Cryptal Darkness
Endless Tears... (1996)


     Nemrég lezajlott egy remélhetőleg hagyományteremtő, kivételes hangpróba az oldalon, amikor megjelenési évszámtól függetlenül áshatta elő a CD halmok közül magának azt a különleges anyagot, amit méltatlanul elfeledettnek, igazi földalatti kincsnek gondolt. Az ajánlások között sok régi kincs akadt, de a legmeglepőbb számomra a körben az volt, hogy milyen nagy számban képviseltették magukat az ausztrál zenekarok. A legtöbb zenehallgató, főként rockzenék iránt érdeklődő embernek általában az AC/DC ugrik be a kenguruk földjéről, pedig a kontinens semmivel sem követelt magának kisebb szeletet az extrémebb műfajokból, mint bármely más földrész. A régi arcok felelevenítése során futottam bele például a Cryptal Darkness csapatába, melyről biztosan nem sokan hallottatok még, pedig egy igazán ígéretes bandaként indultak 1993-ben. Az, hogy a grind/death metal projektként indult társulat neve az évek során megkopott, leginkább annak köszönhető, hogy összesen három nagylemezt tudtak tető alá hozni. Egyik a most tárgyalt Endless Tears 1996-ból, a  We Whispered You Had Risen című folytatás 98-ból, valamint a zenekar földbe állását okozó Chapter II. - The Fallen
    Mivel nem sok demó és EP adta hírül a zenekar létezését, ezért igazán érdekes, hogyan is lett a csapongó death őrületből a debütálásra egy gótikus elemekkel teletűzdelt, melodikus death/doom anyag. Véleményem szerint ebben nagy szerepet játszhatott az alapító Mark Kelson énekes, gitáros, aki több mellékszálban is kísérletezett már a lassulás és erő arányának kevergetésével. A debütáláson segítségére volt Oneil Alexander dobos (Desolate Eternity, Elegeion) és Jade Von Nagy basszer, valamint Geoff Kloprogge másodgitáros, aki az énekbe is besegített. Az igazán hatásos arányokat végül csak ezen az anyagon sikerült megtalálniuk, mivel a későbbiekben egyre inkább romantikus gótika felé eltolódó anyagaik már messze nem hoztak akkora elégedettséget a hallgatók részéről. 
   Nyugodtan elmondhatjuk azt is, hogy az általuk nyújtott egyveleg már 96-ban sem számított újdonságnak egy Anathema, Paradise Lost és My Dying Bride mellett, de a bemutatkozás sikerült annyira érdekesre és minőségire, hogy a folytatásra például sikerült magukhoz csábítaniuk a My Dyingot is erősítő Martin Powell billentyűst. Külön érdekesség, hogy Kelson besegített a körre beajánlott lemezem születésénél (Paramaecium), cserébe az ottani főnök, Chris Burton pedig a We Whispered lemezen vendégeskedett.  
    Szóval megvannak a kapcsolatok, megvan a tehetség, a siker mégis felszínes maradt, a beígért európai turné is álomképpé fakult, a 2003-ban földbe állt csapat helyén pedig megszületett a pusztán gótikus metalt játszó, kevésbé érdekes The Eternal.
Nemrég azonban újrakiadásra került az Endless Tears és neki is ugrottam a hibák keresésének, amiből nem sokat találtam. A majd órás anyagon változatos dalok szerepelnek még változatosabb hosszúsággal (másfél perctől 12-ig terjed a skála), ráadásul az ekkorra igazán hagyományosnak mondható death/doom sémát megfejelték egy olyan extrával, amit én bátran úgy nevezek, hogy progresszió. Ennek bizonyításához elég lenne pusztán meghallgatni a nyitó és egyben címadó dalt, az Endless Tearst.
 

    Könnyed melodikus pengetés, majd puritán, klasszikus doom riffek indítják útjára ezt a szerzeményt, de a kalandozó dobjáték és a beinduló epikus menetelés már sejteti, hogy nem lesz egyszerű menetben részünk. Mark érthető mormolása, hörgése nem mondható dühösnek, erőszakosnak, jóval inkább lemondónak és bánatosnak, akárcsak a rövid tiszta énekes részek. A dal első felében érdekesen váltakoznak a tipikus heavy/doom riffek (Saint Vitus, Pentagram, Trouble) és a melodikus cammogások, melyek leginkább a Saturnus zenekar legszebb pillanataira emlékeztetnek (Paradise Belongs To You, Martyre, Veronika Decides to Die). A régmúlt és modern fém harcából az utóbbi kerül ki nyertesen, így természetesen egy érzelmekben gazdag szólóval zárul ez a remek szerzemény. A kedvencemmé vált Lost Visions Of Sanity ezt a vonalat viszi tovább, nem szűkölködik szépséges fájdalomban és erőben, ugyanakkor visszakacsintanak benne a zenekar saját gyökereire és a gyorsabb tempóktól sem zárkóznak el. Nincs is annál hatásosabb, mint amikor a léleksimogató, áhítozó tiszta énekbe és zenébe úgy robban be egy okos aprítás, hogy csak kapkodjuk tőle a fejünket. Az akusztikus Departure Of Autumn Tears egy progresszív rockra emlékeztető kellemes szösszenet, a Darkened Is My Soul pedig a Winter For Evermore hangulatos felvezetője. Mivel ugyanazokból az elemekből építkeznek, így nem igazán értettem annak az okát, hogy két részre szedték, mivel hosszúsága miatt akkor sem lógott volna ki a sorból. A tördelés kisebb törést eredményez az anyagban, de szerencsére a Descend Into Thy Grave már visszatalál a kezdetben kitaposott ösvényre és újabb melodikus death/doom csemegével örvendeztet meg minket. Az Endless Tearst végül egy trilógia zárja, amit viszont lehet, hogy az idő miatt szedtek darabjaira, de itt nem érezni azt az időhúzást, mint az anyag közepén. Az As The Flame Dies, To Drink From The Lake Of Sadness és Entering The Eternal Drift ugyanis egészben fogyasztandó.
 

    Nagyon megkedveltem ezt a régi/új anyagot, amely a maga idejében eléggé méltatlanul tűnt el. Azóta persze születtek a műfajban kerekebb, összetettebb és hatásosabb anyagok is, de a Cryptal Darkness bemutatkozásának így is ott a helye a 90-es évek legjobb death/doom albumainak listáján. Egy kis időutazást és merengést mindenképp megérdemel…
Cryptal_Darkness_Endless_Tears_1996
Kiadó:
Stílus:
melodikus death/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Endless Tears (11:44)
2.Lost Visions Of Sanity (09:35)
3.Departure Of Autumn Tears (03:38)
4.Darkened Is My Soul (02:03)
5.Winter For Evermore (04:31)
6.Descend Into Thy Grave (05:01)
7.As The Flame Dies (01:36)
8.To Drink From The Lake Of Sadness (11:31)
9.Entering The Eternal Drift (03:59)
Írta:
boymester
2019. március 19., kedd, 16:43
Facebook:
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Mammoth Weed Wizard Bastard - Yn Ol I Annwn (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 23., csütörtök, 22:55
Saint Vitus - Saint Vitus (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 20., hétfő, 18:58
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.053 seconds to render