Nem kis meglepetést és fejfájást okozott nekem a német Det Germanske Folket kiadó, legújabb gyűjtő termékével. Húztam az időt, lassan elfogytak a csomagjukban rejtőző többi promó anyagok, míg végül kénytelen voltam előhalászni a dupla CD-s + bonusz DVD-s válogatásuk, s neki állni lógókat – némelyik csapatról információkat vadászni. A külcsín mondanom se kell, ahogy a Det Germanske Folket-től megszokhattuk - igényes, a hangzás és a műfaj, pedig előadónként változó. Ez a nem mindennapi alapvetően folk gyűjtő jellegű kiadvány csomag, az ipari ambient black metaltól egészen a kelta és pogány illetve viking kultúrán keresztül a totálisan éteri népzenéig és neofolkig jutatja el a befogadót, keresztül hálózva elsősorban egész Európát, s egyben kacsingatva egy globális – világkörüli mezőny felállítása felé, kalauzolva a különböző kultúrák lassan feledésbe merülő egykori oltárai között, lássuk mi is fogad rajta!


Először a finn fővárosból kapunk egy kis ízelítőt az October Falls jóvoltából, zenéjük kellemes elegye a fájdalomnak és a múltnak, a monumentális eposzok mesekönyveinek súlyos lapjai peregni kezdenek, s a 2001 óta aktív csapat csodálatos dallamokat facsar ki kietlen páncéljaik mögül.

Őket a svéd Irminsul követi, akikhez már lehetett szerencséje a szemfülesebb olvasónak a 2007-es Metal message IV. válogatással kapcsolatos cikkemnek köszönhetően, nem is húznám az időt ilyesmivel, ott már 1x leírtam mindazt, ami erre a dalra is áll.


Majd a "sípoló hadosztály" érkezik meg a kanadai Forteresse, mely elméletileg ambient black metalt játszik, s két művész embert dotál, de inkább ezt a műfajt igénytelen semminek nevezném, mintsem a fentebb említett meghatározással éljek. 2006 óta léteznek, s aki valóban kattogni akar egy igénytelen gépi produkción (szép gitár dallamokkal és szörnyen nevetséges és szánalmas énekkel), az nyugodtan nézzen utánuk!


A Belga Theudho sem szabadna, hogy ismeretlenül csengjen, hiszen egyszer ismert a maga scenéjében, illetve a már említett Metal message IV. válogatáson is szerepeltek és a legutóbbi nagylemezük kapcsán is terítékre kerültek már, ez a nóta is arról hasadt le, minőségi, ahogy az egész Cult Of Wuotan korong.

Őket a spanyol őrlő csoda, bizonyos Numen nevű formáció követi, vicces lógójukkal ellentétben elég brutális zenét tolnak, immáron 11 éve… mindenesetre az arrasatei srácok nagyon meggyőzően adják elő magukat és a mély hörgés és károgás felváltott dinamikája is kegyetlenül oda rakja őket, a helyükre. Számomra az egyik legnagyobb meglepetése a Might is Right – Nordic Warchants II válogatásnak. Zenéjükben a folk emelemek csak minimális dallamokban fejeződnek ki, de mint black metal azt kell, hogy mondjam, messzemenően korrekt és egyedi!


Aztán a Norvég egyszemélyes viking-folk black metallal próbálkozó Myrkgrav köszön ránk, szép dallamaival, olyan a De To Spellemenn címre keresztelt dal, mint ha boldog vikingek a győzelem után, partot érve mély almaborozás közepette táncot lejtenének, boldog és vidám dal, pár sötétebb részlettel, komoly kórussal és remek népzenei alkalmatosságokkal.


A német Vrankenvorde sem lehet ismeretlen, hiszen a 2007-es Schlachtensang lemezükről írtam nem is olyan rég, ez a dal is arról van, s most sem igazán tudok velük mit kezdeni, korántsem rossz, de a jótól is messze van…


Valahogyan hasonló érzéseket kelt bennem a francia Nydvind is, bár az ő zenéjük sokkalta közérthetőbben adja közre a pogány black metal általános jellemzőit, de valahogy annyira sablon és klisé, amit művelnek, annyiszor hallhattunk már hasonlót, hogy a kiemelkedéshez vajmi kevés esélyük van, s ráadásképpen még a tipikus francia érzés és dallam világot sem hallom ki produkciójukból, ez inkább skandináv hatásokkal építkező pogány metal, mint egy párizsi népzenei körítéssel átszőtt megtisztulás, s ezen az epikus részek és az akusztikus atmoszféra se segít sokat, fortyogó üstjeivel és süvöltő szeleivel…


Majd a német Blodarv se présel az asztal alá, összetett térdekkel imádkozva és hajlongva a hatalmas produkció előtt, bár korántsem rossz ez a mélységgel telített sátánista tábortűz, de annyira tipikus, hogy a pár egész jól sikerült old school thrash elem se segít sokat a befogadásban, ráadásképpen 94-ben kezdtek… ez akárhogyan is számolom 14 év, abba kéne hagyni az egészet, ha ennyi idő alatt nem tanultak meg úgy igazán összerakni egy dalt!


Ellentétben a szintén német illetőségű Taunusheim-mel, akik 95-ben alakultak, s alig tettek le eddig bármit is arra a bizonyos asztalra, de ezzel a nótával jól bizonyítanak, mély és feszes, a hangzás is korrekt és zeneileg is egész jól összelett rakva, bár korántsem egy világmegváltó hasadás, de azt hiszem a pogány black metal fogalmát maximálisan kimerítik, s végre igazi német népzenei záporok mossák a hegyeket és bérceket….


Közben a világ másik pontján az éjszakához imádkozik a kanadai Utlagr, akik a pogány elemekkel építkezve egész korrekt folkos fekete fémmel leptek meg, nem állítom hogy remekmű lenne ez a dal, de tetszik benne a váltások megoldásai, és a felvezetések, az ötletgazdag építkezés és a dallamok megtartása, illetve a zenei tudás is nagyon korrekten a helyére lett passzítva.

Majd egy újabb két személyes és német formáció hajtja fejét, a hideg kispárnára, a kozmosz égisze alatt, űrutazásra és a csillagok távoli birodalmába invitál az Allvaters Zorn, akikre valóban áll az ambient black metal jelző, zenéjük nehezen befogadható, de annál művészibb és mélyebb. Fogalmam sincs, hogy ezzel a fajta koncepcióval milyen messzire jutnak, a Hold felszínét súrolják, vagy csak a kiskonyha neonját, de mindenképpen érdekes és magával ragadó produkció.


A megint csak német Sturmpercht neoklasszikus ambientje egyszerre emlékeztet a svéd Blood Axis, és a német NS rock zenekarok epikusabb részleteire, mint pl.: a Landser vagy a Stahlgewitter. Kellemes zene, remek dallamokkal és hihetetlenül hangulatos vokállal, amit szépen egészít ki a szomorkás-kántáló kórus.


Aztán egy puritán black metal horda állítja meg a megnyugvás és elernyedés fázisait, hiszen ránk támad és éles fogaival darabokra tép a szintén német Infaust. Semmi, de semmi extrát nem produkálnak, szokványos black metal gyors és lassú részek váltakozásaival, sem a hangzással, sem a tudással nincs nagy gond, s a maguk szegényes koncepcióját ki is használják maradéktalanul!


Elérkeztünk az első CD utolsó részvevőjéhez, a furcsa nevű és lógójú Atomtrakt-hoz, amely egyszemélyes formáció és a világégés előtti összeomlás birodalmának előhírnöke a maga monumentális és vészjósló ipari ambientjével, avagy egy újabb Christoph Ziegler mű. Az ő neve sem lehet teljesen ismeretlen a szemfülesebb olvasók előtt, hiszen a „főzenekarának”, a Vinterriket-ről írtam a 2007-es Kaelte, Schnee Und Eis - Rekapitulation Der Winterszeit című lemeze kapcsán.

A folytatást a kultikus norvég Urgehal kezdi meg, nem hinném, hogy különösebben be kéne őket mutatnom, egy ismerősöm mindig jókat tréfálkozott magyar nyelvjelentés tartalom - értelemben furcsa állati hibridet elképzelhető lényről, de ahogy őt is megnyugtattam hajdanán, így most az olvasót is, a 92-ben alakult csapat egy percre se hagy nyugalmat, kíméletlen és súlyos, a szólók virtuóz játéka viszont korántsem a black metal kliséit varázsolta elém, hanem a 80’as évek közepén délcegen lépkedő thrash metalokét.


A rombolást méltón váltja fel illetve meg a svéd Yggdrasil magával ragadó folk zenéje, mely a mélységekbe visz, csodálatos dallamokkal varázsol el, és a súlyos részeket tökéletes kórusok váltják fel. Remek dallal szórakoztatják el a nyitottabb népzenei rajongókat az utolsó (s egyetlen) nagylemezükről.


Majd a spanyol Dantalion lép be a körbe, égő fáklyáját a messzisége hajítja és csak a sötétség marad helyette, nyomába fájdalom és halál… megint csak azt kell hogy írjam, hogy a szemfülesebb olvasók előtt, nem lehet ismeretlen a nevük, hiszen írtam már cikket az utolsó nagylemezükről, a Call of the Broken Souls-ról, érdemes ismerkedni a Dantalion mizantróp keserűségével, az egyik legérdemesebb depresszív black metal, amit az utóbbi időben hallottam.

A német Carved In Stone egész kellemes meglepetés volt, zeneileg leginkább a neofolk műfajba lehetne sorolni, egyetlen ember munkásságát dicséri, Ilona Jeschke hangja csodálatos, akusztikus álmai az erőd berkeiből, pedig magával ragadóak!!!

Mindez nem mondható el a megint csak német Vardlokkur-ról, melynek már első kislemezével se tudtam nagyon mit kezdeni, a mélységek nagyon is érzékelhetőek, de a hangzás és a zenei koncepció semmiképpen sincs összhangban mindazzal, ami a zene mögött rejlik. A válogatásra felkerült dal, az új nagylemezről került rá, még nem volt szerencsém a Fragmenteret Okkult Bespottelse névvel illetett romboló zaj komplexumhoz, a debüt kislemezhez képest viszont ez a nóta, mindenképpen technikásabb és jobb, de valahogy a hangzás még mindig túl nyers, ahhoz, hogy valóban befogadni kívánjam – viszont néhány ötlet és váltás egyenesen kitűnő!


A spanyol CrystalMoors folytatja a listát, róluk nem is szeretnék sokat szólni, pár napja írtam az új lemezükről, mely bámulatos és lenyűgöző, ez a dal is a Antiqvam Exqvirite Matrem-ről van.

Majd a megint csak spanyol Foscor következik, zenéjük alapvetően black metal, azonban a súlyos váltásoknak köszönhetően, egy iszonyatos mély és depresszív csoda keríti a hallgatót a hatalmába, a belassult részek pedig egyenesen egyfajta Neurosis féle fekete fémmé hasad, és ennyire sötét és kietlen emberi lélek metamorfoziót ritkán hallok. Tökéletes dal, a lemez egyik legjobbja! Érdemes lesz velük ismerkednem – nekem is…


Az igencsak béna nevű (s logójú) Bran Barr követi a lélek kettészelőit a sorban, a francia srácok 1000x dallamosabb (s egyben felszínesebb) zenével is mutatkoznak be, műfajuk a dallamos és középtempós kelta metal, népi hangszerekkel és némi black metal hatáselmélettel, ám a hangzás és a népi hangszerhasználatnak köszönhetően (skótduda), inkább tűnik a végeredmény egy sör és kevéske károgással vegyített kocsmai dalolásnak egy hard rock berkekbe ragadva, mint a fekete fém legsötétebb barlangjainak, s ezen igazából a gyors részek se segítenek sokat, de nem is baj, mert éppen ezektől lesz a Bran Barr zenéje egyedi ízű, és korántsem rossz!


Azonban mindez nem mondható el a német Hel-ről, mely Blooded Shores című dalával inkább hasonlít egy zongorás progresszív akusztikus csapathoz, mint egy pogány black metal csapathoz. Maga a zenei aláfestés igényes és remek színekkel és tónusokkal festett éteri képet mutat, de egyben túl felületesnek is hat, pedig éppen a mélységre igyekeznek rájátszani, összességében nem rossz, inkább meglepő…

Majd egy újabb kaliforniai formációval ismerkedhetünk meg, nevezetesen a Battle Dagorath-tal. Nem hallottál még róluk? Én sem, de hidd el, semmit sem veszítettünk, a reprezentatív és egyedi lógó mögött egy igénytelen klisé zene fogad, mely bár megállja a helyét gyenge underground csapatok tekintetében, na de Wulfskrieger-ék közel 6 évet gyúrtak erre a lemezre, melyről a felkerült egy dal a válogatásra. Műfajilag ambient black metal, a valóság meg az, hogy kásás gitárhangok ötvözete hihetetlenül unalmas dobtémákkal, egy kis rideg atmoszférával a billentyűk által és egy süvöltő vokállal, mely ugyanolyan ritkán tud váltani, mint a dobok és a gitárok…


Őket az emberpróbáló funeral folk Grívf követi, az egyszemélyes project utolsó beteljesüléséről megint csak kinn van a kritika, tehát lehet merülni a lélekvesztés és létezés malmai közé szorulva, akinek ilyesmi ambíciói vannak…


Majd egy újabb német csapat lesz társunk a kulturális bolyongásunk során, a Helritt 2005-ben alakult a Thuringiában a Surturs Lohe hamujából, zenéjük a pogány black metal és a népzenei hatások berkei között mozog, azonban korántsem egy dallamos próbálkozás, ahogy maga a végeredmény se más, mint szép dallamokkal masszívan feljátszott tipikus kortárs zene a berkeiken belül, pár remek szólóval megbolondítva.


Az egyetlen igazán keleti blokkból kikerekedett csapat a Hromovlad, mely egyenesen Szlovákiból érkezett, zenéjük epikus elemekkel játszadozó durva black metal, a konklúzió mégis valahogy a dallamok, s könnyedség szárnyait adja a zilinai srácok révészének kezébe.

Talán a finn Heorot lógója a legérdekfeszítőbb, a zenéjük már nem annyira... hiszen a tipikus viking-folk metalt kapjuk, avagy az Einherjer után szabadon… azonban legalább hitűek a kultúrájukhoz és valóban a Kalevala féle világa elevenedik fel előttünk, pár helyen egész komor riffekkel, végeredményében kellemes kis zene, csak semmi igazán kiemelkedő…


Majd még egy Theudho nóta felkerült a válogatásra, ez a szerzemény már a korábbi anyagjukról, a 2006-os The Völsunga Saga-ról származik, de a Theudho az évek során mit sem változott, hat éve ugyanazt a minőségi pagan blacket játszzák…


S végül az egyetlen osztrák csapat zárja le a válogatás auido részét, a salzburgi Soulsearch, akiknek zenéjük egyértelműen a korain In Extremo mezsgyéin építkezik, pontosabban, a Soulsearch volt előbb, haha. Ez a daluk totálisan népi hangszerekkel, dudákkal, tompa dobokkal kísért éneklős, mesélős, kántálós, amúgy pedig elsősorban népi hangszerekkel kiegészített doom metalt játszottak, de 2000 környékén feloszlottak, azóta pedig a story annyi, hogy 2005-ben megjelent egy Liedersammlung címre keresztelt Best of-juk, erről hallható a válogatáson szereplő Blitz Und Donnerkeil is.

És végül pár szó erejéig a DVD-ről… a 2007-ben rendezett Ragnarök fesztivál fellépőitől láthatunk egy-egy dalt, akadnak olyanok, melyek az audio szekción is szerepelnek, s olyanok is, melyek csak itt a viszonylag egyszerű kameramozgásokkal felvett (többnyire a közönség soraiból) kerülnek elő, pagan, folk és black metal csapatok, tehát itt is arról van szó, amiről a kiadó és maga a kiadvány is szól. A múlt, a kultúrák és a jelen képzete. A pontozásnál voltam egy kicsit gondban, hiszen rengeteg jó, s pár nagyon gyenge produkció is napvilágot látott, ahogy a csapatok stílusai, úgy azok megszólalása-hangzása és minősége is változó, de alapvetően értékekben gazdag anyagok kerültek rögzítésre, s elsősorban azoknak ajánlott a Might is right - Nordic warchants II válogatás, akik vevők a népzenei dolgokra, illetve kedvet éreznek arram, hogy több kisebb bandát is megismerjenek!