Harmadik nagylemezét adta ki tavaly év végén a hazai post rock színtér talán legismertebb csapata, a Képzelt Város.
A harmadik albumot szokás vízválasztóként is emlegetni a bandák életében.
Nos, a Képzelt Város egy megváltozott felállással készítette el ezt a korongot.
Ráadásul pont az énekesi poszton történt csere, lévén Oláh Gergely 2012 őszén kilépett a zenekarból.
A helyét a társaság jóbarátja, a marionette ID-ből ismert Kovács Ákos vette át.
Valószínűleg az ő érkezése és az új lemez koncepciója "okolható” azért, hogy az Anatolij keményebb, sötétebb hangulatú lett elődeinél.

A történet egy űrrepülési összeesküvés elméleten alapul, amiről hosszabban olvashattok a banda honlapján, de röviden az a lényege, hogy nem Gagarin volt az első ember az űrben. Csupán az első, aki túlélte az utazást. Előtte már több szovjet kozmonauta is életét vesztette, nem tért vissza a Földre. Az ilyen elveszett űrhajósok közé sorolnak egy házaspárt: Anatolij és Ludmilla Tokovot.
Szóval innen a lemezcím.
A koncepció ismeretében úgy gondolom nem meglepő, hogy a közel háromnegyed órás album hallgatása közben végig tapintható, érezhető egy feszült, fojtogató légkör.
Ha fogalmunk sem lenne arról, hogy nem éppen happy end-del ér véget a történet, akkor is éreznénk ezt.

A nyitó Kepler-ről már-már azt hihetnénk, hogy instrumentális, de a végén belép Ákos, aki a VHK-s Grandpierre Attiséhoz hasonló stílusban énekel pár sort.
A gitárok néhol már metalos húrokat pengetnek, és az analóg szintetizátor gyakori használata is örvendetes. Nem mellesleg kifejezetten illik ehhez az űr-koncepcióhoz!
Persze a légiesség, a lebegő, szárnyaló dallamok ezúttal sem lettek száműzve, tehát metalos riffek, kemény dobok ide, vagy oda, alapvetően megmaradt a Képzelt Város egy post rock zenekarnak.
Györgyi csellója is szépen szól, ügyesen gazdagítja a hangképet.
Vagyis sem zenei, sem vokális fronton nem történt drasztikus változás.
Viszont a koncepciónak köszönhetően sokkal egységesebb az Anatolij elődeinél.
Kevésbé színes, de hatásosabb, markánsabb nóták sorakoznak ezen az opuszon.
Mely művet a legtöbb konceptlemezhez hasonlóan egyben/egészben érdemes hallgatni.
Persze az egyes szerzemények önállóan is megállják a helyüket, de a teljes élményt a 43 perces (űr)utazáson való részvétellel élhetjük át igazán!


Számomra az Anatolij a banda életművének legszebben/legsötétebben csillogó ékköve. Még ha ez utóbbi, mármint a sötét csillogás eléggé paradox is.

Szerintem aki eddig kedvelte a muzsikájukat, ezután is fogja, viszont úgy érzem a fémzenén szocializálódott arcok is fölfedezhetik őket.
Mármint akik eddig még nem fedezték föl…