Voices - 2014-es London c. lemeze nem csak külsőségekben, hanem belbecsben is ugyan ezen az úton járt, annyi különbséggel, hogy az extrém metal vonalról ők adaléknak a death metalt választották, nem a blacket, illetve az alapvetően a death metalból kacsintgat kifele, de a vízió hasonló. Szóval jó ez, izgalmas és érdekes, azonban érdemes ismerni a "környezetét" is. Egyébként meg az Ulver az én lelki Indiám szent tehene így nevét a számra hiába nem veszem éspedig ezen lemez kapcsán teljesen hiábavaló az idecitálása.
Nem érzem igazán erősnek. Ebben a fúziós világban a Blutmond, a Todgelichter és a régebbi Solefald is erősebb tud / tudott ennél lenni. Vannak kellemes megoldások, jó ötletek, érdekes húzások, de összességében mégsem érzem különösen jónak.
Viper hangja szerintem sokkal jobban hasít a tökös Wolf-ban. Kicsit üres a hangzás is. Nem kapott el a hangulata. Uncsi. Majd a friss Avatarium enyhíti "kínjaimat".
Nincs semmi baj a stílussal, ellenben ezzel a lemezzel már annál több. Ez egyszerűen ötlettelen. Kár rászánni az időt, mert ez üres. Nincs itt semmi a felszín alatt sem.
Ez szerintem valóban ott és úgy működik, ahogy fiúmester leírta. Ehhez kell valami szentimentális nosztalgia. Én ezt a vonalat még a fénykorában sem hallgattam. Annyira dagályos, annyira túltömjénezett giccs, ahogy a nagy acsarkodás után a zongora elkezdi nyomni a vámpírsiratós melódiákat. No, mindegy, én nem ezeket a hangulatokat keresem a metal extrémebb közegében.
én már kimásztam a barlangból
Nekem ez határozottan tetszik. Már az első dal is fogós és végig gyilkol. Ezt a vokált kimondottan szeretem death metalban.
Úgy érzek ezzel kapcsolatban, mint emp. Az utóbbi időben megnövekedett a HP-n a modernkori zord, disszonáns, rideg black metal, amiből nekem pár lemez elég is évente. Minden ilyen korong egy nagy megmérettetés, 4-5 hallgatásnál kevesebb lepörgetés alatt esély sincs arra, hogy kiismerjen valaki egy ilyen lemezt, addig viszont szúrós, száraz falat. Az efféle anyagoknál sokszor azt érzem, mintha a zenét kifordították volna a fonákjára, és azt játszanák. Én egy idő után telítődök ettől, de akinek erre vannak kalibrálva a műszerei, biztosan venni fogja az adást. Korrekt album, egyébként.
Grindcore... messze-messze elmaradva attól, ahogyan azt az Antigama nevű vérfrissítés játssza.
Lásd lemezismertető.
Én nem érzem ezt olyan rossznak, mint a 3-assal osztályzók, de annyira erősnek sem, mint a 10-essel jutalmazók. Néha kicsit erőltetettnek tűnik ez a sok fúzió, és nem minden téma elég erős ahhoz, hogy különösebben felkapjam a fejem rá. Mégis, vannak jól összerakott, szépen egymásra építkező elemek, kellemes és hangulatos részek is. Érdekes anyag, de annál nem több.
Ez nem tűnt erős próbálkozásnak, semmiképpen sem, hiába hagytam neki egy kis időt. Meglehetősen átlagos black metalhoz tapad a szaxofon, de nem organikusan, hanem ragasztószalaggal odaerőltetve.
Nagyszerű lemez. Niklas Stalvind hangját nagyon szeretem (legyen már új Wolf lemez!), Leif Edling szintén minden alkalommal olyan fogós dalokat ír, hogy nem tudok tőlük szabadulni (nem is akarok). Erős 9-es ez, az utolsó dal pedig hatalmas 10-es.
Az ezerszer hallott panelek mellett itt-ott van egy kis érdekesség is, de minimális. Stílusgyakorlat, a műfaj szemléltetése, semmi izgalmas megoldás.
Nem nekem zenélnek a fiúk. A Dimmu Borgir ezt már ezerszer jobban megcsinálta, nem érzem semmi szükségét ennek a csapatnak (ahonnan én nézem a dolgokat). A vokál pedig hosszú távon kimondottan fárasztó.
Egy epikus film zenéjeként elmegy, de film nélkül, önmagában hallgatva semmilyen élményt nem nyújt, azaz dehogynem: elálmosodom és elalszom.
Akárki akármit mond, ezt a műfajt pontosan így kell jól játszani! Ezzel a hangzással és, bármennyire is hihetetlen, fogós témákkal. Ami az ilyen professzionális szinten előadott technikás brutális death metalt elkülöníti a hasonszőrű, felejthető társaiktól az az, hogy 5-6 hallgatás után (és nem hamarabb - kivéve, ha a füled csakis erre van beállítva) a riffek mögül, mint a sorok között olvasva, előjönnek az album sava-borsát, erejét, velejét jelentő finomságok, rejtett dallamok és maga az erő, mindaz, ami dalokká, megjegyezhetővé teszi a szerzeményeket. Az erre való fogékonyság azonban kell hozzá! Micsoda év lesz ez! Új Origin, új Dying Fetus (inkább hozzájuk hasonlítanám a Hideous Divinity-t) és bónusz ajándéknak itt az Adveniens lemez.
Az igyekezet és a hangzás elismerést érdemel, a szerzői véna még épül/kerestetik.
Ritka műfaj manapság nálam, de ez egy izmos próbálkozás lett. Bár elég vegyes a felhozatal, azért néhány igazán korrekt dal is megbújik a sorban. Pl. az erősen napalmos 11-es track, ami a kedvencem a lemezről.
Ez kell fizikai valójában is....kiváló lemez, méltó társa a DIM-nek.
Az extrém ének erős nekem, de egyébként finom anyag. Óriási témák sorakoznak helyenként.
Post-black? Prog-metál? Valamiféle fúziós zene? Minden esetre nagyon elkapott mind a hangulata, mind az egyedisége. Érdemes időt adni neki, nem egy szimpla anyag!
Minőségi hobbizenekar, mint minden, ami Leif nevéhez köthető. (Persze az eredeti Candlemass kivételével. Az nálam az abszolút kedvenc epikus doom közegben. Épp a múlt héten hallgattam meg az első négy lemezt!)
Első teljes anyagnak elmegy. Zavarni nem zavar, hatása nincs rám. Még a 7 nóta is sok belőle.
A "nagy" elődöket sem hallgattam, ezt sem fogom magamtól elővenni...
Sosem hallgatom meg többször, de rosszat sem mondanék rá. Talán csak annyi, hogy egy hosszú éjszakai autózásra nem ezt választanám.
Szilaj, sűrű, ugyanakkor kevés maradandót rejtő lemez. Hangzás, borító rendben.
De a mostani prezentációt nem tudom befejezni.
