Az olasz Disarmonia Mundi kapcsán már született kritika, tehát kihagyom az így elkerülhető tiszteletköröket és nézzük mi is a helyzet a melodikus death metal féleségben utazó csapattal. A The Isolation Game a soron következő negyedik nagylemez, s már a Nebularium + The Restless Memoirs best of-nál is leírtam (lásd. lapalja), hogy igencsak a divat és core felé orientálódik a horda, természetes tehát, hogy az idei korong is ennek jegyében építkezik… sőt!


Az is természetes, hogy vendégzenészeket kértek fel, így itt van nekünk Björn "Speed" Strid (Soilwork) és Olof Mörck (Nightrage), azt se kell mondanom, hogy mindkét említett banda ugyanban az orientálódási problematikában szenved, mint kritikánk tárgya. Fogós svéd vonalas halál alapokat kapunk, mely már-már nyálas (vagy legalább is túlérzelgős) dallamos énekkel támogatnak meg, s persze az is természetes, hogy az ügyes játék ellenére, egy db egyedi riffet vagy szólót, dallamot nem hallunk ki a remek hangzású és nem is olyan rossz külsőségekkel tálalt közel 50 perces lemezen. Leírhatnám a szokásos köröket, a már 1000x megírt hatásokat, a csontokat, melyek az újra és újra nyálazástól, ma már kocsonyás keményítőben tetszelegnek, de kihagyom. A The Isolation Game könnyedén jelenthet sokat a mai 15-16 éves metalcore-on felnőtt tiniknek, és azoknak az idősebb egyéneknek, akiknek kimaradt hajdanán a 90’-es évek közepe tájáról az alapbandák ismerete-hallgatása.


Legyen a számlájukra írva, hogy ügyesen lopnak, s már-már néhol az az érzésem támadt, hogy valaki újrakeverte az In Flames The Jester Race-ét… és hogy boldog legyen a balga gyermek, ha gyors vagy, limitált (1000 db – számozott) digi-pack verzióban is beszerezheted, melyhez matrica is jár.