Semmiből, a semmin át (2017)
Az Agregator egy végtelenül szimpatikus zenekar. A korai anyagaikat kevésbé ismerem, és igazából a Puszta lét 2015-ös újrakiadása kapcsán kezdtem elmélyedni az életműben és visszaásni a kezdetekig. Néhányszor koncerten is sikerült elcsípni a csapatot, s nem is csalódtam.
A húsz esztendős csapat a jubileumot egy olyan anyaggal ünnepli, amire méltán lehetnek büszkék, akár a dalokat, akár a hangzást tekintjük.
Apropó hangzás! Nem szólt még így Agregator lemez, ráadásul az ének is erős és jól érthető lett, ami külön öröm számomra. Leander jó munkát végzett, na!
Jó sokáig készült a friss album, hisz közben akadtak megoldandó problémák, voltak ugyan ilyen-olyan megjelenések, újrakiadások, de egészen friss cuccra Az egésztől innen, mindenen túl demójának március eleji, majd a Hol a senki jár szöveges videójának március végi debütálásáig várni kellett.
Az már ezeknél is érezhető volt, hogy nagy csalódás nem érheti a banda rajongóit. A Hol a senki jár jó kis zakatolós cucc, a legszebb göteborgi hagyományokat érzem benne.



Ugyanezt az érzést erősítette meg a lemezelőzetes videó, amiben valamennyi dalba bepillantást engedtek.



Azon szerencsések közé tartozom, akik még a megjelenés előtt hallhatták az anyagot. (Ehhez képest jól elhúzódott az ismertető megírása… Bocs! - a szerk.) Már az első hallgatások során is az mocorgott bennem, hogy a lemez első felét valahogy erősebbnek érzem. Valószínűleg azoknak a már említett direktebb és szinte azonnal ható daloknak köszönhető ez, aztán a hallgatások során beérett a második fele is. De még mennyire! Mostanra pedig kialakult bennem az az érzés, hogy megérte ennyit várni erre az anyagra.


Nem húzom sokáig, a magam részéről biztos vagyok benne, ez az eddigi legerősebb Agregator album. Egy minden tekintetben felnőtt, érett csapat produktuma, ami erős dalokat képes írni maradandó és megjegyezhető dallamokkal és ezt formába is tudja önteni.

Nagyon fontos számomra az ének, nos az eddigieket jóval felülmúlják ebben a tekintetben is. Ráadásul meg kell említeni még említenem a gitárosok emlékezetes szólóit is.
De nézzük - a teljesség igénye nélkül -, mit nyújtanak a dalok! (Figyelem, szubjektív lesz!)

Az égő bokrok kertjén nagyot dob Tass narrációja, meg a kiváló szóló. A lemez egyik kiemelkedő dala számomra.
Amit nem lehet említés nélkül hagyni, az Az egésztől innenn, mindenen túl c. szerzemény. Már a demója is jó volt, de amit végül kihoztak belőle az várakozáson felüli.
Ahogy arról az interjúban is olvashattatok, hatalmas projekt volt a dal felvétele. Az egy dolog, hogy szerintem ez a lemez egyik slágere a dallamossága okán, de a mondanivalónak és a rengeteg vendégszereplőnek köszönhetően annyira hangulatos, hogy szinte hallom, ahogy a koncerten együtt nyomja a közönség a bandával. Az meg (szerintem) egyenesen kihagyhatatlan ziccer, hogy az Agregator-ral koncertező bandák tagjai is a színpadra kerüljenek ennél a dalnál. Igazi koncertzáró téma.
Ennek kvázi folytatásának érzem a közvetlenül utána érkező Mivégre? címet viselő szerzeményt. Lendületes és itt is ki kell emelni a refrént.


A Styx folyó hídján
is nagy kedvenc lett a hallgatások során, elsősorban a sodró, felelgetős refrénjének köszönhetően, amit még megfejelnek egy hatásos szólóval is.

Kedvencem még a Nem hiszem. A lendülete ellenére is komor nóta született, aminek jót tesz az is, hogy időről időre váltásokkal tartják fenn a figyelmet. Ebben is több helyen hallható Tass narrációja, - amit immár nem először alkalmaznak a dalokban “stratégiailag” megfelelő és fontos helyeken - erősíti a dal hangulatát ás mondanivalóját.

A semmin át az a dal, amit én a lemez végére tettem volna. Valahogy van benne egy olyan izzás, (kicsit a portugál Moonspell hangulatot is érzek) ami miatt még inkább kedvet éreznék az album újbóli meghallgatására. Na, nem mintha az utolsóként érkező Zajjal bármi probléma lenne, de azt kevésbé emlékezetesnek gondolom.

Zárásként csak ismételni tudom magam, egy érett anyag egy felnőtt csapattól. Hallgassátok! Nálam az év lemezei közt biztos helye van.

Agregator_Semmibol_a_semmin_at_2017
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
melodeath
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Vérnász
2.Hola senki jár
3.Az égő bokrok kertje
4.Az egésztől innenn, mindenen túl
5.Mivégre?
6.A Styx folyó hídján
7.Nem hiszem
8.A semmin át
9.Zaj
Írta:
9000Sanyi
2017. december 6., szerda, 16:16
Facebook:
Agregator interjú
Interjú, 9000Sanyi @ 2017. október 12., csütörtök, 14:53
Nightbreed Budapest - 2016.02.13., Supersonic
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2016. február 26., péntek, 07:33
Agregator interjú - a banda frontemberével
Interjú, 9000Sanyi @ 2015. augusztus 24., hétfő, 22:00
RockPart' 15 - szombati nap - 2015. augusztus 8., Balatonszemes
Koncertbeszámoló, Krigare @ 2015. augusztus 22., szombat, 07:39
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.02 seconds to render