A Les Acteurs de l'Ombre Productions (röviden LADLO Productions) is egy olyan kiadó, akik az egyéni, különleges zenékre szakosodtak. Aminek általában egyenes következménye, hogy az istállójukba tartozó bandák sosem fogják elérni a világsztár státuszt, muzsikájuk nem jut el hatalmas tömegekhez. De nem is ez a cél! Viszont az a kisszámú (pár száz, vagy pár ezer) hallgató szinte bennfentesnek érezheti magát azáltal, hogy egy olyan zenekart ismer, akiket nagyon sokan nem.
Pedig az sem mondható, hogy a LADLO ne venné komolyan csapatai promotálását!
A roppant igényes, színes nyomdai, nem pedig fénymásolt promólapról kiderül, hogy mindkét hozzám eljuttatott kiadványukból világszerte 250 promo CD-t szórtak szét. Emellett több ezer flyer, banner, stb. került kihelyezésre újságokban, webzineken. A Pensées Nocturnes rutinosabb olvasóink számára ismerős lehet, hisz Infam kolléga már két lemezükről is írt. Számomra viszont ez az új, sorrendben 4. album az első találkozás Vaerohn művészetével. És kapásból belecsöppentem egy olyan opuszba, ami hát… egy csöppet sem egyszerű. Bár a PN=Vaerohn, hisz ez az ő egyszemélyes formációja, mégis ezúttal nagyon sok a vendégmuzsikus. Gyakorlatilag egy komplett szimfonikus zenekar működik közre eme groteszk, szürreális zenei cirkusz műsorszámaiban.
Csak ízelítőképen: van itt trombita, tuba, kürt, hegedű, cselló, szaxi, oboa, klarinét, fagott, fuvola, zongora, harmonika, stb. Ugye jól hangzik!?
Azt viszont sajnálom, hogy nem beszélek (írok, olvasok) franciául, mert a 20 oldalas, érdekes grafikákkal tarkított booklet tele van szöveggel. Franciával…
Úgyhogy marad számomra a zene.
Az Il a mangé le soleil elején egy női hang Nicolas Sarkozy-t is megemlíti, aztán beindul az agyament cirkusz bohócokkal, artistákkal, szörnyekkel, állatokkal.
A lemez alcíme egyébként, ha jól értettem, és nem fordította tök félre a gugli-fordító, valami ilyesmi: Egy nagyothalló zenés komédiája.
Egy biztos: valóban kifejezetten teátrális, képszerű a PN zenéje. Legalábbis ezen az albumon ezekkel a jelzőkkel illethető szerzemények találhatók.
Az alapot ezúttal is a black metal jelenti, de a jazzes/swinges témák is gyakran előbukkannak. Mégis ha a lemez hangulatát körül akarnám írni, akkor azt mondanám, hogy ez lehetne a soundtrackje egy képzeletbeli, morbid, groteszk Cirque du Soleil előadásnak.
Első hallásra durván kaotikus volt az összkép, aztán szép lassan kezdtek a helyükre kerülni a dolgok! Persze még így 5-6 fülelés után is találok disszonáns, kakofonikus hangzatokat, de ez is a koncepció része, ebben szinte biztos vagyok.
Mert nagyon ki van itt találva minden, mégsem tűnik mesterkéltnek!
És ez bizony nagy szó!
Vokális téren is roppant színes a korong. Extrém ének, dallamos ének, kórus, narráció. Mindből kapunk ízelítőt.
Nem hétköznapi lemez a Nom d’Une Pipe!, de aki szereti az avantgárd zenei kísérleteket, és a szürreális, groteszk atmoszféra sem áll távol tőle, nem tévedhet nagyot a Pensées Nocturnes friss opuszával! Amit a LADLO-nak köszönhetően hamarosan induló játékunkon meg is nyerhettek, szóval érdemes napi szinten böngésznetek a ’forgácsot! :)