Nincs kegyelem, a promós anyagok csak gyűlnek, az idő fogy,, az olvasók pedig lusták cikket írni, így gyakran kerülnek perifériára olyan lemezek is, amelyeknek bizony kijár a kritika. Számomra ez a kategória a 2017-ben debütáló horvát Old Night zenekar bemutatkozó anyaga, a Pale Cold Irrelevance. Ha nem is friss tehát az írás tárgya, talán vannak még olyanok, akik nem fedezték fel maguknak ezt a 2015-ben indult csapatot, mely kezdetben az Ashes You Leave csapatát is erősítő Luka Petrović énekes, gitáros magánakciójaként kezdett el formálódni, mára viszont igazi zenekarként funkcionál. A valamivel ismertebb death/doom, később gótikus doomként üzemelő anyabandától most sem indult Luka túlzottan távoli irányba, ezúttal is doom metalban kell gondolkodnunk.


    A pontos meghatározásnál viszont már jóval többet kell agyalnunk, mert a tiszta ének miatt könnyedén beskatulyázhatnánk hagyományos, vagy épp epikus doomnak az Old Night produkcióját, de egyik sem fedné teljes mértékben a valóságot. A zenekar produkciója ugyanis olyan vastagon adagolja számunkra a lebegős, finom hangulatot, hogy én semmiképp sem hagynám ki az atmoszférikus jelzőt velük kapcsolatban. Az albumon felsorakoztatott 6 dal, melyek közel órás játékidővel rendelkeznek, olyan elemeket sűrítenek magukba, amit egyaránt vallhatna magáénak a Black Sabbath, Saint Vitus páros és némileg meglepőbb módon a Pink Floyd. Bizony, a hosszú, finom gitárjátékok, melyek gyakran készítenek elő súlyosabb riffeket, vagy az érzelemgazdag, dallamos szólók a progresszív rock klasszikusát is képesek megidézni számunkra. Ha a modernebb csapatokat nézzük, akkor az Old Night leginkább a Pallbearer és a Spirit Adrift szerelemgyerekének tekinthető.



    Igazi borongós időben hallgatandó, de már tavaszi fogyasztásra is ajánlott, inkább szépséggel beborító, mintsem elszomorító dalcsokorral kényeztet minket ez a lemez. A dalok lassan csordogálnak, Matej tiszta és kellően őszinte énekét sokszor megtámogatja Ivan és Luka is, a kórus és dallam tengerek mögött pedig időnként keményebb vokál, néhány morgás, hörgés is felüti a fejét. A három gitáros, egy basszer és dobos felállás minden hangszernek megadja a lehetőséget a kiteljesedésre, hol egymásra pakolva, hol külön-külön. A dalszerzés egészen magas szinten működik a projektben, bár a lemez közepén található két szerzemény kicsit egysíkúbb, a kezdés és zárás minden doom metal rajongónak elégedettségre adhat okot.
    Nagyon rég hallottam olyan albumot, mint az Old Night bemutatkozása, ha hallottam egyáltalán ilyen anyagot. Már az első találkozáskor eszembe jutott a szlogen, miszerint a doom a lélek valódi zenéje, amit jelen esetben nem tudok megkérdőjelezni. A Pale Cold Irrelevance valódi kikapcsolódás, utazás egy ködös, elhagyott úton, ahol nem a magány vagy bánat telepszik ránk, hanem a végtelen nyugalom.