„Az Anaal Nathrakh egy céllal jött létre – hogy a világvége betétdala, a gonosz zenei esszenciája, gyűlölet és erőszak megzenésítője, a necro szellemiség valódi zenei megtestesülése legyen”

Rögtön itt az elején leszögezném a gyengébbek kedvéért, hogy a zenekar neve az 1981-es John Boorman klasszikus Excaliburjában, Merlin sárkány megidéző varázsigéjének kezdő szavai és semmi köze nincs egyéb emberi testrészekhez… (jól van kedves olvasó, te tudtad, de sokan asszociálnak rossz irányba)

Amit a zenekar magáról ír, annyira fedi a valóságot, hogy szinte mást nem is kellene hozzátenni. De azért mégis. A Hell is Empty albumot hallgatva ismét sikerült a birminghami bandának, a mottójuknak abszolút megfelelő zenét kreálni. Tényleg más nem jut az ember eszébe a friss anyagot hallgatva, mint világvége, pusztulás, kosz és szenvedés… A valódi agresszió ilyen mérvű koncentrált megtestesülését csak nagyon kevés zenekarnál véltem eddig felfedezni. Minden egyes szám egy pusztító kénköves vihar, minden egyes szám maga a gonosz megtestesülése. De itt ne csak agyatlan hangszerkínzásra, tessék gondolni. Nagyon is megírt mind a tizenegy tétel. A tiszta hangzásnak köszönhetően érthető az első hangtól az utolsóig minden. Mondjuk az előző és szintén kiváló Eschaton album blackes, koszosabb hangzását, most egy deathmetalos tisztább gitársound vette át. A Hell is Empty-t hallgatva ismét nyugtáznom kellett –mint ahogy arra az Aeternus kritikámban is utaltam-, hogy sok esetben mennyire hajszálvékony a válaszvonal death és black között. Egy-két gombtekerés a stúdióban és máris inkább death lesz valami a blackből… Na mindegy, egy kicsit elkalandoztam. Vissza a Hell is Emptyhez.

Az introt követő tíz pokoljárás mindegyike megkapó, megjegyezhető riffekkel, sokszor Garmot idéző tiszta refrénekkel megtűzdelt atomtámadás. Egyébként messze nem vegytiszta black a zene, hol Impaled Nazarene-re hajazó punkosabb ritmusokra, hol egy klasszikusabb gitárszólóra, hol modern deathmetalos megoldásra kaptam fel a fejemet, mindemellett V.I.T.R.I.O.L. sokszor bomlott elmére utaló üvöltése, hörgése csak hab a vérestortán.

Végtelenségig ragozható a dolog, de szerintem más nem fontos az albummal és a zenekarral kapcsolatban, csak annyi, hogy ismét egy színvonalas ultraviolence albummal lett gazdagabb a világ. Egyétek, vegyétek mert finom! Ja és próbáljátok ki, hogy a Hell is Empty-t hallgatva mennyire gonoszan lehet nézni reggel az undok buszsofőrre. Teljesen új dimenziók nyílnak meg az ember előtt!