Kellemes mészárlás és csikorgó kések hada a csontokon… nagyjából ez a halmaz az, amely leginkább kifejezi a sűrűn vérrel locsolt nem túl erős borítóval megáldott nagybetűs projectet (amely mellesleg
Mark Riddick munka – s tőle igencsak igényesebb melót is láthattunk már…), avagy a svéd
Bone Gnawer debütjét. A horda tavaly röffent össze, s idén már kedvenc kiadónk piacra is dobta: a
Pulverised Records. Kattog minden, ami súlyos és eladható és gazdasági válság ide vagy oda, ők egyre erősebben a súlyosabb metal scene résztvevői. A nevek pedig ilyenek: dobok mögött
Morgan Lie a
Naglfar-ból és a
Bleeding Art-ból,
Kam Lee aki a méltón legendás
Death-et is erősítette a kezdetek kezdetén, de volt némi köze a
Massacre-hoz illetve olyan nevekhez, mint a
Denial Fiend-hoz és az egykori
HatePlow-hoz is.
Rogga Johansson a másodvokálért és négy húrosért felelős, no meg olyan múltért, mint a
Paganizer,
Edge of Sanity,
Sinners Burn,
Those Who Bring The Torture és még sokan mások illetve a végére azért itt van még
Ronnie Bjornstrom, akinek a legismertebb létezése az egykori
Embracing és
Ribspreader-hez kapcsolható. Nos, akárhogyan is nézzük, itt azért a súlyosabb fémzenei világ nem egy nagyobb bandájának neve jelent meg, így az is evidens, hogy iszonyatosan profi muzsikát kapunk, agyonbaszott gyomorforgatással és pisiljünk egymás kivágott vagy éppen összevarrt szájába-szájára. De mindez a komplex betegség képes újraformálni a death metal fogalmát?
Olyan régi műfajról beszélünk, amit lehet formálni, de újra már soha, hiszen annyira lefektetett múlttal rendelkezik, hogy maximum a core-ságok megjelenése hozott némi friss vért az áramba, de az is könnyen poshadt lett és szégyenteljes. Aki arra számít, hogy nagyon
brutális anyagot hoztak össze a srácok, az nagyot téved, hiszen ez az a fajta death metal, amit az utolsó nagy
Massacre lemezen is hallunk, a 96-os
Promise sokaknak csalódás volt, szétesett lassú morajlásával és iszonyatosan vastag basszusaival, ahogy az
Entombed átalakulása is sokaknak (köztük nekem is) fájdalmas volt. Nos, a
Bone Gnawer zeneisége az old school középtempós és lassú death metal berkeiből építkezik, pár helyen modern megoldásokkal, s bár a zene elsőre egyszerűnek tűnik, azért a váltásokban érezni a komplex törekvést a nem simán vért hányunk és halott nőkbe rakjuk visszeres faszunk szindrómát… A szólókban nem egy helyen észlelni lehet a már-már rock’n’roll-os heavy-s burjánzást, míg maga az alap döngöl és hasít. Lényegében a stílusos nevű
Feast Of Flesh egy lassú mészárlás, amely csak nagyon kevés helyen adja át magát a sebességnek, így tehát evidens a hatások terén a már említett
Massacre –
Promise korong, vagy a későbbi
Entombed haldoklások, de megemlíthető még az
Obituary és még sorolhatnám a kisebb és nagyobb neveket a jelentől egészen visszamenőleg a halál fémek kezdeteihez.
Vendég vokalistaként, pedig három rothadásból is orgánum segítségként szerepel a
Necrophagia,
Impetigo és
Machetazo halmazából! Senki se számítson egy
Death-re vagy
Morbid Angel-re, ám aki kedveli a puritán és rejtett értékekkel felruházott belezős pengéket, azoknál ez is betalál. Eredetiség a nagy nevek ellenére is sántít, de azt hiszem megbocsátható… vagy nem?!