Az olyan súlyos, tüskés és barátságtalan zenékhez, mint amilyet a budapesti Grrrmba is játszik, csakis kötélidegzettel és türelemmel érdemes közelíteni. Egy ilyen anyag beéréséhez az átlagosnál több időre van szükség, és számtalan meghallgatás. Még az edzett füleknek sem árt, ha a megfelelő hangulatban teszik fel a korongot. Bevallom, nekem sem ment könnyen az ismerkedés, az elején minden alkalommal alul maradtam az anyaggal szemben.

A blackened sludge/doom mocsarából sarjadt ki ez a bizarr nyúlvány, hogy 2016-ban szabadon eressze az Imminent című anyagot, és négy istencsapással sújtsa az underground hallgatóságot. Egy évre rá ismét kiterjesztette indáit a Grrrmba, hogy világra hozza a Coalescence című kislemezt is. Később a két EP az NGC Prod alvilágában egyesült, hogy megszülethessen az első nagylemez. A zenekar Liptai Gergelynek (gitár, dob) és Szakács Bencének (bőgő, gitár, vokál) a szüleménye, az anyag azonban jöhetett volna Chicagóból is, mert a zenét hallgatva, a nemzetiség nem állapítható meg, és itt nem is igazán fontos.


Vibráló fényekre emlékeztető gitártémával indít az album első dala, a The Flashback (On the Edge of Sanity). Lord Mantisra emlékeztető megoldásokra éppúgy felfigyelek benne, mint ahogy a Coffinworm vagy a Neurosis romlott világa is visszaköszön. Atrocitások, haláltusák zenéje ez, és a fertő közepén magányosan tévelygő post-apokaliptikus ember világát járja be. A gyilkolás, a szenvedés és a perverziók nem viselnek álarcot, mert ezek a mocskot lélegző ember új normatívái. Ilyen és ehhez hasonló víziók telepednek rám, amikor a Grrrmba anyagát hallgatom, és bár nem mindig szeretek (vagy merek) ebben elmélyedni, van annyi feketeség bennem is, hogy időnként magába szippantson a lemez.