"Az utolsó napok rám törtek, és a létezés ostoba semmiségei - az áldozat testének egyetlen pontjára könyörtelenül hulló apró vízcseppek kínszenvedéséhez hasonlóan - már kezdtek megőrjíteni, az álom csodálatos rejtekébe menekültem előlük. Álmaimban megtaláltam azt a kevés szépséget, amit életemben hiába kerestem, és régi kertek, elvarázsolt erdők mélyén barangolhattam."
/Howard Phillips Lovecraft - A feledés fátyla/

Mikor nagy nevek állnak össze, akkor vagy nagyot néz az ember, vagy csalódik, a The Grotesquery esetében szó se lehet rossz benyomásokról, bár a műfajt evidensen nem újítják meg. Itt van nekünk énekesnek Kam Lee (Massacre, Denial Fiend, Death, Mantas), illetve a gyilkos svéd riffmester; Rogga Johansson (Paganizer, Demiurg, Bone Gnawer, Ribspreader, Deranged, Edge Of Sanity)… a koncepciót Poe a horror megteremtője és Lovecraft a későbbi kiterjesztője adja, így tehát kellő vérrel, kosszal, misztifikummal és okkult mezsgyékkel táncolnak a Pokol és a valóság tornácán. Az igazán old school logót Mark Riddick követte el (egyenes utalás benne a Necronomicon), azonban ami talán idegesítő; a nagy sötétségben egy darab képet se lehetett találni a projektről, így tehát marad nekünk a puritán és kellően régi sulis halál fém, a Bolt Thrower, és korai Gorefest nyomdokain…


Mint már említettem a műfajt nem újítják meg, azonban korrekten összerakott death metallal álltak elő, s mellesleg nem is túl sokat agyalhattak rajta, hiszen a projekt nagyon fiatalka, 2009 elején röffentek össze, a Tales Of The Coffin Born, pedig 2010. január 22.-től lesz kapható a boltokban. Lényegében a death metal régi pados összes hatása felsorolható, nem csak az említett két nagy név, de az Asphyx , Banished, Brutality, Sinister, Dismember, Malevolent Creation, Benediction, Morgoth, Monstrosity és még sokan mások… Mit érdemes írni egy ilyen anyagról? Hosszú sorokat tölthetnék meg annak elemzésével, ahogy a lassú riffek és a gyors darák érik egymást, a komplex váltásokról és a svéd acélos pengékről, melyek kellően mélyen szeletelnek-marcangolnak, de ezekről már réges-régen beszámoltam nem egy kritikámban. Önismételni nem szeretnék, így ajánlott minden olyan death metal szerelmesének, akinek mondanak a fentebbi nevek ezt-azt… a kicsit nosztalgikus valóság szinte szeplőtlen, de mégsem érzem egy teljesen 10 pontos anyagnak ezt az elátkozott 46 percet, azonban 9 pont felett simán aratnak!