raunijaR (2015)
 
A norvég Helheim számomra kétségtelenül az egyik leghitelesebb viking / black, most már erősen folk vonatkozású banda. A Yersinia Pestis lemezükkel ismertem meg immáron 13 évvel ezelőtt és a különleges hangulatot árasztó monumentális viking zenéjük azóta sem vesztett számomra semmit sem a fényéből. Természetesen a korai sokkal inkább black metalos megközelítés az évek során, lemezről lemezre alakult át, érte el azt a pontot, ahol most a raunijaR áll. A sokkal folkosabb megközelítés nem járt a metalos él elvesztésével, vagy az egyediségük fényes csillagaként ragyogó üstdobok és fúvósok elhagyásával. Egy cseppet sem lett mulatós a csapat, vagy felszínesebb. Sőt, a teljes életművet tekintve egy újabb színt hozott a raunijaR az eddigi palettára. Mert bizony ez a lemez minden eddiginél folkosabb.

Első hallgatásra kicsit meglepődtem, talán egy picit meg is ijedtem a Helheim 9 nyitótételtől, ami egy elég lassú, szomorkás folk dallal indítja el a lemezt. A kezdeti rémület viszont ipari tempóban váltott át egy átéléssel és elmerüléssel fokozott zenehallgatásba. A dorombbal (vagy északi megfelelőjével) akusztikus gitárral, sok hegedűvel és azzal az igazi natív, tiszta énekkel előadott dal maga a zenei tisztaság. Mentes minden csillogástól, minden ostoba csuhajjkodástól. Egyszerű és kristály tiszta, mint egy hegyi forrás. A folkos kezdést a kettes címadó dal azonnal kontextusba is helyezi. Egy igazi viking reszelős, középtempós kezdéssel nyit a dal, ahol az első pillanatban felcsendülnek a kürtök, az üstdobok és az a jellegzetesen helheimmi dallamvezetés, ami csak is ezen csapat jellemzője. Persze a kürtök, üstdobok használatához is maximális alázattal és zeneiséggel közelít a banda. Szépen belekeverve, néha csak érzet szintjén megjelenve színesítik az összképet, szó sincs harsány hatásvadászatról. A viking metal mint zenei fogalom ilyen egyszerűen és nemesen talán semelyik pályatársnál nem jelenik meg mint a Helheimnél. A blackesebb pillanatokat is átszövi, áthatja egyfajta emelkedettebb hangulat, amit nem tudok jobban megfogalmazni, mint hogy tere van a zenéjüknek. Fizikálisan és metafizikai értelemben egyaránt. Olyan, mint egy nordikus hegygerincről letekinteni a fjordokra. Az extrém vokál mellett rendre megjelenő kórusok is hitelesen népi jellegűek. Egyszerű dallamokat és érzéseket közvetítenek, ami mentes minden hatásvadászattól. A bő 20 perc játékidőt kitevő Asgards fall III. és IV.-ben megjelenő tiszta ének elsőre kicsit furcsán hatott, de maximálisan megbarátkoztam vele. A kórusok tagadhatatlanul a kései Bathory által megteremtett viking hangulatot idézik meg, mint ahogy a monumentálisan menetelő számszerkezet is. Itt ismét ki kell emeljem, hogy mennyire jellegzetes, mennyire egyedi dallamvilággal és hangzással rendelkezik a banda. Összetéveszthetetlen, azonnal felismerhető minden pillanata. A záró Odr is megerősíti azt az eddigre nyilvánvaló tényt, hogy a raunijaR erősen a folk vonalra koncentrál. A végső öt perc a hegedűs befejezéssel pedig maga a katartikus kiteljesedés, feloldódás és megsemmisülés.



A hegedűvel, dorombbal, kürtökkel, üstdobokkal, akusztikus hangszerekkel megteremtett hangulat egy pillanatra sem csap át öncélúságba, vagy szentimentális elvágyódásba. A zenei tisztaság okán érdemes még megemlíteni az izlandi Sólstafirt, mint lelki rokonságot, de az Einherjer, a Primordial, a Moonsorrow, a korai Enslaved a The Olden Domain-es Borknagar mind megemlíthető lelki társként, ha konkrét zenei párhuzamként nem is állja ki mindegyik banda az összehasonlítás próbáját. Egy gyökérből, egy anyaföldből, egy kulturális törzsből született, idővel más irányba növekvő hajtások ezek mind, akiknél percre - órára, vagy teljes életműre vetítve megjelenik az a fajta népi, és kulturális vonatkozással vastagon átszőtt zenei értelmezés, ami tisztaságot, az ősök szellemét és a kultúra tiszteletét sugározza minden percével. Egy botlás nélküli életmű újabb ékköve a raunijaR.

 
Helheim_raunijaR_2015
Kiadó:
Stílus:
Viking Metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Helheim 9
2.Raunijar
3.Åsgards fall III
4.Åsgards fall IV
5.Odr
Írta:
emp
2016. január 30., szombat, 10:58
Facebook:
ChuckdeatH 2016. február 5., péntek, 20:31
ChuckdeatH
Csatlakozott:
2016. január 1.
Hozzászólások: 28
Az Odr valami fenomenális. (@)
McFrost1977 2016. január 30., szombat, 19:48
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Jó írás, kedvemre való muzsika! raunijaR dal már elsőre is zseniális!
--
Állat vagyok,
száj és bél,
éhségem nő,
mint belül a halál.
banya07 2016. január 30., szombat, 11:47
banya07
Csatlakozott:
2013. március 7.
Hozzászólások: 200
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.049 seconds to render